Vetés és aratás

Alkalom: 
Új kenyérért hálaadás
Dátum: 
2017. augusztus 20. 10:30
Igehirdető: 
Alapige: 
1Móz 8,21-22
Audio: 

Olvasmány: Máté evangéliuma 13,3-9.18-23
Alapige: 1 Mózes 8,21-22

"Amikor az Úr megérezte a kedves illatot, ezt mondta magában: Nem átkozom meg többé a földet az ember miatt, bár gonosz az ember szívének szándéka ifjúságától fogva, és nem irtok ki többé minden élőt, ahogyan most cselekedtem.
Amíg csak föld lesz, nem szűnik meg
a vetés és az aratás, a hideg és a meleg,
a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka."

Kettős hálaadó ünnep a mai, hiszen egyrészt az államalapítást ünnepeljük, másrészt pedig az új kenyérért adunk hálát Istennek.

Elsőre talán nem is tűnik fel nekünk, hogy ez a kettő, a hazánk és a kenyerünk mennyire szorosan összetartozik. Istennek azokat az ajándékait foglalják magukba, amikkel Ő az életünket biztosítja, és annak keretet ad. Hálát adunk azért, hogy van földünk, ahol élhetünk; hogy tagjai vagyunk közösségeknek, családunknak és népünknek; hogy van házunk, hazánk, van otthonunk ebben a világban. És hálát adunk azért is, mert terem a földünk, és megadja gyümölcsét, van táplálékunk, van kenyerünk. Megkapjuk Istentől mindazt, amire az élethez szükségünk van.

A felolvasott Ige is az életünk kereteiről szól. Amit hallottunk, ezek Isten első szavai az özönvíz pusztulását követően. Különlegessége, hogy Isten első áldása, első ígérete elsődlegesen a földhöz, a termőföldhöz kapcsolódik, és csak másodlagosan szól az emberről.

Az Úr megérzi Noé hálaáldozatának „kedves illatát”, és ezt mondja: „Nem átkozom meg többé a földet az ember miatt. Amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka.”

A jövendő élet ígérete van ezekben a szavakban, egy nagy folyamatosság, ami az emberi életnek keretet ad. Isten itt tulajdonképpen azt a rendet erősíti meg, amit eredetileg a teremtéskor már megalkotott. Amikor elválasztotta egymástól a nappalt és éjszakát, a különféle vizeket, és amikor a különféle égitestekkel kijelölte az ismétlődő napszakokat és évszakokat, akkor egy nagy rendet alkotott, mely biztonságos életkeretet nyújt az ember számára.

A mai ünnephez különösen is kapcsolódik ez a szópár: „Nem szűnik meg a vetés és az aratás.” Ha jól belegondolunk, ez a kettő az egész emberi életünket átfogja. Mert mi is történik a vetésben és az aratásban?

Amikor vet az ember, azzal egy folyamat kezdődik el, ami aztán az aratáskor beteljesedik. Amikor vetünk, akkor mindig előre tekintünk, reménykedünk, és várjuk a gyümölcsöt. Amikor aratunk, akkor visszatekintünk, elfogadjuk azt a termést, amit kaptunk, és hálát adunk érte.

A vetés és aratás nem csupán a termőföldjeinken valósul meg, hanem az életünk sok más területén is. Naponként vetünk és aratunk. Vetünk, amikor gyermeket nevelünk, vagy unokánkat tanítjuk élet-bölcsességekre. Vetünk, amikor megálmodunk valamit, eltervezzük a jövőnket, amit aztán igyekszünk megvalósítani. Vetünk egész magatartásunkkal, a hangulattal, amit magunk körül árasztunk, a szavainkkal, melyekkel másokhoz fordulunk. – És aratunk mindig, amikor mindezek következményeit tapasztaljuk, amikor beérik a vetésünk.

A vetés és az aratás szorosan összefüggenek egymással, a következmények ugyanis előre láthatók. Erre a törvényszerűségre figyelmezteti Pál apostol a Galata gyülekezet tagjait: „amit vet az ember, azt fogja aratni is: mert aki a maga testének vet, az a testből arat majd pusztulást; aki pedig a Léleknek vet, a Lélekből fog aratni örök életet.” (Gal 6,7-8)

Nem mindegy tehát, hogy mire irányul alapvetően az életünk, hogy mire fordítjuk elsősorban erőinket, hogy fordítunk-e kiemelt figyelmet a lelkiekre is.

„Ki mint vet, úgy arat.” „Ki mit főz, azt fogja megenni.” Számtalan mondás figyelmeztet minket, hogy következménye van annak, ahogyan élünk. Hétköznapi példáinkon is igazolódik ennek igazsága. Ki milyen lelkületet áraszt maga körül, az fog visszaszállni őrá is. A békétlenség békétlenséget szül, az erőszak pedig erőszakot. Ugyanakkor a törvényszerűség pozitív értelemben is igaz. Aki tud mosolyogni másokra, arra általában visszamosolyognak az emberek. A kedvesség, a megértés, a türelem, az odafigyelés nagyon jóféle magvetés ebben a világban, és igen nagy szükség van rá.

Naponként vetünk és aratunk. Vajon figyelünk-e eléggé arra, hogy mit vetünk, mit árasztunk magunk körül, miről teszünk bizonyságot tetteinkkel, életünkkel?

„Nem szűnik meg a vetés és az aratás.”

Az eddig elmondottakhoz szeretném még azt is hozzátenni, hogy nemcsak mi emberek vetünk és aratunk, hanem Istennek is van vetése és aratása.

Ezzel kapcsolatban Pál egy másik levélben írja ezt a korinthusiaknak: „Ti Isten szántóföldje vagytok.” (1Kor 3,9) Keresztyén gyülekezetként, hívő emberként tehát mi így szerepelünk Isten vetésében és aratásában.

Pontosan ez a kép bontakozik ki előttünk abban a példázatban is, amit a Máté evangéliumából hallottunk. Jézus itt arról beszél, hogy a magvető szüntelenül hullatja a jó magot a földbe, annak fogadtatása azonban teljesen eltérő, attól függően, hogy éppen milyen talaj várja.

Isten magvetése történik akkor, amikor Igéje hangzik közöttünk egy istentiszteleten vagy bármely gyülekezeti alkalmon. Az Ő magját hullatja akkor is, amikor kinyitjuk a Bibliánkat, és olvasni kezdjük, keressük benne Urunk akaratát, útmutatását.

Az Ige-mag tehát szüntelen hullik, Jézus példázatának azonban a nagy kérdése az, hogy vajon mit terem az Ő szántóföldje. Milyen talaj vagyunk mi az Ő Igéje számára? Vajon elutasítjuk-e szavát, visszapattan-e rólunk az Ige, mint a keményre taposott talajról? Vagy tudunk nagyon lelkesedni egy-egy lelki felismerés miatt, de ugyanolyan hamar el is párolog belőlünk a nagy elszánás? Mennyire vagyunk befogadó talaj? Mennyire engedjük, hogy mint jó talajban, megfoganjon bennünk az Ige, és naponként gondozva meg is erő-södjön üzenete, hogy termést hozhasson bennünk?

„Nem szűnik meg a vetés és az aratás.”

Gondoljuk tovább mindannyian a saját életünkre vonatkozóan ezt az Igét. Adjunk hálát azért, hogy ezzel, mint az élet ígéretével fordul ma felénk Istenünk, és kérjük Tőle az Ő lelki magvetését, azt a lelki kenyeret, ami az örök életre táplál!

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.”

(1 Péter 5,7)

Bejelentkezés

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára