Boruljunk le

Alkalom: 
Húsvét utáni 2. vasárnap - Misericordias Domini
Dátum: 
2018. április 15. 10:30
Igehirdető: 
Alapige: 
Zsolt 95,6-8
Audio: 

Olvasmány: János evangéliuma 10,11-18
Alapige: Zsoltárok könyve 95,6-8a

"Jöjjetek, boruljunk le, hajoljunk meg, essünk térdre alkotónk, az Úr előtt!
Mert ő a mi Istenünk, mi pedig legelőjének népe, kezében levő nyáj vagyunk.
Most, amikor halljátok szavát, ne keményítsétek meg szíveteket."

Az óegyházi ünneprend szerint a húsvét utáni 2. vasárnapot „Jó Pásztor” vasárnapnak is nevezték. Mi is a mai Igékkel ehhez a témához kapcsolódunk.

A pásztor nem csak egy egyszerű foglalkozás volt az ókori keleti népek számára, hanem mély, szimbolikus értelmet hordoz. Az uralkodót is pl. gyakran pásztorként ábrázolták, pedig a pásztorsághoz nem a hatalom, sokkal inkább a vezetés, odafigyelés, védelem, gondoskodás kötődik.

A Bibliában is nagyon sok helyen találkozunk ezzel a képpel, Isten népe Pásztorának tartja Istent, aki vezeti, és gondoskodik róla. Jézus is magára veszi ezt a képet, a János evangéliumában Jó Pásztorként beszél magáról. Valóban, Ő a legteljesebb módon gondoskodik Övéiről, hiszen odaadta életét, hogy nekünk teljes életünk lehessen.

A felolvasott zsoltár különlegessége, hogy a pásztor és nyáj képét a 40 éves pusztai vándorlásra alkalmazza. Isten népének sokféle veszély, kísértés és ellenséges támadások között kell célja felé haladnia, de Isten mindenkor erős kezű, védelmező és gondoskodó Pásztorként vezeti őket.

A mi életünk nagy vándorlására gondolva mi is kapcsolódni tudunk ehhez a képhez. Mi is sokféle kísértés és veszély között haladunk életünk útján. Néha talán olyannak érezzük vándorlásunkat, mintha egy kötött pályás autóversenyen kellene köröznünk, ahol a pályát nem lehet elhagyni, és mindig ugyanazokat a köröket futjuk, mindig ugyanazokkal a „kanyarokkal”, ugyanazokkal a kérdésekkel szembesülünk, csak egyre fáradtabban, és egyre kevesebb üzemanyaggal. Máskor épp ellenkezőleg: Nem látunk magunk előtt kitaposott utakat, és elveszettnek, tanácstalannak érezzük magunkat. Vajon milyen segítséget kapunk a mi nagy vándorlásunk során? Hol találunk útmutatást, felüdülést?

A zsoltár azt válaszolja kérdéseinkre: Mivel Isten a Pásztorod, borulj oda gyakrabban Őelé, és hallgasd meg, amit mond neked!

„Jöjjetek, boruljunk le, hajoljunk meg, essünk térdre alkotónk, az Úr előtt!” Egyetlen felszólításban háromszorosan unszolja a zsoltár azokat, akik Istenhez jönnek, hogy testükkel, meghajlásukkal külsőleg is fejezzék ki azt, amit belül éreznek! Mutassák meg ténylegesen alázatukat, kicsiségüket, rászorultságukat Isten előtt!

A mi kultúránkból már rég kikoptak ezek a mozdulatok, nem hajolgatunk egymás előtt, mint régen egy uralkodó előtt. A távol-keleti népek azonban mind a mai napig meghajlással köszöntik egymást. A tiszteletüket, alázatukat, a másik iránti figyelmüket juttatják így kifejezésre.

Vajon tudunk-e meghajolni Isten előtt? Tudunk-e térdre borulni Előtte, testünkkel ténylegesen is kifejezni alázatunkat?

Gyökössy Endre a Boldogmondások margójára írt egyik szép gondolata: „Boldogok, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni, mert megcsendül a csöndjük, és titkok tudóivá válnak. Leborulók és nem kiborulók többé.”

Leborulni vagy kiborulni? - Ez nem egyszerűen csak szójáték, hanem a leborulás ténylegesen a kiborulás ellenszere, gyógymódja lehet!

Túlpörgetjük életünk tempóját, mert érezzük, hogy mindenfelől elvárások, határidős tennivalók feszítenek minket. A belső feszültség gyakran tör ki belőlünk egy ideges, türelmetlen mozdulatban, vagy éppen bántó szavakban egymás felé.

Mennyivel jobb lenne, ha kiborító helyzeteinkkel együtt oda tudnánk borulni Isten elé: Odavihetnénk teljes és valódi önmagunkat, kétségbeeséseinkkel, bennünk lévő feszültséggel együtt, ahogy éppen vagyunk. Mert a mi Pásztorunk ismer minket, tudja, mire van szükségünk. Ha így tudjuk „odatenni” magunkat Isten elé, azzal adunk jó esélyt magunkat a gyógyulásra, mert meghallhatjuk, amit Ő tanácsol nekünk.

„Most, amikor halljátok szavát, ne keményítsétek meg szíveteket.”

Ennek a zsoltárnak a háttereként azt a helyzetet képzelhetjük el, amikor egy ünnepre zarándokok érkeztek a jeruzsálemi templomba. Őket szólítja először meghajlásra Isten előtt az ünnepi istentisztelet vezetője. Majd pedig ez a felszólítás következett az ünnepi liturgia részeként: „Most, amikor halljátok szavát, ne keményítsétek meg szíveteket.” Ezt követően olvasták fel Isten törvényét, amiből a résztvevők megérthették, mit akar tőlük Isten! Mit kér, mi a szándéka, merre akarja tovább vezetni őket?

Mi most ne csak a heti 1-2 gyülekezeti alkalomra gondoljunk, hiszen Isten útmutatására nyilván nem csak ilyenkor kell odafigyelni. Adjunk naponta, vagy naponta többször is esélyt Istennek, hogy szavával elérjen minket!

„Most, amikor halljátok szavát.” Vajon halljuk? Mi mindent hallunk meg? Naponta rengeteg információval bombázzuk agyunkat. Árad felénk az internetről, a rádióból, és „okos telefonjaink” is azonnal értesítenek minden új hírről. Rengeteg „meghallani való” követel magának figyelmet egy-egy napunk során. Ilyen hangzavarban vajon hogyan férhet hozzánk Isten? Hogyan tudjuk kiszűrni és meghallani az Ő hangját?

Jó hír számunkra, hogy a hallásunk, a figyelmünk nevelhető. Eszembe jut a történet arról az indiánról, aki egy forgalmas nagyváros zajában barátjával beszélgetve meghallja egy kis tücsök ciripelését. Majd amikor barátja elámul ezen, s rendkívüli hallásáért dicséri, azt mondja neki: Tudod, minden azon múlik, hogy mire figyelsz, mi a fontos neked, mire van kihegyezve a hallásod! Majd néhány aprópénzt ejt le a járdára, s annak csörgésére a járókelők közül többen is megfordulnak, ellenőrizve, vajon nem ők ejtették-e el.

Valóban nagyon sok múlik azon, hogy mire tanultunk meg odafigyelni, mi az értékes számunkra, mi fontos nekünk! Nevelhetjük, alakíthatjuk a hallásunkat azzal, hogy Isten szava felé fordítjuk. Gyakorolhatjuk magunkat abban, hogy naponta Őfelé figyelünk, és meghallgatjuk, mit kér tőlünk, vagy éppen mire indít bennünket.

„Most, amikor halljátok szavát.” Ez a „most” mindig egy kegyelmi pillanat, amikor Isten szólni akar. Jóságának és szeretetének jele, hiszen ilyenkor fényt gyújt, és tájékozódni segít. És nagyon lényeges, hogy ez éppen „most” van! Most akar szólni, nem tegnap! És ne arra várj, hogy majd holnap több időd lesz ilyesmire! Ő most szól, most keresi a szívedet, most akarja elmondani, milyennek lát, és mit tanácsol.

Ha csak egy szót szólhat hozzánk, azzal meggyógyíthatja életünket. Ahogyan a kapernaumi százados mondja Jézusnak: Nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, csak egy szót szólj, és meggyógyul a szolgám! (Mt 8) Csak egy szót szólj, és meggyógyulok. Csak egy szót szólj, amivel elérsz, és megtalálsz engem!

Legyen hozzánk kegyelmes az Isten, hogy egyre többször tudjunk odaborulni Elé, és meghallani szavát, amivel bennünket keres!

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet."

(Lukács evangéliuma 19,10)

Aktuális

Vasárnapi hirdetések a
legutóbbi "Mécses"-en:

Alkalmaink:
• Bibliaóra szerdán 18 órakor a Gyülekezeti Házban
• Istentisztelet Akarattyán vasárnap 9-kor az Imaházban (Köztársaság u.)
• Istentisztelet Kenesén vasárnap de. fél 11-kor a Templomban

• Az idei egyházlátogatás június 18-án, hétfőn 18 órakor lesz a Gyülekezeti Házban Lukátsné Orovicz Piroska egyházmegyei tanácsos, várpalotai lelkipásztor vezetésével. Az alkalomra szeretettel hívjuk a presbiter testvéreket!

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára