A hit látásával

Alkalom: 
Szentháromság ünnepe utáni 14. vasárnap
Dátum: 
2017. szeptember 17. 10:30
Igehirdető: 
Alapige: 
Jn 9,11
Audio: 

Olvasmány: János evangéliuma 9,1-11
Alapige: János evangéliuma 9,11

"Ő így válaszolt: Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, rákente a szemeimre, és azt mondta nekem: Menj a Siloámhoz, és mosakodj meg! Elmentem tehát, megmosakodtam, és most látok."

Mára kijelölt újszövetségi történetünk két legfontosabb kifejezése a látás és a világosság. Ezek körül forognak itt az események. Ezek hiányoznak a főszereplő életéből. Ne feledjük, hogy ő nem elvesztette a látását, hanem születése óta világtalan volt. Folyamatos sötétségben élt, a világosságot nem ismerte. Ezt kapja meg a történet végére Jézustól.

Látás és világosság. Vajon milyen lenne ezek nélkül az életünk? Csak egy percre gondoljunk bele, milyen is lenne, ha az istentisztelet végén mindenkinek bekötnék a szemét, és az ezt követő három órát így kellene végigcsinálni – látás és világosság nélkül. Már a hazajutáshoz is segítséget kellene hívnunk, mert különben végig kellene tapogatni hazáig az összes kerítést. És hogyan készítenénk el a vasárnapi ebédet, és hogyan ennénk meg. Minden megszokott dolgunkban nehézségekbe ütköznénk.

Olyan természetes, hogy a látás és világosság része az életünknek, hogy nem is foglalkozunk vele. Pedig nem ártana, mert a legtöbb információt a szemünkön át kapjuk. Nem mindegy, mit látunk, hogyan látunk, van-e világosságunk.

A történetből három olyan részletet szeretnék kiemelni, ami számomra hangsúlyossá vált a látással és a világossággal kapcsolatban.

Először is a betegség, a vakság hátterével kapcsolatban. A tanítványok, amikor meglátják ezt az embert, felteszik a kérdést: „Ki vétkezett”, hogy ez vakon született. A kérdés egyértelműen tükrözi azt az ószövetségi szemléletet, miszerint minden betegség és szenvedés Isten büntetése, haragja miatt van az embereken. A második parancsolatban olvasunk arról, hogy Isten féltőn szerető Isten, aki megbünteti az apák vétkéért a fiakat is, több generáción keresztül. Jézus tanítványai is így gondolkodtak erről az emberről, hogy nyilván azért született vakon, mert a saját bűnei, vagy ősei bűnei miatt Isten bünteti őt.

Nem csak az ószövetségi ember gondolkodott így, hanem sokszor mi magunk is. Amikor értelmetlen szenvedésnek, fájdalomnak vagyunk tanúi, vagy éppen elszenvedői, elsőként arra gondolunk, hogy ez büntetés. Első kérdésünk ilyenkor, hogy miért büntet minket az Isten. Rögtön az okokat keressük, hogy miért is történt ez, mivel érdemeltük ki ezt a szenvedést.

Jézus ezt a szemléletet egyértelműen elutasítja. „Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei.” A betegségnek, a vakságnak tehát nem oka van, hanem célja! Milyen jó lenne, ha Jézus látását a magunkévá tudnánk tenni! Sem a saját életünkben, sem pedig másokéban nem azt kell keresnünk, hogy mivel érdemeltük mi ezt; nem az a kérdés, hogy miért büntet minket Isten, – hanem sokkal inkább az, hogy vajon mi lehet ezzel Isten célja, mire akar a mostani állapotommal megtanítani engem! Ha így tudunk gondolkodni, sokkal többet értünk az életünkből. Akkor nem ragadunk bele saját múltunkba, és nem a miért-ek keserűsége kínoz, hanem meglátjuk a mostani helyzetünk célját, hogy merre lépjünk tovább!

A következő fontos témát a gyógyítás mikéntje adja. Jézus más csodáihoz képest ebben a történetben nagyon lényeges, hogy hogyan gyógyít Jézus. Az evangélista nagyon pontosan leírja, mit tesz Jézus a gyógyítás érdekében, és ezt összesen háromszor elismétli, tehát fontosnak érezte!

Jézus a földre köpve sarat csinált, rákente a vakon született szemeire, és elküldte megmosakodni. Először Jézus tesz valamit, ő a kezdeményező, de azután az embernek is ki kell venni a maga részét. A gyógyulásának feltétele volt az engedelmesség. Bíznia kellett Jézusban, és vakon, sáros szemekkel el kellett mennie a Siloámhoz. Csak ezután gyógyult meg.

Amit pedig Jézus tesz: sarat csinált, és rákente a vakon született szemeire. Az egyik egyházatya, Szíriai Efrém, ezt a mondatot így fordította: „Szemeket készített neki a sárból.” A görög szavakat amúgy nem lehetne így fordítani, de a mondat értelmét mégis pontosan visszaadja ezzel. Jézus itt valóban szemeket teremtett! Pontosan úgy tesz, ahogyan a Teremtéstörténetben Istenről olvassuk: „Megformálta az Úristen az embert a föld porából.” Jézus itt a föld sarával gyógyítja meg ezt az embert. Szemeket készített neki a sárból, – vagyis látóvá, éppé, egésszé teremtette őt.

Közvetlenül előtte Jézus magát a „világ világosságának” vallja, ezzel szintén a Teremtéstörténetre emlékeztet. Isten első parancsa volt: legyen világosság! És ebben a világosságban lett vége a káosz, a sötétség hatalmának, és Isten szépen elkezdte egymás után megalkotni, elrendezni a világmindenség elemeit. Jézus ilyen világosságot, egy új élet-teret ajándékozott a vakon született embernek.

Jézus ezt az újjáteremtő munkáját végzi ma is, bennünk is. Persze nem a föld porából, és nem sárral, hanem az ő Lelkével. Ahogyan bennünk munkálkodik, és megajándékoz bennünket a lelki látással, a hit látásával. Ő gyújt ma is világosságot Lelke által a szívünkben – ahogy Pál apostol írja. A látás és a lelki látás, a hit egyaránt az Ő ajándéka a mi életünkben.

Végül a történet beszámol Jézus munkájának eredményéről is. A gyógyítás utáni beszélgetésekből egyértelműen kiderül, hogy a látóvá lett ember nagy hatással van a környezetére. Felkavarja az addigi állóvizet.

Először jönnek a szomszédok, látják a változást, meghallgatják, hogyan is történt a gyógyulása. Később aztán jönnek a nép vezetői is, a farizeusok, és ők is kérdeznek, ők is meghallgatják, hogyan történt. Ki így, ki úgy reagál, de senkit nem hagy hidegen, ami történt. Senkit nem hagy nyugodni, hogy egy vakon született ember látóvá lett.

Aki látóvá lesz, mindig hatással van a világára, a környezetére, a körülötte élőkre. Az ilyen ember ugyanis élő példája Jézus gyógyító hatalmának. És az, aki látóvá lett, nem tud már ezután csendben maradni, mert neki mondania kell, hogy ki és mit és hogyan tette ezt vele. Így történt ez az apostolokkal is a Nagytanács előtt: el akartak hallgattatni őket, hogy ne beszéljenek a Feltámadott Jézusról, ők azonban azt mondták: Nem tehetjük, hogy ne mondjuk, amit láttunk és hallottunk.

Vajon mi tudunk-e és merünk-e vallani a hitünkről, a lelki látásunkról? Egy nagyon egyszerű példa, ami bármelyik nap megtörténhet velünk: Találkozunk valakivel a bolt előtt, aki sorolja vég nélkül a panaszait. Mi lenne, ha mi erre nem panasszal válaszolnánk, hanem beszélni tudnánk a hitünk látásáról? Nekünk is lehet nehéz a helyzetünk, de mi nem csak ezt látjuk, hanem azt is, hogy Isten hogyan van mellettünk minden helyzetben.

Engedjük Jézusnak, hogy kézbe vegyen, átformáljon, és újjáteremtsen minket! Kérjük Őt, hogy adja vissza nekünk elvesztett vagy meggyengült lelki látásunkat, és a mi szívünkben is világosságot gyújtson Lelke által!

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok.”

(Lukács evangéliuma 21,28)

Igehirdetések

Bejelentkezés

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára