Én vagyok

Alkalom: 
Böjt 1 vasárnapja (Invocavit)
Dátum: 
2018. február 18. 10:30
Igehirdető: 
Alapige: 
Jn 18,6
Audio: 

Olvasmány: János evangéliuma:18,1-11
Alapige: János evangéliuma 18,6

"Amikor azt mondta nekik: Én vagyok – visszatántorodtak, és a földre estek."

A Húsvét előtti negyven napos böjtöt egy szép, hosszú előszobához szoktuk hasonlítani, ahová először lépünk be a házba érkezve: a nehéz kabátokat letesszük, és ráhangol, felkészít minket, hogy a lakás egy belsőbb szobájába beléphessünk. A böjt időszaka rákészít, lépésenként elvezet minket Krisztus váltságának titkához.

Még találóbb ennél, ha a böjt időszakát egy Kálvária-dombhoz hasonlítjuk. Miért is épültek mindig magaslatra a Kálváriák? Nyilván azért, hogy testileg is megszenvedjünk a feljutásért, a célhoz érésért. Ahogy elindulunk fölfelé, a stációk segítik lelkünket és elménket, gondolatainkat Jézus szenvedésének egy-egy állomására fordítják. De ahogy haladunk, kapaszkodunk fölfelé, a szívünk is elkezd hevesebben dobogni, neki kell rugaszkodni, meg kell mászni az emelkedőt, erőt kell kifejteni a feljutáshoz – így testünk is bekapcsolódik Jézus szenvedéstörténetébe, és lelkünkkel-testünkkel, egész valónkkal tudunk megérkezni.

Ilyen a negyven napos böjt is, segít a testünket is bekapcsolni a felkészülésbe. Nagy kár, hogy református hagyományainkban annyira ellaposodott a böjt, hogy csupán Nagypénteket látjuk benne. Pedig nem véletlen a negyven napos idő hosszúsága. Ahogy nem véletlen a Kálváriák magassága sem! Ezért nagyon is jól tesszük, ha egyénileg vállalni tudunk valamilyen böjtöt, valamiben lemondást, önmegtartóztatást, hogy Nagypéntek és Húsvét titkának megértésébe testünkkel is bekapcsolódjunk.

A felolvasott ige Jézus szenvedéstörténetének első állomását tárja elénk. Egy izgalmas jelenet játszódik itt le sok mozgással, egész csapat katonával, fegyverekkel és lámpásokkal, a végén még vér is folyik Péternek „köszönhetően”. – Mégis a történet valódi közepe, a legizgalmasabb része nem az akció, hanem Jézus bemutatkozása! Ott érünk a történet csúcsához, amikor Jézus kiáll, és bejelenti: „Én vagyok”, akit kerestek! Ez a két szó, és ennek hatása, amire hangsúlyt szeretnék most helyezni. Ez a két szó legyen a prizma, amin át az igének a fénye szépen színeire bomlik, és meglátjuk üzenetének gazdagságát.

Képzeljük csak magunk elé ezt a különös jelenetet! Jönnek az elfogatóparanccsal a Gecsemáné kertbe. Jézus előlép és megkérdezi: „Kit kerestek?” „A Názáreti Jézust” – válaszolják. „Én vagyok!” – mondja Jézus. Erre azok hátratántorodnak, és a földre esnek!

Hát mi történik itt? Bizony ez az egész olyan, mintha Jézus kijelentésére valami óriási fény villanna fel, aminek nem bírják a látását; majd pedig mintha valami légnyomás lökné őket a földre. – Hát ha nem is pont ez, de valami ehhez hasonló történt: Jézus bemutatkozására valami mennyei fény és egy láthatatlan erő kényszerítette őket a földre!

„Én vagyok!” Ilyen rendkívüli erővel csakis Isten jelentheti ki magát! Akik az elfogásra érkeztek, valami szerencsétlent kerestek, akit elő akartak állítani, ehelyett azonban Jézusban magával Istennel szembesültek! Ez az erő döntötte le őket.

Érdemes néhány párhuzamot keresni a Bibliában arra, hogy milyen hatása van az emberre, amikor Isten bemutatkozik.

Amikor például Isten megszólítja Ábrahámot (1Móz 17): „Én vagyok a mindenható Isten. Járj énelőttem, és légy feddhetetlen! Megajándékozlak szövetségemmel, és nagyon megszaporítom utódaidat. Ekkor Abrám arcra borult…” Nem tudott mást tenni, a földre leborult Isten előtt.

Isten megszólítja Jákóbot álmában (1Móz 28): „Én vagyok az Úr, atyádnak, Ábrahámnak Istene és Izsáknak Istene! Ezt a földet, amelyen fekszel, neked adom… Veled vagyok, megőrizlek, akárhova mégy”. Aztán válaszképpen Jákób másnap oszlopot szentel Istennek, hűséget fogad, és tizedet ajánl fel Neki minden szerzeményéből.

Isten megszólítja Mózest az égő csipkebokornál (2Móz 3): „Oldd le a sarudat, mert szent föld az a hely, ahol állsz. Én vagyok atyádnak Istene, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak Istene. Ekkor elrejtette Mózes az arcát, mert félt rátekinteni.”

Isten megszólítja választott népét az egyik próféciában (Ézs 43): „Én, én vagyok az Úr, rajtam kívül nincs szabadító. Én mondtam meg, hogy megszabadítalak. Ti vagytok a tanúim – így szól az Úr – hogy én Isten vagyok.” – Itt úgy tűnik, mintha nem volna semmi hatás, pedig ott van: Tanúim vagytok. Isten nagyságának és szabadító hatalmának az Ő népén kell láthatóvá lennie!

Igen, így már jobban érthető, hogy amikor Jézus ezt így kijelenti, hogy „Én vagyok”, itt bizony nincs más lehetőség, mint leborulni előtte. Felismerni és elismerni Őt hatalmas Úrként. Leborulni és imádkozni.

Bizonyára megtörtént már velünk is, ami itt a történetben, persze lelki értelemben. Hogy felismertük életünkben Jézus hatalmát, munkálkodását: Igen, ez Ő! Az Ő keze van a dolgaim mögött, Ő irányítja életemet és Tőle fogadom el bizalommal, az Ő hatalmát érzem magam körül mindenben! – És ilyenkor valóban nem tehetünk mást, mint hogy leborulunk.

Számomra mindig kiábrándító, amikor Jézus tanítványairól azt olvasom, hogy mennyire félreértik Jézust. Lám, még itt is, az út végén, pedig itt már nem kevés kilométer van mögöttük, amiben Jézust végig követték: hányszor látták hatalmát megnyilvánulni gyógyulásokban, és milyen sokszor hallották tanításait. Mégis itt, a Gecsmánéban is mennyi hibás döntést hoznak, mennyire félreértik Urukat!

Ott látjuk Júdást, aki a római csapatot vezeti: Hát ennyit értett meg Jézusból? Mit akar ezzel a katonai csapattal? Júdás nyilván egy sötét ügyért harcol, sötét módszerekkel. De sajnos Péter sem sokkal különb, aki látszólag Jézus ügyéért harcol, de mennyire emberi eszközökkel! Szinte nevetséges, ahogy egy szál karddal kezd csapkodni ennyi katona ellen. Ennyit tanult Jézustól? Így akarja Őt megvédeni?

Jézus reakciói nagyon beszédesek. Júdáshoz nincs egyetlen egy szava sem. Pétert helyreteszi, és elmagyarázza neki újra, türelemmel, hogy most nem csapkodásra van szükség. Az őt kérdezőknek előáll, és bemutatkozik, pontosan tudja, mi vár rá.

Egyébként pedig az egész cselekmény lényege az, hogy Jézus engedi, hogy rabosítsák, megkötözzék. Ő itt fogollyá lett, hogy mi a rabságainkból a szabadulást Benne megtaláljuk. Ő itt elviselte ezt a mérhetetlen emberi sötétséget, hogy mi a sötétségeinkben az Ő világosságát megláthassuk.

Adja meg nekünk Isten, hogy ez a böjti időszak betölthesse valódi értelmét, és egy testi-lelki rákészülés, egy meghitt elcsendesedés ideje lehessen Jézussal! Amikor életünk dolgaiban egyre-másra felismerjük az Ő hatalma munkálkodását, és szavát megértve Előtte leborulhatunk, de nem rettegéssel, hanem teljes bizalommal!

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben."

(Mikeás 6,8)

Igehirdetések

Aktuális

Vasárnapi hirdetések a
legutóbbi "Mécses"-en:

Alkalmaink:
• Imaóra hétfőn 18 órakor a Gyülekezeti Házban
• Bibliaóra szerdán 18 órakor a Gyülekezeti Házban
• Istentisztelet Akarattyán vasárnap 9-kor az Imaházban (Köztársaság u.)
• Istentisztelet Kenesén vasárnap de. fél 11-kor a Templomban

Presbiteri gyűlést tartunk október 18-án, csütörtökön 18 órakor a Gyülekezeti Házban, melyre szeretettel várjuk az érintetteket!
Gyülekezeti kirándulás – Pápa – október 20. szombat. A tervezett indulás: 7.30 tervezett hazaérkezés 19.00. A jelentkezettek a programról az elkészült szórólapon tájékozódhatnak, a hozzájárulás 3.000 Ft / fő, amit a buszon szedünk majd össze. A jelentkezési lehetőséget lezárjuk, mivel a helyek elfogytak. Hordozzuk imádságainkban a kirándulást, hogy a résztvevők épülésére szolgálhasson!
• Hálásan köszönjük mindazok segítségét, akik az elmúlt héten a Templom és Gyülekezeti Ház takarításában részt vettek!

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára