Jézust befogadni - személyesen

Alkalom: 
Epifánia utáni 3. vasárnap
Dátum: 
2019. január 27. 10:30
Igehirdető: 
Alapige: 
Jn 4,42
Audio: 

Olvasmány: János evangéliuma 4,39-45
Alapige: János evangéliuma 4,42

"...az asszonynak pedig meg is mondták: Már nem a te beszédedért hiszünk, hanem mert magunk hallottuk és tudjuk, hogy valóban ő a világ üdvözítője."

Az elmúlt héten a Bibliaolvasó Kalauz a samáriai asszony történetét olvastatta. Ennek záró szakaszát hallottuk a felolvasásban, valamint a következő szakaszt, melyben Jézus Samáriából Galileába érkezik. A két igerészt összehasonlítva az ragadott meg engem, hogy mit is jelent Jézust befogadni. Ugyanis mind Samáriáról, mind pedig Galileáról azt olvassuk, hogy befogadták Jézust, azonban a kétféle befogadás között igen nagy a különbség! Miért is olyan fontos ez?

János evangélista már a legelején, a prológusban leírja, hogy mi Jézus eljövetelével, megszületésével kapcsolatban a legfontosabb. Az, hogy megismerjék Őt, higgyenek Benne, vagyis befogadják. „A saját világába jött, de az övéi nem fogadták be őt. Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek.” Hát ezért nem mindegy, mit is értünk Jézus befogadásán.

A samáriai és a galileai befogadáson a saját hitünk érettségét, a Jézushoz kapcsolódásunk erősségét is lemérhetjük.

Galilea, és azon belül Názáret, Jézus szűkebb hazája, mindig is nehéz terep volt. Halljuk is a közmondást: „Nincs becsülete a prófétának a saját hazájában.” És valóban: ahányszor csak Jézus Názáretbe ment, mindig kirobbant valami feszültség. Egyik esetben majdnem megölték. Mert hát miket mond magáról ez a Jézus, hogy ő az Úr küldöttje, pedig mi tudjuk, hogy ki ez, hiszen itt nőtt fel közöttünk!

Nem csoda, hogy János evangéliuma szinte meglepve írja, hogy befogadták Jézust Galileában. „Mégis befogadták”. – Igen ám, de kiderül: azok fogadták be, akik látták őt Jeruzsálemben. Látták csodáit, jeleit, és talán ez kíváncsivá tette őket.

„Befogadták”: itt ugyanaz a magyar szó van, mint a prológusban, az eredetiben azonban egy másik. Ezt úgy lehetne fordítani: befogadták a házaikba, szállást adtak neki, vendégül látták, barátsággal fogadták. Nincs ezzel baj, de látnunk kell: ez a galileai befogadás inkább egy elfogadó, várakozó álláspont a részükről. Vendégül fogadták, mert tetszett nekik, amit Jézus tett.

Samária befogadásához képest érzékelhetjük igazán a különbséget! Itt a hagyományos zsidó-samaritánus feszültség miatt nem sok esélye volt Jézusnak, mégis itt sokkal mélyebb dolgokról hallunk az Igében.

Először is hisznek az asszony beszámolójának, aki így hívta társait: Jöjjetek, talán ő a Krisztus, hiszen megmondott mindent, amit tettem! Azután kérik Jézust, hogy maradjon városukban, majd pedig Őt hallgatva még többen lesznek hívővé. Ki is mondják felismerésüket az asszonynak: „Már nem a te beszédedért hiszünk, hanem mert magunk hallottuk és tudjuk, hogy valóban ő a világ üdvözítője.”

Nyilvánvaló, hogy ez a befogadás már hitre jutást jelent! Ugyanúgy, mint a prológusban: „akik befogadták” Őt, azok Isten gyermekei, „akik hisznek az ő nevében”.

A kétféle befogadás között a legnagyobb különbség a személyes érintettségben van.

Igen, mert lehet Jézust elfogadni egyfajta „elhivéssel”. Elhiszem, hogy ő van, azt is elhiszem, hogy van ereje. Elhiszem, hogy tud nagy dolgokat tenni, meg tud fordítani rossz folyamatokat, vagy akár gyógyítani is tud. El lehet ezt hinni azzal a várakozó kíváncsisággal, ahogyan a galileaiak tették, akik látták a jeleket Jézustól.

Ennél azonban beljebb hív bennünket az evangélium, túl az előszobán: odáig, hogy meglássuk Jézusban az Üdvözítőt. Amint erről a samáriaiak bizonyságot tesznek. Jézust pedig Üdvözítőként meglátni, ez egészen biztosan egy személyes felismerés!

A „Szótér” ilyeneket jelent: üdvözítő, megmentő, megszabadító, segítő, gyógytó. Ezek pedig mind személyes kapcsolatot feltételeznek! Hiszen engem megmenteni, engem meggyógyítani nem lehet nélkülem, csakis úgy, ha én magam is teljesen és személyesen benne vagyok ebben a kapcsolatban! A lényeg itt az, hogy felismerem: Ő nem csak másokat segít, nem másokat gyógyít, hanem engem! Személyesen engem.

Galileában megelégedtek egy felszínes kapcsolattal, vendégül látással, kíváncsi várakozással Jézus irányába. Samáriában azonban megismerték Őt, hitre jutottak, az ő befogadásuk személyes megmentő kapcsolattá lett.

Egyáltalán nem mindegy, hogy valaki csak kívülről szemléli a dolgokat, vagy személyesen benne van az eseményekben.

Sokan hallották már a hírt: Szerda éjjel kiégett Budapesten a Ráday Kollégium 2. és 3. emelete, a tűzben egy ember meghalt, aki vendégként tartózkodott az épületben. A 80 diáknak nem esett baja, mivel a füstöt látva egymást riasztották az ajtókon dörömbölve. Mind megmenekültek, a ruháik, laptopjaik, telefonjaik azonban odavesztek.

A legtöbb ember a híradások képsorait kívülállóként látja: Nyilván együttéreznek, és nagyon sokan segítenek, gyűjtés indult a kárt szenvedettek részére, de személyesen nem érintettek a történetben.

Mennyire más mindez azoknak, akiknek ez a személyes történetük! Akik megmenekültek a tűz elől, „csupán” a dolgaik, értékeik pusztultak el: milyen lehetett ezt átélni? És a tragédia ugyancsak mélyen érint minket, sok lelkésztársunkkal együtt, akiknek a teológiai tanulmányaink idején ez az otthonunk volt. Nagy beszélgetések, mély felismerések színhelye.

A galileai befogadás csupán egy kívülálló szemlélet, a samáriai befogadás azonban sokak személyes felismerése, hitre jutása! Ez a történet pedig elénk tárja azt a hosszú lelki utat is, amin a felszíntől a mély, személyes befogadásig eljuthatunk.

A történet elején egy szomjas Jézust látunk, aki inni kér egy asszonytól. Lassan fény derül a nő elrontott életére, sokféle hiányára. Kiderül, ő a szomjas igazán, hiszen a lelke szomjazik! Lassan megérti, hogy akivel beszél, az a Jézus adhat neki élő vizet, sőt Ő maga a Forrás! Ezzel a személyes felismeréssel rohan a városba, beszél Jézusról a többieknek. Majd Jézust hallgatva nagyon sokan jutnak hitre: Befogadják Jézust, nemcsak a házaikba, hanem az életükbe, a szívükbe. Személyes meggyőződésük lett: Ő az Üdvözítő.

„Már nem a te beszédedért hiszünk, hanem mert magunk hallottuk és tudjuk, hogy ő a világ üdvözítője.” – Ennél nagyobb dicséretet egyetlen lelkész, prédikátor, bizonyságtevő sem kaphat! Ez a legjobb, amikor a közvetítő fölöslegessé válik, mert elmondta, ami rá volt bízva, aztán pedig akik hallgatták, személyesen találnak Jézushoz.

Látjuk, milyen nagy a lelki távolság a galileai és a samáriai befogadás között, de látjuk azt is: El lehet jutni (még az esélytelenebb Samáriában is) a valódi, személyes felismerésre, az élő hitre Jézusban!

Segítsen minket Isten, hogy rá tudjunk látni saját életünkre, hogy hol is tartunk ezen az úton, milyen megakadásaink vannak, mi gátol minket a Jézushoz való igazi eljutásban. Segítsen minket Isten végigmenni az úton!

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

Krisztus mondja: "Halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai."

(Jelenések könyve 1,18)

Aktuális

Vasárnapi hirdetések a
legutóbbi "Mécses"-en:

Alkalmaink:
• Bibliaóra szerdán 18 órakor a Gyülekezeti Házban
• Gyülekezeti énekóra szombaton 17 órakor Boda Judit vezetésével
• Istentisztelet Akarattyán vasárnap 9-kor az Imaházban (Köztársaság u.)
• Istentisztelet Kenesén vasárnap de. fél 11-kor a Templomban

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára