Látni a láthatatlant

Alkalom: 
Újévi istentisztelet
Dátum: 
2016. január 1. 10:30
Alapige: 
Zsid 11,27
Audio: 

Olvasmány: Zsidókhoz írt levél 11,1.23-29
Alapige: Zsidókhoz írt levél 11,27

"Nem félt, hanem kitartott, mint aki látja a láthatatlant."

Most, az új esztendő első reggelén, emberi időszámítás szerint sok tekintetben új kezdődik. Új naptárakat teszünk ki a falra, az asztalra, ízlelgetjük az új dátumot: 2016. Az Igével naponként élő emberekként még új Bibliaolvasó Kalauzt is kezdünk használni.

Sok minden az életünkben azonban csak egyszerűen folytatódik, megy tovább, ahogy belekezdtünk. Igazából az új Kalauz is ezt teszi, tovább vezet minket a már megkezdett ó- és újszövetségi igerészekben. Így történhet meg, hogy az új év első napján a már néhány hete olvasott Zsidókhoz írt levél 11. részében, a hit hőseinek felsorolásában ma éppen Mózes példájához érünk.

Jól ismerjük az ő történetét: hogy született az egyiptomi rabszolgaságban sínylődő zsidó nép tagjaként, hogyan élte mégis túl a fáraó gyermekgyilkos rendelkezését, miként talált rá épp a fáraó leánya, és nevelte fel fiaként, s hogyan állt felnőttként mégis népe pártjára. Miért kellett elmenekülnie Egyiptomból, hogy aztán sok évtized múlva maga a lángoló de el nem égő csipkebokorban megjelent Úr küldje őt vissza megbízatással. Hogyan élte végig a tíz csapást, amivel Isten megtörte a fáraó konokságát, és letörte Egyiptom bilincseit, és hogyan indult el a páska hajnalán, népe élén – a láthatatlannak.

Nem látta előre, mi lesz, mit hoznak az előtte álló napok, évek, nem látta a megérkezést – csak lába előtt az Úr vezetéséből kapott utat, a puszta környező szikláit a hajnali derengésben. Nem látta – csak mikor odaért – még a Vörös tenger hullámait sem.

Ahogy most mi sem látunk sokat az új esztendőből, mindabból, ami előttünk van. Inkább csak a mát, amiben vagyunk. Persze, vannak terveink és reményeink, ahogy bizony félelmeink és aggodalmaink is a jövőre nézve. Vannak elképzeléseink – de 2016 igazából „láthatatlan”.

Nem tudhatjuk előre, mi minden történik majd velünk, családunkkal, szeretteinkkel. Nem látjuk pontosan munkahelyünk, közösségeink történéseit, a nagypolitika alakulását sem. Mi lesz majd az egészségünkkel, hiszen bármikor történhet valami. Milyen kinyíló lehetőségeink, milyen ránk nehezedő feladatok, terhek lesznek, vagy éppen milyen bezáródó ajtók, milyen szomorú és fájdalmas veszteségek.

Mózesről mégis azt olvassuk, hogy nem félt, hanem kitartott, mint aki látja a láthatatlant.

Nem azt, ami jön. Nem látta előre a nép majdani állandó zúgolódását, lázadozását, sem a negyven évnyi vándorlást a pusztában. Az ellenséges támadásokat, nehéz harcokat, a sok ínséget, megpróbáltatást. Ha mindezt előre látja, talán el sem indul!

Nem látta azt, ami jön, de látta azt, Aki velük jön! Aki ott volt akkor is, mikor ő megszületett, Aki nem engedte a Nílusba veszni, hanem megtartotta az életét. Aki később megszólította a lángok közül, és küldetést, értelmet adott az életének. Aki rettenetes csapásokkal törte meg Egyiptomot, és hatalmasan küzdött népéért. Aki megszabadította őket.

Látja, hogy jön velük Ő. Éjjel tűzoszlop vezeti, nappal felhő kíséri őket, és Mózes benne látja Istent.

Nem látjuk mi sem azt, ami jön. Még ezt az előttünk álló egy esztendőt sem.

De láthatjuk mi is Őt. Azt, Aki születésünkkor a mi életünket is megtartotta, eleddig hordozta. Aki egy napon minket is megszólított, és eleven lánggá lett a szívünkben, az életünkben. Aki azóta is sokszor megszabadított, erőt adott. Aki közösségeinknek, népünknek és egyházunknak is megtartója és formálója. Aki velünk is velünk jön!

Ha hitünk képes látni Őt az eddigben és a mostban, akkor láthatjuk Őt az érkező láthatatlanban is!

Mózes ezért hát nem félt, és kitartott. Nem kell tehát félni, és ki lehet bizonnyal tartani. Nem félni és kitartani.

Nem kell félni, hiszen a leghatalmasabb jön velünk, és készíti az utunkat. Nem kell félni, mert Aki velünk jön, végtelenül szeret minket, egészen közel jött, a halál mélységébe is a „született Jézus”-ban, aki „győzedelmet vőn a halálon”, és akiben velünk van – ígérete szerint – minden napon a világ végezetéig, az utunk végéig. Igen, „a gyermek lészen oltalmunk”, ahogy énekeltük a 282. dicséretben.

És ki lehet ezért tartani – mert Ő ad erőt belülről nekünk, és Ő hordoz minket mindvégig. Mert tőle kapott utunk és ígért megérkezésünk van.

És ebben a félelmektől szabadult kitartásban lehet majd újra megtapasztalni, amit Mózes utódjának, a népet utána továbbvezető Józsuénak mondott Isten ígéreteként:

„Maga az Úr megy előtted, Ő lesz veled. Nem hagy el téged, és nem marad el tőled. Ne félj hát, és ne rettegj!” (5Móz 31,8)

Egy-két napja ismertem meg – cikkeket olvasva, interjúkat hallgatva – egy teljesítménytúrázó történetét. Ez a fiatalember a természet szeretetében nevelkedett, kiskora óta túrázott. Az elmúlt évben pedig teljesítette a híres Kéktúrát, Magyarország egyik leggyönyörűbb, de igencsak emberpróbáló természetjáró útvonalát. Ezerkettőszáz kilométert tett meg két hónap alatt! Kezdve nyugaton, a Kőszegi-hegységben, aztán végig a Balaton felvidéken, a Bakonyon, majd fel a Vértesnek, át a Pilisen, a Mátrán, a Bükkön, egészen a messze keleti Zemplénig.

Lenyűgöző teljesítmény, de ami miatt igazán megrázó, és minket a mai istentiszteleten is megszólító, hogy a filmriportban látszik, hogy egy-két kísérővel, társsal, de végig önállóan – fehér bottal – megy!

Beteg szemű, látássérült ember, aki csak homályosan lát, azt is csak előre egy szűk folyosóban, s ez a látása is csak egyre romlik.

De nem fél. És mindig kitart.

Megy, igen persze, mert szereti a természetet, a mozgást a jó levegőn, … és mert ez az ő útja.

De ott van az is, amit azóta már elhunyt édesapja mondott neki: A Teremtő Istennek legcsodálatosabb temploma a természet. Ott Őt mindig megtalálhatod.

A nagy kiválasztottnak, Mózesnek a példája a régmúltból, és egy majdnem teljesen vak fiatalember példája a mából segítsen nekünk – Isten Szentlelke által – úgy indulni most tovább, az előttünk álló esztendőbe is, mint akik nem félünk, és kitartunk – mert látjuk mi is, hit által, a Láthatatlant!

Testvérek, menjünk bátran… (455. dicséret)

Hírlevél: Igehirdetések

Ha feliratkozik, hetente 1 e-mailt küldünk a hét Igéjével és a legutóbbi igehirdetésekre való hivatkozással.

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk."

(1 János 5,4)

Aktuális

Vasárnapi hirdetések a
legutóbbi "Mécses"-en:

Alkalmaink:
• Imaóra hétfőn 17 órakor a Gyülekezeti Házban
• Bibliaóra: kivételesen elmarad!
• Gyülekezeti Énekóra szombaton 18 órakor a Gyülekezeti Házban

• Istentisztelet Kenesén vasárnap fél 11-kor a Templomban
• Istentisztelet Akarattyán vasárnap 9-kor az Imaházban (Köztársaság u.)

• A Dunántúli Kerületi Nőszövetség október 19-n, szombaton 10.00 órakor hálaadó ünnepi istentisztelet keretében ad hálát 25 éves szolgálatáért a pápai református Ó-Templomban. Szeretettel várják nemcsak az asszonyokat, hanem a gyülekezet minden érdeklődő tagját!
• Az elmúlt héten utolsó földi útjára kísértük Gyenge Béláné (Frák Katalin) testvérünket, aki életének 89. esztendejében ment el e világból október 2-án. Temetése október 9-én 13 órakor volt a katolikus temetőben. Gyászoló szeretteinek Istenünk vigasztaló kegyelmét kérjük!
Folytatódik az adománygyűjtés templomainkra. Az akarattyai Templom Hangjaira (harangjára és orgonájára) és a kenesei Templom Toronyórájára kérjük a testvérek támogatását. Az adományok eljuttathatók banki utalással, sárga csekken, a Takarékbankban (Fő u. 21), a járulékgyűjtőknél vagy a Lelkészi Hivatalban történő befizetéssel. Eddig a Templom Hangjaira kb. 2 millió, a Toronyórára pedig kb. 1,5 millió forint gyűlt össze. Isten iránti hálával köszönjük az eddigi adományokat, és hálásan fogadunk minden további támogatást! Ha csatlakozni szeretne a támogatók köréhez, az adomány eljuttatásáról itt olvashat bővebben.

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára