A reménység nem szégyenít meg

Alkalom: 
Konfirmáció vasárnapja
Dátum: 
2018. május 13. 10:30
Alapige: 
Rm 5,5
Audio: 

Olvasmány: Római levél 5,1-8
Alapige: Római levél 5,5

"... a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által."

Két erős szó hangzik el ennek az igének az elején, s mindkettő nagyon fontos az életünkben is: szégyen és reménység.

A szégyen, a megszégyenülés nagyon rossz megtapasztalás. Bizonyára nincs is közöttünk olyan, aki ne hallotta volna már legalább egyszer életében, talán leginkább gyermekkorában, hogy: Szégyelld magad!

Szégyelld magad! – hangzik az érékítélet, mert tévedtél. Mert rosszul csináltad, amit tettél, mert rosszul gondoltad, ha azt hitted, hogy... Mert rosszul érezted, ha abba élted bele magadat. És megszégyeníttetünk.

Persze, lehetséges, hogy valóban rosszul csináltuk, gondoltuk vagy éreztük, lehet bizony, hogy tévedtünk, de a megszégyenítés több és súlyosabb, mint az intés, mint egy helyreigazítás. Mert bezár és lezár.

A megszégyenítés bezár, mert bélyeget üt, akár egy egyénre, akár egy közösségre, csoportra, népre. Pellengérre állít, kiközösít, és ebben megszégyenítettként magadra maradsz, nem lép melléd, nem vállal közösséget, nincs veled senki. Ahogy ilyenkor érezni szoktuk: legszívesebben elsüllyednénk. Bezáródunk az elrontott dologba, szégyenünkbe, egymagunk.

És a megszégyenítés lezár. Mert egy intés, hibánkkal való szembesítés, építő kritika – főképp ha útmutatás, korrekció is társul hozzá – az tovább is vezet, jó irányban formálhat minket. A megszégyenítés azonban megbénít, leblokkol. Ilyenkor inkább azt gondolja az ember, hogy úgyis mindegy, már úgyis azt gondolják, mondják rólam. Pedagógiailag igazolt, hogy a megszégyenített gyermek nem jobbul, hanem rögzül a rosszban.

Mert a megszégyenítés azt üzeni: Elfogadhatatlan vagy! Egy ellökés, idegenség, magány. Bezárás és lezárás.

A reménység éppen az ellenkezője: „nyitva-lét”!

Van persze egy általánosan elterjedt értelmezése a reménynek, amely úgy gondol rá, mint valami illanó, ködbe vesző, elérhetetlen dologra. Ahogy Csokonai fogalmaz, elkeseredett csalódottságában: „Földiekkel játszó, égi tünemény, istenségnek látszó, csalfa vak remény”. Amikor valakitől azt halljuk: „A remény hal meg utoljára” – de a hangsúlyozásában benne van, hogy rég elvesztette már.

A keresztyén reménység nem ilyen. Nem csalfa és nem vak. Egy óegyházi bölcs fogalmazott úgy, hogy a hit foglalkozik azokkal a dolgokkal, amik nem láthatók, a reménység tárgya pedig az, amit még nem tartunk a kezünkben. Nem mi tartjuk, hanem az tart minket!

Nagyon jó képet hoz erre a Zsidókhoz írt levél egyik igéje: „a reménység lelkünknek biztos és erős horgonya”. Megjelenik előttünk ebben az egyetlen félmondatban egy hajó, a viharos tenger, és a sodró hullámok miatt leengedett horgony. Miről szól ez a kép? A valóságról!

Egyrészt az élet viharos valóságáról, amely a felszínen látható, melynek megrázó erejét egész életünkben tapasztalhatjuk. Ugyanakkor szól egy „víz alatti”, láthatatlan de ugyanolyan erős, biztos valóságról is, a horgonyról! Amely minden hánykolódás közepette is meg tud tartani. A hit abban, hogy Isten szeret!

Nem megköt, hanem megtart, mert az igazi reménység nem lezár és bezár, hanem kinyit és nyitva tart.

Nem lezár, mert azt üzeni, hogy mindig, mindenből van tovább, van felfelé. Abból, ami körülöttem, velem történik, életem minden viharából, amit más emberek vagy a körülmények korbácsolnak. És abból is, ami bennem van, bűnök, tévedések, elrontott dolgaim viharából, bizonytalanságából, mélyberántó erejéből.

És nem bezár egy megbélyegzett magányba: „Ez vagy. Elfogadhatatlan vagy!” Hanem átölel, felemel, közösségbe, életre hív.

Hogy történik ez? Mindig csak a szeretetből fakad igazi reménység!

Gondolhatunk itt valami mélységes emberi élet-szeretetre, vagy az önelfogadásra, a jó értelemben vett önszeretetre, vagy az egymás iránti ragaszkodó szeretetünkre. Ezek mind szép és fontos dolgok, de olyan horgony-kötelek, amik bizony elszakadhatnak, ha olyan erős a vihar.

Az igazi, keresztyén reménység alapja Isten irántunk való szeretete. A nekünk életet adó, teremtő-gondviselő szeretete, a Jézusban közel jött, ember-hordta istenarc saját életét is értünk odaadó szeretete. Hozzánk végsőkig ragaszkodó szerelme, amellyel velünk akar lenni a világ végezetéig!

„Ó, Jézus, szólsz, s a szívhez a szó szelíden ér: „Így bánsz velem? - teérted hullt testemből a vér!” Bús szégyennel behívunk, az ajtónk nyitva már. Jöjj, Jézus, jöjj, ne hagyj el, a szívünk várva vár.”

Ez a bús szégyen jól ismert énekünkben valami egészen más, mint a bezáró, eltaszító megszégyenítés. Olyan szégyen, amely bűnvallás, istenszükségünk bevallása, igen az, de kinyit és befogad. Mert akárki vagyok, Isten nem hagy magamra, bezárva a szégyeneimmel, elrontott dolgaimmal sem, hanem mellém áll, átölel, ott van velem, szeret és elfogad.

Igen, megítél, szembesít önmagammal, tiszta látást ad, de kézen fog és vezet. Minden viharban biztos pont az, hogy soha el nem hagyna, soha semmi nem választhat el a szeretetétől.

Szép szavak? Hogyan lehet bennünk biztos reménységgé, életünkben biztos és erős horgonnyá Istenünknek meg nem szégyenítő és meg nem szégyenülő szeretete? A nekünk adott Szentlélek által.

Ajándék!

Őt, velünk-létét, bennünk-létét, közelségét, az Őbenne való hitet egyedül ajándékba kaphatjuk. De lehet érte könyörögni, a szívünket kinyitni, a szavaiba, ígéreteibe belekapaszkodni. Hogy aztán lehessen bennünk bizonyosság, amit most majd konfirmáló fiataljaink is megvallanak a Heidelbergi Káté első kérdésére felelve:

Mi életedben és halálodban egyetlen vigasztalásod?

Az, hogy testestől-lelkestől – akár élek, akár halok – nem az önmagamé, hanem az én hűséges Uramnak és Megváltómnak, Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok.
Ő drága vérével minden bűnömért maradéktalanul megfizetett, és az ördög hatalmából megszabadított.
Úgy megőriz, hogy mennyei Atyám akarata nélkül egy hajszál se hullhat le fejemről, sőt mindennek üdvösségemre kell szolgálnia.
Ezért Szentlelkével bizonyosságot ad örök életemről,
és szív szerint hajlandóvá és késszé tesz arra,
hogy szüntelenül neki éljek.

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én Lelkemmel! - mondja a Seregek Ura.”

(Zakariás könyve 4,6)

Igehirdetések

Aktuális

Vasárnapi hirdetések a
legutóbbi "Mécses"-en:

Alkalmaink:
• Bibliaóra szerdán 18 órakor a Gyülekezeti Házban
• Május 21-én, pünkösd hétfőn református istentisztelet úrvacsorával Kenesén fél 11-kor a Templomban
• Május 21-én, pünkösd hétfőn evangélikus istentisztelet úrvacsorával, a siófoki evangélikus lelkész szolgálatával 14 órakor a Templomban

Nyolcadik alkalommal kerül idén megrendezésre június utolsó hétvégéjén a REND (Református Egyházi Napok Dunántúl). A találkozóra idén Kaposváron kerül sor. A Lelkészi Hivatalban még a pünkösdi ünnepek alatt is lehet regisztrálni a fesztiválra. Kérjük a jelentkezési lapok leadásakor, igény esetén, a szombati ebéd kedvezményes árát, 1300 Ft-ot is befizetni. Étkezést nem igénylők is jelentkezzenek, hogy belépőkártyát, programfüzetet kaphassanak! Mindenkit szeretettel hívunk és várunk!

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára