Legfrissebbek:

2020. Húsvéti gyülekezeti értesítő

Dátum: 
2020. ápr. 14. 18:00

A "Kenesei Gyülekezet" c. ünnepi időszakos értesítő 2020. Húsvéti száma.

Letölthető, olvasható a képre kattintva

Az Akarattyai Református Templomról

Dátum: 
2020. már. 27. 16:00

Bő fél éve örömmel és Isten iránti hálával adtunk hírt arról, hogy az Akarattyai Református Templom építésének első üteme lezárult, és átadásra került az épület „emelt szerkezetkész” állapotban (refkenese.hu/balatonakarattyai-reformatus-templom). Akkori írásunkat azzal zártuk, hogy bár az építkezésre kapott keretünk ezzel ki is merült, mégis reménykedünk további támogatásban.

Megújult tornyon új toronyóra

Dátum: 
2020. jan. 6. 14:00

Az utolsó simításokkal 2019. decemberének harmadik hetében végeztek, és kibontakozott az állványzat öleléséből a megújult torony.

A kivitelező Vemévszer Kft. 2019. augusztusában vette át a munkaterületet. A torony bádogborításának lebontása után derült ki, hogy a tetőszerkezetben és a lécezésben is sokkal komolyabb a károsodás, mint előzőleg gondolni lehetett. Sok tartószerkezeti és dísz elem cserére szorult, és a lécezés is jelentős mértékben új anyagból készült el.

Gyermekek karácsonya 2019 - képek

Dátum: 
2019. dec. 24. 16:00

Néhány kép a 2019. év szentesti alkalmáról, amikor ezúttal is a hittanos gyermekek tolmácsolták karácsony evangéliumát.

Adventi barkácsolás - képek

Dátum: 
2019. dec. 14. 15:00

2019. december 14-én, szombaton ismét együtt készítettek különféle díszeket kicsik és nagyok Szabóné Öcsi Mónika vezetésével. A közös gitáros éneklés sem maradhatott el.

Néhány kép az alkalomról...

Tető alatt az új akarattyai református templom

Dátum: 
2019. aug. 20. 10:00

„Íme, kiment a Magvető vetni...”
(Máté evangéliuma 13,3)

Néhány éve, mikor megkaptuk az örvendetes hírt, hogy állami költségvetési támogatásból református templom épülhet Akarattyán, Isten iránti hálával, örömmel fogtunk bele a tervezgetésbe.

Hosszú és nehéz döntésekkel teli út után, idén pedig megkezdődhetett az építkezés. Megrendítő volt látni, megtapasztalni, hogy a papírra vázolt látványterv „életre kel”, a megálmodott, elképzelt Isten-háza falai egyszer csak emelkedni kezdenek, megszületik egy belső tér, felmagasodik a torony.

Adománygyűjtés az akarattyai Templom HANGJAIRA

Dátum: 
2018. ápr. 6. 17:00

Zengjetek Istennek, zengjetek!
(Zsoltárok 47,7)

Korábban már hírt adtunk az Akarattyán – Isten kegyelméből és reményeink szerint – majd felépülő templomról.

Lelki hajlék - A Balatonakarattyai Református Templom alapkőletétele

Dátum: 
2019. már. 9. 10:00
Balatonakarattya Református Templom alapkőletétel

2019. március 9-én délelőtt került sor Balatonakarattyán az épülő református templom ünnepélyes alapkőletételére. A már emelkedő falak ölelésében gyülekeztek össze a meghívott vendégek, és a borús idő ellenére is számos érdeklődő a hálaadó istentiszteletre.

Templomépítés Akarattyán

Dátum: 
2018. jan. 20. 08:00
Balatonakarattya református templom

Egy balatonakarattyai református templom felépülésének reménye első ízben 1943-ban csillant fel. Ezidőtájt ugyanis nemcsak a katolikus, hanem a református templomnak is ki lett jelölve a helye.

Oldalak

A hét igéje:

„Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!” 

(Zsoltárok 103,2)

Igehirdetések

Aktuális

Vasárnapi hirdetések a
legutóbbi "Mécses"-en:

Istentisztelet Akarattyán vasárnap 9-kor az Imaházban (Köztársaság u.)
Istentisztelet Kenesén vasárnap de. fél 11-kor a Templomban

• A református temető kerítésére adománygyűjtést hirdettünk. Aki ezt a célt szívesen támogatná, adományát eljuttathatja banki utalással, készpénzes befizetéssel, vagy sárga csekken. Hálásan köszönünk minden eddigi támogatást, Isten áldja meg a jókedvű adakozókat!
• A vírushelyzettel kapcsolatban: Az elmúlt időszak lazításai után az illetékesek újra kérnek mindenkit az óvatosságra, a védekezés szabályainak betartására. Mi is kérjük a Testvérektől, hogy viseljünk maszkot, igyekezzünk tartani a 1,5 méter távolságot (kivétel az egy háztartásban élők), valamint mellőzzük az érintéses köszöntést.
• Isten iránti hálával köszönjük mindenkinek, aki adományával, egyház-fenntartói járulékával támogatja Egyházunk fenntartását! Buzdítunk mindenkit, aki teheti, kapcsolódjon be a közös teherviselésbe! Ha csatlakozni szeretne a támogatók köréhez, az adomány eljuttatásáról itt olvashat bővebben.

 

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára