Ragyogtok mint csillagok

Alkalom: 
Szentháromság ünnepe utáni 4. vasárnap
Dátum: 
2017. július 9. 10:30
Igehirdető: 
Alapige: 
ApCsel 27,21-26
Audio: 

Olvasmány: Apostolok Cselekedetei 27,7-22
Alapige: Apostolok Cselekedeti 27,21-26

„Mivel pedig sem a nap, sem a csillagok nem látszottak több napon át, és erős vihar tombolt, végül elveszett megmenekülésünk minden reménye. Minthogy már sokat éheztek is, Pál felállt közöttük, és így szólt: Az lett volna a helyes, férfiak, ha rám hallgattok, és nem indulunk el Krétából, hogy elkerüljük ezt a veszélyt és ezt a kárt. Én azonban most is azt tanácsolom nektek, hogy bizakodjatok, mert egy lélek sem vész el közületek, csak a hajó. Mert ma éjjel elém állt annak az Istennek az angyala, akié vagyok, és akinek szolgálok. Ez azt mondta: Ne félj, Pál, neked a császár elé kell állnod, és Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled vannak a hajón. Ezért bizakodjatok, férfiak! Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta. Egy szigetre kell kivetődnünk."

Az ezt megelőző fejezetekben olvastunk arról, hogy Pált hamis vádakkal fogságba helyezték, és hogy ő a császárhoz fellebbezett mint római polgár. A mostani igeszakaszban már úton látjuk Róma felé egy hajó fedélzetén. Nehéz körülmények között, valóságos életveszélyben utazik fogolytársaival, az őket kísérő katonákkal, és a hajó személyzetével együtt az úti cél felé.

Számomra ebből az Igéből nem a hajóút izgalmas részletei váltak fontossá, hanem az, hogy miképpen tud hatást gyakorolni Pál az eseményekre. Mit kaptunk mi, keresztyén emberek, mi az a kincs, amit Isten ránk bízott, amit nekünk szabad és kell közvetíteni a „világ” felé? Mit tud adni a hívő ember, amivel befolyásolja a környezetét, a rá bízottakat? Ezt láthatjuk meg Pál saját szavai alapján.

„Az lett volna helyes, ha rám hallgattok, hogy elkerüljük ezt a veszélyt.” Pál tehát előre figyelmeztette útitársait a veszélyre. Nyilván maguk a hajósok is pontosan tudták, hogy ebben a késő őszi időszakban már veszélyes továbbhajózni. Mégsem hallgattak Pálra, mert egyrészt nem volt áttelelésre alkalmas az a kikötő, ahol voltak, másrészt pedig Lukács leírja, hogy délire fordult a szél, ez pedig azzal kecsegtetett, hogy Kréta mellett tovább tudnak haladni egy nagyobb és biztonságosabb kikötő felé.

Továbbindultak tehát, de bekövetkezett, amitől ebben az évszakban tartani lehetett. Lecsapott rájuk az eurakviló nevű szélvihar, elvesztették uralmukat a hajó fölött, bevont vitorlákkal sodortatták magukat. Ráadásul a viharzóna miatt sűrű felhőzet takarta az eget, és sem a napot, sem a csillagokat nem látták több napon keresztül. Márpedig ez lett volna nekik a korabeli GPS, és a navigáció legfőbb alapja.

Képzeljük csak bele magunkat ebbe a helyzetbe! Gondoljunk egy-egy ilyen élethelyzetünkre, amikor ennyire kilátástalan minden! Nincs iránymutatás, egyedül hagynak a bajban, nem tudunk tájékozódni a sötétben, és nem látunk kiutat. Életveszélyes ez a helyzet nemcsak a tengeren, hanem a hétköznapi életben is, sok öngyilkosság épp az ilyen kiúttalanság és reményvesztettség miatt következik be.

Vajon tényleg nincs kiút? Vagy csak mi nem látjuk? Nyilván a felhők felett mindig ragyog a nap, és ragyognak a csillagok is. Ebben a történetben is arra látunk példát, hogy még ilyen helyzetekből is van kiút!

Ebben a helyzetben Pál képviseli Isten iránymutatását. Olyan ő itt, mint egy csillag, ami az éjszakai viharban tájékozódni segít. „Bizakodjatok, mert egy lélek sem vész el, csak a hajó.” Nem kisebbíti tehát a bajt: a hajó el fog veszni; de mindenki másnak oka van a bizakodásra.

Mit tesz Pál? Csupán azt, mit eddig is. Kapcsolatban marad még ebben a sötétben is Urával, megérti Isten üzenetét, és továbbadja! „Elém állt az Úr angyala”, így már tudom, mi a terve, tudom, hogy el kell jutnom Rómába, és ti is velem együtt életben maradtok.

Ugyanez a Pál írja a filippieknek, hogy a gyülekezet tagjai legyenek Isten hibátlan gyermekei az elfordult nemzedékben, „akik között fényletek, mint csillagok a világban, ha az élet igéjére figyeltek.”

Vegyük mi is komolyan ebből az Igéből, hogy bizony nagy szükség van a hívő létünkre! Szükség van az Istenre figyelő hitünkre! Óriási érték ez, amit Istentől kaptunk, amivel mi szolgálhatunk e világban, tehát ne becsüljük alá! Gyakran előfordul, hogy mi gyengének, pislákolónak érezzük hitünket. De talán nem kell bizonygatni, hogy bármily gyenge fénnyel pislákol is egy gyertya, vagy bármily gyengén is látható egy csillag fénye, az mégiscsak lényegileg más, mint a fekete sötétség!

Jézus azt mondja az övéiről, hogy a lámpás a lámpatartóba való, hogy világítsanak, és segítsenek az eligazodásban, mutassák az irányt.

Az Istentől kapott és továbbadott üzenettel így válik Pál fénylő csillaggá a sötét éjszakában. És ez az Ige bennünket is pontosan erre bátorít.

Pál bizonyságtételének ereje abban van, hogy személyesen Isten biztonságában tudja magát. Tudja, hogy minden helyzetben, most is Isten veszi őt körül, az Ő kezében van a sorsa, élete. Nem arról kezd itt beszélni, hogy sok vihart megélt ő már, vagy hogy milyen jól ismeri a tengereket és hajókat. Arról beszél, amit itt és most átél! Ne felejtsük, hogy ő is viharban van, ugyanolyan helyzetben van, mint a társai a hajóban. Amikor valaki életveszélyben van, nem fogja megjátszani magát, nem fog mosolyt erőltetni arcára, nem fogja azt játszani, hogy minden rendben van. Pál bizonyságtétele ezért hiteles és erős. „Én hiszek az Istennek, úgy lesz, ahogy nekem megmondta.”

Természetesen ettől még ott a vihar, és körülveszi őket az életveszély, a fenyegetés. Beszél a hajó pusztulásáról, és a külső kárról, de tudja, hogy belül biztonság van, védettségben tudja magát Isten kezében. „Én hiszek az Istennek, úgy lesz, ahogy megmondta.”

A hit képes többet látni a felszínnél, és többet a külső veszedelemnél!

Gyönyörű példa erre az a történet, amikor Elizeust és szolgáját a király katonái üldözik, körülveszik. Fent vannak egy magaslaton, és Elizeus látja az őket védő Istent, az elkészített szabadítást, miközben szolgája csak az ellenséget látja, és fegyvereiknek fenyegető csörgését hallja. Ő mindaddig pánikban volt, amíg végül Istentől meg nem kapja a hit látását, és az Istentől elkészített megoldást.

Hogyan befolyásolhatja környezetét egy istenhívő ember? Mit tud adni a világnak, és a körülötte élőknek? Hát ezt tudja adni! A hívő ember többet lát másoknál, mert megértette Isten üzenetét, és terveit! Nemcsak megérti, hanem tovább is adja! Reménységet, biztonságot sugároz még a veszedelemben is, szenvedések között, sötétségben, kilátástalan helyzetében is! Ez a mi többletünk, ez a mi kincsünk, amit Isten ránk bízott.

Ajándékozzon meg bennünket Isten ilyen látással, Rá figyelni tudó hittel, mindig Felé forduló szívvel! Ajándékozzon meg azzal, hogy lehessünk az Ő hibátlan gyermekei az elfordult nemzedékben, akik között ragyogni tudunk, mint csillagok, mert az élet igéjére figyelünk!

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok.”

(Lukács evangéliuma 21,28)

Igehirdetések

Bejelentkezés

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára