Szívközelben

Alkalom: 
Mennybemenetel ünnepe
Dátum: 
2018. május 10. 17:00
Igehirdető: 
Alapige: 
Lk 24,50-53
Audio: 

Olvasmány: Lukács evangéliuma 24,36-40.44-53
Alapige: Lukács evangéliuma 24,50-53

"Ezután kivitte őket Betániáig, felemelte a kezét, és megáldotta őket. És miközben áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe. Azok pedig leborulva imádták őt, majd nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe; mindig a templomban voltak, és áldották Istent."

Jézus mennybemenetelének lényegét valaki ebben a két szóban fogalmazta meg: testközelből szívközelbe. Valóban találó ez az összefoglalás.

Jézus testi közelségének a korszakát az a 33 esztendő tette ki, amit e földön töltött. Ez a korszak pedig nem Nagypénteken ért véget, hanem akkor, amikor a maga testi valójában végleg eltávozott, felemeltetett a mennybe.

Jézust a maga testi, fizikai valójában ismerni és hallgatni minden bizonnyal különleges élmény volt, azonban csak igen kevesek kiváltsága. Jézus szándéka az volt, hogy sokkal többeknek és sokkal teljesebb módon adhassa önmagát. Úgy, hogy nincs többé határok közé zárva, nem korlátozza sem tér, sem idő, hanem Lelke által mindig és mindenhol elérhető. Bármikor, bárki, bármilyen helyzetben kapcsolatba léphet Vele. Ez egy minőségileg más, új kapcsolódási lehetőség Jézushoz.

Ezt teszi lehetővé mennybemenetelével. A testi közelség helyett szív-közelbe jön Lelke által.

Három képet érdemes jobban megnézni ebben az Igében, ami szépen megmutatja, hogyan is valósul meg ez a szív-közelség, és mit kíván a tanítványaitól, tőlünk.

Az első képen azt látjuk: „Kivitte őket Betániába.” Vajon miért olyan fontos ez a helyszínváltoztatás? Fontos egyáltalán?

Nagyon is lényeges, főleg, ha meggondoljuk, hogy honnan vitte ki őket Jézus Betániába. Jeruzsálemből! Abból a városból, ami elutasította Jézust, és ő így siratta meg: „Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek! Hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, ahogyan a kotlós szárnya alá gyűjti a csibéit, de ti nem akartátok!” (Mt 23,37)

Ezen túl a tanítványok számára Jeruzsálem a félelmeik helyszíne, ahol szembesülniük kellett saját gyengeségeikkel. Mert megtagadták, elárulták Mesterüket, és elfutottak tőle, cserben hagyták Őt.

Mindezekből vezette ki őket Jézus, ezeknek kellett most hátat fordítaniuk, hogy egy új korszak kezdődhessen az életükben.

„Ami a hátam mögött van, azt elfeledve, ami előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé” – írja Pál. Keresztyén életünkben nagy jelentősége van az ilyen hátat fordításnak.

Ahhoz, hogy megújulhasson a kapcsolatunk Istennel, hogy Jézus jelenléte valóban szív-közeli, eleven lehessen, nekünk is fontos ez a hátat-fordítás. Az, hogy el tudjunk fordulni a régitől, és valami új kezdődhessen Jézussal. Fontos, hogy Jézus kivihessen minket is a mi „Jeruzsálemeinkből”, régi félelmeinkből, megkötözöttségeinkből. Így tudunk készen állni egy új kapcsolatra Vele.

A következő képen Jézus „felemelve kezét megáldotta őket.” Itt csak a megáldás tényét említi Lukács, de tudjuk, az áldáshoz mindig szavak is tartoznak. A párhuzamos helyen Máté leírja, hogy Jézus milyen szavakkal köszönt el tanítványaitól. Rájuk bízta a misszió nagy feladatát, majd hozzátette: ”Veletek vagyok”. Nem egyedül fogtok munkálkodni, hanem velem együtt. Érezni fogjátok jelenlétemet, erőmet a Lélek által.

Amikor egy gyülekezeti alkalom végén áldásban részesülünk, talán nem is gondolunk bele, mi is történik. Mit jelent az áldás? Mit jelent az, amikor áldást kérünk valakire?

Ebben a képben az válik világossá, hogy amikor Jézus áld, akkor Önmagát ajánlja fel. A jelenlétét, a közelségét, az erejét. Az áldással ezt mondja: „Veletek vagyok.” Nem egyedül kell továbbmennetek. Nem egyedül kell helytállnotok az életben. Jelen vagyok, mellettetek vagyok.

Olyan jó lenne, ha mindig így tudnánk fogadni (és befogadni) az áldást. Magunkban „ámen”-t mondva Isten szavaira. Történjen úgy, ahogy mondod, és akarod, Uram! Mert ez fejezi ki a mi nyitottságunkat, ez jelzi, hogy elfogadjuk, és igent mondunk az áldásra, és engedjük, kérjük Istentől, hogy az megvalósuljon az életünkben.

Amikor áldást kérünk önmagunkra, másokra, közösségeinkre, akkor mindig Jézus jelenlétét kérjük. Fontos, hogy amikor az áldást kimondjuk, akkor azt Jézus ígérete alapján, a hit bátorságával mondjuk: „Veled lesz az Úr mindenben, amerre jársz.”

Mindezek után a harmadik kép első pillantásra meghökkentő: „Miközben áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe.”

Eddig épp arról volt szó, hogy az áldás azt jelenti, velük van. Most viszont azt látjuk, hogy épp az áldás közben távolodik el tőlük. Vajon nem ellentmondás ez? Nem olyan, mintha valaki biztatná a barátját: Ne aggódj, végig itt leszek melletted, – majd pedig elindul az ellenkező irányba?

Nem. Sőt, éppen ebben érthetjük meg legszebben a mennybemenetel lényegét! Lukács kifejezetten hangsúlyozza, hogy Jézus áldás közben vitetik fel tanítványaitól. – Azonban kizárólag testben távolodik el tőlük, és ez így van jól! Mert csakis így tud lezárulni a testi közelség korszaka, ami annyira szűk, annyira behatárolt Isten végtelenségéhez képest. Így tud megvalósulni, hogy Szentlelke által Jézus igazán szív-közelbe jöjjön. Így ezután már nem „kívülről” szólítja övéit, hanem „belülről”. Már nem tapintható, látható, hanem mindenütt jelen lévő.

Így tud igazán közel lenni hozzánk mindenféle helyzetünkben. Velünk tud lenni a kihívásainkban, küzdelmeinkben. De velünk tud lenni az erőtlen, beteg, meggyengült állapotainkban is. Így válik lehetségessé, hogy nincs olyan idő és nincs olyan hely a világon, ahol ne találhatnánk meg Őt. Szív-közelben van.

Az igeszakasz legvégén olyan érzésünk támad, hogy Lukács éppen azt akarja bemutatni, hogy mit is jelentett ez a változás a tanítványok életében. Jézus testi eltávozása, és egyúttal szív-közelsége hogyan érintette őket, hogyan reagáltak az új helyzetre?

„Nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe, mindig a templomban voltak, és imádták Istent.” A tanítványok új életét foglalja össze, és jellemzi tömören ez a mondat.

Új élethelyzetükben állandó és élő kapcsolatban voltak Istennel és egymással. Volt bátorságuk visszamenni Jeruzsálembe, ami azelőtt olyan sok rosszat jelentett nekik. Visszatértek a régi helyszínre, de immár új emberekként! Mint akik soha többé nincsenek magukra hagyva, mert Lelke által ott van velük Jézus. Ő mindenkor együtt munkálkodik velük, és megerősíti őket a szolgálatban.

Ajándékozzon nekünk is Isten ilyen szív-közeli, megújulni tudó kapcsolatot Jézussal, és napról-napra megerősödő hitet!

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek."

(Efezusiakhoz írt levél 2,19)

Aktuális

Vasárnapi hirdetések a
legutóbbi "Mécses"-en:

Alkalmaink:
• Imaóra hétfőn 18 órakor a Gyülekezeti Házban
• Bibliaóra szerdán 18 órakor a Gyülekezeti Házban
• Istentisztelet Akarattyán vasárnap 9-kor az Imaházban (Köztársaság u.)
• Istentisztelet Kenesén vasárnap de. fél 11-kor a Templomban

Július 16-án hétfőn 18 órakor a RecitaTrio együttes ad koncertet a Templomban német reformáció korabeli zene megszólaltatásával. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
• A következő Zenés Áhítat július 19-én, csütörtökön 19 órakor lesz, melyen Rohmann Ditta csellóművész és Fassang László orgonaművész előadásában gyönyörködhetünk. Mindenkit várunk szeretettel!

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára