Gondja van rátok

Alkalom: 
Szentháromság ünnepe utáni 15. vasárnap
Dátum: 
2016. szeptember 4. 10:30
Alapige: 
1Pt 5,7
Audio: 

Olvasmány: Máté evangéliuma 6,25-27.31-33; 11,28-30
Alapige: 1 Péter 5,7

"Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok."

Ez az ige bizonyára sokakat megszólít. Mert gondja, baja mindenkinek van. Ha most egy nagy beszélgetésben sorolni kezdenénk, talán estig sem fogynánk ki belőle. Megosztjuk, sokszor panaszkodunk, pedig hát igazából nem megosztható.

Azt, amiben vagyunk, vagy ami bennünk van, nem oldja meg helyettünk senki. Nem várhatjuk, hogy a megoldás, mint egy sült galamb, a szájunkba repüljön, szembe kell vele nézni, meg kell küzdeni. És persze lehet és kell is segítséget kérni.

Hogy mégis mire buzdít minket ez az ige, akkor értjük meg jól, ha megnézzük közelebbről az eredeti szöveg kifejezéseit.

„Minden gondotok” – az itt szereplő görög szó (merimna) egész pontos fordítása: aggodalmaskodás, illetve gondolat-törekvés. Tehát ez a kifejezés nem pusztán a helyzetet, a gondot-bajt jelenti, hanem főképpen azt, ahogyan ahhoz magunkban hozzáállunk!

Az aggódást, ahogy a gondtól érzelmileg függök, ki vagyok neki szolgáltatva, szorongással tölt el, ráborul a nappalaimra, ránehezül az éjszakáimra. Ahogy kikészít az egész.

Egy lelkésztársamtól hallottam egy nagyon jó hasonlatot az aggódásra – olyan, mint a szobabicikli. Ez egyébként egy igen ötletes eszköz az otthoni testedzésre, de valóban úgy van, hogy ha felülök rá, tekerem-hajtom, teljesen igénybe vesz és kimerít – és mégsem jutottam el vele egy centit sem előbbre!

Pontosan ilyen az emberi aggodalmaskodás is. Testileg-lelkileg meggyötör, igénybe vesz, kimerít, és mégsem jutok el vele sehová…

A másik jelentés a gondolat, elhatározás, törekvés. Ahogy én emberileg látom és megoldani akarom a helyzetet, a gondot. Van egy elképzelésem, és csak erőlködöm, nyomom, ha nekibuzdulok, beleadok mindent, és elkeseredem, ha nem működik a dolog.

Mint az egyéves kisbaba, mikor azzal az ötletes fejlesztő játékkal játszik, ami egy szép színes nagy doboz, rajta három nyílással. Egy kör, egy négyzet és egy háromszög alakú nyílás, hozzá pedig kör, háromszög és négyzet alakú hasábok. S a roppant elszánt baba nagy erővel és növekvő elkeseredéssel nyomja, üti a négyzet alakú lyukba a köralapú hasábot…

Szóval tekerünk és hajtunk aggódásaink súlyos szobabiciklijén, nyomjuk a dolgot, és kimerülve, belekeseredve, mégsem tudjuk megoldani.

Bizonyosan értjük már, hogy itt az igében nem csak magáról a nehéz helyzetekről, hanem emberi megoldásainkról, elgondolásainkról, erőlködésünkről és a tehetetlen szorongásunkról, gyötrődésünkről van szó.

Mindezt, ami bennünk van, kell átadni Istennek!

Ne aggódj! – mondjuk sokszor egymásnak, és mondják nekünk is csupa jó szándékkal, de hát ezt mondani könnyű! Hívő testvérek között elhangzik az is, hogy „Bízd az Úrra!” Persze, próbáljuk, de mégis…

Ezért érdekes a következő kifejezés is igénkben „Őreá vessétek!” Ennek a görög szónak (epiripszantesz) tehát nem az a jelentése, hogy csak úgy ráhagyni, átengedni, szépen óvatosan, hanem „dobni, vetni, hajítani”! Komoly üzenete van ennek az erővel teli, dinamikus igének.

Arról szól, hogy emberi erőlködésünket, aggodalmaskodásunkat nem csak úgy át is engedjük Istennek, meg nem is, rá is hagyjuk meg nem is. Hanem hajítsuk oda!

Amit eldobok, az tényleg elrepül, és többé nem érem el. Azt elengedtem, elhajítottam, nem csak úgy letettem, de még a kezem rajta van. Aztán a dobáshoz erő kell, lendület, igazi akarás! Nagy döntés és nagy mozdulat, nem csak úgy véletlen pottyantom el az Úrnak.

S az egész ott kezdődik, hogy amit el akarok dobni, azt előbb jól meg kell fognom, ragadnom. Ehhez szembe kell néznem vele önmagamban, meg kell látnom, mint olyasmit, ami nem jó, tönkretesz. És fel kell ismernem, elhinni Istennek, hogy megfoghatom-átadhatom, lehetek nélküle is önmagam, sőt!

Szószerint fordítva tehát, azt mondja nekünk ez az ige, hogy minden aggodalmaskodásotokat ragadjátok meg, mondjátok ki, valljátok meg Őnéki ezt a kézzelfoghatóan emberit, és hajítsátok Őreá!

De hogyan lehetünk erre képesek? A léleknek erre az erős és határozott mozdulatára, gondjaink terhe alatt annyira erőtlenül?

Egyedül sehogyan sem. De nem vagyunk egyedül.

Nem arra kapunk biztatást, hogy „Ugyan, hagyd már, ne aggódj, attól nem lesz jobb, ne is törődj vele, bújj ki alóla! Vedd könnyedén, vagy vedd be … a nyugtatót, az antidepresszánst, vagy döntsd le a felest…! Mintha egymagunkban, magányosan állnánk ott a gondjainkkal, aggodalmainkkal, testi-lelki terheinkkel. Nem! Mert ott áll mellettünk valaki.

Isten velünk van, egészen közel, úgy, hogy még a sóhajtásainkat is hallja, szeret minket, fontosak vagyunk neki. Itt van ez a harmadik fontos kifejezés: „Gondja van rátok”. Ugyanazzal a szóval van fordítva, mint a mondat elején a „gondotokat”, de egészen más görög szó (melei) áll itt, ami már nem aggodalmaskodást jelent, hanem azt, hogy gondja van rá, törődik vele, fontos neki, szüntelen érette van és fáradozik. Ilyen valaki áll ott mellettünk!

És olyan, akinek végtelen a hatalma! Hogy mibe éppen miért enged bele minket, vagy miért hagyja csak, hogy a fejünkre hozzuk – Ő tudja, mi sokszor nem értjük. De akkor is lehetséges nekünk rádobnunk minden aggodalmat, és átengedni Neki minden akarást és törekvést!

Ehhez azonban két fontos dolog szükséges, és Jézus ezekre mutat rá a felolvasott evangéliumi részben.

Egyrészt ismerni kell Istent! Azok aggodalmaskodnak, akik nem ismerik Őt – mondja – a pogányok! Ismerni kell az Ő hatalmát, akitől az életünket kaptuk, aki napról napra hordoz minket és az egész világegyetemet, akinél nem létezik nagyobb erő. Ismerni a szeretetét, mellyel Egyszülöttjét áldozta értünk, és a legnagyobb mélységbe is leszállt, hogy velünk lehessen és megszabadíthasson.

Beszélgetni kell vele sokat, naponta, elmondani mindent, és meghallgatni és meghallani, amit mond!

A másik pedig, hogy helyre kell tenni Őt! „Keressétek először Isten Országát!” Nem a kamrában, a hátsó kispolcon tartani Istent, mert nekünk megvan, mert ugye, hívők vagyunk, és ha kell, beszaladhatunk belőle pár dekáért…mert akkor emberi nyomorúságaink sokkal nagyobbnak tűnnek.

Hanem Ő kell legyen a középpontban, mert Ő a legfontosabb, a Vele való kapcsolatunk. Ha Ő a helyén van, akkor minden más is a helyére kerül életünkben, minden nehéz és fenyegető voltával – Isten uralmában.

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!”

(2 Korinthus 6,2)

Igehirdetések

Bejelentkezés

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára