Bizalom és készség

Alkalom: 
Epifánia utáni 2. vasárnap
Dátum: 
2019. január 20. 10:30
Alapige: 
Jn 2,4-5
Audio: 

Olvasmány: János evangéliuma 2,1-11
Alapige: János evangéliuma 2,4-5

"Mire Jézus azt mondta: Vajon énrám tartozik ez, vagy terád, asszony? Nem jött még el az én órám. Anyja így szólt a szolgákhoz: Bármit mond nektek, tegyétek meg!"

Hosszú ünnepi időszak – a karácsony, a szilveszter – után és még a farsangi vigasságok előtt vagyunk. Talán még eleven bennünk a családi, baráti örömteli együttlétek emléke, és közben már látjuk-olvassuk a farsangi bálokra szóló meghívókat. Mindezek közepette kell, hogy tudjuk: Isten az örömeinkben, ünnepeinkben is velünk van, nemcsak a nehézségekben. Persze a világban is van valami halvány képzet erről. A karácsonyhoz ott van a „kisded Jézuska”, mint amolyan általános szeretet-jelkép, és talán még szilveszterkor is elhangzik, hogy Isten adjon bort, búzát, békességet!

Itt azonban egészen másról van szó. A most olvasott bibliai történet ünnepi eseményében valóságosan jelen volt, ott ült a felnőtt Jézus. Ez egy sok szereplős, párbeszédekkel teli, szemléletes és érdekes történet. Szeretik is a kisebb hittanosok. De egy kicsit nehezebb, ha megpróbáljuk megérteni, hogy mit jelent, mit üzen a mi számunkra. Hiszen ez volt az első jel, amit Jézus tett nyilvános fellépése, megkeresztelkedése után.

Mit jelent egyéni, saját kisközösségi életemben Jézus jelenléte? És mit üzen üdvtörténeti jelként a Názáreti Jézus küldetéséről?

Amit látunk, először is egy közösség, egy fontos élet-esemény, melyen jelen van Jézus, meg van híva! Valószínűleg Mária rokonsága volt ez a kánai család ebben a Názáret melletti falucskában. Mintha mi Papkeszire vagy Csajágra mennénk át rokoni lakodalomba. Abban a korban, kultúrában több napon át zajlott egy ilyen ünnepség rengeteg meghívottal, nagy jövés-menéssel. Fontos, sőt egyenesen becsület kérdése volt mindenkit megvendégelni! A lakodalom a vőlegénynél volt, ő felelt érte. Rettenetes szégyen lett volna egy közös életet egy ilyen csúnya kudarccal kezdeni. Talán furcsa ezt mindjárt kiemelni, de nagyon lényeges, hogy ezen a nászon jelen van Jézus. Még akkor is, ha másként látja, ismeri őt az ifjú pár, a vendégek, az édesanyja, a tanítványok vagy épp a násznagy.

Fontos kérdés, hogy Jézus – még ha nem is teljesen ismerjük Őt, konkrét szándékát az életünkre nézve – jelen van-e az életünk döntő eseményeiben, közösségi történéseiben. Ott volt-e a karácsony esténken, a baráti, családi összejövetelen – és nem csak a templomban? Ott volt-e, mikor vidám társaságban vagy talán magányosan átléptük az új év küszöbét? Meghívjuk-e a gondolatainkba, beszélgetéseinkbe, életünkbe, tudjuk-e valóságos jelenlétét?

Persze nem azért kell, fontos ez, mintha Ő csak valami áldásosztó automata vagy vészmegoldó kulcs lenne baj esetére! A történetben, talán mint közeli rokon, mint éles szemű háziasszony, Mária észreveszi, hogy komoly gond van, nagy botrány van készülőben. Megemlíti Jézusnak, de egy igen furcsa, elutasítónak tűnő választ kap: Mi közöm hozzá?! Látjuk a történetben, hogy Jézus végül segít, de mit jelent akkor ez a mondat?

Meg kell értenünk, hogy Jézus Krisztus, vagyis Isten szeretetének jelenléte, beavatkozása az életemben, nem gombnyomásra, nem megrendelésre működik! Még nem jött el az én órám – mondja Jézus.

Milyen nehéz ezt hallani, amikor szépen alakuló vagy jónak remélt dolgaink elakadnak, elromlanak, és mégsem úgy alakulnak. Mikor fogyóban van a „borunk”, fogyóban az erő, az egészség, az öröm, a békesség, a szerető-baráti szív és kéz, fogyóban a reménység, a hit. Olyankor pedig mi kérjük, még talán rá is kiáltunk: Segíts most! Vagy pedig oly régóta kérjük már, és azt kell mégis hallanunk újra és újra: Még nem jött el az én órám.

Mit lehet tenni, mondani ilyenkor? Mária példát ad nekünk ebben is. Egy ilyen elutasítás után is azt mondja a szolgáknak: Bármit mond nektek, tegyétek meg!

Az igazán hívő szívnak a hozzáállása a bizalom és a készség. Egyrészt bizalom az Ő szeretetében és bölcsességében, hogy aki kér, mind kap, hogy Aki Egyszülöttjét odaajándékozta nekünk, odaadta értünk, hogy ne adna Vele mindent minekünk. Isten segítsége nem automatikusan, megrendelésre érkezik, de megkapjuk ajándékba! Csak bizalommal kell tudni várni rá. Készen lenni. Másrészt pedig, bár ajándék, de kell hozzá az engedelmességre való készségünk is!

Hat 80-100 literes kőveder állt ott a házban, háztartási fontos kellékként, hiszen ebben tárolták a vizet, ami akkor nem a csapból folyt, hanem a kútról kellett hordani. Ebből főztek, ittak, mosogattak, és a szigorú vallási előírásnak engedve ebből kellett étkezés előtt mosakodnia minden ott lakónak, dolgozónak és minden vendégnek is! Ezeket kellett színültig töltenie a szolgáknak újra – vízzel.

Mert Jézus nem akar kihagyni, és nem is igen hagy ki minket abból, amikor belenyúl az életünkbe. Nem biztos, hogy úgy, ahogyan mi várnánk, jónak látnánk. Lehet, hogy olyasmit kér, vár, amiről mi nem értjük, mire jó, miben visz előbbre. De ha figyelünk Őrá, akkor meghalljuk kérését, és ha bízunk Őbenne, akkor engedelmeskedünk!

Ő pedig megadja segítségét, mégpedig túláradó módon, hogy ne legyen híja az örömünnepnek, ahogy az Ige mondja: hogy örömük teljes legyen! Egy metréta körülbelül 40 litert jelent. Kétségbeejtő volt a helyzet, s most egyszer csak 5-600 liter finom boruk lett! A csoda megtörtént, a fenyegető veszély elmúlt, a gond megoldódott.

Az Ige utolsó kérdése hozzánk, hogy visszatekintve felfogjuk-e egyáltalán, mi történt. Képesek vagyunk-e meglátni a csodát, felfedezni Jézus kegyelmes jelenlétét abban, ami történt velünk? Lesz-e belőle a jövőnkre nézve hit- és bizalom-forrás?

A történetben nem mindenkinek sikerül. A násznagy semmit sem ért, szerinte ostobaság történt, előbb szolgálták fel a rosszabb bort. Van, amikor mi is csak eddig jutunk el: Ugyan mire volt ez jó nekem? A szolgák értelmükkel tudják, mi történt, de nem olvasunk arról, hogy ez a szívükig is elért volna. Van, amikor bennünk is csak ennyi van: Jól van, megoldódott! Nem tudom, hogyan, de biztos van rá magyarázat…

A tanítványok pedig látták, felfedezték a lakodalom hangos zsivajában a csodát – és hittek Benne! Ráeszmélve, hogy ki lett életük útitársa és Ura! Annál, ami történt, fontosabb lett az, Aki által történt.

Jézus azért jött, hogy az övéivel asztalközösségben, öröm-közösségben legyen. Hogy akik hisznek Őbenne, azoknak életük legyen, és bővölködjenek. Önmagát adta abban a borban! S néhány év múlva újra közös ünnepi vacsorán lesz együtt tanítványaival, mikor megint csak Ő adja a borral teli kelyhet, s abban sokkal többet is: az értük és értünk kiontott vére jelképét. Ahogy minden úrvacsoránál, amikor mi keresztyének átéljük azóta is az Ő jelenlétét, a Vele való közösséget, a Tőle kapott borban pedig a bűnbocsánat és örök élet csodáját, ajándékát.

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

Krisztus mondja: "Halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai."

(Jelenések könyve 1,18)

Aktuális

Vasárnapi hirdetések a
legutóbbi "Mécses"-en:

Alkalmaink:
• Bibliaóra szerdán 18 órakor a Gyülekezeti Házban
• Gyülekezeti énekóra szombaton 17 órakor Boda Judit vezetésével
• Istentisztelet Akarattyán vasárnap 9-kor az Imaházban (Köztársaság u.)
• Istentisztelet Kenesén vasárnap de. fél 11-kor a Templomban

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára