Az Úr a pásztorom

Alkalom: 
Cantate - Húsvét utáni 4. vasárnap
Dátum: 
2014. május 18. 10:30
Alapige: 
Zsolt 23,1-6
Audio: 

Olvasmány: Sámuel 1. könyve 17,32-37
Alapige: Zsoltárok könyve 23,1-6

"Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem. Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért. Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem. Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam. Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az Úr házában lakom egész életemben."

Nemrég találkozhattunk már a pásztor képével istentiszteleten, két hete hangzottak Jézus szavai a János evangéliumából, a Jó Pásztorról, vagyis Önmagáról. Most perikópánk újra elénk hozza ezt a képet, egy másik rálátásban: nemcsak a pásztor, bárány és nyáj van előttünk, hanem útjuk körülményei, bővölködés és biztonság, de a szükség, szűkölködés is.

A 23. zsoltárt olvasva egy nemrég látott másik kép jutott eszembe, egy szorosabb értelemben vett kép, egy Dürer metszet, melynek címe: A lovag, a halál és az ördög. Ez a hívő keresztény művész ebben a rajzban ennek a zsoltárnak a világát és üzenetét jeleníti meg.

A lovag úton halad, s útja kietlen, kopár völgyön vezet keresztül, félelmes árnyékok között. A háttérben, egy távoli hegyen pedig ott magaslik a város, az otthona, az útja célja. Lovon halad előre, mellette és mögötte pedig a halál és az ördög félelmetes alakjai kísérik. A völgyben semmi zöld, csak száradt fák és ezek ketten a sarkában…

A kép legmegragadóbb részlete mégis a lovag maga, pontosabban az arca, az arckifejezése. Mert nem rémületet, gondterheltséget vagy fásultságot látunk rajta, hanem csak csöndes mosollyal tekint előre, és halad a lován rendíthetetlenül.

Ezen a képen nincsen sem pásztor, sem bárány, mégis a zsoltár és kép ugyanarról a titokról beszél, üzenete egybecseng. Mert emberként a halál árnyékának völgyében járunk. A földi élet legszebb, legderűsebb szakaszain is ott van az árny: az elmúlásé, a végességé, a szükségeinké, a kiszolgáltatottságunké, a kísértéseké. Honnan, vajon honnan ez a csendes, békességes, áldott mosoly?

Egyrészt és alapvetően abból, hogy nem vagyunk egyedül. A Dürer képen Isten – noha külön figurában nincsen ábrázolva – nem láthatatlan. Ott van a keresztény lovag mosolyában, hitében, bizalmában, derűjében. Jelen van az úton a halál és az ördög, az „ellenségeim”, ahogy a zsoltár fogalmaz, akiknek „szeme láttára”, jelenlétében mégis biztonságban, védelemben, „felüdült lélekkel” élhetünk, és haladhatunk előre.

Feltűnő, hogy bár a kép a lovagot talpig páncélzatban, fegyverekkel ábrázolja, ő mégsem áll le harcolni nyomában lévő ellenségeivel, mintha teljes bizonyossággal tudná, hogy ezek már legyőzöttek, nincs hatalmuk.

Ahogy a Sámuel könyvéből felolvasott történetben Dávid is olyan különösen fogalmaz. Harcra készül a filiszteus óriás, Góliát ellen, ahogy pásztorfiúként megküzdött oroszlánnal és medvével is, és mégis úgy beszél, mint aki nem elsősorban önmagát, hanem Istent látja harcolni. Ő győzte le az oroszlánt, a medvét, Ő mentett meg, Ő győzi le Góliátot is, a nálam erősebbet, hatalmasabbat. A halált, az ördögöt, az ellenséget.

Másrészt a zsoltár és a kép is olyan pásztorról, életünk olyan uráról beszél nekünk, aki nem egy erőszakos, egyéniségünket megsemmisítő vezető, hanem barát, társ az úton. Az szövegben szereplő héber pásztor szó másik jelentése ugyanis ez, barát és társ. Szeretetével mellénk szegődik, velünk jár, és így formál át, és lesz életünk vezetőjévé. Kezét nyújtja, s ha belé kapaszkodunk, kézbe vesz.

Így cselekedett Ő ezzel a Dáviddal is, akiből a történetei végére király lett, voltaképpen a pásztorból pásztor. Az a személyiség, aki egyszerre volt másokért felelősséget vállaló, gondoskodó pásztor, és elszántan harcias védelmező, övéit hűséggel vezető ifjú, felnőve egy egész népért felelős királlyá, karizmatikus hadvezérré, Istenre figyelő uralkodóvá válik. Egyénisége nem semmisül meg, mégis átformálódik az Úr kezében.

De az Újszövetségben ugyanez történik Jézus tanítványaival is. Simonból Péter lesz, a halászból halász. Az éjszakákon át is keményen dolgozó, ügyes és tekintélyes munkaközösség-vezetőből, Genezáret-tavi halászból egy elszánt és kemény apostol, igazi kőszikla (ezt jelenti a Péter név), az első jeruzsálemi gyülekezet felelős vezetője.

Saulból Pál lesz, egy szenvedélyesen elkötelezett farizeusból, aki Jézus követőit azért üldözi, mert az igaz hitet veszélyeztető szektának látja őket, ugyanilyen szenvedélyesen elkötelezett tanítvány válik, aki egymaga több gyülekezetet alapít, mint az összes többi együttvéve. S megmarad teológusnak is, hiszen a Szentírásban fennmaradt leveleiben ő fogalmazza meg az őskeresztyén hit alapjait.

Igen, maga a „bűnösök barátja”, ahogy Jézust kortársai nevezték mondja ki: a barátaim vagytok!

Lehet, hogy néha sötét völgyben járunk, gonoszságok érnek, kísértések jönnek, elmúlás szorongat, de mégis lehet úgy menni az úton előre, mint ez a lovag a képen, vagy ahogyan a zsoltáros a maga életében: amik igazából kísérnek, azok mindenekfelett a Te „jóságod és szereteted”.

S végül meghatározóan fontos üzenet, hogy az út végén vár a megérkezés. A metszeten is, a lovag úgy halad a sötét és kopár völgyben, hogy végig lehet látni a kép felső részén, mindenek felett magaslón és elfelejthetetlenül a várat, a várost, ami vár rá. Még úton van, de tudja azt is: hol van otthon!

Az otthonunk valójában velünk is velünk van minden utunkon. Gondolatban mindig látjuk, hordozzuk vigasztaló képét, tudjuk, honnan jövünk, és hová érkezünk meg. Boldog az az ember, akinek van ilyen otthona, a maga hívogató biztonságával, szerettei közösségével.

De az ige most azt kérdezi tőlünk, otthon vagyunk-e ilyen módon Istennél? Tudjuk-e, hogy utunkra Ő indít, s végül Ő fogad haza? S nemcsak életünk nagy egészére nézve igaz ez, hanem minden kis elindulásunkra és érkezésünkre?! Minden igeolvasással és imádsággal erőt és vezetést kérő reggelünkre és minden Nála megcsendesedő, panaszos-hálás esténkre! Életünk minden pillanatára.

Mert igazán az az ember boldog, aki elmondhatja, hogy ez az „otthon” kísér végig az úton, „az Úr házában lakom egész életemben”.

Nem vagyunk egyedül, mert hatalmas és győztes Pásztor vezérel, mert kegyelmesen szerető Barát kísér, mert a Mennyei Atya Egyszülöttjének szabadítása oltalmaz gonosz és halál ellen.

Hírlevél: Igehirdetések

Ha feliratkozik, hetente 1 e-mailt küldünk a hét Igéjével és a legutóbbi igehirdetésekre való hivatkozással.

17 + 1 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

A hét igéje:

„Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!” 

(Zsoltárok 103,2)

Igehirdetések

Aktuális

Vasárnapi hirdetések a
legutóbbi "Mécses"-en:

Istentisztelet Akarattyán vasárnap 9-kor az Imaházban (Köztársaság u.)
Istentisztelet Kenesén vasárnap de. fél 11-kor a Templomban

• A református temető kerítésére adománygyűjtést hirdettünk. Aki ezt a célt szívesen támogatná, adományát eljuttathatja banki utalással, készpénzes befizetéssel, vagy sárga csekken. Hálásan köszönünk minden eddigi támogatást, Isten áldja meg a jókedvű adakozókat!
• A vírushelyzettel kapcsolatban: Az elmúlt időszak lazításai után az illetékesek újra kérnek mindenkit az óvatosságra, a védekezés szabályainak betartására. Mi is kérjük a Testvérektől, hogy viseljünk maszkot, igyekezzünk tartani a 1,5 méter távolságot (kivétel az egy háztartásban élők), valamint mellőzzük az érintéses köszöntést.
• Isten iránti hálával köszönjük mindenkinek, aki adományával, egyház-fenntartói járulékával támogatja Egyházunk fenntartását! Buzdítunk mindenkit, aki teheti, kapcsolódjon be a közös teherviselésbe! Ha csatlakozni szeretne a támogatók köréhez, az adomány eljuttatásáról itt olvashat bővebben.

 

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára