Saját szememmel láttalak

Alkalom: 
Szentháromság ünnepe utáni 7. vasárnap
Dátum: 
2017. július 30. 10:30
Igehirdető: 
Alapige: 
Jób 42,1-6
Audio: 

Olvasmány: Jób könyve 38,1-7.12.16-20.31-36; 40,1-5
Alapige: Jób könyve 42,1-6

"Jób ekkor megszólalt, és így felelt az Úrnak: Tudom, hogy mindent megtehetsz, és nincs olyan szándékod, amelyet meg ne valósíthatnál. Ki akarja eltakarni örök rendemet tudatlanul? – kérded. Valóban olyasmiről szóltam, amit nem érthetek: csodálatosabbak, semhogy felfoghatnám. Hallgass meg, hadd beszéljek! Én kérdezlek, te meg oktass engem! Eddig még csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak. Ezért visszavonok mindent, bűnbánatot tartok porban és hamuban."

A Bibliaolvasó Kalauz ajánlása szerint az elmúlt időszakban végigkövethettük Jób történetét. Elveszítette gyermekeit és minden korábbi gazdagságát. Három barátja ment el hozzá, hogy fájdalmában támogassa őt. Beszélgetésükben Jób hosszan ecseteli saját ártatlanságát, Isten iránti hűségét. Eközben barátai egyre azt hangoztatják, hogy ártatlanul senki nem szenved, bizonyára Jób is megérdemli büntetését. Végül Isten kétszeresen visszaad Jóbnak mindent, amit elveszített, barátait viszont megfeddi, mert nem beszéltek róla olyan helyesen, ahogyan Jób.

A felolvasott Igék azt mutatják be, hogy Jób miképpen jut újra békességre önmagával és Istennel. Mi kellett Jób megbékéléséhez?

Először is annak belátása, hogy minden Isten kezében van.

„Ki akarja eltakarni örök rendemet tudatlanul?” – kérdezi Isten Jóbtól. Ő pedig belátja, hogy önmagát védve olyasmiről beszélt, amit bizony nem érthet, Isten szándékait és útjait nem lehet kifürkészni.

Az „örök rend” az Istentől való célszerűséget, az Ő terveit jelenti, amellyel ezt a világot kormányozza. Ez a rend jelent meg már a világ teremtésénél is, amikor a szárazföld és a vizek elválnak egymástól, és minden a maga helyére kerül, az égitestek pedig az idő rendjét jelzik szépen.

Istennek ebben az örök rendjében mindennek megvan a maga helye, és minden valamiképpen Isten terveit tudja szolgálni: az élet, de a halál is, a jó dolgok, de a rosszak is.

Nemcsak a világmindenség, hanem a mi életünk is ebben az örök rendben zajlik. A Heidelbergi Káté fogalmaz így Isten gondviselésével kapcsolatban: „semmi sem véletlenül, hanem minden az Ő Atyai kezéből jön.” Nem történik velünk semmi véletlenül, hanem valami módon Isten tervei valósulnak meg.

Vajon ott tudjuk-e magunkat Isten Atyai kezében, és tudunk-e mindent, nemcsak a jót, de a rosszat is eszerint elfogadni? Egyáltalán mit nevezhetünk jónak és rossznak?

Egy jól ismert kínai tanmese szól Csen apóról, akinek egy napon elveszett az egyetlen lova. Jöttek a szomszédok, együttérzően sajnálkoztak, hogy milyen baj történt, de Csen apó visszakérdezett: Honnan tudjátok, hogy rossz, ami velem történt? Pár nap múlva visszatért a ló, és hozott magával hét vadlovat is. Megint jöttek a szomszédok, hogy lám, milyen szerencsés ember vagy, de Csen apó ismét azt mondta: Honnan tudjátok, hogy jó, ami most történt? Csen apó legényfia megpróbálta megülni az egyik vadlovat, de leesett róla, és lábát törte. A szomszédok jöttek, sajnálkoztak, hogy jaj, milyen baj ért téged, de ismét csak ezt a választ kapták: Honnan tudjátok, hogy rossz dolog történt? Nemsokára megjelentek a császár küldöttei, mert háború tört ki, és minden hadra fogható férfit besoroztak. Csen apó fia megmenekült a háború borzalmaitól, mert törött lábbal nem vitték el katonának…

Lehetne folytatni Csen apó történetét, de talán még jobb, ha ugyanerre a mintára a saját életünk dolgait vizsgáljuk meg. Ha valami rossz dolog történik velünk, honnan tudjuk, hogy később Isten nem fogja éppen azt a javunkra fordítani? És ha valami nagyon jó történik, vajon nem lehet-e, hogy később az valamiképpen a kárunkra lesz?

Isten rendjében mindennek megvan a helye és értelme, még ha mi nem is látjuk. Fogadjuk el azokat Isten Atyai kezéből!

A második, amit Jóbnak meg kellett tanulnia: a csend. Hallgatni tudás Isten színe előtt. „Hallgass meg, hadd beszéljek! Én kérdezlek, te meg oktass engem.” Ugyanez a mondat előbb Istentől hangzik, és Jóbot teszi helyre vele, most pedig mintha Jób megtanulta volna, ő mondja Istennek.

Jób tehát taníthatóvá válik, inkább a szájára teszi kezét, de nem beszél többet, hogy meghallja azt, amit Isten akar neki mondani.

Gyakori hibánk, hogy mindig mindent meg akarunk magyarázni. Mindig beszélünk, védjük az igazunkat, mindig a miénk kell hogy legyen az utolsó szó. Kioktatunk másokat, és megmagyarázzuk, hogy csak nekünk lehet igazunk.

József Attila egy Duna-parti élményét fogalmazta meg így: „Fecseg a felszín, hallgat a mély” (A Dunánál). Valóban, a felszín kis hullámai egy méterrel lejjebb már mit sem számítanak. A folyó ereje, sodrása viszont a mélyben van. – Ugyanígy a mi életünknek is csak a felszínéről lehet fecsegni, de az életünk valódi kérdései sokkal mélyebben vannak.

Jó lenne megtanulni Jóbtól az Isten előtti csendet. Egész nap zaj vesz körül minket. Legyünk hát bátrak, és szakítsunk ki akár csak egy fél órát a napunkból, amikor Isten előtt csendben lehetünk! Amikor nem keresünk önigazolást, nem védjük magunkat, nem beszélünk, nem magyarázunk, nem intézünk semmit, csak csendben vagyunk, hogy meghalljuk Isten szavát. Meghalljuk, megértsük az Ő „örök rendje” szerinti akaratát.

És végül amire Jóbnak szüksége volt a lelki megbékéléshez, az a személyesség. Az Istennel való közvetlen kapcsolat. „Eddig csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak.”

Tudjuk Jóbról, hogy nagy tudású, istenfélő ember volt, mégis azt mondja magáról, hogy eddig csak másodkézből vett tudása volt Istenről. Most viszont, hogy Isten válaszát végighallgatta, már így vall: „saját szememmel láttalak”.

Különös ez a fogalmazás, hiszen nem is látta Istent. Vajon mit értett hát ezalatt? – Isten szavait hallgatta végig ezt megelőzően, valószínű tehát, hogy inkább Isten megértésére gondol. „Saját szememmel láttalak” - vagyis megértettem, amit mondtál, értem és belátom, hogy igazad van, megértettem, hogy mi a Te akaratod velem, és elfogadom azt.

Ezt a személyességet semmi más nem pótolhatja Istennel való kapcsolatunkban. Nem elégedhetünk meg másodkézből vett információkkal Istennel kapcsolatban. „Saját szemünkkel” kell Őt meglátnunk, vagyis megértenünk, amit nekünk beszél, amit a mi életünkkel akar, elfogadni az Ő örök rendje szerinti terveit.

Jób utolsó szavai szerint bűnbánatot tart, és ebben megtalálja újra az elveszített békességet. Békességre jut önmagával és Istennel. Elfogadja Isten „örök rendjét”, akaratát; megtanul csöndben maradni, és Ura szavát meghallgatni; és „Isten-látó” emberré lesz, aki megérti Ura szavait.

Segítsen bennünket is Isten, hogy ezt az utat járhassuk!

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok.”

(Lukács evangéliuma 21,28)

Igehirdetések

Bejelentkezés

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára