Nem azé, aki akarja

Alkalom: 
Új borért hálaadás
Dátum: 
2016. október 30. 10:30
Alapige: 
Mt 16,23; Rm 9,16
Audio: 

Olvasmány: Máté evangéliuma 16,13-23
Alapige: Máté evangéliuma 16,23; Róma 9,16

"Nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint."
"Ezért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené."

Új borért való hálaadó istentisztelet ez a mai – őszi hálaadó ünnep a szőlő terméséért, és minden, tavaszban virágzó, nyárban növekvő, őszre beérő gyümölcsért.

Hálaadó ünnep, még akkor is, ha – mint az idei esztendő – arra is tanít minket, hogy az ember bizony akarhat és futhat: igyekezhet, fáradozhat: ültet-metsz-gondoz, a növekedést és a termést mégiscsak a könyörületes Isten adja. Ő adhat langyos esőt és napsütést, szelíd meleg időt, és Ő engedhet ránk fagyokat, jégesőt is – ahogyan ezt ebben a nyárban is megtapasztaltuk.

Aki emberek szerint gondolkodik, akar és fut, az talán most bosszankodik, panaszolja a kevés termést. Hiába volt annyi munka, erőfeszítés, többet vártunk, azért ennél többet reméltünk. Sokan gondolják, hogy ez így igazságtalan. Persze, hogy az. Emberileg gondolkodva valóban az.

Aki pedig a Teremtő és Gondviselő Isten kezébe tudja alázni magát mindenkor, és mindenekelőtt az Ő irgalmában gondolkodni, az tud hálát is adni. Mert nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené. Mert az Isten nem „tartozik” nekünk, még az élettel sem!

Emlékszünk a teremtéstörténet kezdetére? Mikor a föld kietlen és puszta volt, és sötétség volt a mélység felett – mikor még nem volt semmi. És Isten puszta jókedvéből, szeretetből életet, világot teremtett! Senkinek sem tartozott vele. Kegyelem és ajándék a lét, az élet, akkor és azóta is, életünk minden perce, és minden egyes legapróbb szőlőszem is!

Persze ennek a páli mondatnak a lelki, nem a szőlő termésére, hanem az ember üdvösségére – az életünk termésére – vonatkozó értelme az elsődleges igei üzenet. Az, amit az előttünk álló Reformáció ünnepe is újra és újra kimond a századokkal ezelőtti felismerés óta: Kegyelemből van üdvösségetek, hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. (Ef 2,8)

Az ember akar és fut. Törekszik és igyekszik. Hogy jobb és szebb és demokratikusabb, élhetőbb legyen a világ. Hogy a saját személyes sorsunkban is jobb és szebb és könnyebb életünk legyen, nekünk és utódainknak – legalább egy kicsit – mint őseinknek volt. Hogy jobb és kedvesebb és elfogadottabb és elismertebb ember legyek emberek és Isten előtt. Erről szól a mindenkori emberi gondolkodás: megmérettetésekről, teljesítményről, elismerésekről és győzelemről.

És erre Isten azt mondja: Nem. Nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut. Hanem a könyörülő Istené. Emberek szerint gondolkodva – ez is igazságtalan! Hogy az Isten közelsége, oltalma és áldása, az örök halálból kiragadó magáhozölelése: csakis egyedül ajándék? Igen, az. Mert Isten nem „tartozik” nekünk azzal sem, hogy szeressen!

Igazságtalan! – mondja ki, sokszor helyettünk is, Jézus példázatában a tékozló fiú bátyja. Épp a mezőről, munkából érkezik haza, mikor hallja a házból kizengő mulatozást, a mindent eltékozló öccse hazatérésének ünneplését. Megtudja, mi történt, és kifakad: - Végigdolgoztam, teljesítettem egy életet melletted, Apám! Te pedig azt halmozod el szereteteddel és ajándékaiddal, aki meg sem érdemelte?!

Bizony. Isten szeretete és kegyelme nem „fizetség”, amivel „tartozik” nekünk. Nincs emberi „teljesítmény” a mi halálra ítélt földi létünkben, tökéletlenségünkben, amivel meg tudnánk érdemelni, hogy magához emeljen Ő, a tökéletes Szentség és Örökkévalóság. Puszta jókedvéből könyörül és szeret minket.

Aki emberek szerint gondolkodik, annak mindezt nehéz megértenie és elfogadnia.

Ahogy nagyon nehéz volt Péternek azt hallania, hogy az, aki a Krisztus, az élő Isten Fia (amint erről bizonyságot is tesz), aki a legjobb és legtökéletesebb Ember, aki valaha élt e földön, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön, és akinek ezen a romlott világon rendet vágnia és uralkodnia kellene – annak „sokat kell szenvednie és meg kell öletnie”.

Ha van a világon igazságtalanság, akkor ez az! Jézus azonban értette.

Hogy nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut. Egyedül Istené az irgalom.

Ő nem „akart”. Nem mondta, ahogy mi sokszor: De hát én csak jót akarok! Hanem minden akaratát elengedte, és letette az Atya kezébe. Azon a Gecsemáné kerti éjszakán, keserves gyötrődéssel, de kimondta: Ne az én akaratom legyen meg, hanem a Tiéd! Ő maga – nem akart.

És Ő nem „futott”. Akkora hatalommal és erővel, amivel csodáit cselekedte, amellyel egyetlen szavára „tizenkét sereg angyalnál is több” harcolt volna érte, nem uralhatta volna le ellenségeit? Nem szállhatott volna le a keresztről – ahogy gúnyolódva biztatták is?

De Ő nem futott. Még csak el sem sétált. Hanem hagyta Istent menni. Az Atyát engedte haladni, munkálkodni – teljes bizalommal – a világ megváltásán. Minden saját erőt elengedett, hogy Isten ereje törhessen utat felvállalt emberi gyengeségén. Ismerte ennek igazságát, és önmagát teljesen beleengedte: „Mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.”

És így valóban kiteljesedhetett Isten könyörülete – az Ő szenvedése és halála.

Ami emberek szerint gondolkodva halál volt, de Isten szerint az élet új kezdete. Ami emberek szerint gondolkodva kiábrándító kudarc volt, de Isten szerint teljes diadal a gonosz és a kárhozat felett. Ami emberek szerint gondolkodva egy Atyától szeretetlenség és tehetetlenség volt, de Isten szerint mélységes szeretet, kegyelem és végtelen hatalom.

Mert csak az Ő halálából lehetett Feltámadás. És örök élet, mindnyájunknak.

Jézus tudta, és teljes bizalommal ráhagyatkozott, hogy nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené. Gondoljunk Őrá, mikor most majd megtöretett testének és kiontott vérének jegyeit vesszük. Aki nem akart és nem futott, hogy Isten könyörülete teljességre juthasson, és elérhessen minket is.

Gondoljunk Őrá a mindennapjainkban, mikor annyira akarunk és futunk, és csalatkozunk akarásainkban, és megfáradunk futásainkban, mert nem ismerjük és nem merjük hinni Isten könyörületének erejét az életünkben. Engedjük, hogy megmutassa nekünk az Ő akaratát, és Lelke által akarhasson bennünk. Engedjük vezetni magunkat teljes bizalommal, hogy Lelke által Ő futhasson bennünk. Hogy megérkezhessünk mi is az Ő teljes kegyelmébe.

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!”

(2 Korinthus 6,2)

Igehirdetések

Bejelentkezés

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára