Hit hallásból

Alkalom: 
Szentháromság ünnepe utáni 17. vasárnap
Dátum: 
2016. szeptember 18. 10:30
Alapige: 
Rm 10,15-17
Audio: 

Olvasmány: Krónikák 2. könyve 36,11-16
Alapige: Rómaiakhoz írt levél 10,15-17

"Meg van írva: „Milyen kedves azoknak a jövetele, akik az evangéliumot hirdetik!” Csakhogy nem mindenki engedelmeskedett az evangéliumnak, hiszen Ézsaiás is ezt mondja: „Uram, ki hitt annak, amit tőlünk hallott?” A hit tehát hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által."

Azt olvastuk a Krónikákban, hogy az Úr idejében küldött népének üzenetet követei által, mert szánta őket. „De ők kigúnyolták az Isten követeit, megvetették kijelentését, és gúnyt űztek prófétáiból”. Nem csoda, hogy az egyik próféta, amint Pál idézi, így sóhajt fel: Uram, ki hitt a mi beszédünknek?

Ez az elkeseredett kérdés több ezer év távolából közel jöhet hozzánk nagyon, ha saját élethelyzeteinkre gondolunk. Mikor például egy szeretett gyermeknek vagy unokának jót akarva, buzdítjuk a jóra, és óvjuk a rossztól, de mintha hiába mondanánk. Falra hányt borsó. Egyik fülén be, a másikon ki. Elcsüggedünk, és kifakadunk: Süket vagy, fiam?!

Bizony, valahogy ilyen Isten-süketségben szenved az ember. Hiszen a mi Teremtőnk, aki kitalált és megalkotott minket, ismer a legjobban, tudja leginkább, mi lenne számunkra jó. Szerető Mennyei Édesatyaként szeretne minket szavával és Lelkével vezetni. De a szomorú valóság az Isten-süketség tapasztalata. Akkor Izráel életében is, és azóta is, végigtekintve az emberiség történetén, látva háborúkat, világméretű környezetszennyezést, önzésből, hatalomvágyból fakadó rombolást.

Amikor a múlt század végén az első sokkoló iskolai lövöldözés megtörtént, mikor egy gyermek fegyverhez jutva az osztálytársai életét oltotta ki, megkérdezték egy híres prédikátor lányát, hogy vajon hogy történhetett ez meg! Hol volt akkor Isten, miért engedte? Miért nem volt ott az iskolában?!

– Mert kirakták onnan. – jött a válasz. A felvilágosult európai oktatás levette a vallásos jelképeket a falakról, és ezzel együtt gondosan kirakott minden Istenről szóló, Neki is felelős életre vezető tanítást az iskolákból. És most azt kérdezi, hol volt onnan Isten?

Ennek az emberi istensüketségnek több oka is van. Általában, ha nem hallunk valamit, azért lehet, mert vagy túl nagy a háttérzaj, vagy pedig túl halk a hang, amit hallanunk és értenünk kellene.

Nagy a lelki „háttérzaj”. Akár a materiális szintre gondolunk: milyen erős hangja van a vagyonnak, a menő, megszerzendő és birtokolható javaknak! A pénz irányít mindent, a keress többet és vegyél többet jelszava, de ez mozgatja a demokratikusnak mondott Európa államait is valójában!

De gondolhatunk a spirituális szintre is: annyi ezoterikus tanítás ömlik minden médiából, nincs magazin horoszkóp és feng shui praktikák nélkül. „Viszket a fülük” ezekre a tanításokra – mondja az apostol. Mert ezek olyan érdekesek, és „tudományuk” birtokolhatónak és manipulálhatónak hazudja a létet. Azt a létünket, ami felett Isten úrságát kellene elismernünk, és mély bizalommal a kezébe tennünk…

De bűnbánattal – egyénként, gyülekezetként, egyházként – azt is meg kell vallanunk, hogy sokszor a „hang” a túl halk. Isten szavát, amit ránk bízott, lelkészekre de bárki krisztushívőre is!, nem szóljuk igazán hallhatóan és hitelesen, ebben az Istentől messze került világban. A mi felelősségünk is ez – Európánkban, hazánkban, városunkban, családunkban.

A hit pedig hallásból van! Ebből pedig következik a „mondani” felelőssége és a „meghallgatni” fontossága.

Igen, mondani kell, mert a kereszténység nem pusztán egy leírt tan, nem elemezgethető halott betű, hanem személyes üzenet. Benne van ez abban a szavunkban is, hogy „vallás”. Sokszor használjuk, hogy ki milyen vallású, meg hogy ki mennyire vallásos. Mit jelent ez? Megvallást! A meggyőződésünk, a hitünk megvallását, nem csak a lelkésznek a szószékről, hanem bárki kereszténynek, mikor vigasztal, tanácsol, egyszerűen beszélget. Lehet szóval, de lehet példaként odaélt élettel is!

Ám ehhez előbb meg kell hallgatni Isten szavát. Mindig, újra és újra. Nem úgy van ez, mint abban a régi viccben, mikor a székely bácsinak panaszkodik a felesége, hogy sose mondja, hogy szereti. Pedig annak idején milyen szépen mondta, mikor elvette feleségül. S azt mondja erre az öreg: Egyszer már mondtam! Majd szólok, ha másképp lesz…

Nem működik ez az emberi kapcsolatokban sem, Istennel mégúgy sem! A mi Mennyei Édesatyánknak van mondanivalója hozzánk minden dolgunkban, életünk minden történésében, érzéseinkben-gondolatainkban. Hogy mondhatja valaki, hogy hisz istenben, ha nem áll szóba Vele, nem érdekli, mit mond neki, hetente még egy órára sem?

Persze sokaktól hallom, hogy de hát azt a szöveget csak a pap mondja, s bizony néha milyen gyarló meg unalmas módon, meg a hívek, akiket aztán jól ismerünk, egyébként milyenek!

Csakhogy az ige így folytatódik: A hit hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által! A Krisztus által!

Mert megtörténhet, átélhető a csoda, hogy a tényleg sokszor gyarló és esendő emberi szón, megfogalmazáson keresztül – Szentlelke által – valóban megszólal maga az Isten! Hogy már nem a lelkészt hallom, nem az előttem nyitott Biblia puszta betűit látom, hanem egyszer csak érzem és tudom, hogy Isten beszél hozzám! Mert jelen van, és meg akar szólítani.

S ez a csoda el is kérhető. Ha üresen zengnek a szavak számomra, és hallgat a betű, lehet imádságban kérni: „Szólj, szólj hozzám, Uram!” Mert Isten kimondta a leghatalmasabb szót, Igét már felénk, melyben Önmagát adta nekünk: az Ige testté lett!

Jézus maga Isten leghatalmasabb szava hozzánk az Ő irántunk való szeretetéről, Aki emberré lett, közel jött hozzánk, szembement mélységgel, halállal, hogy megmentsen minket!

De Isten élő és életet adó, megtisztító, felemelő, vezető szavának meghallásához nem csak az Ő jelenléte és szeretete kell, hanem a mi készségünk, nyitottságunk. A döntésünk, hogy figyelünk Őrá, panaszolunk-könyörgünk, de kérdezzük is Őt a dolgainkról, és engedelmeskedünk üzenetének.

Ezért könyörögjünk most énekelt imádságunkban:

Szólsz hozzám, Istenem, s én választ adni készen
Már-már megindulok, hogy rád bízzam magam.
De, látod, köt s lehúz még régi csüggedésem,
Áldd meg ma lelkemet több hittel, ó Uram!

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!”

(2 Korinthus 6,2)

Igehirdetések

Bejelentkezés

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára