Úton a pusztában - Istennel

Alkalom: 
Advent 2. vasárnapja
Dátum: 
2018. december 9. 10:30
Igehirdető: 
Alapige: 
Ézs 35,3.4.6b.8a.9b.10b
Audio: 

Olvasmány: Ézsaiás könyve 35,3-10
Alapige: Ézsaiás könyve 35,3.4.6b.8a.9b.10b

"Erősítsétek a lankadt kezeket, tegyétek erőssé a megroskadt térdeket!
Mondjátok a remegő szívűeknek: Legyetek erősek, ne féljetek!
Íme, jön Istenetek, megszabadít benneteket!
Víz fakad a pusztában, és a kietlen tájon patakok.
Jól megépített útja lesz, amelyet szent útnak hívnak,
a megváltottak fognak járni rajta.
Öröm koszorúzza fejüket örökre, boldog örömben lesz részük."

Advent idejét arra kapjuk, hogy megálljunk Isten előtt, belenézzünk a tükörbe, amit Igéjével elénk tart, és megvizsgáljuk magunkat. Így tettünk az elmúlt hét estéin gyülekezeti közösségben: próféciák fényében néztünk rá életünkre, helyzetünkre. – Így teszünk most is a mára kapott próféciával: belenézünk a lelki tükörbe, és számot vetünk önmagunkkal, a mostani állapotunkkal, és megkérdezzük, mit akar velünk az Úr.

Az első kép, amit az Ige elénk tár, a pusztai lét. Isten népe a pusztában van. A puszta egy idegen, nem élhető, nem embernek való hely, egy kegyetlen és nehéz hely, ahol az életet veszélyek fenyegetik. Próbáljuk odaképzelni magunkat egy ilyen pusztába, pusztai helyzetbe, és nézzünk végig magunkon, amint a pusztában járunk.

Az Ige először is megmutatja a kezünket. A pusztában el vannak lankadva a kezek, mondja az Ige, megfáradtak, erőtlenek. Pedig a kezünk nagyon fontos, talán a legaktívabb testrészünk, ez mindig elöl van, A kezünk arra való, hogy megfogjunk dolgokat. Amit megragadok, amit birtokolok, az az „enyém”. Vajon mi mindent akarunk megragadni? Vajon a fontos dolgokat sikerül-e megragadni? Nem szorongatunk-e görcsösen túl sok mindent a kezünkben?

Aztán a kezünkkel meg is tartjuk a dolgokat. „Kézben tartjuk” az életünket, az életünk eseményeit. Vajon hogyan tartjuk életünk gyeplőjét a kezünkben? Mennyire tudjuk jól „kézben tartani”? Vannak olyanok, akik szorosan tartják, vannak, akik lazábban, és vannak, akik eldobják a gyeplőt. És vannak olyanok, akik nagyon sok gyeplőt akarnak kézben tartani. Hogy állunk vajon mi ezzel a kézben tartással?

Aztán kezünk az, amivel dolgozunk, és amivel harcolunk. Az elvégzett feladataink, dolgaink közül nyilván a legtöbb nagyon is szükséges. De vajon észrevesszük-e, amikor már túl sok értelmetlen pót-cselekvéssel fárasztjuk a kezünket? És milyen harcaink vannak? Vajon nem nyitunk-e túl sok frontot? Valóban azt a harcot vívjuk-e, amit nekünk tényleg kell?

Az Ige megmutatja a lábunkat is. Ingatag, gyenge térdekről beszél, amik remegnek a pusztában, és alig tartanak. Így aztán nehéz egyenes háttal megállni, és a terheket megtartani. És nehéz így járni is. Vajon mennyire „remegők” a lábaink, és milyenek a mi lépéseink? Biztos-e a járásunk, és jó irányba haladunk-e?

És végül a szívünket mutatja meg az Ige. Azt mondja: a pusztában remeg és reszket a szív. Vajon mennyi indulat van a szívünkben, és milyen vágyak, törekvések? És igen, a reszketés: Vajon van-e benne félelem bizonytalan jövőtől, szorító betegségtől, vagy rosszakaróktól, gonoszságtól?

Miután így végignéztünk magunkon, nagyon fontos azt is meglátni: Az Ige nagyon határozott felszólításokkal kezdődik. Erősítsétek, mondjátok, tegyétek erőssé! Ez azt jelzi, hogy igenis megvan a lehetőség a változásra! A pusztai helyzet és annak velejárói nem kell, hogy végleges legyen. Istennek az a terve, hogy változás történjen.

A lankadt kezek helyett megerősödött kezeket mutat az Ige. Tehát visszatér a cselekvési képesség, és a megfelelő dolgokat tudjuk megragadni, és azt tartjuk kézben, amit kell, és azokat a harcokat vívjuk meg, amiket valóban kell. Aztán a térdek is megerősödnek, így a tartás visszaáll. Járni tudunk, mégpedig biztos léptekkel, jó irányban. Szívünk remegése és a félelmünk pedig elmúlik.

Vajon hogyan lehetséges ilyen változás? Erre egy rövid és határozott választ kapunk az Igében: „Íme, jön Istenetek!” Ez egy felkiáltás, amit Isten népe meghall, annak engedelmeskedni kezd, és így gyógyul.

Íme, Istenetek! Vegyétek észre Őt! Ő az, aki kézben tartja népének az életét, az övéi sorsát. Ő az, aki kézbe veszi és elrendezi a dolgokat. Aki helyreállítja és gyógyítja a fájdalmakat, a konfliktusosokat, sérelmeket. Ő úgy cselekszik, hogy helyreállnak a dolgok és gyógyulnak a sebek.

Íme, jön Istenetek! És az Ő jelenlétében mindig élet születik. Azt látjuk az Igében, hogy jól épített, valódi út keletkezik a pusztában, amin Isten népe járni tud. Másrészt a puszta is, ami eddig élhetetlen, fenyegető volt, most teljesen megváltozik: Víz fakad benne, és kivirul minden.

Íme, jön Istenetek! Ez az ígéret Isten népe életében nagy mélységekben szólalt meg, és hozott változást. A babiloni fogságban élőknek elhangzott: Íme, Istenetek! És aztán hazajöttek a fogságból, és új életet kezdhettek. De azután úgy éltek, hogy sikerült újra pusztává tenniük mindent, így teltek századok. És akkor Isten a történelem egy pontján ügy döntött, hogy közel jön népéhez. Egészen közel. És testet öltött Jézusban. Ezzel pedig megint az a nagy kiáltás hangzik el: Íme, Istenetek, aki utat készít és megszabadít benneteket! Sőt, Ő maga az Út, a Szabadító.

Íme, jön Istenetek! – Olyan jó lenne, ha ma is meg tudnánk ezt hallani, és engedelmeskedni tudnánk Neki, hogy gyógyulni tudjunk!

Így érkezünk el végül a záróképhez, amit a boldogság jellemez. Isten népének útja a „boldog öröm” útja lesz. A prófécia úgy mutatja be ezt az utat, hogy Isten népe már most ezen jár, a pusztában, a pusztai helyzetekben; de aztán a boldog jövendőbe vezet. Fontos, hogy ezt együtt lássuk: ne csak a túlsó végét, és nagy a mostanit. Ez egy út, ami Isten népének adatik.

Fontos az is, hogy ezt „szent út”-nak nevezi az Ige, vagyis ez Isten útja, Istentől kapott út. Olyan út, amin a változások bizonyosan megindulnak. Olyan út, ami bizonyosan elvezet az Úr hegyére, a Vele való boldog közösségbe. Olyan út ez, amin egyre többet lát, aki rajta jár, amin elmúlik a vakság és süketség, a járásképtelenség. Ezen az úton a megváltottak megtanulnak tisztán látni, és jól érteni. Ezen az úton járva a pusztában víz fakad. És mivel maga Isten van jelen az úton, ezért az gyönyörű: nem is lehet más, mint az öröm és boldogság útja.

Persze tudjuk, hogy mindez nem most azonnal a maga teljességében. Amikor kilépünk a templomból, ugyanolyan lesz a világ, mint előtte, és talán hasonló pusztai helyzetekbe, küzdelmekbe kell visszatérnünk. De mégis, valami megváltozik! Ezen az úton járva napról napra nekünk ajándékoz valamit Isten az Ő jövendőbeli áldásaiból. Napról napra részesíteni tud minket az eljövendőből. És igaz ugyan hogy ezt az utat itt a földön zarándokként járjuk. De ez immár „szent út”: Isten kegyelméből benne van a megújulás, változás lehetősége. Megerősödik a kezünk, és vele együtt az életünk. Megerősödik a lábunk és az életünk. Megújul a szívünk, és vele együtt az életünk.

A Példabeszédek könyvében van egy Ige, aranymondásként ezt írjuk a szívünkbe a mai prófécia mellé: „Az igazak ösvénye pedig olyan, mint a hajnal világossága, mely egyre világosabb lesz, a teljes délig.” (Péld 4)

Adja meg nekünk Isten, úgy járjunk a Tőle kapott úton, hogy az Ő tervei szerint tudjon megújulni az életünk!

Hírlevél: Igehirdetések

Ha feliratkozik, hetente 1 e-mailt küldünk a hét Igéjével és a legutóbbi igehirdetésekre való hivatkozással.

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodákat tett!”

(Zsoltárok könyve 98,1)

Aktuális

Vasárnapi hirdetések a
legutóbbi "Mécses"-en:

Alkalmaink:
• Bibliaóra szerdán 18 órakor a Gyülekezeti Házban
• Gyülekezeti Énekóra szombaton 17 órakor 
• Istentisztelet Akarattyán vasárnap 9-kor az Imaházban (Köztársaság u.)
• Istentisztelet Kenesén vasárnap de. fél 11-kor a Templomban

• 22-én 18 órakor, a szerdai Bibliaóra után lesz a szokásos éves egyházlátogatás Bikádi László hajmáskéri lelkipásztor vezetésével. Szeretettel várjuk a Testvéreket!
• Május 14-én 15 órakor emlékharang szólt Kurucz Árpád, gyülekezetünk egykori presbitere, gondnoka, hűséges tagja születésének 90. évfordulóján. Családja és a gyülekezet Istennek ad hálát minden szolgálatáért, egész életéért!
• Az elmúlt héten, pénteken 11 órakor kísértük utolsó földi útjára Vági Kálmánné (Meilinger Erzsébet) testvérünket, aki életének 70. esztendejében ment el e világból, szerettei közül. Gyászoló családjának Isten vigasztaló kegyelmét kérjük!
• A meghirdetett adománygyűjtés az akarattyai Templom Hangjaira (harangjára és orgonájára) idén is folytatódik. Adományainkat eljuttathatjuk banki utalással, sárga csekken, vagy a Takarékszövetkezetben és a járulékgyűjtőknél történő befizetéssel. Isten iránti hálával köszönjük az adakozóknak az eddig beérkezett adományokat!
• Hamarosan elkezdődik a kenesei templom felújítása. A támogatási keretből első lépésben a torony újulhat meg. Nem fért azonban bele a kivitelezési költségvetésbe a toronyóra, ezért azt saját forrásból szeretnénk megújítani. Erre a célra is adománygyűjtést hirdetünk, hálás köszönettel fogadunk minden támogatást!

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára