Keserűségből megújulás

Alkalom: 
Epifánia utáni utolsó vasárnap
Dátum: 
2020. február 2. 10:30
Alapige: 
Ézs 38,17
Audio: 

Olvasmány: Jeremiás könyve 24,1-9
Alapige: Ézsaiás könyve 38,17

"Bizony, javamra vált a nagy keserűség. Hiszen megmentettél..."

A Kalauzunkat követve mostanában olvasott Ézsaiás könyvéből vett Ige mellé a kortárs próféta, Jeremiás egy látomását is meghallgathattuk. Mindkét próféta Izráel történelmének nehéz időszakáról ad képet nekünk: a 70 esztendős babiloni fogság kezdetéről. Minket – hála Istennek – talán sosem vonszoltak el rabláncon egy távoli birodalomba, de könnyebb megértenünk az igét, ha saját „rabságainkra”, életünknek kiszolgáltatott helyzeteire gondolunk.

Amikor azt tapasztaljuk meg, hogy tehetetlenek vagyunk az életsorsunk hozta egyes helyzetekben, vagy bizonyos emberekkel szemben, akik hatalmat gyakoroltak/gyakorolnak rajtunk. Amikor kényszerhelyzetek, kényszer-kapcsolatok rabjai vagyunk.

Amikor alulmaradunk, vesztesei vagyunk az élet-harcnak. Akár a váratlan anyagi veszteség, kár miatt, ami kirántja alólunk a talajt, akár a hirtelen betegség, egészség-veszteség miatt, ami megfoszt az életerőtől. Vannak vereségeink a mindennapi élet harcaiban mindenféle erők és emberek ellen, és a legiszonyúbb talán az ember-veszteség, mikor a halál elragadja szerettünket, és igazán kifosztottnak érezzük magunkat.

Ha ismerősek ezek az élmények-érzések, azt is megvallhatjuk, hogy – még hívő emberként is – a leggyakoribb érzelmünk, reakciónk az ilyenekre a csalódottság, a harag és a panasz: „Nem ezt érdemeltem volna!”, „Elhagyott az Isten!”

Nagyon kevés az az ember, aki ilyen helyzetben ki tudja mondani azt, amit Ézsaiás fogalmaz meg: „Javamra vált a keserűség…” Hogyan lehet ilyet kimondani?! Hogyan lehet erre a látásra eljutni? Amire Jákób fia József is eljutott, akit a testvérei kis híján megöltek, majd rabszolgának eladtak, és mikor évtizedek múlva újra találkoztak, azt mondta: „Ne bánkódjatok, nem ti küldtetek engem Egyiptomba, hanem az Isten…” Ti rosszat terveztetek, de az Úr jóra fordította.

A Jeremiás könyvéből olvasott történeti rész – a két kosár füge képében ábrázolva – Jeruzsálem első ostroma utánról szól. Amikor az elsöprő erejű babiloni birodalomnak meg kellett adja magát Júda királya, és el kellett szenvednie, hogy rabláncra fűzve elvigyék őt, vezető embereit, az ország minden képzett mesteremberével együtt az idegen országba.

Helyettük egy bábkirály kerül a trónra, aki gőgös lenézéssel fennen hangoztatja - híveivel együtt – , hogy ami a többiekkel történt, az Isten büntetése a nyomorult bűnösök felett, amazokat pusztulásra ítélte, elhagyta az Úr, őnekik pedig ölükbe hullt a hatalom, az ország! Mi megúsztuk! Mi különbek vagyunk!

Jeremiás azonban a felolvasott részben Istennek azt az üzenetét fogalmazza meg, hogy ami történt, az nem ítélet és nem büntetés. Hanem éppenséggel megmentés, megőrzés és gondoskodás! Azt mondja az Úr: én küldtem el őket, de visszahozom, felépítem és többé nem rombolom le, elültetem és többé nem gyomlálom ki őket. Mert ők a jövő! Ahogy Ézsaiás mondja: „javamra vált a nagy keserűség, hiszen megmentettél…”

De hát hogyan, miből vannak ezek a nyomorult deportáltak megmentve?! Ilyen helyzetekben a „Haragszik rám az Isten!” sokkal inkább érthető reakció, mint az, hogy „jó szándékkal” teszi ezt velem az Úr!

A prófétai látomásban a kosárnyi friss és egészséges fügével szemben – akik éppen a deportált rabok –, ott egy tele kosár undorító, ehetetlen, teljesen rohadt füge: a hatalomra került bábkirály, az otthon maradt, önelégült nép. Aki magukról azt gondolják: ők jók, tökéletesek és különbek, mint a többi, hiszen övék lett az ország és hatalom, ők a „nyerők”!

Isten pedig számukra nem több, mint egy ceremóniákban megidézhető hatalom, akinek az a „dolga”, hogy őket megőrizze és segítse, hiszen ők a „választott nép”! Ezért aztán vallásosságuk üres és halott képmutatás, és nincs köze a mindennapi életükhöz, döntéseikhez, beszédükhöz és tetteikhez a hétköznapokban. Szívükben nincs engedelmesség.

Ez az énkép, Isten-kép és vallásosság azonban mind hazugság, és ők ebbe a hazugságba rohadnak bele! Bizony, ez volt a fogság előtti Izráel jellemzője: Isten népe fényévekre került Istentől, de minden prófétai figyelmeztetés ellenére sem tértek meg, hanem öntelt ostobaságukban önmagukban hittek. Tudjuk, mi lett a végük: még egy évtized sem telt el, s ők megsemmisültek a történelem viharaiban.

De mi történt a fogságba került Izráellel?

Mit tett velük a „keserűség”?

Felismerték, milyen hatalmas szükségük van Istenre. Látták a maguk kicsinységét, s hogy az Úr kegyelme nélkül nincs életük! De meghallották Isten hívását is: „keressetek engem és megtaláltok”, és megértették. Elkezdték keresni Őt, felé fordulni a bűnbánatban és felfedezni a mindennapi életbeli jelenlétét.

Ezért vallásosságuk élő Isten-ember kapcsolat lett. Bár a jeruzsálemi templom elpusztult, de a fogságban maga a nép, az emberek szíve lett templommá. Ekkor születtek és terjedtek el a zsinagógák, az istenkeresés, igeolvasás, imádkozás házai, és feléledt a dánieli hitvalló hűség.

Mit üzen ma nekünk ez az ige?

Először is azt, hogy saját veszteségeinkben, vereségeinkben, próbáinkban és harcainkban lehet nekünk is az a látásunk és bizonyságunk, hogy nem „Elhagyott az Isten!”, hanem hogy éppenséggel: kézbe vett! Mert terve, célja van velem. Mert éppen nem mondott le rólam, hanem nevelni, formálni, magához emelni akar.

És lehet, hogy megszólnak, lenéznek, káromon örülnek – ahogy láttuk ezt Jeremiás korában is –, de lehetséges, rajtam is múlik!, hogy mindez javamra válik és megment engem a megrohadástól. Hogy a keserűségből gazdagabban, tisztábban, erősebben, bölcsebben – megerősödött hittel kerülök ki.

Ki a „nyerő”? Ezt kérdezi és válaszolja is meg az ige üzenete. Vajon az, akit az Isten hagy önmagába belerohadni? Vagy pedig az, akiről nem mond le, akit megtisztít, akit nevel, akinek „kimossa a fülét” és megszólítja, akit megfoszt bálványaitól, hamis reményeitől – hogy ÖNMAGÁT adhassa neki …?

„Mert csak én tudom, mi a tervem veletek: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek.”  (Jer 29, 11.)

Hírlevél: Igehirdetések

Ha feliratkozik, hetente 1 e-mailt küldünk a hét Igéjével és a legutóbbi igehirdetésekre való hivatkozással.

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

"Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”

(Máté evangéliuma 20,28)

Igehirdetések

Aktuális

Vasárnapi hirdetések a
legutóbbi "Mécses"-en:

Alkalmaink:
• Alkalmaink a koronavírus helyzet miatt szünetelnek

• A koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében a mi gyülekezetünkben is, mind Kenesén, mind Akarattyán, szüneteltetünk minden egyházi alkalmat. Így az istentiszteletek, bibliaórák és egyéb összejövetelek nem lesznek megtartva.
• A temetési szolgálatokat elvégezzük, de kérjük, hogy ezeken csak szűk családi körben vegyenek részt.
• A vasárnapi istentisztelet idején a szokott módon szólnak templomunk harangjai, hogy otthonainkban mindannyiunkat elcsendesedésre, Istenre figyelésre, Igeolvasásra és könyörgésre hívjanak.
• Az elhangzó igehirdetések a refkenese.hu honlapunkon elérhetők, és ugyanitt olvashatók, meghallgathatók a korábbiak is.
• A „Mécses” című heti kiadványunkat igyekszünk gyülekezeti tagjainkhoz továbbra is eljuttatni. Hálásan köszönjük mindazok szolgálatát, akik ebben a misszióban segítségünkre vannak!
• Kérjük Testvéreinket, hordozzák imádságaikban a járványhelyzetben küzdőket, valamint gyülekezetünket, időseinket, betegeinket, és Isten Igéjének ügyét is, hogy az akadály nélkül minél többekhez eljuthasson!
„Mivel ragaszkodik hozzám, megmentem őt, oltalmazom, mert ismeri nevemet. Ha kiált hozzám, meghallgatom.” - így szól az Úr. (91. zsoltár)

• Isten iránti hálával köszönjük mindenkinek, aki az elmúlt évben befizetett egyházfenntartói járulékával támogatta Egyházunk fenntartását! Buzdítunk mindenkit, aki teheti, kapcsolódjon be a közös teherviselésbe! Ha csatlakozni szeretne a támogatók köréhez, az adomány eljuttatásáról itt olvashat bővebben.

 

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára