Megajándékozottak és megbízottak

Alkalom: 
Szentháromság ünnepe utáni 9. vasárnap
Dátum: 
2017. augusztus 13. 10:30
Alapige: 
ApCsel 9,10-20
Audio: 

Olvasmány: Máté evangéliuma 25,14-29
Alapige: Apostolok Cselekedetei 9,10-20

"Volt Damaszkuszban egy tanítvány, név szerint Anániás. Az Úr megszólította őt látomásban: Anániás! Ő így válaszolt: Íme, itt vagyok, Uram. Az Úr pedig így szólt hozzá: Kelj fel, menj el abba az utcába, amelyet Egyenes utcának hívnak, és keresd meg Júdás házában a tarzuszi Sault: mert íme, imádkozik, és látomásban látja, hogy egy Anániás nevű férfi jön be hozzá, és ráteszi a kezét, hogy lásson. Anániás így válaszolt: Uram, sokaktól hallottam erről a férfiról, mennyi rosszat tett a te szentjeid ellen Jeruzsálemben, és ide is meghatalmazást kapott a főpapoktól, hogy elfogja mindazokat, akik segítségül hívják a te nevedet. Ezt mondta neki az Úr: Menj el, mert választott eszközöm ő, hogy elvigye a nevemet a népek, a királyok és Izráel fiai elé. Én pedig meg fogom mutatni neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért. Anániás pedig elment, és bement abba a házba, rátette a kezét, és ezt mondta: Testvérem, Saul! Az Úr, az a Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, azért küldött engem, hogy újra láss, és megtelj Szentlélekkel. És egyszerre, mintha pikkelyek estek volna le a szeméről, újra látott, azután felkelt, és megkeresztelkedett, majd miután evett, erőre kapott.Néhány napig együtt volt a damaszkuszi tanítványokkal, és azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban, hogy Jézus az Isten Fia."

Ennek a vasárnapnak a perikópa rend szerinti vezérigéje, amit a Mécsesen is olvashatunk: „Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.” Az Istennek való szolgálatról szól ez, és talán nyomasztóan is hathat olyan szavak miatt, mint: „kívánnak”, ”számon kérnek”, „sokat”! De az olvasott jézusi példázat és a két tanítvány, Saul és Anániás története segíthet megérteni, hogy ennek a mondatnak a lényege: „sokat adtak” és „sokat bíztak”.

Saulnak, a későbbi Pál apostolnak a történetét jól ismerjük, a személyiségét, életét, a damaszkuszi úton történt „pálfordulást”, s hogy ki lett belőle azután. Könnyen mondhatnánk, hogy íme, az öttalentumos ember! Mennyi jó adottsága volt: tanult, művelt, több nyelven beszélő, a Szentírást és – diaszpóra-zsidóként – a pogány népek kultúráját is jól ismerő, személyiségében buzgó, energikus, tettrekész valaki volt.

Valóban olyan könnyű volt neki? Hát nem! A történet elején azt látjuk, hogy éppenséggel készül elásni minden talentumát. „Fenyegetéstől és öldökléstől lihegve” vagy, ahogy később maga vall róla: „féktelen őrjöngésemben” irtja a keresztyéneket. Utólag már könnyű nekünk látni a sok jó adottságot, de ő maga a Jézussal való találkozás után három napot a vakság sötétségében, kétségek mélységében tölti. Hirtelen látja a bűneit, célt tévesztettségét, elrontott életét: Mi lesz most? Mire vagyok én még jó?

De a kívülálló, Anániás is így gondolkodik róla: Ezt az embert választottad, Uram?!? Biztos?!? Tudod Te, hogy ki ez, és milyen?

Az ige először ezeket a kérdéseket teszi fel nekünk: Gondolunk így magunkra? Mikor úgy rámutat az életünk bűneire, az elrontott dolgainkra? Hogy ugyan, mire használhatna engem Isten? Nem vagyok alkalmas… És gondolunk így másokra? Hogy ugyan már, tudjuk, hogy milyen, kutyából nem lesz szalonna… Hát ebből a „kutyából” lett! Egy Pál apostol! Aki Jézus tanításait az Újszövetségben olvasható leveleiben először foglalta valamiféle rendszerbe, az első igazi keresztyén teológus volt! És aki mindeközben a pogányok apostola, számos gyülekezet alapítója lett, valóban sokat szenvedve az Ő nevéért, de minden áldozatra készen. Sok-sok talentuma volt, és – Isten kegyelméből – sokakat szerzett hozzá.

A történet másik szereplője Anániás. Ki ez? Sehol máshol nem szerepel a Bibliában, semmit sem tudunk róla. Egy „no name”, ahogy egy mai fiatal mondaná, egy „senki”. Talán egy talentum, vagy egy fél. Egy kis epizódszereplő a nagy páli alak árnyékában, nagy történetében…

Na, álljunk csak meg egy pillanatra! Tényleg olyan jelentéktelen dolog a Bibliában név szerint szerepelni? Azt valóban nem tudjuk, ki volt, miket tett még Anániás, de azt igen, hogy itt bizony fogta az egy talentumát, és szerzett hozzá – engedelmes volt! És Isten fontosnak látta, hogy abba a könyvébe, amit mi is olvashatunk, a Szentírásba, ez belekerüljön.

De van egy másik könyve is, az „Élet Könyve”, amibe fel van jegyezve minden és mindenki! Ha nem is vagyunk nagy Pál apostolok, csak Istennek kis „anániásai” – Ő ismeri, és számon tartja minden el nem ásott talentumunkat, szolgálatunkat, engedelmességünket.

Könnyű Anániásnak sem volt. Egyetlen kis feladatáról olvasunk, ami csak egy láncszemecske az üdvtörténetben – de tudjuk, hogy ez a szem mennyire fontos volt! Hogy elmenjen a magába roskadt Saulhoz. Mert őbenne Isten ment el hozzá! Pedig voltak Anániásban kétségek: Kiez? Milyen ember? Érdemes egy lépést is tenni, szájat jártatni érte? És voltak benne félelmek is bizonyára: Igenis, tudom, ki ez! Micsoda gyilkos gyűlölet van benne, és hatalma is van érvényt szerezni annak. Bebörtönöztet, megkínoztat, kivégeztet keresztyéneket! (Mert valóban ezt tette Saul.)

És mégis, Anániás elmegy. A küszöbről sem fordul vissza, bemegy. És a halálos ellenségének azt mondja: Testvérem!

Volt már, hogy nehéz volt valahová bemennünk, valakihez odamennünk? Jézusnak engedelmeskedve – mert csakis így lehet – testvérként nézni rá, és úgy megszólítani? Vagy volt már, hogy nem sok értelmét láttuk annak az egy mondatnak, üzenetnek? Mert ő nem olyan, úgyse hallja meg, nem is érti… a gyermekem, az unokám, a szomszédom, a munkatársam… De mentünk. És elmondtuk. És csak Isten tudja, hogy az nem lesz-e elvetett, egyszer majd termő maggá egy életben! Egy, kettő vagy öt talentum? Nem ez számít. Hanem az, hogy elássuk, vagy engedelmesen és Istenben bízva tesszük a dolgunk, ami ránk bízatott.

Hogyan lehetséges ez? Ebben a történetben mi a közös Anániásban és Saulban? Egyetlen szó: „látomásban”. Ez azt jelenti itt konkrétan, hogy imádságban. De olyan imádságban, amiben valóban élő kapcsolat van! Nem üres-szép vagy gépies szavak, hanem igazi beszélgetés Istennel.
Saul böjtöl, vakságban és csendben várakozik, és bűnbánattal, teljesen nyitott szívvel vágyódik az igaz Isten után. Anániás pedig úgy beszélget az Úrral, hogy érződik, ez megszokott-temészetes, ő ebben él. Válaszol és kérdez, készséggel, engedelmességgel és őszinteséggel. Isten ott van, mikor imádkozunk, és az ilyen imádságokra válaszol: jelenlétével megszólít, megelevenedő igéket hoz elő emlékezetünkből, dolgozik bennünk, látást ad, bátorít, megnyugtat, utat mutat.

Ezt kérjük most imádságban attól az Úrtól, aki szerető bizalommal a legdrágábbat adta nekünk és bízta ránk: Önmagát! Ő a mi Talentumunk! Értünk és nekünk adta önmagát, mikor eljött e földre, és Isten testet öltött szereteteként kereszthalált halt. Nekünk adta és ránk bízta önmagát, az övéire – egyedül ránk bízva az evangélium örömüzenetét, az Életet!

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok.”

(Lukács evangéliuma 21,28)

Igehirdetések

Bejelentkezés

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára