Jézus éltető jelenléte

Alkalom: 
Húsvét utáni 2. vasárnap - Misericordias
Dátum: 
2017. április 30. 10:30
Igehirdető: 
Alapige: 
ApCsel 5,12
Audio: 
Az apostolok által sok jel és csoda történt a nép között.

Olvasmány: Apostolok Cselekedetei 5,12-16
Alapige: Apostolok Celekedetei 5,12

"Az apostolok által sok jel és csoda történt a nép között."

A mára kijelölt újszövetségi Ige visszavisz minket az első pünkösdöt követő időszakba, és az első keresztyén gyülekezet életébe enged bepillantást. Nem egy konkrét napjuk leírása ez, hanem inkább egy sűrített összefoglalás arról, hogy mi jellemezte őket, hogyan éltek azokban az időkben.

Különleges dolgokról olvasunk. Jelek és csodák, csodálatos gyógyulások kísérték az apostolok munkálkodását. Mivel a témát sok félreértés övezi, lényeges, hogy tisztán lássuk: mi is áll pontosan e különlegességek hátterében.

„Az apostolok által sok jel és csoda történt.” – Fontos ez a kis szócska: a jelek és csodák „általuk” történtek. Az apostolok – bár nagyon fontos szereplők, mégis – csupán eszközei annak a Krisztusnak, aki őáltaluk munkálkodik! Nem az apostolok fújják a passzátszelet, hanem a szél fújja őket! A szél, amint Jézus beszélt a Szentlélekről, Ő „kap beléjük” és viszi őket, Ő tölti be őket különleges módon, és az Ő ereje jut így el az emberekhez.

„Apostolok Cselekedetei”-nek nevezzük ezt a könyvet, de valójában „Jézus Cselekedetei” ezek! Maga Lukács is folytatásnak szánta írását. Az első evangélium Jézus életét és szolgálatát mutatja be a feltámadásáig, ezzel azonban nincs vége az ő evangéliumának. A folytatásban azt írja le az evangélista, hogy miként cselekszik a Feltámadott Jézus az ő Szentlelke által.

Ahová ugyanis a Feltámadott Jézus szolgálatba küldi az övéit, oda Ő maga is velük megy. Együtt munkálkodik velük. Pünkösd után a Feltámadott Jézus tulajdonképpen megsokszorozza önmagát Szentlelke által. Eddig testben járt Galilea és Júdea vidékén, tanított gyógyított, mostantól azonban nincsenek fizikai korlátok. Ahová elküldi apostolait, ott valójában Ő maga van jelen Szentlelke erejével.

Érezhető az igeszakaszt elolvasva, hogy az egészet átjárja valami különleges dinamika, az események tele vannak erővel, lendülettel, szinte pezseg és vibrál minden az apostolok körül. Ez mind a Feltámadott Krisztus hatalmának jele, az Ő jelenléte a gyülekezetben.

Az első gyülekezet önértelmezése szempontjából érdekes és fontos, hogy összejöveteleik helyszíne a jeruzsálemi templom volt. Salamon csarnoka, az ún. pogányok udvara a templomnak az a része volt, ahova még bárki bemehetett. Itt állandó nyüzsgés, vásári hangulat volt, itt hirdették a Feltámadott Jézusról szóló evangéliumot. Szó sincs tehát arról, hogy ők el akartak volna szakadni a zsidóságtól, ők továbbra is az Isten választott népéhez tartozónak érezték magukat, és mindenkit, a teljes nyilvánosságot szólították meg a feltámadás örömhírével.

Ennek párhuzamaként említhetjük, hogy mintegy 1500 évvel később az apostolokhoz hasonlóan sem Luther, sem a többi reformátor nem akart kiválni a nyugati egyházrészből. Nem akartak semmiféle szakítást, hanem az egyház egészének a megújulása volt az egyetlen céljuk.

Salamon csarnokában tehát az apostolok az egész választott népet célozták bizonyságtételükkel. Arról tanúskodtak, hogy Jézus feltámadt, Ő élő Úr, aki íme, itt is munkálkodik Lelke által. A jelek, csodák és gyógyulások láttán bárki meggyőződhetett erről! – Így növelte az Úr a Benne hívők számát „férfiak és nők sokaságával”.

A legizgalmasabb része az Igének, ahogyan leírja, hogy milyen sok beteg gyógyult meg az apostolok munkálkodása nyomán. Bizonyára maguk az apostolok is csodaként élték át, ami történt.

Láttak pedig ők már ilyesmit közelről. Jézus mellett hányszor átélték, hogyan szabadítja meg az embereket nyomorúságos állapotukból! De ez most egészen más, hiszen a Feltámadott Jézus közvetlenül általuk cselekszik Lelke erejével! Különleges és felemelő megtapasztalás lehetett ez számukra!

Lukács leírja, hogy még az utcára is kitették hordozható ágyakon a betegeket, hogy Péternek legalább az árnyéka rájuk vetődjön, ha arra jár. Ezzel nem azt mondja, hogy Péternek és az apostoloknak még az árnyéka is meggyógyította az embereket. Sokkal inkább az a remény és vágyódás látszik ebben, ami sok zsoltárban is megszólal. Az elesett ember Isten gyógyító közelségére vágyik! „Szárnyad árnyékába menekülök.” „Rejts el szárnyaid árnyékában!” (Zsolt 17,8; 36,8; 57,2; 63) Isten árnyéka az oltalomnak, biztonságnak, gyógyulásnak a kifejezője ezekben az imádságokban.

Ennyire vágytak az emberek Isten gyógyító erejére, és bizony nem is csalódtak, mert megtalálták azt a gyülekezet közösségében. Lukács a gyógyulások tömeges mértékét külön is hangsúlyozza a szakasz legvégén: Összegyűltek Jeruzsálem környékéről is, „hoztak betegeket és tisztátalan lelkektől gyötörteket, akik mind meggyógyultak.”

Mit is mondhatunk minderre mai igehallgatóként? A kérdést komoly vita övezi. Vannak, akik a mai egyházon is számon kérik, hogy miért nincsenek hasonló gyógyulások ma is, míg mások szerint ezeket a különleges jeleket Isten kizárólag az apostoli időkre ajándékozta övéinek.

Egy dolgot egészen biztosan mondhatunk: Isten ma is gyógyít!

Ha Ő nem volna köztünk megújító szeretetével, gyógyító hatalmával, akkor hamar pusztulásba süllyednénk. Ugyanis a mi természetes emberi alapállapotunk nem az egészség, ahogy sokszor gondolni szeretnénk, hanem a betegség! A bűn miatt megromlott természetünkből ez fakad. A romlás, elmúlás, halál erői hatnak ránk „természetes” módon.

Ha pedig azt érezzük, hogy rendben vagyunk, jó az egészségünk, és gyógyulunk, az mindig Isten beavatkozása a mi javunkra! Ilyenkor mindig Ő állja útját a pusztulás erőinek, és Rajta keresztül jár át bennünket az Élet ereje.

A gyógyítás mindig Isten műve, ez az Ő lényegi tulajdonsága. Isten gyógyít akkor is, ha hiszünk Benne, de Ő gyógyítja azt is, aki nem hisz. Ő gyógyít akkor is, ha gyógyszer segít nekünk, akkor is, ha egy orvos tudását használja fel ehhez. A gyógyulás kivétel nélkül mindig Isten szeretetének és hatalmának a megnyilvánulása.

Az első keresztyén gyülekezetben egészen különleges módon tapasztalták meg a Feltámadott Jézus erejét, jelenlétét, gyógyító hatalmát.

Talán ennél egyszerűbb módon, de mi ugyanennek a Feltámadott Krisztusnak az erejét, jelenlétét kérhetjük ma is. Azért, hogy ne maradjunk egyedül, s ne kelljen annyiszor mondogatni: „hiába, hiába”.

Dsida Jenő: Egyszerű vers a kegyelemről:

Csodákat próbáltam:
arannyal, ezüsttel
hívtam a népeket,
jöjjenek énhozzám!
Hiába, hiába,
az arany nem kellett,
az ezüst nem kellett,
nem jöttek énhozzám.

Elmondtam naponta
tíz hegyibeszédet,
gyönyörű szavakat,
igéző szavakat,
hiába, hiába:
egy fül sem fülelte,
egy szív sem szívelte
a hegyibeszédet.

Tüzet is akartam
rakni az erdőben:
nyulacska ne fázzék,
őzike ne fázzék, -
hiába, hiába!
Gyújtófám kilobbant
és a tűz nem akart
gyúlni az erdőben.

...S egyszer csak maguktól
gyűlnek az emberek,
együgyű szavamtól
sírásra fakadnak,
ránéznem alig kell
s a tűz is felszökken, -
az Úr áll mögöttem.

Ajándékozzon meg minket Isten az Ő átélhető jelenlétével!

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.”

(Lukács evangéliuma 12,48)

Igehirdetések

Bejelentkezés

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára