Ti adjatok nekik enni

Alkalom: 
Estomihi vasárnap
Dátum: 
2018. február 11. 10:30
Alapige: 
Mt 14,16
Audio: 

Olvasmány: Máté evangéliuma 14,13-21
Alapige: Máté evangéliuma 14,16

"Jézus azonban ezt mondta nekik:
Nem kell elmenniük: ti adjatok nekik enni!"

A kenyérszaporítás csodája nagyon jól ismert történet nekünk, bibliaolvasó, igehallgató emberek számára. Majd mindegyik evangéliumban többször is előfordul, a szentírók feljegyezték az ötezer és a négyezer ember megvendégelését is. Mindegyik evangélista mást és mást hangsúlyoz benne, mást emel ki, más mozzanatot is elmond.

De bármennyire ismerős is a történet, mégis próbáljuk meg most közel engedni magunkhoz, hiszen a mára kijelölt igeszakaszunk által Isten ma is meg tud és akar szólítani minket. Hiszen az Ige – a sokat használt kép szerint – tükör, amiben megláthatjuk önmagunkat, és az Urat is.

Háromféle szereplője van ennek a történetnek. Az egyik és egyedülálló maga az Úr Jézus Krisztus. A második féle szereplő már sokkal népesebb: a sokaság, akik tanítására, gyógyulásra, és – a nap vége felé bizony már – táplálékra éheznek. A harmadik pedig a tanítványok csoportja.

Jézus a történet elején egyedül szeretne lenni. Épp akkor értesült Keresztelő János haláláról, akit Heródes bebörtönzött, és végül kivégeztetett.

János volt az utolsó, az ószövetségi próféták sorát záró, Messiást jövendölő útkészítője Krisztusnak. Ő volt az, aki a népet megtérésre, Jézus követésére hívta, aki az Úrra – megkeresztelésekor – rámutatott: Íme, az Isten Báránya! Ám mindezek mellett János Jézusnak Márián keresztül közeli rokona is volt! Már magzat korukban találkoztak, mikor Mária meglátogatta Erzsébetet. S most meghalt.

Úgy jelenik meg itt Jézus, mint egy valóságos, igazi ember, egy közülünk, aki elveszítette egy családtagját, és most gyászol. Fájdalom, megrendültség van benne, talán el is fáradt, és most nagyon szeretne egy kicsit egyedül lenni. Hiszen – ahogy a hittudósok is fogalmaznak – Jézus Krisztus valóságos ember, vannak lelki és testi fájdalmai, tud szomjazni a samáriai kútnál, és tud sírni Lázár sírjánál.

Azt hiszem, mind megértjük Jézus gyászát, és annyira jó is azt látni, tudni, hogy Ő valóban minden emberi fájdalmunkat, gyengeségünket belülről ismeri! Bármilyen mélységben vagyunk, azt valóban átérzi!

Ugyanakkor Ő valóságos Isten is, a Szentháromság második személye, Akiben Isten irgalma, kegyelmes szeretete közel jött hozzánk. Milyen jó látni azt is, hogy bármik is a körülmények, Jézus szánalma, együttérzése, szükségeinkre válaszoló gyógyító isteni hatalma fordul felénk, emberek felé szüntelenül! Érdemtelenül szeret minket.

Mert ma is és mindig, ahogy a történetben is, ott a sokaság. Nem tanultak, nem erősek, nem gazdagok – tanításra, erőre, gyógyulásra várnak éhesen. Nincs érdemük, csak szükségük… De keresik és követik Jézust!

Néha nekünk sincs többünk, egyebünk. Így jövünk Hozzá, ahogy ők.

Vagy sokszor inkább ítélkezőn gondoljuk, hogy bizony „az emberek” mindig csak akarnak valamit Istentől, egyháztól, csak akkor jönnek, ha kell valami.

És Ő mégis irgalmával és csodáival válaszol! S azért tud egyáltalán válaszolni, éppenséggel mert akarnak Tőle!

E történetet megelőző fejezetben az evangélista leírja, hogy Názáretben, hazalátogatásakor Jézust kételkedéssel fogadták. Ez az ács Józsefnek a fia, ismerjük őt is, a testvéreit is, ugyan mit akar ez – mondták. Ekkor idézi Jézus a mondást: Senki sem próféta a saját hazájában. Akkor ott azok nem tudtak akarni, várni Tőle semmit – nem is tett ott sok csodát – jegyzi meg a szentíró.

A harmadik szereplő csoport a tanítványok. Talán ők állnak hozzánk legközelebb, hiszen mi is ismerjük Istent, Jézus tanításait, hallgatjuk szavait. Ott állunk valahol mi is a sokaság, az emberek, az isten-szükséget szenvedők és Jézus között. Ott állunk valahol az életünk kihívásai, a mindennapok feladatai, próbái és Jézus személyének megtapasztalásai között.

A tanítványok pedig odamennek Hozzá, és azt mondják: Urunk, éhesek, küldd el őket!

Gond van, probléma adódott, próbáljuk meg megúszni, oldja meg más. Mi csak emberileg felmérni tudjuk, esetleg emberileg gondolkodva elmondjuk az Úrnak, hogy hogyan kellene megoldania szerintünk, de Őrá is úgy tekintve, hogy emberileg mi lehetséges! Sokszor van így sajnos.

Holott odamenve Jézushoz azt is mondhatták volna: Urunk, éhesek, adj nekik enni!

Hiszen hányszor megtapasztalhatták már Isten Fia gyógyító, halálból életre hozó, vihar felett is uralkodó hatalmát, csodáit! Ha Kánában a vizet borrá tudta változtatni, miért ne tudná itt a pusztaság köveit kenyérré?

Gond van, probléma adódott, oldja meg az Úr, tegyen csodát isteni erejével. Ha így mentek volna oda Jézushoz, ebben már benne lett volna a hit, nemcsak az, ami emberileg, hanem ami Istennek lehetséges!

De az Úr ezt mondja még az emberileg gondolkodó tanítványoknak is: Ti adjatok nekik enni!

Nektek kell megoldani! Pontosabban: Veletek akarom megoldani! Ezt jelenti Jézus válasza, és ezt üzeni ma nekünk is: Nektek – Velem – lehetséges! Igen, Testvérek, nekünk – Vele – lehetséges!

Azt üzeni, hogy többre vagyunk képesek – az Úrral – mint gondolnánk. Többre, mint amihez erőt, időt, tehetséget, energiát érzünk magunkban. De ehhez a valóságos, az életünkbe épülő, azt hordozó csodához mindenekelőtt és feltétlenül kell valami.

Először is meg kell látnunk, és ki kell mondanunk, hogy öt kenyerünk és két halunk igenis van! Jézus kérdésére, hogy mijük van a tanítványoknak, úgy kezdik a választ, hogy „nincs”! Pedig az emberileg nézve kevés, az nem NINCS. Az VAN! Meg kell tudnunk látni és kimondani, hogy mi az, amink van.

Azután pedig tudnunk kell nem csak szorongatni a kezünkben ezeket, amink van, Istentől várva valami rajtunk kívül eső megoldást, hanem odatenni az Ő kezébe. Azt a keveset. Erőt, időt, képességeket, készségeket.

Hozzátok nekem ide azokat! – mondja nekünk is Jézus. Hogy megtörténhessen a csoda! Hogy általunk, a mi kevesünkön keresztül lehessen enyhülése sokak szükségének, a ránk bízottaknak, szeretteinknek, családnak, gyülekezetnek, bárkinek, akit elénk hoz Isten. Nekünk magunknak is.

Talán nehéz helyzetben, igazából tehetetlenül érezve magunkat, de mégis, mink van? Mi kevésre vagyunk képesek?

Szelíd mosollyal kéri el az Úr amink van, és nekünk mondja: Köszönöm, ez épp elég lesz. Szent kezével felemeli az ég felé, megáldja, megszaporítja, és így adja vissza bőséges ajándékul nekünk, hogy másokat is gazdagítsunk, erősítsünk.

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet."

(Lukács evangéliuma 19,10)

Aktuális

Vasárnapi hirdetések a
legutóbbi "Mécses"-en:

Alkalmaink:
• Bibliaóra szerdán 18 órakor a Gyülekezeti Házban
• Istentisztelet Akarattyán vasárnap 9-kor az Imaházban (Köztársaság u.)
• Istentisztelet Kenesén vasárnap de. fél 11-kor a Templomban

• Az idei egyházlátogatás június 18-án, hétfőn 18 órakor lesz a Gyülekezeti Házban Lukátsné Orovicz Piroska egyházmegyei tanácsos, várpalotai lelkipásztor vezetésével. Az alkalomra szeretettel hívjuk a presbiter testvéreket!

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára