Krisztus jó illata

Alkalom: 
Szentháromság ünnepe utáni 19. vasárnap
Dátum: 
2020. október 18. 10:30
Alapige: 
2Kor 2,14-15; Ef 5,1-2
Audio: 

Olvasmány: János evangéliuma 17
Alapige: 2 Korinthus 2,14-15; Efézus 5,1-2

"De hála legyen Istennek, aki Krisztus ereje által ismeretének illatát terjeszti általunk mindenütt. Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére."
"Legyetek tehát Isten követői mint szeretett gyermekei, és éljetek szeretetben, ahogyan Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk áldozati ajándékul, Istennek kedves illatként."

Illatok, szagok – erről beszél nekünk ma az Ige, ennek a képét használja, ezen keresztül üzen. A szaglás egy az érzékeléseink közül, bár a legfontosabbnak inkább a látást és a hallást tartjuk. A látás és hallás az elsődleges valóságérzékelésünk, és ha ezek hiányoznak, akkor talán a tapintás. Hiszen tudjuk, hogy a vakok is így tájékozódnak, ahogy mondani szoktuk, a „kezükkel látnak”, mióta a Braille-írást feltalálták, így is olvasnak.

Talán a legkevésbé tudatos érzékelésünk a szaglás, inkább csak akkor eszmélünk rá, mikor nagyon erős, feltűnő hatások érnek. Pfúúú, de büdös van! – kiáltottunk fel egy emberként a nyáron is településünkön, mikor a széljárás a disznótelep szagával terített be minket. Jaj, de finom illatok! – mondjuk, mikor a terített asztalra teszik a lágyan gőzölgő húslevest, vagy mikor átsétálunk egy pompás virágoskerten. Na, akkor feltűnik!

Pedig nagyon is meghatározó a szag, az illat atekintetben, hogy valahol vagy valakik között jól érezzük-e magunkat vagy sem.

A Szentírásra nézve is sokkal könnyebb érteni a látás vagy hallás bibliai képeit. „A hit hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által” – mondja az Ige. Milyen fontos, a hit forrása, hogy Isten megszólít minket! És egyben a mi fontos felelősségünk is, hogy tovább szóljuk Őt az igehirdetés vagy egyszerű bizonyságtétel által! „Én vagyok a világ Világossága, aki engem követ nem jár sötétségben” – mondja Krisztus, és azzal hogy „ti vagytok a világ Világossága”, ránk is bízza ezt a fényt, az Isten látásának: a hitnek, a bűnlátásnak: a megtérésnek, a megszentelődésnek: a vezettetésnek a világosságát. Ahogy erről heti kiadványunk Igéje is szól: „Lábam előtt Mécses a Te Igéd”.

Jézus sokszor gyógyított meg süketeket és vakokat, beteljesítve ezzel a próféciát: vakok látnak, süketek hallanak… Sok történetet olvashatunk erről a Bibliában. De arról semmit nem olvasunk, hogy Páter csónakja mennyire volt büdös halszagú, vagy hogy a kánai menyegzőn milyen finom illatok szálltak. Egyetlen dologgal kapcsolatban van rengetegszer megemlítve az illat, ez pedig az Istennek bemutatott áldozat! Vagyis az Istennel való kapcsolat!

Noétól kezdődik ez, mikor az özönvíz után kiszállnak a bárkából, és Noé áldozatot mutat be, melynek füstjében szívük imádsága, megtartott életükért való hálája száll felfelé: „megérezte az Úr a kedves illatot”. Ahogy a zsoltáros is fohászkodik: „Jusson eléd imádságom, mint illatáldozat!” Mert minden ószövetségi áldozatnak is csak akkor volt értelme, igazi tartalma, ha mintegy „megtestesítette” Isten népe imádságát: bűnvallást, hálát, magasztalást. Az Újszövetség már nem tanít-indít minket szó szerinti állat- vagy illatáldozatra, nálunk reformátusoknál még csak mirhát, tömjént sem füstölünk. Mégis, nagyon fontos, amire mindez utal, amit kifejez: Az Isten-kapcsolatunknak – akár ilyen, akár olyan – illata, szaga van! Érzi Isten, és érzik bizony az emberek is.

Tudjuk, milyen, amikor hosszú idő után először nyitunk be egy szellőzetlen, rég nem használt szobába egy régi épületben: dohos, áporodott szag csap meg. Ha Isten-kapcsolatunk csak valami régi tradíció, sokat emlegetett de valójában üres, nem élő, csak szokásokban és hangoztatott szavakban megélt valami – annak árulkodó szaga van!

Tudjuk, ha betegszobába nyitunk be, milyen csípős-fanyar, keserű szag csap meg minket. Ha Isten-kapcsolatunk beteg a bennünk bugyogó keserűségtől, csalódottságtól, elfojtott indulatoktól – annak szaga van!

Tudjuk, milyen például buszon olyan hölgy vagy úr mögött ülni, aki reggel magára borított egy fél üveg kölnit, talán hogy elfedje a mosdatlanság szagát. Milyen émelyítően édeskés, agresszív de hazug illat ez! Ha Isten-kapcsolatunk ilyen hazug módon bájolgós, drágaúrjézusos – de közben  mű, és csak elfedi a lelki megtisztulatlanságot – annak erős szaga van!

Azt is tudjuk, milyen, ha kemény fizikai munka vagy sport után izzadság szagunk van. Hát az kifejezetten büdös. Ha Isten-kapcsolatunk egy merő erőlködés, önigazolás, teljesítmény kényszeres Isten-bizalmatlanság, kínlódás egy nem igaz Isten-képpel – annak is bizony szaga van.

Mi lehet tehát az a jó illat, amiről a Szentírás beszél? A Krisztus illata! A Krisztus ismeretének illata!

Hogy mi a Krisztus illata, a legcsodálatosabb, legfinomabb és legteljesebb, ismételhetetlen és örök érvényű illatáldozat, arról az efézusiaknak ír Pál. Hogy az nem más, mint a golgotai kereszthalál.

Emberileg kérdezhetnénk berzenkedve, hogy ugyan mi lehet jó szagú abban a mocskos kivégzőhelyben?! A haldokló, vérző, gennyedző sebű nyomorult emberi testben, az összeverődött szájtátó tömeg – az ember szemtanúk – tömény szagában? Hiszen ez büdös!

Nem. Nem az. Mert a golgotai kereszthalál illata az isteni szeretet illata. A végtelen, határtalan, hatalmas, megmentő, élet adó isteni szereteté. Hogy „Krisztus szeretett minket, és önmagát adta értünk áldozati ajándékul, az Istennek kedves ILLATként”, és mi ezért Isten szeretett gyermekei lehetünk, vagyunk.

Ez a Krisztus jó illata: a Krisztus ismeretének illata! Annak hite és tudata, hogy úgy szeretett és szeret Isten, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz Őbenne, az ne vesszen el, hanem örök élete legyen. Annak az illata, hogy életem mindennapjaiban, nehézségekben bizakodva és örömökben hálát adva, kis és nagy dolgokban is ezzel a derűvel, békességgel és erővel tudok járni-kelni, vagy éppen megpihenni, hogy Isten szeretett gyermeke vagyok, mert Krisztusban szeretett és az életét is odaadta értem, hogy én is szerethessem, Nála otthonom lehessen, Ővele élhessek.

És ennek ismeretében, tudatában, őszinte igaz hitében és megélésében tudok szólni, beszélgetni vagy épp valakit meghallgatni, tudok segíteni vagy épp nemet mondani, mosolyogni vagy sírni is akár. És ennek illata van! Ez a velem lévő, velem járó, élő Krisztus illata, akinek a kezébe kapaszkodom.

Nincsen tehát „szent parfüm”, amit mi tudnánk magunkra fújni…

Csak az Istennek irántunk és minden ember iránt való szeretete, amit megbizonyított a Jézus Krisztusban, amellyel körbevesz és hordoz, bármi is ér. Annak tudása, ismerete és hirdetése – szóval, tettel, élettel, azzal, ahogyan megélünk bármit is – a Szentlélek által.

Hírlevél: Igehirdetések

Ha feliratkozik, hetente 1 e-mailt küldünk a hét Igéjével és a legutóbbi igehirdetésekre való hivatkozással.

2 + 0 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

A hét igéje:

„Legyen derekatok felövezve, és lámpásotok meggyújtva,” 

(Lukács 12,35)

Igehirdetések

2020.11.22.
Mt 2,1.9-11; Jel 19,11-13.16
2020.11.15.
ApCsel 16,23-33
2020.11.08.
1Móz 22,1-2.10-12; 2Sám 24,16
2020.11.01.
Jób 7,7-10; 1Thesz 4,13

Aktuális

Vasárnapi hirdetések a
legutóbbi "Mécses"-en:

• Károlyi Zoltánné (Nagy Julianna) testvérünket kísértük utolsó földi útjára november 20-án pénteken 11 órakor a református temetőben. November 13-án, életének 76. esztendejében hunyt el. Gyászoló szeretteinek Istenünk vigasztalását kérjük!
• Isten iránti hálával köszönjük mindenkinek, aki adományával, egyház-fenntartói járulékával támogatja Egyházunk fenntartását! Buzdítunk mindenkit, aki teheti, kapcsolódjon be a közös teherviselésbe! Ha csatlakozni szeretne a támogatók köréhez, az adomány eljuttatásáról itt olvashat bővebben.

 

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára