Hitből fakadó lépések

Alkalom: 
Szentháromság ünnepe utáni 5. vasárnap
Dátum: 
2018. július 1. 10:30
Igehirdető: 
Alapige: 
Zsid 11,8-10
Audio: 

Olvasmány: 1 Mózes 12,1-9
Alapige: Zsidókhoz írt levél 11,8-10

"Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívta Isten, hogy induljon el arra a helyre, amelyet örökségül fog kapni. És elindult, nem tudva, hova megy. Hit által költözött át az ígéret földjére, mint idegenbe, és sátrakban lakott Izsákkal és Jákóbbal, ugyanannak az ígéretnek az örököseivel. Mert várta azt a várost, amelynek szilárd alapja van, amelynek tervezője és alkotója az Isten."

Ábrahám elhívásának jól ismert története van mára kijelölve a perikóparend szerint, ezt hallottuk az előbb. Amit pedig hozzáolvastam a Zsidókhoz írt levélből, ez az Ige már felfűzi Ábrahámot azon bizonyságtevők nagy láncába, akik „hit által” kedvesek voltak Isten előtt. „Hit által” elindultak, tettek valamit Istenért, „hit által” szolgáltak, hoztak döntéseket.

Ezeket az embereket ez a „hit által” fűzi össze; vagyis az, hogy a hitükből fakadóan tették meg azokat a bizonyos lépéseket, amiket Isten kért.

Nekünk, mai keresztyéneknek, akik a hit útján járunk, jó az ő példájukon lemérni magunkat. Megláthatjuk, hogy mi volt az ő hitüknek a tartalma, mit tettek a hitükből fakadóan; így adnak példát számunkra.

Ábrahámmal kapcsolatban az Igéből három szót emelek ki, ezek az ő hitének három alaplépése.

A hit: engedelmesség. Ábrahám hite mindenek előtt engedelmességet jelentett. „Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívta őt Isten, és elindult, nem tudva, hova megy.”

Táré, Ábrahám apja volt az, aki családjával együtt elköltözött Úr-Kaszdimból a Mezopotámia északi részén fekvő Hárán városába. Itt kapta Ábrahám Isten elhívását.

Ábrahám elindulása a hit bátor döntése volt, hiszen mindent maga mögött kellett hagynia, amit Hárán városa, addigi lakhelye jelentett. Ki kellett lépnie a város biztonságából, ott hagyta barátait, pártfogóit, addigi terveit, mindent, és elindult Isten szava szerint egy ismeretlen hely felé.

Mit jelent az engedelmesség? Amikor engedelmeskedünk valakinek, akkor alávetjük magunkat. Engedjük, hogy az ő akarata menjen végbe. Amikor Istennek engedelmeskedünk, akkor döntést hozunk, hogy az Ő akarata valósuljon meg velünk. Istennek engedelmeskedve nagyon sok minden másra viszont nemet kell mondanunk, mert „senki sem szolgálhat egyszerre két úrnak”.

Egy extrém történelmi helyzetben nemet mondott a német Hitvalló Egyház, Bonhoeffer és mások, a hatalomra jutó nemzetiszocialista ideológiára, mely vak engedelmességet követelt. A Barmeni Hitvallásban így fogalmaztak: „Jézus Krisztus és Isten beszéde, amelyre egyedül figyelünk és amelyben bízunk, egyedül iránta tartozunk engedelmességgel.” Súlyos döntés volt ez, mely mások mellett Bonhoeffernek is az életébe került.

Talán nem ennyire drámai módon, de Isten szava ma is, a mi életünkben is döntéseket követel. Hangzik Isten Igéje, olvassuk azt a Bibliában, halljuk az igehirdetésben, s azután mindig a mi döntésünk, hogy engedelmeskedünk neki, vagy elutasítjuk. Az engedelmességünk olyan „apróságokban” derül ki, hogy pl. jut-e időnk Isten számára. Kap-e helyet a gondolatainkban? Felvállaljuk-e az Ő ügyét? Adunk-e Neki valamit a Tőle kapott tehetségünkből, erőnkből?

A hit első alaplépése tehát az engedelmesség, majd pedig szorosan kapcsolódik hozzá a másik.

A hit: idegenség. Aki Istennek engedelmeskedik, az szükségszerűen „idegen” lesz a világban. Ábrahám hitéhez kapcsolja az idegenséget az Ige is: „Hit által költözött az ígéret földjére, mint idegenbe, és sátrakban lakott.” Élete végéig idegenként élt a neki megígért földön.

Isten Ábrahámnak ígérte Kánaán földjét, mégis mi történt, amikor megérkezett? Nem várost épített erős falakkal és bástyákkal, hogy aztán oda behúzódhasson, hanem átvonult az országon. Sátorban élt élete végéig. Az első „birtoka” a Makpélai barlang volt, amit temetkezési helynek vett meg maga és családja számára.

Igen, a hithez hozzátartozik az idegenség. Aki Isten mellett dönt és a hit útját járja, az magára veszi az idegenség pecsétjét. Egykori társai, barátai nem értik többé a döntéseit, nem értik, mit miért tesz, nem értik, miért nem beszél többé úgy, mint a többiek.

Ilyen idegen volt Noé a kortársai között. Mindenki kinevette: milyen őrült ötlet hajót építeni a szárazföldön! Noé hite és a hitéből fakadó tettei érthetetlenek voltak. Ahogy a hit ma is, és mindig érthetetlen és idegen marad ebben a világban.

Ezt az idegenséget kellene ma is többször és bátrabban felvállalni a keresztyén embernek, egyháznak. Persze, tudjuk, nehéz dolog ez. Sokkal kényelmesebb beállni a sorba, könnyebb úgy élni, úgy beszélni, úgy öltözni, és úgy viselkedni, mint „mindenki más”. Könnyebb beolvadni a többségbe, terepszínűvé válni. Könnyebb behúzódni saját falaink, bástyáink mögé. – De jaj a keresztyénségnek, ha hitének ezt az idegenségét feladja! Jaj a keresztyén embernek, ha nem vállalja fel, hogy ő igenis más törvények szerint él, másképpen dönt, ő nem olyan, mint a többség. Mert így elveszíti a lényeget, hite láthatatlan marad. Ezért nagyon fontos fokmérője hitünknek az idegenség. És ha már nem érezzük magunkat „idegennek”, akkor kezdjünk el gyanakodni, és tartsunk őszinte önvizsgálatot Isten előtt.

Végül a hit: várakozás. Ábrahám hitéből fakadt az is, hogy „várta azt a várost, amelynek szilárd alapja van, amelynek tervezője és alkotója az Isten.”

Bizonyára vágyott Ábrahám tapintható, kézzelfogható városra is, de az Ige itt ennél magasabb szintről beszél: olyan városról, melyet Isten tervez, és alkot meg.

Ábrahám várakozása tehát valami jobbra irányult. Egész életében sátrakban lakott, felvállalta ennek ideiglenességét, de várta a jobbat, a szilárd alapú várost, amit Isten készít neki.

A hit mindig így tesz: valami jobbat vár. Nem beletörődik a dolgokba, a helyzetébe, nem lehajtja a fejét és feladja, hanem tud reménységben valami jobbat várni, amit Isten tartogat számára.

Tudjuk, hogy az évekig, évtizedekig tartó várakozás borzasztó súlyos, és képes felőrölni az embert. A hit várakozása azonban soha nem lesz ilyen, mert abban reménység van, mert az Isten ígéretéhez ragaszkodik! A reménységünk Istenhez köt bennünket, a reménység pedig soha nem szégyenít meg, nem hagy cserben minket.

Ábrahám Isten elhívó szavára válaszolt ezzel a hárommal, amik a hitéből fakadtak: Engedelmeskedett és elindult, felvállalta az idegenséget hitéből fakadóan, és várta a jobbat, amit Isten készít neki.

Áldjon meg minket az Isten, és adja meg nekünk, hogy mi is tudjuk gyakorolni, ismételgetni a hitnek ezt a három alaplépését!

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!"

(2 Korinthus 6,2)

Igehirdetések

2018.11.11.
1 Pt 2,13a; Ef levél 5,21
2018.11.04.
4Móz 23,23; 24,9
2018.10.28.
Mt 26,27-29
2018.10.21.
4Móz 13,1-2.25.32-33; 14,6-10
2018.10.14.
1Jn 3,1a.9a.

Aktuális

Vasárnapi hirdetések a
legutóbbi "Mécses"-en:

Alkalmaink:
• Imaóra hétfőn 18 órakor a Gyülekezeti Házban
• Bibliaóra szerdán 16 órakor a Gyülekezeti Házban
• Istentisztelet Akarattyán vasárnap 9-kor az Imaházban (Köztársaság u.)
• Istentisztelet Kenesén vasárnap de. fél 11-kor a Templomban

• November 17-én szombaton tartja hagyományos őszi konferenciáját a Dunántúli Református Nőszövetség, amely alkalomra szeretettel várják az asszonytestvéreket!
• November 17-én szombaton lesz a Dunántúli Református Akadémia idei második alkalma Pápán. Témája: Református mártír lelkészek az üldözések idején – Mit tanulhatunk tőlük ma? Kérjük szépen azokat, akik szeretnének részt venni, jelezzék ezt a lelkészeknél, mivel előzetesen regisztrálni kell!
• November 5-én Választói Közgyűlésen gyülekezetünk egyhangúan gondnokává választotta Bollók Gyula presbiter testvérünket. A döntés 18-án vasárnap válik jogerőssé. Neki hálásan köszönjük a szolgálatra való készségét, Sipos Károlyné előző gondnoknak pedig eddigi szolgálatát, a közösségünkért végzett sokrétű, áldozatos munkáját!
• Október 22-én hunyt el Nagy Lajos testvérünk 57 esztendős korában. Hamvainak elhelyezése november 5-én történt katonai tiszteletadás mellett, református egyházi szertartás szerint. Isten vigasztaló kegyelme legyen gyászoló szeretteivel!
• November 5-én elhunyt Sipos Jánosné (Németh Katalin) testvérünk 89 éves korában. Temetése november 16-án pénteken 13 órakor lesz a református temetőben. Istenünk szeretete legyen gyászolóival!

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára