A "jel" számotokra!

Alkalom: 
Karácsony 2. napja
Dátum: 
2018. december 26. 10:30
Alapige: 
Lk 2,11-12
Audio: 

Olvasmány: Lukács evangéliuma 2,8-20
Alapige: Lukács evangéliuma 2,11-12

"Üdvözítő született ma nektek, az Úr Krisztus, a Dávid városában. A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban."

Az angyali szózat egy JELről beszél a pásztoroknak.

Jellel, jelekkel a mindennapi életben is sokszor találkozunk. Közös jellemzőjük, hogy utat mutatnak, vezetnek. Ilyenek a különböző táblák a közutakon, de a fákra, kövekre festett színes jelek is a turistautakon. Ha követjük őket odatalálunk a célunkhoz, megérkezhetünk. Másik közös tulajdonságuk a jeleknek, hogy önmaguknál többet jelentenek, sokszor átértelmezik a valóságot: Ez egy jel! Már értem! Ez itt valami fontos!

Mai ünnepi igénk egy jászolban fekvő kisbabáról mondja, hogy jellé, jelképpé lett. A karácsony előtti időszakban sokszor rajzoltam táblára ezt az egyszerű képet a hittanosoknak, mert egy mai gyermek nem igazán tudja, mi is az a jászol, hogy is néz ki. Pedig ez a jelkép egyre több faluban, városban is látható, köztereken és otthonokban, ahol betlehemest állítanak, ez a központi, legfontosabb figurája: a „Kisjézus” a jászolban. A karácsony, a keresztyénség jelképe ez, azoknak, akik örömmel nézegetik, de azoknak is, akik épp ellenséges indulattal lerombolják, felgyújtják.

A felolvasott történetben azonban a Gyermek a jászolban több, mint egy általános jelkép, hanem személyes isteni üzenet!

„Jel” a számotokra! – hangzott, és ha megértjük, miként lett azzá Máriának, Józsefnek, a pásztoroknak, akkor Isten Szentlelke által megérthetjük, hogy hogyan válhat azzá nekünk is!

Mária biztosan jól emlékezett még Gábriel angyal látogatására, mikor az Isten Szent Fiának fogantatásáról hozta az üzenetet. Ahogy aztán megjelent álmában Józsefnek is, és gondjaira bízta a fiatal édesanyát a születendő gyermekkel együtt. Milyen csodálatos megtapasztalások, ígéretek! De azóta már hosszú hónapok teltek el. S a kezdeti örömteli készülődés, babavárás után lassan egyre nehezebb lett, és végül olyan érthetetlenül rosszra fordult minden!

Először is meghirdették a népszámlálást az istentelen uralkodó, Augusztusz parancsára. Talán újabb adóztatás vagy sorozás céljából, vagy csak számba venni a sok alattvalót. De ez nekik legalább száz kilométer utat jelent! A kilencedik hónapban! A hatalom sosem nézi a kisemberek személyes gondjait, mindennapi életét, Máriában most különösen is ott lehet a kérdés: Miért? Miért pont most? Miért ilyen messze?

Azután kiderül, hogy Betlehemben nincsen számukra hely. Nincs hova menni, nincs egy szabad szoba, nincs hely sehol a fiatal, kimerült párnak éjszakára. Már jönnek a fájások, mi lesz így a babával? Máriában ott van az aggodalom, a kétség: Miért? Miért pont most és miért így?

Végül pedig az istálló, amely egyáltalán nem embernek, főleg nem szülésre való hely! Hát ez lett a nagy ígéretből? Isten az Ő Fiát barmok etetőjébe teszi? Milyen nehéz sokszor megérteni Istent.

Ám egyszer csak durva arcú, kopott ruhájú, de sugárzó tekintetű emberek érkeznek. Pásztorok, ilyen lehetetlen időben! A gyermek felől kérdeznek – honnan tudnak róla egyáltalán? És elmondják az ámuló Máriának, hogy mit éltek át, és mit mondott nekik az angyal, Mária pedig ismétli magában szavaikat: Jel! Gyermek a jászolban. Betlehemben! A népszámlálás, a keserves út, nincsen hely, istálló és jászol. És egyszer csak érti már, hogy mindez nem véletlen, ez a jel! Hiszen nincs még egy gyermek Betlemben, de sehol másutt sem jászolban. És a több száz éves prófécia szerint Dávid városában kell a Messiásnak megszületnie!

Igen, Mária érti és érzi már az Úr erős kezét, csodás bölcsességét, ahogy ezt a napot kezdettől fogva intézte! Kezében tartja Ő Augusztuszt, a lelketlen rendeletet, a megtelt fogadókat, az istállót, a jászlat, mindent!

Vannak a mi életünkben is „Augusztuszok”, külső, szorító erők, kényszerhelyzetek, amik áttaposnak rajtunk, vagy épp a saját testünk nyomorúsága miatt tehetetlenség bennünk. Vannak előttünk is bezárt ajtók, be nem fogadás, meg nem értés, idegenség, és emiatt fájdalom, aggodalom. Vannak a mi életünkben is méltatlan, megalázó dolgok, és felfakadhat bennünk is a kérdés: Isten elfeledkezett? Így bánik az övéivel?!

Meg tudjuk-e látni, felismerni, mint Mária, hogy éppen ezekben Isten közelsége erősödik fel, lesz nyilvánvalóvá? Hogy így kellett lennie. És helyére kerülhet minden, értelme van. Mert valamit éppen így kaphattunk, érthettünk meg. És akkor abban az addig borzasztóban Isten néz ránk egészen közelről: Itt vagyok veled! Én vagyok az!

És így lehetünk jellé valaki más számára! Az, amiben vagyunk és ahogyan megéljük, hogy abban Isten ott van velünk – az Isten jelévé lehet valaki másnak is! Ahogy a pásztoroknak azzá lett ez az egész nyomorúságosan is különleges „istálló-helyzet”, a jászolban fekvő Gyermekkel.

De ehhez nekik meg el kellett indulniuk, és meg kellett ide érkezniük! Élték a mindennapi életüket, legeltették a nyájat, őrködtek az éjszakában. Feladatok, munka, éjszakai műszak, fáradtság, fázás, szűkösség, erőfeszítés a gyarapodásra, munkatársakkal, haverokkal, családdal…

Ebbe a monoton életbe egyszer csak hatalmas ragyogással belép Isten. Közel jön egészen váratlanul, és megszólít. Valami csodálatos élmény lehetett! És ahogy szól az üzenet a gyermekről Dávid városában, bizonyára felelevenednek bennük régen hallott, tanult dolgok a Messiás ígéretéről.

Maradhattak volna annyiban is, ahogyan sajnos sokszor az velünk megtörténik. Amikor egy életeseményben, egy igehirdetésben, egy ünnepi alkalmon, akár egy temetési beszédben ránk ragyog Isten, és olyan nagyon szép, olyan megindító, olyan megható – és aztán minden marad a régiben.

Mondhatták volna a pásztorok, hogy hát ez milyen csodálatos volt, de most újra sötét lett. Hány óra is lehet? Megvan minden birka? Térjünk csak magunkhoz, hiszen amúgy minden a régi… Esetleg azt is gondolhatták volna, hogy majd lesz még ilyen, talán majd egyszer újra eljönnek az angyalok, és énekelnek ilyen szépen.

Nem ezt tették! Megértették, hogy ha Isten szól, és egyszer az ember életében ilyen közel jön, akkor indulni kell. Ott kell hagyni, meg kell bánni, el kell engedni, el kell hagyni dolgokat, a régit, és el kell indulni, utána menni Isten szavának, ígéretének, hogy mi is az, mit is akar, hová vezet!

Szaván kell fogni az Urat, és tovább kell keresni Őt! Menni kell Isten vezetése után, amíg meg nem érkezünk Hozzá, a jelhez, a bizonyos hithez: Velünk van! Minden úgy van, minden igaz. A nyáj, a munka, a többiek, az életem, semmi nem lesz már ugyanolyan!

És el kell mondani! Egymásnak, a most először látott Máriának és másoknak is, hogy mit láttunk, hallottunk, mit éltünk meg, mit mondott nekünk, hogyan jött közel Isten. Mert szükségük van rá! Bizony, a kiválasztott Szűznek szüksége volt a szakadt pásztorok szavára...

Hírlevél: Igehirdetések

Ha feliratkozik, hetente 1 e-mailt küldünk a hét Igéjével és a legutóbbi igehirdetésekre való hivatkozással.

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Azt a parancsolatot kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is."

(1 János 4,21)

Aktuális

Vasárnapi hirdetések a
legutóbbi "Mécses"-en:

Alkalmaink:
• Imaóra hétfőn 17 órakor a Gyülekezeti Házban
• Bibliaóra: kivételesen elmarad!
• Gyülekezeti Énekóra szombaton 18 órakor a Gyülekezeti Házban

• Istentisztelet Kenesén vasárnap fél 11-kor a Templomban
• Istentisztelet Akarattyán vasárnap 9-kor az Imaházban (Köztársaság u.)

• A Dunántúli Kerületi Nőszövetség október 19-n, szombaton 10.00 órakor hálaadó ünnepi istentisztelet keretében ad hálát 25 éves szolgálatáért a pápai református Ó-Templomban. Szeretettel várják nemcsak az asszonyokat, hanem a gyülekezet minden érdeklődő tagját!
• Az elmúlt héten utolsó földi útjára kísértük Gyenge Béláné (Frák Katalin) testvérünket, aki életének 89. esztendejében ment el e világból október 2-án. Temetése október 9-én 13 órakor volt a katolikus temetőben. Gyászoló szeretteinek Istenünk vigasztaló kegyelmét kérjük!
Folytatódik az adománygyűjtés templomainkra. Az akarattyai Templom Hangjaira (harangjára és orgonájára) és a kenesei Templom Toronyórájára kérjük a testvérek támogatását. Az adományok eljuttathatók banki utalással, sárga csekken, a Takarékbankban (Fő u. 21), a járulékgyűjtőknél vagy a Lelkészi Hivatalban történő befizetéssel. Eddig a Templom Hangjaira kb. 2 millió, a Toronyórára pedig kb. 1,5 millió forint gyűlt össze. Isten iránti hálával köszönjük az eddigi adományokat, és hálásan fogadunk minden további támogatást! Ha csatlakozni szeretne a támogatók köréhez, az adomány eljuttatásáról itt olvashat bővebben.

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára