Gárdonyi Zsolt kurzusa

Dátum: 
2017. július 30. 16:00
Gárdonyi Zsolt kurzusa Balatonkenesén

Július 10-12. között került sor Prof. dr. h. c. Gárdonyi Zsolt zeneszerző-orgonaművész zeneelméleti kurzusára Balatonkenesén, a református gyülekezeti házban.

A würzburgi Zeneművészeti Főiskola nyugalmazott tanszékvezető professzora fiával, a szintén orgonaművész Gárdonyi Dániellel érkezett, aki a továbbképzésen asszisztensként segítette édesapja és a résztvevők munkáját. A résztvevők az ország különböző városainak (Sopron, Kecskemét, Debrecen, Székesfehérvár, Budapest, Siófok, Balatonfűzfő, Balatonkenese) református és evangélikus egyházzenészei, kántorai voltak, de már pályán lévő orgonaművészt is köszönthettünk társaságunkban.

A kurzus minden szempontból tanulságos és ismeretekben-élményekben úgyszintén gazdagító volt. Kenese szépségét és vendégszeretetét, nyári pezsgését, hangulatát mindenki dicsérte, s a gyülekezeti ház nyugalma tökéletes helyszínnek bizonyult a tanuláshoz.

A kurzus az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és a Reformációi Emlékbizottság anyagi támogatásával jöhetett létre, amelyért hálás köszönetet mondunk.

Köszönet illeti továbbá Kocsis Jenőnét és Szijjártó Csabát a Herbi Panzió és a Hotel Marina-Port kényelmes és színvonalas szálláshelyeiért, valamint Szegény Károlyt és az Erzsébet Vendéglő és Vendégház dolgozóit segítőkészségükért és az ízletes ételekért. Szintén hálásan köszönjük a Református Nőszövetségnek is, hogy finom süteményekkel leptek meg minket.

Sipos Csaba
zenetanár, kántor

Gárdonyi Zsolt kurzusa Balatonkenesén
Gárdonyi Zsolt kurzusa Balatonkenesén
Gárdonyi Zsolt kurzusa Balatonkenesén
Gárdonyi Zsolt kurzusa Balatonkenesén

A hét igéje:

„Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Úr!
Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben.” 

(Mikeás könyve 6,8)

Aktuális

Vasárnapi hirdetések a
legutóbbi "Mécses"-en:

Istentisztelet Akarattyán vasárnap 9-kor az Imaházban (Köztársaság u.)
Istentisztelet Kenesén vasárnap de. fél 11-kor a Templomban

•  jövő vasárnap, október 25-én, az új borért való hálaadás alkalma lesz. Az Úr asztalát megterítjük, és a vírushelyzethez igazodó, biztonságos módon tudunk majd élni az úrvacsora sákramentumával.
Ugyanezen a vasárnapon a Zsinat döntése alapján az ország minden református gyülekezete perselypénzével az akarattyai templom építését támogatja majd.
• A református temető kerítésére adománygyűjtést hirdettünk. Aki ezt a célt szívesen támogatná, adományát eljuttathatja banki utalással, készpénzes befizetéssel, vagy sárga csekken. Hálásan köszönünk minden eddigi támogatást, Isten áldja meg a jókedvű adakozókat!
• A vírushelyzettel kapcsolatban: Az elmúlt időszak lazításai után az illetékesek újra kérnek mindenkit az óvatosságra, a védekezés szabályainak betartására. Mi is kérjük a Testvérektől, hogy viseljünk maszkot, igyekezzünk tartani a 1,5 méter távolságot (kivétel az egy háztartásban élők), valamint mellőzzük az érintéses köszöntést.
• Isten iránti hálával köszönjük mindenkinek, aki adományával, egyház-fenntartói járulékával támogatja Egyházunk fenntartását! Buzdítunk mindenkit, aki teheti, kapcsolódjon be a közös teherviselésbe! Ha csatlakozni szeretne a támogatók köréhez, az adomány eljuttatásáról itt olvashat bővebben.

 

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára