Ki a hű és okos?

Alkalom: 
Szentháromság ünnepe utáni 7. vasárnap
Dátum: 
2016. július 10. 10:30
Alapige: 
Lk 12,40-41
Audio: 

Olvasmány: Lukács evangéliuma 12,40-48
Alapige: Lukács evangéliuma 12,40-41

„Ti is legyetek készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amikor nem is gondoljátok! Péter ekkor megkérdezte: Uram, nekünk mondod ezt…?”

Ez a történet Jézusnak a figyelmeztető, ébresztő, végítéletről szóló példázatai közé tartozik. Nemcsak egy okos kis tanító történet, hanem olyan figyelmeztetés, ami mindig időszerű, valahányszor elhangzik.

Szólt legelőször is, annak idején, Jézus hallgatóságához, mindenekelőtt az ószövetségi papsághoz, a zsidó nép vezetőihez, akiken az Úr nem először kérte számon hivatásuk, Izráel Istenétől kapott megbízatásuk teljesítését. Isten rájuk bízta az Ő népét, vajon hűségesen, önzetlenül és őszintén töltötték-e be tisztüket?

Szólt azután Lukács evangélista kortársaihoz, az újszövetségi gyülekezetekhez, melyek jó néhány évtizeddel Jézus mennybemenetele után kezdtek megfáradni az Úrra való várakozásban. Jézus rájuk bízta az evangélium ügyét, vajon kitart-e a reménység és a hűség, hogy világosság lehessenek egy sötét világban?

De a közöttünk most elhangzott történet után feltehetjük mi is Péter kérdését: Uram, nekünk mondod ezt a példázatot? Szól-e nekünk Jézus figyelmeztetése?

A példázat először is olyan embernek, olyan emberről szól, aki „házban él”. Valamilyen emberi közösségben zajlik az élete. Legyen ez a család, a munkahely, a lakóhelye vagy épp a gyülekezete. Nem remete, nem Robinson magányos szigetén él, mert Isten emberek közé, kapcsolatok finom hálójába szőtte-helyezte az életét. Istentől kapott helye és feladata van rokonok, barátok vagy akár ellenségek között. Felismerem ebben magam? Szól-e nekünk ez a történet?

Ez a példázat, azután, olyan emberről szól, akibe bizalmat helyeztek. Rábíztak „élelmet”, tehát javakat, gazdagságot, képességet, még ha nem is látja túl soknak, mégis olyasmit, ami másnak talán nincs, és csak tőle kaphatja meg! Lehet ez anyagi javak gazdagsága, de okos tudás, szakértelem is. Lehet ügyes-gyakorlatias tettrekészség, de lehet szelíd meghallgatni-tudás is, vagy éppenséggel pusztán a Megváltó ismerete, aki azt mondta magáról: „Én vagyok az élet kenyere.”

De bíztak rá embereket is. Időst vagy fiatalt, kedvest vagy nehezen kezelhetőt, mogorvát? Nem tudni, ez nem derül ki a példázatból. Csak az, hogy rábízattak emberek, akiknek szükségük van rá, valamiképp tőle függ az életük. Felismerem ebben magam? Szól-e nekünk ez a történet?

S végül, ez a példázat olyan emberről szól, aki szolgaként is szabad. „Nincs itthon az ura”, tehát nem dróton rángatott báb, választási lehetősége van. Isten egyetlen olyan lényt teremtett erre a világra, amely képes akarata ellen dönteni, s ezek mi vagyunk, emberek. Mi tudunk akaratára, megszólító szeretetére igent, de nemet is mondani.

Nekünk szól ez a történet!

Nézzük most meg, mi az a választási lehetőség, ami az urától megbízást kapott szolga előtt áll! Ki a hű és okos? – kérdez vissza Jézus Péternek válaszolva. Mert egyik lehetőség az okos hűség, a másik viszont az önzés és kilátástalanság. Mi pedig talán azt kérdezzük, hogy ki az a bolond, aki az utóbbi mellet dönt. Sokszor és sokan.

Sokan gondolják: Isten nincs itt az orrom előtt, tehát nem is létezik. A valóság csak az, ami megfogható, megehető, megiható! Az élet nem más, mint a kötőjel a két dátum között a sírkövön – és ami közé belefér…

S vajon a mi számunkra mi a valóság? Van-e gazdája az életünknek? Valós helyzetekben, a mindennapi élet kis és nagy kérdéseiben, döntésekben, félelmekben valóságos-e számunkra az Úr, aki minket és mindent a kezében tart? Isten jelenlétében vagy hiányában élünk?

Azután sokan gondolják: amim van, az csak az enyém! És az az enyém, amit megeszek és megiszok, amit kiélvezek – mindig többet, mindig jobbat, mert „megérdemlem”… Csak magamnak tartozom, elszámolni is, s csak én tehetem boldoggá magam. Ennyi az élet öröme és gazdagsága. Ne is keressek mást, ennyi és nem több.

No és minket mi tesz boldoggá? Mit jelent nekünk a birtoklás, az élvezet? „Ahol a kincsed, ott a szíved is!” Hányszor értékeljük az életet – másokét, magunkét – sikeresnek aszerint, hogy mit sikerült felhalmozni, mit tudunk felmutatni? Hamar kiderül abból, hogy mennyire borít ki, ráz meg egy váratlan veszteség…

Végül sokan gondolják: az agresszió – bizonyos mértékig - voltaképpen csak egészséges életösztön. Ütni, szavakkal odamarni, valakit helyretenni: lehet és kell is, különben balek, örök vesztes leszel. Mutasd meg az erődet, emeld fel a hangod, akár taposs is egyet, ha csak egy megjegyzéssel is, azon, aki éppen nálad lejjebb van, mert ez az agresszió tesz győztessé, megvéd, és mások fölé emel. Sokan gondolják…

Testvérek, jó, ha tudatosítjuk magunkban, hogy mindenkinek van hatalma valaki felett! Lehet az a gyermekem, akit nevelek, vagy egy idős rokon, akit gondozok, vagy egy új munkatárs, aki kezdő, vagy lehet bárki egy hirtelen kialakult helyzetben, amikor nálam a kulcs, a válasz, a lehetőség. Mit kezdünk életünk során – a bármilyen formában is adódó – hatalommal, az ütés lehetőségeivel?

A kilátástalan önzés mellett a másik választható út az okos és hűséges munkálkodás. Az ebben élő szolga boldog, amikor visszajön az ura és megdicséri, de valójában addig is sokkal boldogabb!

Először is tudja, hogy nem akárki! Istentől, a világ urától és élete gazdájától javakat, képességet és bizalmat kapott. Ez ad védelmet, erőt és biztonságot, ez emeli fel, és teszi győztessé – nem az agresszió. Feladata van, helye van, méltósága van! Nem magányos harcosként küzd önmagáért, hanem isteni küldetés az élete, akárki legyen is.

Másodszor, nem kínlódik abban a félelemben, hogy csak annyi az értéke, amennyit fel tud mutatni, össze tud kaparni. Számára öröm a feladat és az adás lehetősége. Meztelenül jöttünk e világra, és úgy is megyünk el. Mi a maradandó? Jézus egy másik, utolsó ítéletről szóló példázatában így számol el az elé állókkal: Éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, mezítelen voltam, és ruhát adtatok… Adtatok, adtatok, adtatok. Amit megtartottál vagy megszereztél, az elvész. Amit odaadtál, csak az marad meg.

S végül, e hű és okos szolga életének reménysége és távlata van. Nem fizetéstől fizetésig, nyugdíjtól nyugdíjig, munkától munkáig lát. De életének távlata még csak nem is egy felépülő ház vagy a végre megvásárolt autó. Sőt nem is csak a felnevelt gyerekek, a szép örökséget kapó unoka, bármily fontos dolgok ezek. Hanem az eljövendő Emberfia, az ítélő és újjáteremtő Jézus Krisztus! Hazajön az Úr…

Hírlevél: Igehirdetések

Ha feliratkozik, hetente 1 e-mailt küldünk a hét Igéjével és a legutóbbi igehirdetésekre való hivatkozással.

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Egymás terhét hordoz-zátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét."

(Galatákhoz írt levél 6,2)

Igehirdetések

2019.07.14.
Bír 16,28a; Rm 15,1
2019.06.30.
Ézs 55,1-3
2019.06.23.
5Móz 34,4; Zsid 11,27

Aktuális

Vasárnapi hirdetések a
legutóbbi "Mécses"-en:

Alkalmaink:
• Imaóra hétfőn 17 órakor a Gyülekezeti Házban
• Bibliaóra szerdán 18 órakor a Gyülekezeti Házban
• Istentisztelet Kenesén vasárnap fél 11-kor a Templomban
• Istentisztelet Akarattyán vasárnap 9-kor az Imaházban (Köztársaság u.)

• Július 27. szombaton 18 órakor Zenés Áhítat Palotás Gábor ütőhangszeres művész szolgálatával. – Július 28. vasárnap 20 órakor a Neked8, nyolctagú kamarakórus ad koncertet templomunkban. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
• Folytatódik az adománygyűjtés templomainkra. Az újonnan épülő akarattyai Templom Hangjaira (harangjára és orgonájára) és a nyáron részben megújuló kenesei Templom Toronyórájára kérjük a testvérek támogatását. Az adományok eljuttathatók banki utalással, sárga csekken, a Takarékszövetkezetben vagy a járulékgyűjtőknél történő befizetéssel. Köszönjük szépen az eddigi adományokat, és hálásan fogadunk minden további támogatást!

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára