Jákób álma

Alkalom: 
Septuagesimae (Hetvened) vasárnap
Dátum: 
2018. január 28. 10:30
Igehirdető: 
Alapige: 
1Móz 28,16.18.20-22
Audio: 

Olvasmány: 1 Mózes 28,10-17
Alapige: 1 Mózes 28,16.18.20-22

"Amikor Jákób fölébredt álmából, ezt mondta: Bizonyára az Úr van ezen a helyen, és én nem tudtam! Nem más ez, mint Isten háza és a menny kapuja. Reggel fölkelt Jákób, fogta azt a követ, amely a fejealja volt, fölállította szent oszlopként, és olajat öntött a tetejére. Azután elnevezte azt a helyet Bételnek. És ilyen fogadalmat tett Jákób: Ha velem lesz Isten, és megőriz ezen az úton, amelyen most járok, ha ad nekem ételül kenyeret és öltözetül ruhát, és épségben visszatérek apám házába, akkor az Úr lesz az én Istenem. Ez a kő pedig, amelyet szent oszlopként állítottam föl, Isten háza lesz, és bármit adsz nekem, a tizedét neked adom."

Két hete Ábrahám történetében láttuk, hogyan köttetik meg a szövetség Isten és Ábrahám között. A szövetségkötésbe mindkét fél beleadja magát. Isten a hűségét, segítségét ígéri Ábrahámnak, ő pedig válaszul elkötelezi magát Isten mellett, és magára veszi a szövetség jelét.

A mai Igében pontosan ugyanez ismétlődik meg Ábrahám unokájával. Elsőként most is Isten cselekszik, megállítja a menekülő Jákóbot, és hűségét ígéri, az Ábrahámnak adott áldást adja neki is, válaszképpen pedig Jákób hűséget esküszik Istennek.

Olyan jó rácsodálkozni ebben az Igében arra, ahogy Isten hűsége átível a generációkon! Nem állt meg nagyszüleinknél. Nem áll meg nálunk sem, és hisszük, hogy nem áll meg unokáinknál sem. Olyan jó, hogy hálát adhatunk szüleink-nagyszüleink hitéért, és jó az is, ha meglátjuk, hogy mit tehetünk mi a gyermekeink, unokáink hitéért.

Próbáljuk most közel engedni magunkhoz ezt a történetet, lássuk meg benne magunkat, hogy Jákób története a mi történetünkké is lehessen!

Az első lépést tehát Isten teszi. Azt olvastuk, hogy Jákób éjszakai nyugvóhelyén egy követ tesz a feje alá, majd pedig Isten álmot bocsát rá.

Különleges terület az álmok világa. A mi hétköznapi álmainkba mindig a mi valóságunk szűrődik bele. Az éppen minket foglalkoztató események, az örömeink, a félelmeink. Az álom olyan világ, ahol mindezek fura képekben olvadnak össze, és bármi megtörténhet, ami a valóságban nem. Így segít az álom a lelki feldolgozásban.

Itt azonban nem közönséges álomról van szó, hiszen itt Isten használja fel Jákób álmát arra, hogy akaratát, terveit közölje vele. Ezt az álmot nem Jákób, hanem Isten valósága alakítja! Mutat neki egy létrát, ami összeköti az eget a földdel, azon angyalok járnak fel és alá. Legfölül pedig ott áll az Úr, és Jákóbhoz beszél, elmondja neki terveit.

Ezzel az álommal Isten kiemeli Jákóbot az üldözöttségéből, a problémáiból, a hajszolt állapotából. Itt átkerül Isten erőterébe. Ez itt már nem Jákób szűk emberi világa, hanem Isten nyit előtte új távlatot. Az álombeli létra azt mutatja neki: itt elérhető számodra Isten, és te is elérhető vagy számára! Bejárásod van Istenhez, itt és most találkozhatsz Vele, megértheted üzenetét!

Isten elérhetővé akar és tud tenni bennünket. Sokféle eszköze van, hogy megállítson minket. Megállíthat egy betegséggel terhelt időszak segítségével, fájdalmak árán. De megteheti ezt kellemesebb módon is, akár egy váratlan találkozás során egy jó beszélgetéssel valakivel, akinek szavain keresztül eszünkbe juttat valamit. Vagy megállíthat a reggeli csendességünkben, igeolvasásunkban, a mostani istentisztelettel is. Az a lényeg, hogy kiemel az addigi helyzetünkből, és szól. Üzen nekünk.

„Bizonyára az Úr van ezen a helyen, és én nem tudtam.” Jákóbnak rá kellett döbbennie, hogy az élő Istennel találkozott! Pedig ő nem is gondolt erre. Ő csak menekülni akart hazulról, az útjai mégis Istenhez vezettek.

Milyen sok helyről nem gondoljuk mi sem, hogy ott lehet az Isten! És milyen sokszor derül ki utólag helyekről, eseményekről, hogy Isten használta fel azokat a mi érdekünkben. Ő üzent, ő segített, és nélküle nem bírtuk volna végigcsinálni! „Az Úr van ezen a helyen.” Igen, ez egy alapvető felismerés. Ne zárjuk ki sehonnan Istent, mert nincsen olyan hely, sem helyzet, ahol Ő ne lehetne jelen, és amit Ő ne tudna felhasználni!

A történet második fele Jákób válaszáról szól. Miután Isten megszólította őt, elmondta neki akaratát, ezek után ő nem mehet tovább úgy, mintha mi sem történt volna. Akit Isten megszólít, az tartozik a válasszal.

Gondolhatunk példaként azokra az újszövetségi történetekre, amikor Jézus elhív embereket a követésére. Ha Jézus megszólít valakit, akár a fügefa lombjai közt, akár a vámszedő asztal, vagy éppen a halászháló mellett, annak mindenképpen választ kell adni az Ő hívására! Akár valahogy úgy, hogy „rendben, követlek Uram, de előbb…” és jönnek a kifogások. Ezt mi nagyon szépen tudjuk cifrázni, hogy milyen temérdek dolgunk van, mielőtt Istennel foglalkoznánk. A lényegét tekintve azonban minden ilyen kifogás egy-egy nemet mondás Isten hívására. De van olyan válasz is, hogy „Követlek, Uram.” És nincsenek kifogások, sem feltételek. Igyekszem akaratod szerint cselekedni. Igyekszem a magam ereje szerint.

Hogyan válaszol Jákób? Mindenekelőtt felállítja azt a követ, ami a vánkosa volt, majd olajat önt rá, ezzel megszenteli. Ez a mozdulatsor Jákób istentisztelete. Bételnek, Isten házának nevezte el azt a helyet, mert ott találkozott Istennel. Ez a hely Isten háza és a menny kapuja.

Ma is, és ahányszor csak istentiszteletre jövünk, mindig Isten hívására adunk egy választ. Ő hívott, Ő készíti el alkalmainkat, hogy Vele találkozhassunk, Őt dicsérhessük. Ő tesz késszé minket, hogy ki tudjunk nyílni Előtte, és befogadjuk szavát, megértsük Őt.

Emellett Jákób kettős fogadalmat is tesz. Egyrészt megfogadja, „ha velem lesz az Úr, és megőriz, akkor az Úr lesz az én Istenem”, másrészt pedig arról beszél, hogy „bármit adsz nekem, a tizedét neked adom”. Nagyon fontos mind a kettő. Először hitvallást tesz, elkötelezi magát Isten mellett, hűséget fogad neki. Az Úr lesz az én Istenem. Azután pedig saját tetteiről beszél, hogy ő mit ad Istennek! Felajánlást tesz az Úrnak: bármit adsz, a tizedét neked adom.

Ezt a kettőt ma sem szabad elválasztani. A hitvallásunk és a tetteink összetartoznak. Odáig még könnyen eljutunk, hogy vannak szép szavaink az Isten iránti hűségről, és hogy mennyire fontos Ő nekünk. De vigyáznunk kell, hogy hitvallásunkat ne hiteltelenítsék a tetteink, a döntéseink.

Eszünkbe jutnak Jézus szavai: „Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” (Mt 7,21)

Jákób története azt kérdezi most tőlünk: Van-e összhang a hitvallásunk és a mindennapi dolgaink között? Tudunk-e mi is felajánlást tenni, „tizedet” adni Istennek, adunk-e időnkből, javainkból, önmagunkból?

Segítsen minket Isten, hogy valahányszor csak megállít az életünk során – legyen az hosszabb, vagy rövidebb megálló –, tudjunk számot vetni a szövetségünkkel. Emlékezzünk a Tőle kapott ígéretre, erősödjünk meg bátorításában, és adjuk meg Neki a saját válaszunkat!

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Én vagyok a jó pásztor. Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik.”

(János 10,11.27-28)

Igehirdetések

2018.04.15.
Zsolt 95,6-8
2018.04.02.
Jn 20,13
2018.03.25.
Mt 21,10-11

Bejelentkezés

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára