Gyermekeként Istenhez fordulni

Alkalom: 
Septuagesimae (Hetvened) vasárnap
Dátum: 
2020. február 9. 10:30
Igehirdető: 
Alapige: 
Mt 6,7-8
Audio: 

Olvasmány: Filippiekhez írt levél 4,1-9
Alapige: Máté evangéliuma 6,7-8

"Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg. Ne legyetek tehát hozzájuk hasonlók, mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek tőle."

A mai Igék az imádság felé fordítanak bennünket, ami a hitéletünk életfontosságú működése. Egy találó megfogalmazás szerint „az imádság a lélek lélegzetvétele”.

Az imádság a lelki tüdőnk, és ennek jó működése a lelki életünk, a hitünk szempontjából elengedhetetlenül szükséges. Mindannyian tapasztaltuk már, hogy micsoda erővel védekezik a szervezetünk, ha félrenyelünk, ha egy morzsa vagy vízcsepp rossz irányba indul, a tüdőnk felé. Addig köhögünk, krákogunk és erőlködünk vöröslő arccal, amíg a veszély el nem hárul. Olyan jó lenne, ha lelki tüdőnkre is legalább ennyire vigyáznánk!

Jézus azt mondja: „tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek tőle.” Ez az imádság alaphelyzete, és egész keresztyén életünk alaphelyzete is: Mi imádkozunk, megszólítjuk Istent, beszélünk Hozzá, és kérünk Tőle, – Ő pedig tudja, hogy mire van szükségünk.

„Tudja a ti Atyátok…” Az első és legfontosabb, ami Jézus szavaiból kiderül, hogy itt egy kapcsolatról van szó! Atyánk tudja, mire van szükségünk, mert szeret és ismer bennünket, ismeri szükségleteinket, tud rólunk, kapcsolatban van velünk.

Egy kisgyermek teljes bizalommal megy oda szüleihez, és kér tőlük, vagy egyszerűen csak mondja, ami éppen benne van. Pontosan erre biztat bennünket Jézus: Tekintsétek Istent Atyátoknak, olyan szülőnek, akihez bármikor odamehettek! Ő nem valami rajtunk uralkodó despota, akitől rettegnünk kell, hanem családtag. Atyánk, aki szeret minket, és ismeri szükségeinket.

Erről hallottunk a Filippi levélből is: Aggódás nélkül, bizalommal tárjuk kéréseinket Isten elé bármikor, hogy az Ő békessége megnyugodjon rajtunk.

Az imádság akkor imádság, ha Istennel való kapcsolatunkból fakad, azt tükrözi. Fontos végiggondolni ebből a szempontból saját imaéletünket, imádkozási szokásainkat. Gondoljunk bűnbánattal arra, hogy milyen sokszor válnak mondókává ajkunkon az imák! Akár az Úri imádság, vagy egy-egy asztali, vagy esti ima. Csak elmondjuk a szövegét gépiesen, de nem Neki mondjuk. Ez olyan, mintha elvágott vezetékű telefon kagylójába beszélnénk: nem érkezik meg sehova a mondanivalónk, mert nincs kapcsolat.

Van-e bennünk gyermeki bizalom, mellyel rendszeresen odamegyünk Atyánkhoz, és beszélgetünk Vele?

„Tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek.” Ebből az is következik, hogy nem mi mozgatjuk Istent! Az imádság nem arra való, hogy a saját elképzeléseinket keresztülvigyük, hiszen Atyánk az, aki tudja, mire van szükségünk.

Jézus itt arról beszél, hogy ne legyünk olyanok, mint a pogányok, akik azt hiszik, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg. Nem kell nekünk a szót szaporítani, mert tudja a mi Atyánk, mire van szükségünk.

Sokszor félreértik ezt az Igét, és azt hiszik, hogy itt Jézus a hosszú imádság ellen beszél. Pedig nem erről van szó. Nem az fontos, hogy hosszan mondjuk, vagy röviden, hiszen Isten már tudja, mire van szükségünk.

Jézus sokkal inkább az imádkozó ember helyes hozzáállására, lelkületére figyelmeztet bennünket! A pogány imagyakorlatnak volt jellemzője az, hogy rá akarták beszélni istenüket arra, amit tennie kellett. Ezért újra meg újra ismételgették ugyanazt, mondogatták imáikat, mint valami varázsigéket.

Jó példa erre, ami a Karmel-hegyen történt az Úr prófétája, Illés, valamint a Baál 450 prófétája között. Ott állt egymás mellett két oltár, egyiken az Úrnak, másikon pedig a Baálnak előkészített áldozat. Amelyik isten meghallja a hozzá intézett imádságot, az tüzet küld, így meggyullad és elég az áldozat, ezzel jelzi, hogy elfogadta. A Baál-papok hangosan kiáltoztak istenükhöz, órák hosszat ismételgették kérésüket. Illés még gúnyolta is őket: Kiáltsatok hangosabban, hátha meghallja! Azok egész nap kiáltoztak, majd önmagukat késsel összevagdosva járták tovább rituális táncukat, ily módon saját vérüket is adva istenüknek, hogy tegyen végre valamit, de semmi nem történt. (1Kir 18,20-40)

Az ilyen pogány ismételgetésre, rábeszélésre mondja Jézus: Semmi szükség erre! Istent nem kell győzködnünk, mert tudja a mi Atyánk, mire van szükségünk.

Nagyon megnyugtató és vigasztaló számunkra, amit Jézus mond. A mi Atyánknak nem kell folyamatosan a nyakára járni, hogy végre tegyen valamit az érdekünkben. Nem kell Őt állandóan emlékeztetni, hogy el ne felejtse bajunkat. Nem kell nekünk jól megszerkesztett ima-beadványokat felterjeszteni Hozzá, és nem kell mellékletekkel alaposan megindokolnunk mindent, ahogy egy pályázatnál szokás. Nem kell görcsölnünk azon, hogy mit mondjunk Neki, és hogyan mondjuk el. Mert tudja a mi Atyánk, mire van szükségünk.

Jézus így tárja szélesre előttünk a kaput. Szabaddá teszi számunkra az utat az Atyához, hogy félelem és görcsök nélkül mehessünk Hozzá életünk szükségeivel és mindenféle kérdéseivel.

Felmerülhet bennünk a kérdés: Ha tudja Isten, hogy mire van szükségünk, akkor miért imádkozzunk egyáltalán. Ha tud mindent, akkor miért mondjuk? Pont azért, mert Ő tudja, mi viszont kevésbé! Ő átlátja életünket az elejétől a végéig, Ő látja az összefüggéseket, mi nem. Ezért a valódi szükségleteinket csak Ő tudja igazán.

Olyasmi ez, mint amikor valaki egy hosszú kórházi kivizsgáláson vesz részt. Kezelőorvosai, a nővérek, segítők, mindenki teszi a dolgát, kapja a gyógyszereit, zajlanak a kezelések. Miért van mégis szüksége, hogy orvosát folyamatosan kérdezze? Mert orvosa látja és érti az összefüggéseket, amiket ő nem! Minél jobban megérti ő is, ami vele történik, az annál inkább segítségére lehet a gyógyulásban.

Az imádságra nem Atyánknak van szüksége, hanem nekünk. Nekünk életszükséglet, hogy odamehetünk, beszélhetünk Hozzá, így nem maradunk egyedül. Amikor imádkozunk, beengedjük Őt az életünkbe, bevonjuk a kérdéseinkbe, elmondhatunk Neki mindent.

Az imádság a lelkünk lélegzetvétele. A tüdőnk akkor is dolgozik, ha nem figyelünk rá: belégzés, kilégzés. Befogadjuk az éltető oxigént, és eltávozik belőle, amire nincs szükségünk. Folyamatos mozgásban van.

Ne tartsuk vissza a lelki lélegzetvételt sem, használjuk „lelki tüdőnket”! Menjünk bizalommal Atyánkhoz, tárjuk Elé bátran életünk minden témáját, és fogadjuk el az Ő ajándékait, – mert Ő tudja, mire van szükségünk!

Hírlevél: Igehirdetések

Ha feliratkozik, hetente 1 e-mailt küldünk a hét Igéjével és a legutóbbi igehirdetésekre való hivatkozással.

11 + 4 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

A hét igéje:

Jézus mondja: „Ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket.”

(János 12,32)

Igehirdetések

2020.05.24.
Zsolt 50,15.23; 1Móz 24,27
2020.05.17.
Mt 6,7-8; Kol 4,2-3

Aktuális

Vasárnapi hirdetések a
legutóbbi "Mécses"-en:

Alkalmaink:
• Mostantól újra megtartjuk az istentiszteleteket vasárnaponként a hatályos egészségügyi szabályok betartásával. Kérjük, hogy a templomi ülőhelyeket másfél-két méteres távolságban foglaljuk el (kivétel a közös háztartásban élők), hozzunk és viseljünk maszkot, és kerüljük a kézfogást, érintkezést!
Pünkösd mindkét napján tartunk ünnepi istentiszteletet fél 11-kor, azonban úrvacsoraosztás csak pünkösd vasárnap lesz, az előírt higiéniai szabályok betartásával. Szeretettel hívjuk a Testvéreket!
Evangélikus úrvacsorás istentisztelet lesz pünkösd vasárnap 14 órakor Lampért Gábor, siófoki evangélikus lelkész szolgálatával.
• Hétközi alkalmakat még nem tartunk, és egyelőre az akarattyai Imaházban sem lesz istentisztelet. Kérjük szépen az akarattyai testvéreket a kenesei templomhoz való eljutás megszervezésére.
• A templomban vasárnaponként elhangzó igehirdetések továbbra is elolvashatók, meghallgathatók és megtekinthetők lesznek gyülekezetünk Facebook-oldalán, valamint a refkenese.hu honlapunkon.
• A „Mécses” című heti kiadványunkat igyekszünk gyülekezeti tagjainkhoz ezután is eljuttatni. Hálásan köszönjük mindazok szolgálatát, akik ebben a misszióban segítségünkre vannak!
• A mai napon Istennek adunk hálát Vér László és Kiss Irén testvéreink házasságkötésének 50. évfordulóján. A Mindenható Isten áldja és őrizze meg őket továbbra is békességben, jó egészségben és szeretetben!

• Isten iránti hálával köszönjük mindenkinek, aki a nehéz helyzetben is adományával, egyházfenntartói járulékával támogatja Egyházunk fenntartását! Buzdítunk mindenkit, aki teheti, kapcsolódjon be a közös teherviselésbe! Ha csatlakozni szeretne a támogatók köréhez, az adomány eljuttatásáról itt olvashat bővebben.

 

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára