Isten érzékelhető

Alkalom: 
Szentháromság vasárnapja
Dátum: 
2018. május 27. 10:30
Igehirdető: 
Alapige: 
1Jn 1,1
Audio: 

Olvasmány: 1 János 1,1-7
Alapige: 1 János 1,1

"Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megfigyeltünk, amit kezünkkel is megtapintottunk, azt hirdetjük."

A Pünkösd utáni első vasárnap a Szentháromság vasárnapja, Isten teljességének az ünnepe. Ez arra irányítja figyelmünket, hogy Isten hogyan jelenti ki magát: Hogyan jön közel hozzánk, és hogyan engedi megismerni Önmagát. Isten, aki egy és oszthatatlan, többféle módon mutatkozik meg számunkra: megismerhetjük Őt, mint Atyát, aki alkot, fenntart és gondoskodik; mint Fiút, aki Jézusban a testvérünkké lett, és elvégezte megváltásunkat; és mint Szentlelket, aki végtelen erő, mindenütt jelen van, és Isten minden ajándékát érzékelhetővé teszi számunkra.

János apostol is pontosan erről ír a felolvasott Igében, hogy milyen az Isten, hogyan ragadható meg, emberi módon miképpen érzékelhetjük Őt.

Szavai különösen is fontosak számunkra, mert ő egy hiteles tanú! A többi tanítvánnyal együtt ott volt mindvégig Jézus mellett, szoros életközösségben, majd megtapasztalta a Szentlélek különleges erejét is. Ő tanúskodik most Istenről. Úgy ír levele elején, mintha egy bírósági tárgyaláson kellene elmondania az általa tapasztalt valóságot. „Amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit kezünkkel is megtapintottunk”, arról teszünk bizonyságot.

Azonnal feltűnik, hogy mennyire fontos számára a tényleges tapasztalat. Többszörösen is az emberi érzékszerveire hivatkozik, pedig Istenről beszél! Az élet igéjéről, az örök életről, a hitéről, Uráról vall. Úgy tanúskodik, hogy nem filozofálgat, nem magasröptű teológiai gondolatokat ad elő, hanem érzékelhető, tapasztalható dolgokat, saját személyes élményeit. Amit hallott, látott, megfigyelt, sőt a kezeivel meg is tapintott.

Miért volt az emberi érzékelés olyan fontos neki? Tudnunk kell, hogy János apostol idejében már terjedőben volt egy tévtanítás, ami a gyülekezeteket is veszélyeztette, meg is osztotta őket. Ez volt a gnoszticizmus (a gnózis görög szó, magyarul ismeretet, megismerést, tudást jelent). A tévtanítók azt hirdették, hogy Isten nem ölthetett emberi testet Jézusban, mert hiszen Isten a szellemi világ része, míg az emberi világ mindenestől gonosz. Istennek nem lehet köze ehhez a sötétséghez, szennyhez, ami itt lent van. Megoldásként tehát arra buzdították az embereket, hogy igyekezzenek kiszabadulni e világ sötétségéből, ehhez pedig elég megérteni, megismerni Istent, és ha erre az ismeretre (gnózisra) eljutnak, akkor övék az üdvösség, átmennek a szellem világosságába.

Nos, János apostol erre válaszolja: Nem elég! Nem elég csak megismerni és megvallani az Urat, az életünkké kell válnia! Mi igenis láttuk, hallottuk Őt, mert emberi testben köztünk élt! Tapintható, megfigyelhető és valóságos az Isten. Nem lehet Őt száműzni a szellemvilágba, nem lehet elválasztani hitünket a fizikai valóságtól.

Talán nem úgy, mint János idejében a gnosztikusok, de ma is sokan száműzik Istent a valós életből. Ha tudnak is róla, ha emlegetik is néha, az Ő világát egy láthatatlan más-világnak tartják, ami távol van, és nincs köze az élet valóságos, mindennapi gondjaihoz, kérdéseihez.

Vajon mi nem esünk ebbe a hibába? Vajon mennyire toljuk el a „túl-világba” a hit kérdéseit? Hol a helye nálunk az Istennek? Nem elégszünk meg annyival, hogy tudunk Róla, és emlegetjük néha? Van-e érezhető, kézzelfogható, valódi hatása a mi Istenünknek?

S ha mindezt végig gondoltuk, menjünk csak még egy lépéssel tovább! Látni és hallani az Istent, sőt, kézzelfoghatóan érzékelni, megtapintani Őt…! Valóban lehet ezt? Ha igen, akkor hogyan?

János evangéliuma szerint ez a kérdés húsvét után vált igazán fontossá a tanítványoknak. Azelőtt ugyanis együtt voltak Jézussal. Minden nap látták, és hallották, hozzá is érhettek, valóságos hús-vér emberként ott élt közöttük! Na de húsvét után mi marad mindebből? Hogyan marad közel hozzájuk Jézus, és hogyan érzékelhetik Őt?

Pontosan ez volt Tamás kérdése is, aki az első alkalommal nem találkozott a Feltámadott Jézussal. A többiek hiába mondták neki: „láttuk az Urat”. Tamás ezt válaszolta: Ha nem látom a szegek helyét, és ha nem tapintom ujjaimmal, akkor nem hiszem! És hozzánk képest még ő is szerencsés helyzetben volt, hisz később Jézus ismét visszament hozzájuk, Tamás is láthatta, megérinthette, és hitt! Az ő hitét és bizonyságtételét is, akárcsak itt Jánosét, így alátámasztották az érzékszervei. De mi a helyzet ma, velünk? Látható, tapintható az Isten? – Szerintem igen.

Persze ez attól függ, van-e hitem, amivel keresem Őt, és kapcsolódni tudok Hozzá. Rá tudok-e hangolódni, és venni tudom-e Isten „adását”? Ha látni szeretném, nem mindegy, merre fordítom a szemeimet. Emlékezzünk csak Elizeus és szolgája történetére! Egy dombon, ellenséges katonákkal körülzárva mennyire eltérően látták a helyzetüket! Elizeus látta a szabadító Istent; a szolga viszont nem, mert annyira rettegett a hús-vér katonáktól és félelmetes fegyvereiktől. Annyira csak a fizikai valóságot látta, hogy Isten valósága eltűnt számára. Az ellenség teljesen „elfoglalta” a szemeit!

János apostol azt hirdeti: igenis az Isten látható, érzékelhető, de csak akkor, ha nem akarjuk Őt a szellemvilágba áttolni! Ha nem távolítjuk el, ha nem a „túl-világon” keressük, hanem itt, a saját életünkben, a hétköznapjainkban! A valós életünk valós forgatagában, ahol ténylegesen zajlanak a dolgaink!

Egy aranyos kis történetet olvastam, ami a 2. világháború utáni Londonban játszódott. Ekkor már lassan megindult az újjáépítés, de a háború és bombázás következményei még láthatóak voltak. Sok árván maradt gyerek bóklászott éhesen a romos városban. Egyik hűvös hajnalon egy katona hajtott a szállása felé, amikor egy ilyen csellengő kisfiút meglátott. Egy pékség előtt állt, és bámult befelé, mint egy számára elérhetetlen mesevilágba, ahol meleg és világos volt, s a pék az újabb adag fánkhoz gyúrta a tésztát. A katona megszánta, és elhatározta, hogy segít rajta. Odament a fiúhoz: „Szeretnél belőle?” Ő meglepve válaszolta: „Persze, szeretnék!” A katona bement, vett egy csomó fánkot, odaadta neki, aztán menni is akart. De érezte, hogy hátulról a fiú a kabátját rángatja, és amikor felé fordult, ezt a kérdést hallotta: „Hé, uram…! Maga Isten?”

Ennek a kisfiúnak a katona ebben a helyzetben Istent hozta közel! Isten szeretetét, gondoskodását tette érzékelhetővé. Ma is így tapasztalható, így érzékelhető az Isten. Amikor mi egymás felé szolgálni tudunk, vagy viszonzás nélkül szeretni, ha valamivel segíteni tudunk, vagy biztatással mellette lenni bajában, – ilyenkor Istent visszük tapintható közelségbe.

Segítsen minket Isten, hogy ilyen tanúi lehessünk mi is! Olyanok, akik magunk is érzékelni tudjuk Őt a mindennapi életünkben; és akiken keresztül mások is a mi Urunkat megláthatják!

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet."

(Lukács evangéliuma 19,10)

Aktuális

Vasárnapi hirdetések a
legutóbbi "Mécses"-en:

Alkalmaink:
• Bibliaóra szerdán 18 órakor a Gyülekezeti Házban
• Istentisztelet Akarattyán vasárnap 9-kor az Imaházban (Köztársaság u.)
• Istentisztelet Kenesén vasárnap de. fél 11-kor a Templomban

• Az idei egyházlátogatás június 18-án, hétfőn 18 órakor lesz a Gyülekezeti Házban Lukátsné Orovicz Piroska egyházmegyei tanácsos, várpalotai lelkipásztor vezetésével. Az alkalomra szeretettel hívjuk a presbiter testvéreket!

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára