Letenni - Felnézni

Alkalom: 
Karácsony utáni 2. vasárnap
Dátum: 
2016. január 3. 10:30
Igehirdető: 
Alapige: 
Zsid 12,1-2
Audio: 

Olvasmány: Zsidókhoz írt levél 12,1-3
Alapige: Zsidókhoz írt levél 12,1-2

"Tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére."

Ennek az igének a fényében úgy nyújtózik előttünk a 2016-os év, mint egy küzdőpálya, vagy egy tanösvény. Itt állunk a pálya elején, és tudjuk, csak arra lehet továbbmenni. Az első kanyarig még ellátunk, de azután a pálya minden része ismeretlen. Ettől kicsit talán félelmetes, kicsit izgalmas, mint egy bújócska, de mindenképpen kihívás. Feladat, amit végre kell hajtani.

Isten elénk tárja most a 2016-os küzdőpályát, és azt mondja nekünk, hogy az végigjárható. Ha valaki, hát Ő tudhatja, hiszen Ő a tervezője, és személyesen ránk szabta azt. Ő indít el rajta. A pálya végigjárásához pedig segítség gyanánt két üzenetet helyez a szívünkre: az elsőt az a szó rejti, hogy „letenni”, a másikat pedig a „felnézni”.

Letenni – felnézni. Két mozdulat, két ellentétes irány van bennük. Az első lefelé irányul, és a végén nyugalomba kerül, amit letettünk. A második felfelé mozdít, készség van benne és nyitottság. Ezt a két, egymást kiegészítő mozdulatot kapjuk segítségül, hogy az elénk adott pályát jól, állhatatosan tudjuk végigjárni.

Ahhoz, hogy egy pályát végig tudjunk futni, le kell tenni mindent, ami fölösleges, ami akadályoz. Ez teljesen nyilvánvaló alapszabály, mégis gyakran elfelejtjük. Fontos mozdulat ez: letenni.

Eszembe jut Dávid és Góliát történetéből az a jelenet, amikor a 17-18 éves ifjút odakísérik Saul királyhoz, mert ő jelentkezett, hogy megküzdjön az Istent gyalázó Góliáttal. Először le akarják beszélni, hogy korai még meghalnia, de Dávid elszánta magát a küzdelemre. Akkor ráadják a daliás növésű Saul fegyverzetét, elvégre nem egy könnyű sétára indul, hanem megvívni az állig felfegyverzett óriással. Ráadják Saul páncélöltözetét, fejére a sisakot, bal kezébe a hosszú pajzsot, jobbjába pedig a kardot. Ránézésre készen áll a harcra. Dávid azonban úgy érzi, elveszett a súlyos vasak között! Ezekben járni is alig tud, nemhogy küzdeni! Ezek nem őrá vannak szabva, ezek nem az ő fegyverei, nem fogják segíteni őt! Ezért megvált tőlük.

„Tegyünk le minden ránk nehezedő terhet”, még akkor is, ha amúgy fegyvernek látszik, vagy akár védőpajzsnak, de nem ránk van tervezve!

Gondoljuk csak végig önmagunkat az új esztendő küzdelmei felé indulva: Mi mindent cipelünk magunkkal, amitől védelmet remélünk? Milyen fegyvereket szorongatunk, amiktől győzelmet várunk? Mi mindennel igyekszünk biztosítani magunkat? Milyen súlyokat cipelünk a hátizsákunkban, nincs-e tele múltbeli, súlyos konzervekkel, amikre úgy gondolunk, hogy talán szükségünk lesz még rá?

Letenni. Isten igéje arra biztat, hogy tegyünk le minden ránk nehezedő terhet. Isten pontosan tudta, hogy miképpen ad győzelmet Dávidnak a saját fegyvereivel. De Dávidnak kellett úgy dönteni, hogy nem cipeli más fegyvereit! Küzdeni fog a hozzáillő, kiismert fegyverével, a parittyával.

Isten, aki a mi pályánkat megtervezte, pontosan tudja, milyen fegyverekre és milyen védő eszközökre lesz szükségünk, és meg is mutatja azokat, és nekünk adja. De nekünk kell készen állnunk, hogy Tőle elfogadjuk azokat. Nekünk kell úgy dönteni, hogy minden mástól, ami nem nekünk készült fegyver, megszabadulunk.

Felnézni. „Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére.” Ez a mozdulat elengedhetetlenül fontos a küzdőpálya végigjárásához.

Abban a lelki küzdelemben, amit a keresztyén, hívő élet jelent, abban a kihívásban, amit az előttünk álló esztendő jelent, ezt a mozdulatot újra meg újra gyakorolni kell.

Felnézni. Mert hajlamosak vagyunk lehorgasztott fejjel járni. Mert annyira figyelünk az aktuális tennivalóinkra, hogy bele is ragadunk azokba. Felnézni. Enélkül ezt a pályát nem lehet végigjárni. Ez jelenti a kapcsolattartást Jézussal, ez a lelki tartókötél, ami minden helyzetben megtart minket.

Amikor Izráel a pusztában vándorolt új hazája felé, egy alkalommal mérges kígyók támadtak rájuk. Isten bocsátotta népét ebbe a súlyos próbába, mert engedetlenek voltak. De aztán megbánták hitszegésüket, és segítségért kiáltottak Istenhez, Ő pedig segített is rajtuk, de erre egy különös módot választott: Egy mozdulatot, egy pillantást, egy irányt. Felnézni. Aki meg akart menekülni a mérges kígyók marásától, annak fel kellett néznie arra a rézkígyóra, amit Mózes egy hosszú bottal a magasba emelt. Ez volt az egyetlen módja a megmenekülésnek, ez az irány. Felnézni.

Tudjuk, hogy az Újszövetségben van ennek a történetnek a tökéletes beteljesedése. Jézust ugyanígy emelték fel a kereszttel ég és föld közé, amikor a legtökéletesebb segítséget elkészítette. Önmagát adta oda, a mi megmenekülésünkért emeltetett fel. Az irány tehát nem változott: Nemcsak a pusztában a mérges kígyók ellen, hanem ma is, a hétköznapi életünk küzdelmeiben, ugyanez a mozdulat a segítség egyetlen iránya. Fel kell néznünk Jézusra, hogy életünk legyen. Fel kell néznünk Jézusra, hogy az elénk adott pályát végigfuthassuk.

Felnézni. Igen, de mit jelent ez most már egészen konkrétan? Hogyan kell felnézni Jézusra? Hogyan lehet ezt a mozdulatot ténylegesen végrehajtani? Miből áll a felnézés?

Erre a kérdésre egy nagyon egyszerű és kézenfekvő választ szeretnék adni: Az előttünk álló esztendő minden egyes napján időt kell találnunk Jézus számára. Időt, amikor olvasunk a Bibliánkból, és imádkozunk. Ez a felnézés. Így tudjuk napról-napra tartani Vele a kapcsolatot, Ő pedig így tud irányítani, vezetni bennünket. Így tudja elmondani, hogy a pályánknak éppen azon az adott szakaszán mi a feladatunk, amivel megbíz minket. Így tud segíteni az egész előttünk álló pályán az eligazodásban, és így tud újra meg újra feltölteni az Ő erejéből.

Letenni – felnézni. Vigyük magunkkal ezt a két mozdulatot, amit segítségül kapunk Istentől. De nem elég csak elméletben tudni, hanem nap mint nap gyakorolnunk kell ezeket a mozdulatokat. S ha így teszünk, akkor Isten, aki a pályánkat megtervezte, nekünk személyre szabta, és most elindít rajta, végig is fog kísérni, és megáldja küzdelmünket!

Hírlevél: Igehirdetések

Ha feliratkozik, hetente 1 e-mailt küldünk a hét Igéjével és a legutóbbi igehirdetésekre való hivatkozással.

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Egymás terhét hordoz-zátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét."

(Galatákhoz írt levél 6,2)

Igehirdetések

2019.07.14.
Bír 16,28a; Rm 15,1
2019.06.30.
Ézs 55,1-3
2019.06.23.
5Móz 34,4; Zsid 11,27

Aktuális

Vasárnapi hirdetések a
legutóbbi "Mécses"-en:

Alkalmaink:
• Imaóra hétfőn 17 órakor a Gyülekezeti Házban
• Bibliaóra szerdán 18 órakor a Gyülekezeti Házban
• Istentisztelet Kenesén vasárnap fél 11-kor a Templomban
• Istentisztelet Akarattyán vasárnap 9-kor az Imaházban (Köztársaság u.)

• Július 27. szombaton 18 órakor Zenés Áhítat Palotás Gábor ütőhangszeres művész szolgálatával. – Július 28. vasárnap 20 órakor a Neked8, nyolctagú kamarakórus ad koncertet templomunkban. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
• Folytatódik az adománygyűjtés templomainkra. Az újonnan épülő akarattyai Templom Hangjaira (harangjára és orgonájára) és a nyáron részben megújuló kenesei Templom Toronyórájára kérjük a testvérek támogatását. Az adományok eljuttathatók banki utalással, sárga csekken, a Takarékszövetkezetben vagy a járulékgyűjtőknél történő befizetéssel. Köszönjük szépen az eddigi adományokat, és hálásan fogadunk minden további támogatást!

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára