Egy bátor döntés

Alkalom: 
Szentháromság ünnepe utáni 7. vasárnap
Dátum: 
2014. augusztus 3. 10:30
Igehirdető: 
Alapige: 
Lk 10,41-42
Audio: 

Olvasmány: Lukács evangéliuma 10,38-42
Alapige: Lukács evangéliuma 10,41-42

"Amikor továbbhaladtak, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony a házába fogadta. Volt ennek egy Mária nevű testvére, aki leült az Úr lábához, és hallgatta beszédét. Márta pedig teljesen lefoglalta magát a sokféle szolgálattal. Ezért előállt Márta, és így szólt: "Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a szolgálatban? Mondd hát neki, hogy segítsen!" Az Úr azonban így felelt neki: "Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle."

Ez a történet egy bátor döntésről szól, egy bátor asszony bátor döntéséről. Akkor is, ha ezt az asszonyt, Máriát, Márta testvérét nem úgy ismerjük a Bibliából, hogy a „bátor asszony”. Most mégis, a mai igén keresztül, a történetbeli döntésével minket is tanít: „Megengedhetem magamnak, hogy Istenre figyeljek!”

Hogyan tud az ember egy ilyen döntést meghozni?

Először is, érezni kell, hogy az embernek szüksége van Istenre. Úgy nem fog senki sem Istenre figyelni, Isten mellett dönteni, hogy nem érzi: szüksége van rá.

Persze nem mindenkinek van szüksége Istenre, pontosabban, nem mindenki érzi úgy, hogy szüksége lenne rá. Van, amikor úgy van vele az ember, hogy nincs szüksége semmire. Mindene megvan, ami fontos neki. Nem keres, és így nem is talál semmit. Vagy ennél sokkal gyakrabban azt gondolja az ember, hogy nem Istenre van szüksége, hanem sok minden másra. Vagyon, egészség, előbbre jutás, emberi kapcsolatok, sorolhatnánk. Van, amit meg tud szerezni ebből, van, amit nem, de ezeket keresi, ezeknek a hiánya hajtja.

Aztán van, amikor úgy érzi, valami nagyon hiányzik, de még nem tudja a nevét. Sorban kipipálhatja a „megszerzett” dolgokat, de ez nem elég, nem ez hiányzik igazán. Ma ilyen kereső világban élünk, s az emberek ezt a megnevezhetetlent elképesztő módokon és helyeken is keresni képesek. S ha e hiány alakja már-már isteni formát öltene is, még nem mondják ki:

Nekem Istenre van szükségem!

Amíg így állunk, addig nincs is továbblépés, várni kell. Ha valaki még itt tart, hiába minden rábeszélés, a jó példa, hiába minden ijesztgetés. Olyan ez kicsit, mint az alkoholizmus, mert addig semmi esély a gyógyulásra, szabadulásra, amíg csak mások látják, hogy baj van, de a beteg még nem tudja kimondani.

De Isten türelmes. Sokkal türelmesebb, mint mi. Van, akire egy egész életen át vár, egy egész életet ad arra, hogy végül felismerje és kimondja: Nekem Istenre van szükségem!

A második fontos dolog, hogy fel kell ismerni, ha „itt van Jézus”! Hogy eljött, meglátogatott, Ő van itt velem. Ahogyan ez a történet is kezdődik, Jézus belép a házba. Jövetelét előre nem jelezte, csak betért. S hozott még magával tizenkét tanítványt is.

Folyik az életünk, nem történik semmi, vagy éppen nagyon is pörögnek a dolgok, szinte már káoszos az életünk, és egyszer csak belép hozzánk Jézus, és vele együtt az egyház is, a tanítványok közössége.

A kérdés az, hogy lehet-e ezt nem felismerni? Megtörténhet-e, hogy az ember életébe belép Jézus és az egyház, s ő ezt nem ismeri fel, vagy félreismeri? Hogy lehet az, hogy Mártához belép a Mester, és ő nem Őrá figyel, nem ül le a lábaihoz, hogy hallgassa Őt, hanem egészen mással foglalja el magát? Azt persze nyilván tudja, hogy a Názáreti Jézus jött el hozzá, de az „Itt van Isten köztünk” valóságát nem ismeri fel.

Márta önmagát nyilván háziasszonyként látja, nehéz is lenne nem így tennie, hiszen hirtelen tizenhárom vendég toppant be hozzá, s megpróbál eleget tenni a helyzetnek. Nem Isten Igéjét látja, hanem a saját szerepét, saját szolgálatát, a saját felelősségét, terhét, vagyis önmagát.

A mi életünknek is mindig lehetséges olyan megélése, hogy bár ott van velünk Isten, de nem Őt látjuk, hanem önmagunkat, mert eltakarja a saját helyzetünk nehézsége vagy feladata vagy öröme.

Ha pedig valaki eljutott odáig, hogy látja és kimondja, hogy szüksége van az Úristenre, s fel is tudja ismerni Őt, amint belépett az életébe, hogy közel van hozzá, azután jön végül a döntés, hogy akkor most a legfontosabb, hogy megálljak, csak Őrá figyeljek, és végighallgassam, mit akar nekem az Úr Jézus mondani!

A ház szalad, tizenhárom vendég éhesen ül a házban, szegény Márta azt sem tudja, hogy hol áll a feje, Mária pedig ül, és megengedi magának, hogy most csak az Úristenre figyeljen.

Nem elég érezni azt, hogy szükségünk van az Úristenre, nem elég az sem, hogy megérezzük – pedig nem kis dolog – hogy itt van Isten köztünk, hanem meg kell hozni a döntést: Én most csak Őrá figyelek!

Sokszor halljuk gyülekezeti tagoktól, akik ritkán jönnek el a templomba, hogy milyen nagyon jó lenne vasárnap eljutni istentiszteletre! De… jönnek a rokonok látogatóba, itt van most az unoka, sok a feladat, a munka, nem tudok. Mindig van valami, amire lehetne és lehet hivatkozni, de Mária úgy dönt, hogy most leteszi a nyugtalankodást, a felelősséget, a feladatot, mindent, és csak az egy szükséges dologra, az Isten Igéjére figyel.

Az egy szükséges dolog pedig az Istennel való békesség állapota. A „Te barátod lettem, én Istenem Te vagy” harmóniája. Mária, ez az egyszerű asszony, akiről sokat nem tudunk, ezt a bátor döntést hozta meg, ezt az egyetlen szükségest választotta, Istent magát.

Mária meg tudta engedni magának, hogy minden mást félretéve, Isten Igéjét hallgassa, mert érezte és tudta, hogy ezt maga az Úristen engedi meg neki! Márta nem engedte volna meg neki, sem a jó illem, sem a körülmények, az elvárások, talán még a tizenkét tanítvány közössége sem engedte volna meg neki, de az Úr Jézus igen.

Ha Jézus odaenged engem a lábaihoz, a közelébe, a jelenlétébe, akkor én is megengedhetem magamnak, hogy csak Őrá figyeljek, akire egyedül szükségem van. Ez ennek a történetnek a felszabadító üzenete.

Mert akkor az összes többi, ami még majd szükséges lesz is, a helyére kerül. A vendégség, az ebéd, az egész élet, mind a helyére kerül és rendben lesz, ha én most oda tudok figyelni a Mesterre.

Adja a kegyelem Istene, hogy azokban a pillanatokban, amikor érezzük, hogy szükségünk van Rá, és azt is érezzük, hogy itt van Isten köztünk, akkor semmi más ne számítson, csak az, hogy mit mond az Úr Jézus, mi az amit Ő megenged, s amire minket is felszabadít.

Hírlevél: Igehirdetések

Ha feliratkozik, hetente 1 e-mailt küldünk a hét Igéjével és a legutóbbi igehirdetésekre való hivatkozással.

1 + 4 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

A hét igéje:

„Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!” 

(Zsoltárok 103,2)

Igehirdetések

Aktuális

Vasárnapi hirdetések a
legutóbbi "Mécses"-en:

Istentisztelet Akarattyán vasárnap 9-kor az Imaházban (Köztársaság u.)
Istentisztelet Kenesén vasárnap de. fél 11-kor a Templomban

• A református temető kerítésére adománygyűjtést hirdettünk. Aki ezt a célt szívesen támogatná, adományát eljuttathatja banki utalással, készpénzes befizetéssel, vagy sárga csekken. Hálásan köszönünk minden eddigi támogatást, Isten áldja meg a jókedvű adakozókat!
• A vírushelyzettel kapcsolatban: Az elmúlt időszak lazításai után az illetékesek újra kérnek mindenkit az óvatosságra, a védekezés szabályainak betartására. Mi is kérjük a Testvérektől, hogy viseljünk maszkot, igyekezzünk tartani a 1,5 méter távolságot (kivétel az egy háztartásban élők), valamint mellőzzük az érintéses köszöntést.
• Isten iránti hálával köszönjük mindenkinek, aki adományával, egyház-fenntartói járulékával támogatja Egyházunk fenntartását! Buzdítunk mindenkit, aki teheti, kapcsolódjon be a közös teherviselésbe! Ha csatlakozni szeretne a támogatók köréhez, az adomány eljuttatásáról itt olvashat bővebben.

 

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára