Most - békesség!

Alkalom: 
Epifánia (Vízkereszt) vasárnapja
Dátum: 
2019. január 6. 10:30
Alapige: 
Lk 2,29
Audio: 

Olvasmány: Lukács evangéliuma 2,22-32
Alapige: Lukács evangéliuma 2,29

"MOST bocsátod el, Uram, szolgádat
beszéded szerint békességgel."

Az új év első vasárnapja van. Nemrég átléptünk 2018-ból 2019-be. Sokféleképp gondolhatunk a mögöttünk maradt múltra: fájdalommal vagy örömmel, zúgolódva vagy hálával, talán megbánással. Felidézhetjük, hogy min akartunk nagy elhatározással változtatni, mi hogyan sikerült, és hogy mit változtatott rajtunk az elmúlt esztendő, mit adott és mit vett el. Előre tekintve pedig van bennünk reménység, talán újabb elhatározások, de félelem is.

Természetes ez ilyenkor, de van csapdája is ennek a gondolkodásnak. Mert benne ragadhat az ember a múltba nézésben, haraggal, csalódottsággal vagy nosztalgiával, számlálva veszteségeket vagy épp nyereséget. És bele lehet révedni a jövendőbe is, előreszaladva tervekkel és aggodalmakkal. E kettő között pedig könnyen elvész a most. Az elmúlt és az eljövő közötti jelen, amiben most és itt vagyunk.

A felolvasott Igében egy emberrel, Simeonnal találkozunk, aki ugyancsak jön valamiből és tart valami felé, de a történet idézett pontján megáll ott a templomban, és azt mondja: Most! Ott a templomban – ahogy most mi is – megáll a jelenben, a pillanatban és megéli azt.

Simeon történetét, ezt a jelenetet sok festmény, szépművészeti alkotás megörökítette, s kivétel nélkül mindegyik úgy ábrázolja, mint idős, öreg embert, ősz hajjal, nagy szakállal. Rembrandt holland festő képének egyenesen az a címe: Az agg Simeon. Bár a Szentírásban csak annyit olvasunk róla, hogy élt egy ember Jeruzsálemben, és egy szó sincs a koráról, valószínűleg az Úrtól kapott ígéret miatt gondolták idősnek. Hogy nem hal meg addig, amíg meg nem látja saját szemével Izráel „vigasztalását”, az Üdvözítőt, a Messiást! S azután jön csak az ő halála, távozása a földi létből. Hogy a történet idején mennyi idős, voltaképp mindegy is. Jön valamiből és tart valamibe – ahogy ez órán mi is.

A múltjában vannak – ahogy a miénkben is – történések, események, veszteségek és sikerek, örömök és bánatok. Vannak emberi kapcsolatok, beszélgetések, együtt nevetések és sírások, szeretet és bántás, sok minden. Tudná mondani, sorolni, ahogy mi is: Mi minden történt, mit tettek velem mások, mit tettem vagy mondtam én.

De van valami Simeon látásában, ami nagyon fontos! Döntő, mert ő eme fontoson keresztül lát mindent! Ő nem csak eseményeket, történéseket, másokat (mit tettek szóltak), önmagát (mit adtam, kaptam) látja, hanem mindenek előtt Istent! Úgy fogalmaz, hogy ami történt, azt Isten elkészítette! Amiből meg lehet érkezni ebbe a mostba, az mind az, amit Isten elkészített.

Az év első vasárnapján Isten Igéje azt kérdezi tőlünk: Mi hogyan beszélünk arról, ami mögöttünk van? Úgy, hogy ez vagy az történt velem, vagy pedig úgy, hogy ezt vagy azt készítette nekem Isten? Ebbe engedett bele, azzal ajándékozott meg, ezzel megintett, azzal megerősített, emezzel megpróbált, amazzal meg vezetett, tanított. Hogy az Úr nekem ezt és azt mondta! Ami Simeon mögött van, abban ő látta és hallotta az Istent. Mi a helyzet azzal, ami mi mögöttünk van?

Rembrandt említett festménye meghitt, szép és megható jelenetet ábrázol, ám ugyanakkor drámai is! A templombelső félhomályban látszik, ahogy mindenki más is, az agg Simeon, Mária, József félkörben és más alakok is. Az idős ember a karjában tartja a nagyjából másfél hónapos Jézust – a mózesi törvények szerint kb. negyvennapos korában vitték az újszülöttet a szülők először a templomba, hogy a gyermeket és az előírt áldozatot bemutassák.

A teljes félhomályban egyedül a kisbaba teste, lénye ragyog, szinte világít, róla esik a fény minden és mindenki másra. A művész ihletett zsenialitással jeleníti meg a lényeget: Simeon a világ Megváltóját, a testté lett Istent tartja a kezében! Azt, aki által minden lett, akire nézve minden él, aki által megvilágosodik és értelmet nyer minden és mindenki.

És ez a csodálatos és drámai, testi-fizikai találkozás, megtapasztalás egyedül azért lehetséges, azért történhetett meg, mert Simeon, ez az ember valójában már régóta tartja-hordozza Istent – nem a karjában, hanem a szívében! Isten Szentlelke volt rajta, vele, benne – olvashattuk.

Befogadta Isten Szentlelkét, és már régóta Ő tanítja nézni és jól látni múltat, eseményeket, örömöket és nehézségeket, embereket, kapcsolatokat, tanítja élni és megélni dolgokat, tanítja hallani az Ő belül megszólító szavát. Vezeti, ahogy aznap is Ő mondta neki, hogy MOST induljon a templomba. Isten Lelke szól hozzá – és ad neki hitet, bizonyosságot és békességet.

Mert akik befogadják az Ő Szentlelkét, Ővele láthatnak, élhetnek meg életet, éveket, eseményeket, kapcsolatokat – ahogy Ő indított, hozott ide minket is, hogy találkozhassunk Vele.

Mindebből következik, hogy hogyan tekint Simeon, és hogyan tekinthetünk mi is – nemcsak hátra, hanem előre is!

Ránéz a gyermekre, és a kisbaba Jézusban látja a világ Világosságát, Isten valóságos szeretetének, jelenlétének kézzel fogható bizonyítékát. Tényleg eljött a földre, valóban emberré lett végtelen szeretetéből, fel fog nőni, népe tanítója, Isten szavának tiszta kijelentője, vakok, bénák, bűneikben halottak gyógyítója lesz, és végül meghal, hogy legyőzze a mi halálunkat, a bűnt, a gonosz hatalmát.

Ránéz a Gyermekre, és általa látja önmagát is: Íme, én most már békességgel megyek tovább. Mennyi még az út? Nem tudja – nem tudjuk. Közeli halál vagy még évek, pár évtized? Mindegy is! A maradék életre nézve: békességgel.

Mert ebben a templomi jelenetben az kép valójában fordítva van! Ez az üzenet lehet a miénk ebben az évkezdő mostban: Nem ő tartja Jézust, hanem Jézus tartja őt. Nem mi hordozzuk Isten, hanem Ő minket!

Aki befogadta az Ő Szentlelkét, annak Isten odaajándékozza Jézust. Ha nem is úgy adja a kezünkbe, mint egy kisbabát, az Ő velünk-léte mégis valóság. Velünk van! Nem mi tartjuk Őt – kisgyermekként, hanem Ő tart miket – Isten gyermekeiként, hatalmas, erős, gyengéd, szerető karjaiban.

Ahogy a jól ismert Lábnyomok című versben is van: Békességgel indulhatunk mi is tovább, mert mindig láthatjuk visszanézve, hogy Ő kísért, és ha kellett, Ő vitt, hordozott minket. És hittel láthatjuk ezt előre is: velünk lesz, van, minden napon, mindenben, az út végéig.

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk."

(Róma 5,8)

Aktuális

Vasárnapi hirdetések a
legutóbbi "Mécses"-en:

Alkalmaink:
• Imaóra hétfőn 17 órakor a Gyülekezeti Házban
• Bibliaóra szerdán 16:30 órakor a Gyülekezeti Házban
• Gyülekezeti Énekóra szombaton 17 órakor Boda Judit vezetésével
• Istentisztelet Akarattyán vasárnap 9-kor az Imaházban (Köztársaság u.)
• Istentisztelet Kenesén vasárnap de. fél 11-kor a Templomban

Sümegi Istvánné (Borsi Katalin) testvérünk 70 évesen hunyt el március 2-án. Temetése március 16-án, szombaton 15 órakor volt. Gyászoló szeretteinek Istenünk vigasztaló kegyelmét kérjük!

• Elhunyt Dull Ferencné (Csekő Mária) testvérünk életének 100. esztendejében. Temetésének pontos idejéről később intézkednek. Isten vigasztaló szeretete legyen gyászoló családjával!

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára