Új teremtés

Alkalom: 
Egyházi év utolsó (örökkévalóság) vasárnapja
Dátum: 
2017. november 26. 10:30
Alapige: 
Ézs 65,17-19.25
Audio: 

Olvasmány: Jelenések könyve 21,1-7
Alapige: Ézsaiás könyve 65,17-19.25

"Mert én új eget és új földet teremtek, a régire nem is emlékeznek, senkinek sem jut eszébe. Ezért örvendjetek és vigadjatok mindörökké annak, amit majd teremtek! Mert Jeruzsálemet vigasságra teremtem, népét pedig örömre. Vigadozni fogok Jeruzsálemmel, és örvendezni népemmel. Nem hallatszik ott többé sírás és jajkiáltás hangja. Nem árt és nem pusztít szent hegyemen senki – mondja az Úr."

Ma Örökkévalóság Vasárnapja van. Az utolsó megálló ez az „ünnepes félév” kezdete előtt. Kitekintés ez a nap, mint mikor egy vándorút közbeni magaslatról rálátunk az előttünk álló ösvényre, a megérkezésre, az egész út értelmére. Mielőtt kezdődne az Advent: Jézus érkezése. Annak ünneplése, hogy Isten belép emberré születve a mi végességünkbe, hogy egy napon majd mi is beléphessünk az Ő végtelenségébe. Mert ez az isteni végtelen és örök nyílt ki előttünk Krisztus által.

És most, mielőtt az istálló jászolába születő kicsihez közel lépnénk – emeljük fel a tekintetünket, hogy lássuk: honnan jött, milyen isteni teljességből, világon túli világból, és hogy mi is merre tartunk.

Most, hogy gyülekezetünkben ilyen sokszor álltunk meg ravatal mellett az elmúlt időben, amikor búcsúznunk és elengednünk kellett, a mában megélt gyászban, mélységben is jó nekünk belenézni Isten holnapjába, azaz az örökbe, ami mindannyiunkra vár.

Múlt vasárnap arról volt szó, hogy ebben az örökre való várakozásban mi a mi felelősségünk, készenlétben és tevékeny engedelmességben. Ma arról beszél nekünk az Ige, hogy mindazonáltal alapvetően Isten az, aki cselekszik. A világot megváltani nem nekünk kell, nem a mi erőlködésünkön múlik. Nem nekünk kell a világot „megjavítani” – nem is lehet.

Pedig a mindenkori ember egy tökéletes, ideális, szép új világról sokat álmodozik. Sok ilyen „utópia” jelenik meg regényekben, filmekben. Igen, ez a vágyakozás örök az emberben, és kimondhatjuk azt is, hogy minden totalitárius politikai rendszer a történelem során ezért tudott hatalomra jutni, mert ezt ígérte valamilyen módon. Belénk van teremtve, hogy „tudunk” egy Édenről, és visszavágyunk…

Csakhogy ez nem áll az ember hatalmában!

Lehet, hogy fejlődik a civilizáció, a technika, a tudomány. A mindenről azonnal hírt adó információáradatban úgy érezhetjük, mindent tudunk. De az ember maga mindeközben nem lett jobb, tökéletesebb, tisztább, igazabb. Legfeljebb jobb technikával pusztítjuk egymást és világunkat.

Isten az, aki majd ama utolsó napon új eget és új földet teremt. Ezért lehet nekünk reménységgel lenni és nem elkeseredni, nem másért. Ezért kell az Úrban bíznunk és nem magunkban, s nem rettegni az eljövendő véget, tudva, hogy Isten gyermekei valami nagyon jóra várakoznak! Pontosan mire is? Nos, az Igéből megtudhatjuk, hogy mi lesz, és mi nem lesz.

Ami lesz, az a teljes közösség Istennel, az Ő teljességgel átélhető közelsége. Isten erőt adó, megtartó-megsegítő kegyelmes jelenlétét ebben a földi létben is megtapasztalhatjuk néha, ahogy sokszor ígérte is: Ne félj, mert én veled vagyok… Veletek vagyok minden napon…

A Szentlélek munkája és ajándéka, mikor az igeolvasásban vagy igehallgatásban egyszer csak minden kétség nélkül érezzük: ezt most nekem mondta! Mikor a szívünkbe – minden külső és belső történésünk ellenére – mélységes békesség költözik, és tudjuk teljes bizonyossággal: itt van velem! És adja erejét, vigasztalását, útmutatását, elvehetetlen örömét.

Bár sokszor nem ismerjük fel közelségét, jelenlétét – talán csak utólag. Ahogy a Lábnyomok című vers szépen leírja:

Álmomban Mesteremmel
tengerparton jártam, s az életem
nyomai rajzolódtak ki mögöttünk:
Két pár lábnyom a parti homokon,
ahogy ő mindig ott járt énvelem.
De ahogy az út végén visszanéztem,
itt-amott csak egy pár láb nyoma
látszott, éppen, ahol az életem
próbás, nehéz volt, sorsom mostoha.
Riadt kérdéssel fordultam az Úrhoz:
„Amikor életem kezedbe tettem,
s követődnek szegődtem, Mesterem,
azt ígérted, soha nem hagysz el engem,
mindennap ott leszel velem.
S most visszanézve, a legnehezebb
úton, legkínosabb napokon át
mégsem látom szent lábad nyomát!
Csak egy pár láb nyoma látszik
ott az ösvényen.
Elhagytál a legnagyobb ínségben?”
Az Úr kézen fogott, s szemembe nézett:
„Gyermekem, sose hagytalak el téged!
Azokon a nehéz napokon át
azért láttad csak egy pár láb nyomát,
mert a legsúlyosabb próbák alatt
téged vállamon hordoztalak!”

Az új teremtésben nem csak „nyomokban” lesz velünk Isten az Ő erejével, szeretetével, békességével és örömével, hanem teljességgel átölel és betölt. Népével fog lakni, és együtt fog velük örvendezni. Ézsaiás próféta és János apostol szinte szó szerint ugyanazt látja, pedig sok száz év van közöttük. Látomásuk ugyanarról a valóságról szól, ami majd elérkezik.

S hogy mi nem lesz, ezt is ugyanúgy írják le: nem lesz sírás, jajgatás. Minden szenvedés, fájdalom, rossz eltűnik, a gonosz megsemmisül, úgy hogy még az emléke is eltöröltetik! Mintha sosem lett volna!

Isten maga töröl le minden könnyet, hogy minden veszteség, fájdalom emléke is eltűnjön, begyógyuljon, mert értelmet nyer és helyére kerül. Elmúlik minden kétség és aggodalom, minden borús gondolat és fájdalmas csalódás vigasztalást nyer.

Kérdezhetjük: Nem csak egy újabb utópia ez is? Emberi vágyálom? Ha valóban hiszünk Istenben – nem! Ha hisszük, hogy az Örökkévaló teremtette ezt az eget és földet, és azt mondta rá, hogy: „Ímé, igen jó!”, és mikor az ember bűne miatt megromlott e teremtett lét, eljött Jézus Krisztusban, hogy megváltson minket, ha ezt hisszük, akkor tudhatjuk, hogy ez a történet nem áll meg félúton.

Hisz az evangélium nem csupán az, hogy Ő megváltott, aztán kiment ebből a világból valami megfoghatatlan távoli valóságba, aminek semmi köze e világhoz, hanem az, hogy Krisztus feltámadása által elkezdődött az új teremtés valósága. Ha hiszel Krisztusban, mint Úrban és Megváltóban, mindez nem utópia: „Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég.” Ő mindennek kezdete, rá nézve teremtetett a világ – és Ő mindennek a vége. Ő a teremtő – és Ő az, aki újjáteremt.

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok.”

(Lukács evangéliuma 21,28)

Igehirdetések

Bejelentkezés

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára