Templomépítés

Alkalom: 
Szentháromság ünnepe utáni 18. vasárnap
Dátum: 
2016. szeptember 25. 10:30
Igehirdető: 
Alapige: 
Ezsd 4,2.3
Audio: 

Olvasmány: Ezsdrás könyve 4,1.5
Alapige: Ezsdrás könyve 4,2.3.

"Hadd építsünk veletek együtt, mert mi is a ti Istenetekhez folyamodunk..."
"Nem építhettek velünk együtt templomot, hanem mi magunk akarjuk azt felépíteni Izráel Istenének, az Úrnak..."

A Bibliaolvasó Kalauz szerint az elmúlt napokban Ezsdrás könyvét kezdtük olvasni, mely Isten népének egy egészen különleges, történelmi korszakát tárja elénk. Véget ért a hetven éves babiloni fogság, és a hazatérők elkezdhetik újra felépíteni a jeruzsálemi templomot.

Cirus perzsa király nemcsak hogy hazaengedi a választott népet, hanem még az egykor elrabolt templomi kincseket is visszaadja nekik. Az első hullámban hazatérők el is kezdik az építkezést. Ezsdrás leírja, hogy amikor a templom alapkövét lerakják, sokan sírnak, ujjonganak, énekelnek, kürtölnek. Különleges, reményteli időszak ez számukra.

Az itt élő népcsoportok azonban nem örülnek a városfal megerősítésének, a templom épülésének, ezért feljelentésekkel akadályozzák. El is érik, hogy egy időre leálljon az építkezés.

A most hallott igerész egy különös üzenetváltást mutat be. A „Júdával ellenségesek” felajánlják segítségüket, az építkezők azonban elutasítják őket. „Nem építhettek velünk együtt templomot, hanem mi magunk akarjuk azt felépíteni.” Ebben benne van egy határozott nemet mondás, és a saját erős elhatározásuk is, hogy a templomot ők egyedül akarják építeni.

Kérdés lehet számunkra, hogy vajon miért történik ez? Miért nem fogadják el a felajánlott segítséget? Hát nem szebb lenne, ha az itt élőkkel összefognának? Miért ilyen szűkkeblűek?

Fontos látni ennek megértéséhez, hogy az építkezni hazatérők nem valami légüres, embermentes területre érkeztek. Az egykor elhagyott földeket birtokba vették idegen családok, betelepült népcsoportok, és nekik bizony megvoltak a saját isteneik, akiknek áldoztak. Az egyik legnagyobb ilyen közösség a Jeruzsálemtől nem messze élő samaritánusok, akiket más területekről telepítettek ide. Az ő hitvallásuk szerint ugyanazt az Istent imádták, a zsidó vallás felől nézve azonban mégsem.

A templomépítők azért nem engedték az itt talált népcsoportokat maguk közé, mert meggyőződésük szerint ezzel feladták volna saját hitüket. Megtagadták volna azt az Urat, akinek a szabadságukat és életüket köszönhették. Ha együtt építették volna a templomot másokkal, akkor az nem tisztán Izráel Istenéé lett volna, hanem kicsit a segítőké is. Amire tehát nemet mondtak, az a vallásos keveredés, a hitük elhagyása.

Ez a történet sok kérdést ad elénk, egyrészt egyéni életünk, hitéletünkkel kapcsolatban, másrészt szélesebb, közösségi, társadalmi szinten is. A fő kérdés: Vajon tudunk-e mi is ilyen határozottsággal szembefordulni mindazzal, ami a hitünket veszélyezteti?

Nyilvánvaló, hogy ma is sokféle módon megjelenik a vallásos keveredés, és az veszély a hitünk tisztaságára, hiszen torzítja Istenhez való viszonyulásunkat. Vannak pl. magukat keresztyénnek mondó emberek, akik ugyanakkor hiszik a lélekvándorlás keleti tanítását, ami a bibliás hittel sehogy nem egyeztethető. És vannak, akiknek fontos, hogy lakásukat a feng-shui tanai szerint rendezzék be, mert így remélnek valami pozitív plusz erőt, talán nem is gondolják, hogy ez így már egy másik vallás. A kérdés az, hogy kitől, milyen Istentől várok erőt és segítséget? És ott van példának a „lekopogás” is, ami sokak számára egy automatikus mozdulatsor, amikor jó dologról beszélnek, lekopogják. Talán nem is tudják, hogy ezzel egy babonának engedelmeskednek, miszerint a kopogással kell elzavarni a rossz szellemeket, nehogy elvigyék a szerencséjét. Megint azt látjuk, hogy ez sehogy nem fér össze azzal a hittel, amit a Bibliából tanulhatunk. Vajon tudunk-e, merünk-e a hétköznapi beszélgetéseink során szeretettel, segítő, javító szándékkal rámutatni ezekre?

Eszembe jutnak olyan Istennel kapcsolatos félrevezető mondatok is, amik gyakran jönnek elő beszélgetések során. „Végül is egy Isten van, mind ugyanabban hiszünk. Az a lényeg, hogy valamilyen Istenben higgyünk.” – Hát éppen ebben van a bökkenő, mert egyáltalán nem mindegy, milyen Istenhez kötöm az életemet! Az az Isten, akit a Bibliából megismertem, hiszem, hogy szeret engem, és megtartja az életemet. Tőle kapok erőt feladataimhoz, és ő adja meg nekem az örök életet is.

Ha feszületet hordok a nyakamban, nem mindegy, hogy azt kabalaként hordom, hogy valami automatikus védelmet nyújtson, vagy azért, mert valóban Krisztusra emlékeztet engem, és az Ő értem hozott áldozatára. Ezzel a Krisztussal valódi kapcsolatban lehetek, Szentlelke által Őt bármivel és bármikor megszólíthatom, Ő szeret engem, és mellettem van. Rajta kívül nem kell semmiféle istenség vagy egyéb bűvös erő.

„Nem építhettek velünk együtt templomot, hanem mi magunk akarjuk azt felépíteni az Úrnak.” A hitük tisztaságáért nagyon határozottan álltak ki a templomépítők.

E történetet hallva lehetetlen, hogy ne gondoljunk a bevándorlás kérdésére, ami nemcsak Magyarországot, hanem egész Európát megmozgatja. Jelen korunk legsúlyosabb közösségi, társadalmi kérdése ez. Nyilvánvaló ugyanis, hogy akik érkeznek, egy teljesen más kultúrát képviselnek, más hit és másféle szokásrendszer alapján élnek. Ugyanakkor az is egyre nyilvánvalóbb, hogy az itteni kultúrát és társadalmi szokásokat nem fogadják el, és ez sokféle feszültséghez vezet. Európa vezetőit megosztja, hogy mi a helyes magatartás, befogadni, vagy kívül tartani őket.

Zerubbábel és a többi izráeli családfő határozott nemet mondott a hitük elhagyására, hitvallásuk felhígulására. „Nem építhettek velünk együtt templomot, hanem mi magunk akarjuk azt felépíteni az Úrnak.”

Egyértelmű az elhatározásuk: templomot építeni az Úrnak.

A jeruzsálemi templom különlegessége, hogy a zsidó vallás számára az egyetlen olyan istentiszteleti hely, ahol áldozataikat is bemutathatták Istennek, a zsinagógákban csak tanítás folyt.

A templom nemcsak az ószövetségi embernek, hanem a mi számunkra is egy megszentelt találkozási hely Istennel. Itt közösségként dicsérhetjük, imádkozhatunk Hozzá, és figyelhetünk Igéjére, megérthetjük útmutatását.

Vajon hogyan építhetünk mi templomot Istennek?

János evangéliuma leírja, hogy Jézus hosszú beszélgetést folytat egy asszonnyal, az itt is hallott samáriaiak késői leszármazottjával. Az asszony felhozza a két nép közti ősi vitatémát: Hogyan és hol kell imádni Istent? Ahogyan mi tesszük itt, a Garizim hegyén, vagy ahogy ti ott Jeruzsálemben? Jézus azt válaszolja erre: sem itt, sem ott. Az igazi imádói Lélekben és igazságban imádják Istent. – Vagyis nem a hely, nem az épület az elsődleges, hanem hogy a Lélek által valódi találkozás történik Istennel.

Péter apostol mintha Jézus szavait folytatná, amikor a gyülekezetről írja: Ti magatok, mint élő kövek épüljetek fel Isten hajlékává! – Mert aki a Lélek által Isten templomává lett, az Isten gyülekezetében is építővé lesz.

Kérjük és engedjük, hogy Isten Szentlelke bennünket is így formálhasson az Ő lelki hajlékává!

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk Krisztus ítélőszéke elé.”

(2 Korinthus 5,10)

Igehirdetések

Bejelentkezés

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára