Nem mindegy, mit eszünk

Alkalom: 
Szentháromság ünnepe utáni 12. vasárnap
Dátum: 
2017. szeptember 3. 10:30
Igehirdető: 
Alapige: 
2Móz 16,11-15; Jn 6,49.51
Audio: 

Olvasmány: János evangéliuma 6,41-51
Alapige: 2 Mózes 16,11-15; János evangéliuma 6,49.51.

"Azután így beszélt Mózeshez az Úr: Meghallottam Izráel fiainak a zúgolódását. Ezért így szólj hozzájuk: Estére húst esztek, reggel pedig kenyérrel laktok jól, és akkor megtudjátok, hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek. Így történt, hogy még azon az estén fürjek szálltak oda, és ellepték a tábort, reggelre pedig harmat borította a földet a tábor körül. Amikor fölszikkadt a lehullott harmat, apró szemcsék borították a pusztát: mintha apró dara lett volna a földön. Amikor meglátták ezt Izráel fiai, azt kérdezték egymástól: Mi ez? Mózes megmondta nekik: Ez az a kenyér, amelyet az Úr adott nektek eledelül."
Jézus mondja: "Atyáitok a mannát ették a pusztában, mégis meghaltak... Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké."

Mai újszövetségi igénk olyan témát hoz elénk, ami naponta többször is érint minket, ez pedig a táplálkozás, az, hogy mit eszünk. Mit főzünk, és milyen alapanyagokból? Mi kerül az étkezőasztalra? Mit veszünk a szánkba, és nyelünk le, mivel tápláljuk magunkat? Vajon mindig tápláló-e, amit táplálék gyanánt megeszünk?

Nem mindegy, hogy mit eszünk. A tudatos táplálkozás jegyében sokan figyelnek arra, hogy mi is van pontosan az ételükben. Mielőtt megvennének valamit az üzletben, elolvassák, milyen összetevőkből áll (ha el lehet nagyító nélkül…). De nem mindig jutunk így sem előbbre: A felsorolás végén sokszor ismeretlen anyagok, fura szavak és E-betűs számok állnak. Pedig tényleg nem mindegy, mit eszünk.

Nézzük most ezt a kérdést az Ige tükrében! Mit eszünk? Jézus először a testi táplálékról beszél: „Atyáitok a mannát ették, és meghaltak.” Ebben a mondatban benne van a mi emberi, biológiai életünk alaptörvénye. Mi talán nem mannát eszünk, hanem kenyeret, húst, sajtot és zöldségeket, de a helyzet ugyanaz. A földi ételeink csakis egy elmúló, egyszer véget érő életre tudnak táplálni minket.

Aztán Jézus átfordítja a manna képét: A manna is fentről hullott, de van egy másik kenyér, ami Fentről jött, az égből szállt le, – aki ezzel él, az az örök életre táplálja a lelkét. Ez a mennyei kenyér pedig én vagyok.

Érezzük, hogy Jézus szavaiban van egy kizárólagosság, és ez nagyon lényeges: Ez a lelki táplálék Ő, és csak Ő lehet! Semmi és senki más nem tud bennünket az örök életre táplálni.

Lelki értelemben sem mindegy tehát, hogy mit eszünk. A „tudatos táplálkozásnak”, az odafigyelésnek bizony itt is nagy jelentősége van. Sokszor beszélünk arról, hogy mennyi lelki pótlékkal, lelki mű-kajával tömjük magunkat gyakran. Ezek eltelítik, simogatják a lelkünket, lelki jóllakottságot adnak. Lelki ételnek látszanak, de nem azok. Jézus ezért figyelmezteti Övéit: Az örök életre csak Ő tud táplálni.

Az egyháztól és hittől távoli emberekkel beszélgetve gyakran hallom ezt a tipikus okfejtést: Hiszek én is az Istenben. Fontos, hogy higgyünk. Mindegy is, hogy mit gondolunk Istenről, de valamiben hinni kell az embernek, mert kapaszkodókra szükség van az életben. – Micsoda veszélyes féligazság! Hát éppen azért nem mindegy nekem, hogy kiben hiszek, mert kapaszkodni kell! Nem mindegy, hogy csupán a levegőbe markolok-e, amikor támaszt keresek! Egyáltalán nem mindegy, hogy akiben hiszek, vajon megtart-e engem, ha bajban vagyok; erős-e, és fel tud-e emelni, ha elestem. Nem mindegy, milyen hitünk van! Nagyon is fontos nekünk, hogy a mi hitünk Krisztushoz ér, Hozzá kapcsolódik! Amint a gyökér földbe, úgy a hitünk Őbele kapaszkodik, Belőle táplálkozik, Belőle erősödik. Nem mindegy, hogy mit eszünk lelki értelemben.

Ugyanezt a gondolatot folytathatjuk azzal, hogy a táplálék soha nem dísznek van, hanem arra való, hogy életté váljon bennünk. Amikor ételt veszünk magunkhoz, a szervezetünk gondoskodik arról, hogy a lehető legtöbbet hasznosítsa belőle. Nem elég tehát ízlésesen elkészíteni és asztalra tenni az ételt, hanem azt használni, fogyasztani kell.

Ez a lelki kenyérre is igaz. Nem elég csupán tudni Jézusról. Nem bánhatunk Jézussal úgy, mint valami nyakba akasztható medállal, vagy egy ékszerrel: csak addig viseljük, amíg kedvünk van hozzá, aztán ha megunjuk, vagy nem illik a ruhánkhoz, a körülményekhez, akkor félre lehet tenni. Ő nem ékszer, és nem külsőleg akar díszíteni, hanem Ő mennyei kenyér, akinek bennünk kell lennie, hogy életet adhasson nekünk.

Pál apostol így ír erről a kapcsolatról: Többé már nem én élek, hanem Krisztus él bennem (Gal 2,20). Az életem többé már nem az enyém, nincs a kezemben, nem én adom magamnak, hanem a bennem lévő Krisztustól van az életem. Egy titokzatos helycsere ez, amikor a múlandó átadja bennünk a helyét az öröknek.

A táplálkozásnak mindig megvan a látszatja, eredménye. Meglátszik az emberen, amikor sokáig nem eszik, mert leesik a vércukor szintje, szédülni kezd, erőtlen és kedvetlen. De az is meglátszik, amikor táplálékot vesz magához, mert akkor új erőre kap, életvidám és energikus lesz.

Így van ez a lelki életben is. Amikor nem élünk a lelki táplálékkal, az belső, lelki bágyadtságot okoz, és erőtlenséget. Ilyenkor azt hisszük, hogy egyedül vagyunk, és csak magunkra számíthatunk.

Amikor viszont Jézus mint lelki kenyér munkálkodik bennünk, akkor másképpen látjuk a jövőt, már nem sötéten, hanem reménységgel tekinthetünk bele. Ilyenkor biztonságban érezhetjük magunkat a körülményektől függetlenül, mert tudjuk, hogy nekünk van Gazdánk, aki szeret minket, és oltalmaz. Másképpen tudunk viszonyulni a többi emberhez, mert tudjuk, hogy Krisztus milyen áldozatot hozott a világért. És így tovább, a Jézussal való táplálkozás eredményei mindig világosak és jól láthatók.

„Én vagyok az élő kenyér, ami a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből, élni fog örökké.” Hallottuk, hogy Jézus vitapartnerei egyáltalán nem értették, hogy miről beszél. Hogyan jöhetne ő az égből, hiszen mi tudjuk, ki ez, ismerjük apját és anyját. Hogyan adhatná magát táplálékul?

Valószínű, hogy Jézus szavait saját tanítványai sem értették. Ekkor még nem. Talán a feltámadása után kezdték igazán érteni, amikor a keresztyén közösségekben hétről hétre összegyűltek. Ilyenkor nemcsak az evangéliumot hirdették, hanem mindig asztalközösségben is együtt voltak, így emlékeztették magukat Jézus áldozatára. Így táplálkoztak testi és lelki értelemben is, így erősödtek meg újra meg újra a Krisztusban való hitben.

Ahányszor asztalhoz ülünk és enni kezdünk, emlékeztessük mi is magunkat Jézus áldozatára. Ő úgy tud minket táplálni, ha mi naponta keressük Őt. Keressük hát közelségét, olvassuk az Igét, beszélgessünk Jézussal, tudakoljuk meg, mit akar velünk, mi a szándéka; vagy egyszerűen csak mondjuk el Neki, hogy hol tartunk éppen az életünk dolgaiban, és milyen helyzetben vagyunk. Ha napról-napra így teszünk, érezni fogjuk, hogy Ő valóságosan táplál minket, és erősít.

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.”

(1 Péter 5,7)

Bejelentkezés

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára