A jókedvű adakozó

Alkalom: 
Egyházi év utolsó előtti (reménység) vasárnapja
Dátum: 
2016. november 13. 10:30
Alapige: 
2Kor 8,9; 9,7
Audio: 

Olvasmány: 2 Korinthus 8,1-5; 9,5-8.12
Alapige: 2 Korinthus 8,9; 9,7

"Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét: hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok."
"Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert „a jókedvű adakozót szereti Isten”."

A második korinthusi levélben több fejezet is szól az adakozásról.

Ennek pedig konkrét történeti aktualitása volt. Klaudiusz császár idejében ugyanis súlyos éhínség támadt Júdában és Jeruzsálemben. Az akkori keresztyénség pedig összefogott, és gyűjtést szerveztek az ínséges helyzetbe került jeruzsálemi ősgyülekezet megsegítésére. Adakoztak az egyébként szegénységben élő macedón testvérek is, a kisázsiai és görög területeken lévő keresztyén közösségek mind – és ennek egyik fő szervezője éppen e területek nagy misszionáriusa, Pál apostol volt.

Ami akkor egy égető helyzet volt, melyre megoldást kellett találni, az a mai bibliaolvasó számára már üzenet, tanítás magáról a keresztény adakozásról. Ami első ránézésre nem sokban különbözik bármilyen világi pénzgyűjtéstől, hiszen van arra is példa bőven, mikor jószándékú emberek valamilyen nemes célra adnak.

Mégis, miben más a keresztény adakozás? Alapjaiban!

Igen, éppen abban más, hogy az alapja nem emberi jószándék, jóindulat, nemes szív, hanem Isten szeretete. Annak az Istennek szeretete, aki a mi Gondviselő Mennyei Édesatyánk, aki az életünket adta, és azóta is megújítja minden új nap ajándékával. Aki megtart, áldásaival gazdagít, akinek szeretteinket is köszönhetjük. Ahogy az ige is fogalmaz: „Mid van, amit nem kaptál volna?”

Annak az Istennek a szeretete az alap, aki a mi kegyelmes Megváltónk! Aki önmagát adta nekünk abban a Jézus Krisztusban, aki gazdag létére szegénnyé lett értünk. Aki Isten lévén, odahagyta a mennyei tökéletes, örök, szent közösséget, hogy emberré legyen. Aki belealázta magát a mi földi, múlandó és bűntől sújtott nyomorúságunkba, és engedelmes volt mindhalálig, hogy minket megszabadíthasson. Mert szeretett!

Isten szeretetének a megtapasztalása a legmélyebb alapja a keresztény adakozásnak. És az, ami erre mindenekelőtt ráépülhet: az ember viszont-szeretete Isten felé. Ahogyan arról Pál is nagy örvendezéssel ír, hogy a macedón testvérek, mielőtt még bármit adtak volna, „önmagukat adták az Úrnak”!

Erről szól a mi fogadalom-tételünk is minden úrvacsoravétel alkalmával. Mikor bűnvallásunk és hitvallásunk után, felelve az elhangzó kérdésekre, hogy mit hiszünk és vallunk, végül ígérjük és fogadjuk, hogy hálából egész önmagunkat odaadjuk Istennek! Odaszánjuk magunkat élő áldozatul, életünk minden idejével, erejével, irányultságával, az Úrnak.

Ezért, Testvérek, a „jókedvű adakozó”, az, amiről itt Pál beszél, nem csupán egyetlen cselekedet vagy csak többszöri adás, hanem egy állandó állapot, egy lelkület!

Egy lelkület, amiből elsősorban öröm fakad. Mert a „jókedvű adakozó” tudja, hogy milyen mérhetetlenül gazdagon megajándékozott ő Istentől. Akkor is, amikor veszteségeket élünk át, mikor fájdalmas hiányaink támadnak, akkor is tudhatjuk, hogy benne vagyunk a mi szerető Mennyi Atyánknak a kezében, a mi Urunk Jézus Krisztusnak átszegezett, érettünk sebeket viselő kezében! És nem ragadhat ki onnan minket senki és semmi.

Ez egy lelkület, amiből azután még mélységes bizalom és biztonságérzet is fakad. Mert a „jókedvű adakozó” hiszi, tudja és át is éli azt, amiről az apostol ír: Istennek van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségben éljetek… Akkor is, mikor úgy érezhetnénk, hogy kevés, hogy épphogy és alig, mikor aggódhatnánk – és mégis békességünk van, mert bizalmunk van.

Hányszor tapasztalhatjuk ebben a világban, hogy a sok is lehet kevés, mikor a gazdagnak van a legnagyobb panasza a „még hiányzókra”, mikor a megszerzés után jön az újabb loholás valami újabbért. De mi tudhatjuk, hogy az igazi gazdagság titka az elég!

Ez egy olyan lelkület, aminek hatalmas méltósága is van! Mert a „jókedvű adakozó” tudja, hogy nem kevesebb ő, mint Isten szeretetének, jelenlétének eszköze ebben a világban. Az Ő eszköze, keze lehetünk, vagyunk, ebben az önző, kincseket szorongató és mégis iszonyú szükséget szenvedő emberi valóságban.

A „jókedvű adakozó” által adott minden darab kenyérben és fillérben Isten szeretete, áldása, gondolata és dicsősége megy tovább a világban.

Ezért lehet nem kuporgatva, nyögve-nyelősen adni – mert Isten sem fanyalogva, számolgatva adta az életünket.

Ezért lehet nem elismerésért, képmutatásból, dicsőségvágyból adni – mert Isten sem „megfelelni” akart senkinek, mikor Fiát elküldte értünk ebbe a világba és a halálba. Sőt, tudta, hogy sokan, nagyon sokan megvetik és elutasítják majd, vagy még csak fel sem ismerik ajándékát.

Ezért lehet nem kényszerből adni: mert illik, muszáj, mert nem maradhatok le – mert Istennek nem ennyire vagy annyira, erre vagy arra van szüksége tőlünk, hanem Ő minket akar! Mert szeret. Mint az édesanya, akit anyáknapján kisgyermeke egy ügyetlen kis versikével, egy itt-ott félre hajtogatott, ragasztgatott papírvirágocskával, ákombákomos betűkkel köszönt, mégis a leggyönyörűbb és legdrágább ajándék ez, mert gyermeke kis szívének teljes szeretetéből fakad.

Ezért adhatunk mindig annyit, amennyit és azt, amit épp tudunk, legyen ez pénz, a másik ember számára odaszánt idő, valami konkrét segítség, vagy csak egyszerűen meghallgató türelem – ez mind lehet „jókedvű” adakozás! Ezért lehet nem számításból adni, olyan megfontolásból, hogy adok, mert akkor majd Isten is ad, megsegít, megáld – mert Ő már adott. Életet, hitet, reményt, új szívet, örömöt.

Adta a lehetőséget, hogy az Ő arca, isteni mosolya, simogatása, keze, lába, és igen!, anyagi segítsége is legyek valakinek.

Lehet, hogy nincs mindig: „Köszönöm!” Talán nagyon sokszor nincs. De mi elsősorban nem embereknek, hanem Istennek adunk – hálából! Tudva azt, hogy „aki másokat felüdít, maga is felüdül” – mert az őszinte odaszánásban Isten erői járnak át és munkálkodnak bennünk!

A „jókedvű adakozó” által Isten dicsősége fénylik fel a világban, s ez sokszor többet ér, hitelesebb és hatalmasabb bizonyságtétel bármilyen szép szóvirágos vagy győzködős prédikációnál

Ő odaadta magát nekünk, hogy mi is odaadjuk, odaadhassuk magunkat Neki, hogy Ő minket – mindabból, amit nekünk adott – odaadhasson másoknak!

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk Krisztus ítélőszéke elé.”

(2 Korinthus 5,10)

Igehirdetések

Bejelentkezés

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára