Úton lenni - megérkezni

Alkalom: 
Szentháromság ünnepe utáni 21. vasárnap
Dátum: 
2018. október 21. 10:30
Alapige: 
4Móz 13,1-2.25.32-33; 14,6-10
Audio: 

Olvasmány: Lukács evangéliuma 24,13-35
Alapige: 4 Mózes 13,1-2.25.32-33; 14,6-10

"Azután így beszélt Mózeshez az Úr: Küldj férfiakat, hogy kémleljék ki Kánaán földjét, amelyet majd Izráel fiainak adok. Mindegyik ősi törzsből egy férfit küldjetek, mind tekintélyes ember legyen. Negyven nap múlva visszatértek az ország kikémleléséből. És rossz hírét keltették Izráel fiai között annak a földnek, amelyet kikémleltek, mert ezt mondták: Az a föld, amelyet bejártunk, hogy kikémleljük, olyan föld, amely megemészti lakosait! A nép pedig, amelyet ott láttunk, csupa szálas emberből áll. Sőt láttunk ott óriásokat is, Anák óriás fiait: parányi sáskáknak éreztük magunkat, és ők úgy is tekintettek ránk. De Józsué, Nún fia és Káléb, Jefunne fia, akik az országba küldött kémek között voltak, megszaggatták ruhájukat, és ezt mondták Izráel fiai egész közösségének: A föld, amelyet bejártunk, hogy kikémleljük, igen-igen jó föld. Ha az Úr kedvel bennünket, akkor bevisz bennünket arra a földre, és nekünk adja azt a tejjel és mézzel folyó földet. Csak az Úr ellen ne lázadjatok, és ne féljetek a föld népétől, mert a fél fogunkra sem elegek! Tőlük eltávozott oltalmuk, de velünk van az Úr! Ne féljetek tőlük! De az egész közösség azt mondta, hogy meg kell kövezni őket. Akkor megjelent az Úr dicsősége a kijelentés sátra fölött egész Izráelnek."

A tegnapi napon mentünk el régóta hirdetett gyülekezeti kirándulásunkra, Pápára. Negyvenen vettünk részt benne, sok szép és érdekes, felemelő dolgot láttunk, és Istennek hála, hogy épségben elértünk oda és vissza. Mert lehet sokszor igaz az a mondás is, hogy „a lényeg az út maga”, de azért az úton lét legalapvetőbb kérdése a megérkezés!

A Bibliaolvasó Kalauzunk által mostanra kijelölt igék két úton-járást is elénk hoznak. Az evangéliumban az emmausi tanítványokat látjuk végigmenni egy úton, egy napon át járják, de végül igazán megérkeznek. Azután pedig sok évszázaddal előtte élt őseik történetét olvastuk, akik szintén úton voltak, de ott és akkor nem tudtak megérkezni, csak 40 év múlva.

Az egyiptomi rabszolgaságból Isten félelmetes csodákon keresztül szabadította meg népét. Átélték a tíz csapást, melyek az Úr mindenek felett való hatalmát bizonyították, kettényílt előttük a Vörös-tenger, amin száraz lábbal keltek át, de üldözőiket elborította, és sírjukká lett. Azután a Mindenható mennyei mannával táplálta őket, forrásvizet fakasztott a sziklából a pusztaságban, és gondoskodó szeretetével vitte el őket a Hórebig, a Sinai hegyéig, ahol megkapták a Tízparancsolatot, iránymutatásként az egész életútra.

Néhány hét múlva így érkeznek el az Ígéret Földjének déli határához, ahonnan beküldik a tizenkét kémet, törzsenként egyet.

Ennek a negyven napos kémkedésnek azonban szomorú vége lesz: negyven évi további vándorlás a pusztában. Nem tudtak megérkezni. A megérkezéshez meg kell tanulniuk valóban Istennel úton-járni!

Hogyan lehetséges ez? Mindkét történet ugyanazt a választ adja: Látni kell tudni! Mindkét történet ugyanazt a kérdést teszi fel nekünk: Hogyan látom a valóságomat, az életemet, az utamat? És benne Istent...

Azok a kémek látták Kánaán földjének gazdagságát. De azt csak alig, mert mindennél inkább látták a föld lakosait, mégpedig félelmetes óriásoknak! Milyen szemléletes a kép, amit használnak, hogy ők csak apró sáskáknak érezték magukat azokkal a népekkel szemben. De jól láttak?

Egyrészt igen, persze! Anák fiairól máshol is olvasunk a Szentírásban, legendásan hatalmas termetű, harcias nép voltak. Valóság a nagyságuk, az erejük. Ahogy szintén valóság a két emmausi tanítvány számára, az ő életükben, hogy Jézus halálát látták-tapasztalták, hogy magukra maradtak, hogy keservesen csalódtak, és nem értik mindazt, ami történt.

Ugyanígy volt valóság Góliát óriási termete és ereje a kicsi Dáviddal szemben. Valóság volt a viharos háborgó tenger, az ember által járhatatlan folyékony vízfelszín Péter számára, mikor kilépett a csónakból, és elindult a vízen járó Jézus felé. Ahogy tudnánk sorolni mi is a valóságunk, életünk félelmetes, fölénk magasodó, elkeserítő tapasztalatait, csalódásait, fenyegetéseit. Nehézségeket, veszteséget, betegséget, próbát…

Rengeteg ilyen történet van a Bibliában, amely mind kimondja ezeknek a valóságát. De mindegyiknek ugyanaz az üzenete. Hogy pusztán csak a saját valóságunkból, látásunkból kudarc van, elsüllyedés, elkeseredés, vereség és meg nem érkezés. De nem vagyunk magunk!

Mikor kicsiknek mesélem el a Góliáttal szembeszálló Dávid vagy a vízre kilépő Péter történetét, mindig úgy kezdem, hogy ugyan kik is a szereplők. És lerajzolom a kis Dávidot és Pétert, aztán pedig az óriást és a viharos tengert. Aggasztó látvány.

De a legfontosabb szereplőt még nem rajzoltuk le! És egy másik színnel odarajzolok egy gigantikus kezet, mely óvón borul Dávid fölé vagy a víz színe alatt biztosan tartja Pétert. És a kicsik elálmélkodnak, hogy ha ekkora a kéz, milyen hatalmas lehet az, akié!

Tudnunk kell látni Istent a saját utunkon, életünkben is!

A tizenkettőből tíz kém csak az óriásokat látja, de Józsué és Káléb látnak igazán. Ők meg is fognak majd érkezni. Abból a generációból, egyedül ők ketten. Kleopásék eleinte nem látnak, nem ismerik fel a velük járó Jézust, és így bár hazaérnek Emmausba, mégsem akkor érkeznek meg igazán. Hanem mikor felismerik, és visszarohannak a közösségbe.

Mi láttuk-e, látjuk-e az Urat? Nekünk van-e szabadulás-történetünk? Bűnökből, nehézségekből, keserűségből… Tanított-e minket az utunk látni? Istent, aki velünk van, kísér, oltalmaz, megtart, megszabadított és vezet minket! Aki minden óriásnál hatalmasabb!

És szeret minket, vérét ontotta, testét törte értünk Szent Fiában – és a legrettenetesebb óriást, a halált, magát a Gonoszt legyőzte. Miénk-e a megtapasztalás, amit Ady is megfogalmazott: Ha győzök, Ő járt, az Isten járt előttem, kivonta kardját, megelőzött!

Végül valamire figyelmeztet még minket a mai Ige. Hitünk, látásunk, úton-járásunk nemcsak a saját életünkre hat, és dönti el, hogy megérkezhetünk-e, hanem a velünk úton járókra is!

A tíz kétségeskedő kém által felhergelt egész népre nézve lesz ítélet a negyven évnyi vándorlás, míg az a nemzedék meg nem hal, míg mindannyian el nem hullanak! Az emmausiak is hatnak egymásra, egymást kölcsönösen lehúzó kesergésükben és panaszkodásukban odafelé, de a felszabadult örömmel is visszafelé, hit-erősítő bizonyságtételükkel Jeruzsálembe visszaérve! A tanítványi közösségbe, Isten népéhez érkeznek meg igazán.

Tőlünk mit kap saját útonjárására, milyen látást a társunk, a gyermekünk, unokánk, közösségeink, gyülekezetünk? Mi hogyan hatunk? Félelmeinkbe, csalódásainkba belevakulva, egymást is keserítve, elbátortalanítva, vagy a végtelenül erős és hatalmas, minket szerető Istent látó hittel?

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!"

(2 Korinthus 6,2)

Igehirdetések

2018.11.11.
1 Pt 2,13a; Ef levél 5,21
2018.11.04.
4Móz 23,23; 24,9
2018.10.28.
Mt 26,27-29
2018.10.21.
4Móz 13,1-2.25.32-33; 14,6-10
2018.10.14.
1Jn 3,1a.9a.

Aktuális

Vasárnapi hirdetések a
legutóbbi "Mécses"-en:

Alkalmaink:
• Imaóra hétfőn 18 órakor a Gyülekezeti Házban
• Bibliaóra szerdán 16 órakor a Gyülekezeti Házban
• Istentisztelet Akarattyán vasárnap 9-kor az Imaházban (Köztársaság u.)
• Istentisztelet Kenesén vasárnap de. fél 11-kor a Templomban

• November 17-én szombaton tartja hagyományos őszi konferenciáját a Dunántúli Református Nőszövetség, amely alkalomra szeretettel várják az asszonytestvéreket!
• November 17-én szombaton lesz a Dunántúli Református Akadémia idei második alkalma Pápán. Témája: Református mártír lelkészek az üldözések idején – Mit tanulhatunk tőlük ma? Kérjük szépen azokat, akik szeretnének részt venni, jelezzék ezt a lelkészeknél, mivel előzetesen regisztrálni kell!
• November 5-én Választói Közgyűlésen gyülekezetünk egyhangúan gondnokává választotta Bollók Gyula presbiter testvérünket. A döntés 18-án vasárnap válik jogerőssé. Neki hálásan köszönjük a szolgálatra való készségét, Sipos Károlyné előző gondnoknak pedig eddigi szolgálatát, a közösségünkért végzett sokrétű, áldozatos munkáját!
• Október 22-én hunyt el Nagy Lajos testvérünk 57 esztendős korában. Hamvainak elhelyezése november 5-én történt katonai tiszteletadás mellett, református egyházi szertartás szerint. Isten vigasztaló kegyelme legyen gyászoló szeretteivel!
• November 5-én elhunyt Sipos Jánosné (Németh Katalin) testvérünk 89 éves korában. Temetése november 16-án pénteken 13 órakor lesz a református temetőben. Istenünk szeretete legyen gyászolóival!

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára