Jézus fellépése

Alkalom: 
Septuagesimae (Hetvened) vasárnap
Dátum: 
2017. február 12. 10:30
Igehirdető: 
Alapige: 
Mk 1,9-11
Audio: 

Olvasmány: Márk evangéliuma 1,1-11
Alapige: Márk evangéliuma 1,9-11

"Történt pedig azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelte őt János a Jordánban. És amikor jött ki a vízből, látta, hogy megnyílik a menny, és leszáll rá a Lélek, mint egy galamb; a mennyből pedig hang hallatszott..."

Vannak olyan foglalkozások, ahol egy jó belépő aranyat ér. Ha egy kezdő színésznek vagy énekesnek sikerül pályája elején valami kiemelkedőt nyújtani, egy nagy alakítással berobbanni saját piacára, azzal megalapozhatja jövőjét. Felfigyelnek tehetségére, megbízásokat adnak neki. Egy jó belépőért érdemes mindent beleadni.

A felolvasott Igében Jézus belépőjét hallhattuk. Ez az első nyilvános megjelenése, bemutatkozása szolgálata kezdetén. Márk ugyanis nem foglalkozik Jézus születésével, gyerekkorával, csakis a lényegre koncentrál. Joggal mondják evangéliumára, hogy „kibővített szenvedéstörténet”. Márk mindent aszerint ír le, hogy az hogyan kapcsolódik Jézusnak egészen a keresztig végigvitt küldetéséhez.

Jézus belépőjének egyik különlegessége, hogy a bevezető példával ellentétben ő nem produkálja magát. Nem adja elő magát nagy erőket megmozgatva, hogy most aztán mindenki ide figyeljen; sőt: itt a legelején még csak meg sem szólal. Mégis minden, ami történik vele, igazán beszédes.

A másik különlegessége a mai Igének, hogy Jézus olyasmit tesz, amire nem is volna szüksége. Megkeresztelkedik. Eljön Jánoshoz, és magára veszi a megtérés keresztségét a bűnök bocsánatára.

Az emberek az egész környékről azért jönnek Jánoshoz, mert meglátták bűneiket, és a keresztségben a megtisztulást keresték. De Ő, a bűntelen, Isten Fia, vajon miért tett így? – Jézus ezzel világosan megmutatja azt, hogy felvállal bennünket. Megmutatja, amiért jött: Magára veszi János keresztségét, mert az egész világ bűnét hordozza egészen a keresztig.

Jézus belépőjére különleges jelekkel válaszol Isten, amiket érdemes szemügyre venni. Ezek lényegileg hozzátartoznak Jézus megkeresztelkedéséhez, és azt mutatják nekünk, hogy kicsoda Ő, és mit hozott magával ebbe a világba, mit készít nekünk.

Az első jel a megnyílt égbolt. A korabeli ember gondolkodása szerint az égbolt elzárja az isteni világot a földitől, azon átjárás nem lehetséges. Most azonban Jézus eljövetelével hasadás keletkezik az égbolton. 

Eszünkbe jut erről, hogy Jézus halála pillanatában a templom kárpitja hasadt ketté, ami addig elzárta az utat a Szentek Szentjébe.

Jézus tehát azért jött, hogy minden akadályt elhárítson, szabad utat nyisson az Atyához, a mennyei boldogsághoz.

Amikor Jézus búcsúzik tanítványaitól, beszél nekik Atyja házáról és az elkészített hajlékokról. Majd hozzáteszi, ahova én megyek, oda tudjátok az utat. Tamás értetlenkedik: nem tudjuk, hova mész, honnan tudnánk hát az utat? Erre adja Jézus azt a választ: „Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.”

Jézus úgy nyitott nekünk szabad utat a mennybe, hogy önmagát adja egyetlen odavezető út gyanánt.

A második jel Jézus megkeresztelkedésekor, hogy leszállt rá a Lélek mint egy galamb.

Isten nyilvánvalóvá akarta tenni a Lélek jelenlétét, és ehhez ezt a formát választotta. Nem lett volna hozzá illő, ha pl. egy darab kőként hull le a magasból. A kő hideg és kemény. A madár viszont élőlényként szelíden, légiesen száll alá. De nem illett volna egy sas vagy egy keselyű sem, mert Ő nem ragadozó, hanem ajándékozó. A galamb a szelídség és tisztaság jelképe volt.

De nem is az itt az elsődleges, hogy milyen formában, hanem maga a tény, hogy Isten láthatóvá, érzékelhetővé teszi a Szentlélek munkáját.

Akin Isten Lelke megnyugszik, az különleges közösségbe kerül Istennel. Együtt gondolkodik, és együtt cselekszik Vele. Isten Lelke ma is így munkálkodik, egy körbe von Istennel, mutatja akaratát, így vezérli Isten gyermekeit.

A harmadik jel az volt, hogy hang hallatszott a mennyből.

Igen, fontos ezt kimondani, hogy Istennek van hangja, és ezen a különleges eseményen ezt különleges módon nyilvánította ki.

A korabeli váradalmak szerint a messiási korszak jele az, ha Isten közvetlenül szólal meg. Jézus megkeresztelésekor ezt a közvetlenséget élték át a jelenlevők.

Érdekes kérdés, hogy vajon milyen hangja lehetett Istennek? Milyennek hallanánk mi, ha most megpróbáljuk odaképzelni magunkat?

Van egy érdekes történet János evangéliumában, ami segíthet ezt elképzelni. Jézus közvetlenül a szenvedéseinek kezdete előtt megrendülten imádkozik: „Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet.” Ezután hang hallatszik az égből: „Már megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem.” Az ott állók erre azt mondták, biztosan mennydörgés volt. Mennydörgéshez hasonlították, de megértett szóként érkezett az meg hozzájuk. Jézus pedig azt mondta nekik: tiértetek történt ez, hogy higgyetek.

Igen, Istennek ma is van hangja, és számtalan csatornán elérhet bennünket. Személyes csendességeinkben, Bibliánkat olvasva és imádkozva, valamilyen felismerésre eljutva; vagy igehirdetést hallgatva vagy olvasva; vagy valaki máson keresztül ér el bennünket. Istennek van hangja, és boldogok vagyunk, ha attól nem remegnünk kell, hanem Atyánk hangjaként ismerjük fel.

Különleges ez a kép az Igében: Ott áll a megkeresztelt Jézus a Szentlélek nyilvánvaló egységében, az Atya pedig egyidejűleg kimondja: Te vagy szeretett Fiam, benned gyönyörködöm.

Amikor mi gyönyörködünk valami szépben, virágban, vagy tájban, ez általában esztétikai értelmű gyönyörködés. Tetszik, amit látunk. Az eredeti görög szó azonban ennél sokkal mélyebb tartalmú. A „gyönyörködik” azt is jelenti, hogy jót gondol valakiről, megerősít valakit, jóváhagy, kiválaszt valakit. – Igen, itt egy ünnepélyes megerősítés történik az Atya részéről. A szolgálatba álló Jézus Isten teljes hatalmával kezdi munkálkodását a világban, és végzi el küldetését.

Jézus értünk vette fel a keresztséget, és itt valóban minden értünk történik. Ezek a jelek értünk vannak, elénk tárják azt, amit Jézus nekünk készített. Zárjuk a szívünkbe ezeket, és adja meg nekünk Isten az Ő kegyelméből, hogy lássunk, higgyünk, megerősödjünk általuk!

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket elutasít, engem utasít el.”

(Lukács evangéliuma 10,16)

Igehirdetések

Bejelentkezés

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára