Gyógyító reménység

Alkalom: 
Szentháromság ünnepe utáni 5. vasárnap
Dátum: 
2016. június 26. 10:30
Alapige: 
Mk 5,28
Audio: 

Olvasmány: Lukács evangéliuma 8,43-48
Alapige: Márk evangéliuma 5,28

"... így gondolkodott: Ha megérintem akár csak a ruháját is, meggyógyulok."

Ezen a hétvégén zajlik a kétévente megrendezett dunántúli református fesztivál, a REND. Tegnap a gyülekezetünkből is számosan ellátogattunk Füredre, ahol az idei találkozó megrendezésre került.

Minden REND-nek adott témája van, és hozzá egy választott bibliai vezérigéje. Két évvel ezelőtt az Őrségben a fő téma „a hit” volt, most „a reménység” az. Ehhez pedig egy gyönyörű ézsaiási idézet kapcsolódik:

„Tóvá lesz a délibáb, és víz fakad a szomjú földből.”

Egy csodálatos prófécia, ígéret – reménységről a reménytelenségben, Isten életadó valóságáról az addigi pusztaságban.

Amikor a mai alkalomra készülve először olvastam el a kalauzunk által kirendelt igerészt, ezt a jól ismert gyógyulás-történetet, újra csak ez jutott eszembe. Valahogy most ebben a történetben is a „reménység” vált hangsúlyossá.

Pedig elég szomorúan kezdődik az egész, az, ahonnan indul a történet egy mélységesen és végsőkig „csalatkozott reménység”. Így fogalmazható meg az, amiből ez az asszony Jézus közelébe érkezik.

Ahogy olvassuk, súlyos betegségben szenvedett már egy bő évtizede, állandó vérzéssel küzdött, nem tudni pontosan, mivel, valószínűleg valamilyen nőgyógyászati problémával. Egyáltalán nem biztos, hogy idős asszonyról van szó, lehetett éppen fiatal is, akinek talán emiatt a betegség miatt nem lehetett gyereke sem.

Próbált ő sokáig reménykedni, megoldást találni. Orvostól orvosig ment. Ha jött egy csalódás, kudarc, biztosan megviselte, de aztán újra próbálkozott és újra remélt.

Nem csak elvárt, kért, hanem bizonyára ő maga is igyekezett, bevett, megevett és megivott mindent, amit javasoltak, végigcsinált mindent, amit tanácsoltak. És közben rájuk költötte el minden pénzét.

Csalatkozott reménységekről, azt hiszem, mindannyian tudnánk mesélni. Amikor reméltünk az életünkre, sorsunkra nézve valamit, anyagiakban, munkánkban vagy éppen emberi kapcsolatainkban, és csalódnunk kellett. Mert máshogy történt, mint gondoltuk volna, mert minden erőfeszítés ellenére nem úgy alakult az életünk, mert minden áldozatunk, odaadásunk ellenére a szerelem, barátság, családi kötelék meglazult, elszakadt, elveszett.

Ha „minden vagyonunk” nem is ment rá, de tudjuk, milyen nagy erőket tud mozgósítani bennünk a reménység, mennyi befektetésre, áldozathozatalra képessé tesz. És éppen ezért nagyon ki tud fosztani.

Igen beszédes az, hogy milyen betegségben szenvedett az az asszony: vérzett. Folyamatosan, éveken át. Szenvedett és egyre gyengült, ahogy folyt el belőle az életerő. De nem csak fizikailag, hanem anyagilag és – tört reménységében – lelkileg is „kivéreztette” őt ez a nyomorúság.

Így indul ez a történet, de vajon mi a folytatás?

„Dum spiro spero – szól a latin mondás: „Míg élek, remélek.” Valóban így vagyunk megteremtve, a reménységre, bizalomra való alapvető képességgel. De azt is tudjuk, hogy az emberekben vagy földi valóságunk dolgaiban való csalódások milyen megkeseredetté, kiábrándulttá, be- és elzárkózóvá tehetnek.

Ezért valami csodálatos „mégis-reménység” az, amivel ez az asszony – mindezek után – Jézushoz közelít. Szinte nem is reménység már csupán, hanem bizonyosság, ahogy kimondja magában: Csak megérintem, és meggyógyulok!

Mondhatná valaki, hogy na, ez is csak egy újabb, de ugyanolyan próbálkozás a hosszú sorban, amit eddig végigjárt. Csakhogy ez most valami egészen más! S nemcsak a bizonyosság mélysége és ereje miatt. Hanem mert ez a hit reménysége!

Olvastunk a történetben drága orvosokról, sokakról, akiktől sokat szenvedett. De nem olvastuk, hogy imádkozott volna, hogy a templomba, népe és kora papjaihoz, „szent embereihez”, egyáltalán – Istenhez ment volna…

Itt valami új történik. A Názáreti Jézus, bár sok gyógyulás is történik általa, mégsem orvos – a szó profán, emberi értelmében – hanem Istentől jött tanító és próféta. Nem gyógyszert ad vagy vásároltat, nem bekeneget, hanem Isten életadó és élet-megújító erejével csodát tesz!

És itt a másik nagy különbség is, ami miatt a beteg számára egészen új és más történik. Eddig minden reménységét meg kellett fizetnie, mindegyiket olcsóbban vagy drágábban megvásárolta. Amit most él át, Jézus Krisztus által, azt viszont ajándékba kapja.

Se pénz, sem valami teljesítmény vagy érdem, de még egy hangosan kimondott szó, szépen megfogalmazott kérés sem kell, csak a hit mozdulata – a Jézus felé kinyújtott keze, élete mélységéből. Mintha most először reménylene igazán felfelé.

Talán tényleg ilyenek vagyunk, mi emberek, hogy néha kell ehhez a kisemmizettség mélysége. Annak megtapasztalása, hogy már nincs mit adnom, Neki nincs mit adnom.

A történet vége pedig már egy „megvallott reménység”.

A hitnek csak kezdete a kinyújtott kéz, ez a bátortalan bátorság. Hiszen ennek az asszonynak betegsége miatt – ami kultikusan tisztátalanná tette őt, olyannyira, hogy így templomba sem mehetett, emberekkel sem érintkezhetett – ott sem lett volna szabad lennie a tömegben. De rejtőzködve ugyan, mégis odamegy.

A hitnek azonban következménye is van, folytatása van Isten „megérintésének”, és ez a vele való személyes kapcsolat. Kérhetünk Tőle, és Ő ad is – segítséget, erőt, gyógyulást, vigasztalást, megújulást. De ez csak az Ővele való igazi kapcsolat kezdeteként lehet teljes. Megszólít, és választ vár. Nemcsak valamit akar adni, hanem önmagát!

Ennek az asszonynak ki kell állnia és bizonyságot kell tennie a benne élő reménységről, ami hitére indította és hitében megtartja. És ez szól nekünk is, ahogy Péter apostol írja levelében: Legyetek készek mindenkor mindenkinek számot adni a bennetek lévő reménységről!

Mert bár Jézus számára valóban nem egy vagyunk csupán a hívő tömegből, és bár Ő a velünk való személyes kapcsolatban tud megszabadítani és életet gyógyítani, hitünk és reménységünk nem magánügy! Bizonyságot kell tennünk nyomorúságról és gyógyulásról, csalódásokról és hitről. Tovább kell adnunk a reményt!

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!"

(2 Korinthus 6,2)

Igehirdetések

2018.11.11.
1 Pt 2,13a; Ef levél 5,21
2018.11.04.
4Móz 23,23; 24,9
2018.10.28.
Mt 26,27-29
2018.10.21.
4Móz 13,1-2.25.32-33; 14,6-10
2018.10.14.
1Jn 3,1a.9a.

Aktuális

Vasárnapi hirdetések a
legutóbbi "Mécses"-en:

Alkalmaink:
• Imaóra hétfőn 18 órakor a Gyülekezeti Házban
• Bibliaóra szerdán 16 órakor a Gyülekezeti Házban
• Istentisztelet Akarattyán vasárnap 9-kor az Imaházban (Köztársaság u.)
• Istentisztelet Kenesén vasárnap de. fél 11-kor a Templomban

• November 17-én szombaton tartja hagyományos őszi konferenciáját a Dunántúli Református Nőszövetség, amely alkalomra szeretettel várják az asszonytestvéreket!
• November 17-én szombaton lesz a Dunántúli Református Akadémia idei második alkalma Pápán. Témája: Református mártír lelkészek az üldözések idején – Mit tanulhatunk tőlük ma? Kérjük szépen azokat, akik szeretnének részt venni, jelezzék ezt a lelkészeknél, mivel előzetesen regisztrálni kell!
• November 5-én Választói Közgyűlésen gyülekezetünk egyhangúan gondnokává választotta Bollók Gyula presbiter testvérünket. A döntés 18-án vasárnap válik jogerőssé. Neki hálásan köszönjük a szolgálatra való készségét, Sipos Károlyné előző gondnoknak pedig eddigi szolgálatát, a közösségünkért végzett sokrétű, áldozatos munkáját!
• Október 22-én hunyt el Nagy Lajos testvérünk 57 esztendős korában. Hamvainak elhelyezése november 5-én történt katonai tiszteletadás mellett, református egyházi szertartás szerint. Isten vigasztaló kegyelme legyen gyászoló szeretteivel!
• November 5-én elhunyt Sipos Jánosné (Németh Katalin) testvérünk 89 éves korában. Temetése november 16-án pénteken 13 órakor lesz a református temetőben. Istenünk szeretete legyen gyászolóival!

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára