Látás Lélek által

Alkalom: 
Szentháromság ünnepe utáni 8. vasárnap
Dátum: 
2017. augusztus 6. 10:30
Alapige: 
Jóel 3,1-2
Audio: 

Olvasmány: 1 Korinthus 12,1-11
Alapige: Jóel könyve 3,1-2

"Azután kitöltöm majd lelkemet minden emberre. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak. Még a szolgákra és szolgálólányokra is kitöltöm lelkemet abban az időben."

Múlt héten a családdal a veszprémi állatkertben jártunk. Szép együtt töltött nap volt, és abban az árnyékos, hűvösebb völgyben ez a hőség is elviselhetőbbnek tűnt. A kisebb makik vígan ugrándoztak az ágakon, a nagyobb majmok csak heverésztek a melegben. Valahol ott, a kifutók előtt láttam egy nagy táblát, ami a főemlősök különböző fajtáit mutatta be, nevük alatt egy-egy képpel. A tábla legalján a legelterjedtebb főemlős szerepelt: az ember. Hirtelen megdöbbentő volt, pedig hát teljesen igaz.

Ez jutott eszembe Jóel sorait olvasva, mert annak a héber szónak, amely itt a „minden embert” jelöli, az elsődleges jelentése: hús, test! És a legtöbb fordításban így is szerepel. Persze ebben a szövegben embert jelent, de úgy, hogy annak a fizikai valóságba, a teremtettségbe tartozását hangsúlyozza. Ember, mint halandó, múlandó, esendő teremtmény – egy a főemlősök között, még ha a legfejlettebb és legelterjedtebb is.

Talán azért használja itt ezt a szót a próféta az emberre, hogy kiemelje a kontrasztot, hogy még hangsúlyosabb legyen a hatalmas különbség e hús-test ember és a neki ajándékozott isteni Lélek között. Hogy végképp egyértelmű legyen, hogy e teremtett lénynek nincs semmi olyan minősége vagy képessége, amellyel kiérdemelhetné vagy megszerezhetné a Lelket.

A Rúah, Isten Lelke valami egészen más! Rendkívüli, mennyei ajándék! Nem tőlünk függ, de éppen ezért nincs is feltétele, nincs kizáró ok vagy korlátozó tényező, mindenki megkaphatja. Ahogyan Jóel könyvében a prófécia is felsorolja: idős vagy fiatal, férfi vagy nő, szolga vagy szabad. És a Lélek munkája nem is uniformizálható. A korinthusi levélben Pál nagyon sokféle ajándékot és munkát felsorol, amik mind különbözőek, pedig ugyanaz a Lélek, isteni erő és személyes jelenlét hatja át. Egyetlen közös ismérv, hogy a Jézus Krisztusban való hitre épül.

Jóel könyvében a Szentlélek munkájának egy nagyon fontos vonásáról, ajándékáról van szó, és ez a LÁTÁS. Persze, ez sem uniformizálható, működhet különbözőképp: a fáradtabb, gyakrabban elbóbiskoló idősek álmokban kapják, az aktívabb ifjakat látomások állítják-mozdítják meg.

És ez a „látás” meg is szólal, ha valaki elmondja másoknak is, kijelenti. A prófétálni szó ezt jelenti: pro-fiémi = megjeleníteni, kijelenteni. Az itt szereplő héber kifejezés pedig más formájában sokszor jelöli a prófétákat – a „látókat”, ahogy az ószövetségben őket gyakran nevezték.

De miért kell ennyire a látás? Talán vakok vagyunk? Tulajdonképpen – Szentlélek nélkül – igen!

Valahogyan mindannyian „látjuk”, tapasztaljuk a valóságot, amiben élünk. Akinek sérült a látása, annak a hallása, tapintása kifinomultabb, tehát valamilyen módon mind érzékeljük a világunkat, és egészen határozottan azt gondoljuk, hogy az olyan is. (Bár természettudományos kutatások már azt is kimutatták, hogy a fizikai valóság sem mindig olyan, mint amilyennek látjuk…)

De így vagyunk a magunkban megélt élet-valóságunkkal is. Valahogyan tapasztaljuk-megéljük a történéseket, embertársainkat, és azt gondoljuk, tudjuk, hogy mi a jó és mi a rossz. Mi az, ami elkeserítő, ami nagyon nehéz lesz, ami borzasztóan értelmetlen, mi a lényegtelen és ki a reménytelen vagy értéktelen. Tudni véljük, hogy mi ad erőt, reménységet, mi lesz majd könnyű, mi a hasznos és fontos, pláne, hogy ki a fontos, jó és értékes. Valahogyan látjuk az élet-valóságunkat, hogy miben vagyunk most, vagy mi vár ránk az előttünk álló úton – emberileg.

A Szentlélek ajándéka által azonban láthatjuk úgy, ahogy Isten látja! Két ószövetségi történet jut eszembe, ami erről szól. Elizeus próféta és szolgája esete a jelennek, az adott helyzetnek a látásáról tanít. A prófétát meg akarta öletni az ellenséges arám király, ezért egész felfegyverzett sereget küldött a városhoz, ahol Elizeus lakott. Reggel a szolga kiment, és halálra rémült, meglátva a várost körülvevő ellenséget. Emberileg nézve tökéletesen jól látta, hogy semmi esélyük. A próféta azonban békés nyugalommal biztatta szolgáját: Többen vannak velünk, mint ővelük! Azután imádkozott érte, hogy Isten adjon neki látást! A szolga pedig megnyílt szemekkel látta immár, hogy tele van a hegy Elizeus körül tüzes lovakkal és harci kocsikkal, mennyei sereggel. Az arámok csúfos kudarca lett a történet vége. Ez lett az igazi valóság!

A másik példa Jákób élettörténetének egy fordulópontja. Annyira szerette volna az elsőszülöttséget megszerezni bátyjától, hogy öreg, vak édesapját is becsapta, kicsikarva tőle az áldást. De nem számolt bátyja halálos haragjával, ami elől végül menekülnie kellett. Családfőség helyett magány, vagyon helyett egyetlen tarisznya, áldás helyett megbocsáthatatlan árulás és a jövő teljes kilátástalansága, egy elfuserált élet nyomorúsága. Ezzel tér aludni menekülése első éjszakáján az út szélén. Ez a jövője…

Akkor látja álmában az égig érő lajtorját, melyen angyalok sétálnak le és fel, tetejében pedig maga az Úr, aki meg is szólítja. És kiderül, hogy nem magányos, mert Isten vele van, s mindez talán kellett is, hogy ezt igazán megértse. Célba fog érni, övé lesz végül a föld, lesz család, otthon.

Ma talán Isten nem küld ilyen álmokat és látomásokat a Lélek által, de ugyanúgy tud „látást” adni. Meg tud állítani, felemelni vagy éppen leroskasztani vagy lenyugtatni, megszólítani minket Igéje és Szentlelke ereje által. Kimozdítani saját emberi magabiztosságunkból vagy kétségbeesésünkből. Hogy valóban jól lássuk a helyzetünket, a jövendőnket, önmagunkat és a másik embert. Hogy helyére kerülhessenek a dolgok, és megláthassuk Őt magát is, aki a legvalóságosabb ebben a létben.

Az Újszövetségben a vakon született meggyógyítása után mondja Jézus: Azért jöttem a világba, hogy a vakok lássanak, és a látók „vakká” legyenek! Hogy a vakok lássanak – valóban sokaknak adta vissza a szeme világát, de itt arról is beszél, amiről a mai igénk szól nekünk: az élet-látásról! A Jézusban Isten jelenlétét felismerő hit látásáról.

A látók vakká legyenek pedig azt jelenti, hogy Jézus fellépése, szava és hatalma által derüljön ki, lepleződjön le az emberi vakság!

Ezért amit mi tehetünk az, hogy fel- és beismerjük vakságainkat, és őszinte szívvel elkérjük a „látást” Istentől. Ezért könyörögjünk (502. dicséret):

Nem látod-é a holdat? Fél arca int, mosolyg csak, pedig kerek egész.
Van sok, mit itt az ember nem lát jól földi szemmel, és oktalan nevetni kész.

Ó add, üdvöd keressük, ne a mulandót lessük, ne kössön fénye meg,
Hagyj egyszerűvé válni, s előtted élni, járni, mint vidám, boldog gyermekek!

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok.”

(Lukács evangéliuma 21,28)

Igehirdetések

Bejelentkezés

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára