Elfogadni Isten ajándékát

Alkalom: 
Advent 2. vasárnapja
Dátum: 
2016. december 4. 10:30
Igehirdető: 
Alapige: 
2Sám 7,1-5.8-9.11-13.16
Audio: 

Olvasmány: Filippiekhez írt levél 4,10-20
Alapige: 2 Sámuel 7,1-5.8-9.11-13.16

"Amikor a király már palotában lakott, és az Úr mindenfelől nyugalmat adott neki ellenségeitől, ezt mondta a király Nátán prófétának: Nézd, én cédruspalotában lakom, az Isten ládája pedig sátorlapok között lakik. Nátán ezt mondta a királynak: Tedd meg mindazt, ami szándékodban van, mert veled van az Úr! De még azon az éjszakán az történt, hogy így szólt az Úr igéje Nátánhoz: Menj, és mondd meg szolgámnak, Dávidnak, hogy ezt mondja az Úr: Te házat akarsz nekem építeni, hogy abban lakjam? ... Ezt mondja a Seregek Ura: Az Úr akarja a te házadat építeni. Fölemelem majd utódodat, aki a te véredből származik, és szilárddá teszem az ő királyságát. Ő épít házat nevem tiszteletére, én pedig megerősítem királyi trónját örökre. Atyja leszek, és ő az én fiam lesz. Így a te házad és királyságod örökre megmarad."

A Filippi levélben Pál leírja, hogyan éli át Isten gondoskodását. Nem kevés, vagy sok van neki, hanem mindig éppen elég. Átéli, hogy Isten a fogságában is betölti szükségeit, mindig küld valakit hozzá, aki ellátja őt.

Igen. Advent a hozzánk érkező Isten ünnepe, és a mai Igékben azt látjuk, hogy Ő gondoskodó Úrként jön. Ajándékozni, adni akaró Isten Ő, akinek nap mint nap érezzük szeretetét.

Pál apostolé mellett Dávid király példája is szépen megerősíti ezt. Az ajándékozó Isten szólítja meg Dávidot, és olyan ígéretet ad neki, amit ő még nem is érthet. Mi azonban már nagyon jól értjük. Az advent különleges ívét láthatjuk ebben. A Dávidnak adott ígéret felénk nyílik, hozzánk érkezik meg, nekünk termi gyümölcsét.

Dávid király hajlékot akar építeni Istennek, mert úgy érzi: nem méltó, hogy a király cédruspalotában lakik, Isten szent ládája pedig még mindig a sátorlapok között. Azonban Isten azt válaszolja neki: Nem. Nem te, hanem majd a fiad fogja felépíteni hajlékomat. Én neked többet akarok adni. Én építem a te házadat, „és királyságod örökre megmarad.”

Fontos látnunk, hogy Isten nem azért mond nemet Dávid tervére, mert nem tetszik neki. A szándék nemes, és meg is fog valósulni, de másképp! Dávidnak tudnia kell módosítani tervét, félre kell tennie saját elképzelését, és meg kell tanulnia valami mást, valami többet elfogadni Urától!

Isten valahogy így közelít hozzánk ebben az adventi időben is. Ő tud, és akar is nekünk többet adni, feljebb annál, amit el tudunk képzelni. De vajon készek vagyunk-e elfogadni ajándékát? Nyitottak vagyunk-e Isten felé? Félre tudjuk-e tolni saját, nagyon akart terveinket, hogy azok helyett az Úréi valósulhassanak meg?

Nehéz ez, mert a vezetést általában nem szeretjük kiengedni a ke-zünkből. Úgy érezzük biztonságban magunkat, ha mi irányítunk. Eszembe egy közös autóút egy ismerőssel. Ő vezetett, de olyan stílusban, amit én nagyon nem szeretek. Általában addig nyomta a gázt, amíg nem kellett fékezni. Így aztán nagyon hirtelen voltunk benne egy-egy kanyarban, vagy teremtünk ott egy kamion mögött. Én persze kapaszkodtam, és erősen nyomtam a padlót a jobb lábammal, de az autó attól nem lassult… Valahogy azonban ki kellett bírnom az utat, így kénytelen voltam erőt venni magamon, kiengedni a görcseimet, és igyekeztem másra figyelni.

Hát ezt a görcsös kapaszkodást kellene nekünk Isten mellett félretenni. Ez a mi adventi feladatunk: átengedni Istennek a fékpedált és a kormányt. Nehéz talán, de szép és fontos feladat! Engedni, hogy Ő gyorsítson, ha most az kell nekünk, vagy éppen ellenkezőleg: Ő lassítson le minket egészen, hogy most ne rohanjunk, ne intézkedjünk annyit, találjunk időt Istenre. Esetleg Ő fordítson más irányba minket. Bizalommal átengedhetjük neki a vezetést, mert biztonságban vagyunk Nála. Urunk vezetését, és az ő ajándékait csak görcsök nélkül lehetséges elfogadni.

Én neked többet akarok adni, én építem a te házadat – mondja Isten Dávidnak. Az előttünk álló héten lesznek az Adventi estéink. Hiszem azt, hogy ezeken is a minket megajándékozó, nekünk többet adni akaró Istennel találkozhatunk. Legyünk készen elfogadni, amit készít nekünk!

Isten tehát többet akar adni Dávidnak. Nézzük, hogy mennyire többet! „Az Úr építi a te házadat, így a te házad és királyságod örökre megmarad.”

Örökre? Nem túlzás ez? Nagy király volt Dávid, de ugyan hol van ma már az ő királysága? Mai tudásunk szerint Jeruzsálemben biztosan nem uralkodnak Dávid utódai.

Dávid királysága bizony örökre megmarad: Isten ígérete beteljesült, de nem úgy, ahogy Dávid valaha is gondolta!

Mi már tudjuk az Újszövetség felől, hogy Dávid királyságának nem csak emberi folytatása van. Tudjuk: Dávid egyik utódja, aki mintegy ezer esztendővel utána született meg Dávid városában, mind a mai napig, és a világ végezetéig uralkodik!

Jézust gyakran Dávid Fiának is nevezték, ez pedig a várt Messiásnak kijáró cím volt! Jézus királysága nem emberi, és nem földi hatalom. Ő azért született, azért jött közénk, hogy minden embert megmentsen a haláltól, és a menny kapuját előttünk megnyissa.

„Örökre megmarad” – mondta Isten Dávidnak, és ígérete nekünk szól. Nekünk, akik az Ő királysága alá tartozunk, az Övéi vagyunk, és hisszük, hogy Királyunkkal egykor majd örökre együtt leszünk.

Isten ígérete Ézsaiás próféciájából is szépen kicsendül: „Egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz. Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége Dávid trónján.” (Ézs 9,5-6)

Dávid nem sejthette, hogy ki lesz az a Jézus. Nem tudhatta, hogyan fog megvalósulni a neki adott ígéret: „a te királyságod örökre megmarad.” Hogyan is érthette volna, miként lesz valami emberiből „örökkévaló”? Azonban tett valamit, amit mi is megtanulhatunk tőle.

Hallva az ígéretet Nátán prófétától, első dolga volt bemenni a Szent Sátorba. Odaborult Isten elé, elfogadta, és megköszönte ajándékát! Ettől kezdve Dávid engedelmességén keresztül is pontról pontra Isten ígérete valósulhatott meg.

Amikor Isten akar megajándékozni minket, nem a tudásunk a fontos. Nem az, hogy milyen információink vannak, és hogyan értékeljük a helyzetet. Sokkal fontosabb ezeknél az engedelmes elfogadás.

Szépen becsomagolt ajándékot kapunk valakitől, így nem tudhatjuk, mit tartalmaz. Próbálhatjuk kitalálni a nagyságából, díszítéséből, bátrabbak meg is rázhatják, hátha nem fog csörömpölni. De minden akkor fog kiderülni, ha elfogadtuk, átvettük, kibontottuk, és így az ajándék a miénk lett.

Tegyünk így Isten ígéreteivel is! Fogadjuk el azt az elmondhatatlanul „többet”, amit Isten Jézusban ajándékozott nekünk! És legyünk készek elfogadni mindent, amit Urunk készít nekünk, minden ajándékát, amivel gazdagítani akar bennünket!

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!”

(2 Korinthus 6,2)

Igehirdetések

Bejelentkezés

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára