Uralkodik holtakon és élőkön

Alkalom: 
Szentháromság ünnepe utáni 22. vasárnap
Dátum: 
2015. november 1. 10:30
Alapige: 
1Kor 15,54; Rm 14,8-9
Audio: 

Olvasmány: 1 Korinthus 15,50-57
Alapige: 1 Korinthus 15,54; Római levél 14,8-9

"Teljes a diadal a halál fölött!"
"...mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk. Mert Krisztus azért halt meg, és azért kelt életre, hogy mind a holtakon, mind az élőkön uralkodjék."

November első vasárnapja van, ezen a hétvégén sokan kelnek útra vagy indulnak csak el temetők felé, hogy elhunyt szeretteik sírjára virágot tegyenek, gyertyát-mécsest gyújtsanak, emlékezzenek. Tele vannak a temetőkertek – élőkkel. Ezekben a napokban egyrészt valóban emlékezünk halottainkra, van, aki régen elveszített szeretteire gondol, van, akikben még friss és fájó a gyász. Másrészt azonban magával az elmúlással találkozunk a sírok között, a saját elmúlásunkkal nézünk szembe.

Tegnap volt a reformáció ünnepe, gyülekezeti délutánt szerveztünk, igeolvasással, közös énekléssel és imádsággal, filmet vetítettünk, sütemények és finom tea mellett beszélgettünk. De bizony, nem voltunk túl sokan. Az egyik kis hittanos résztvevő meg is jegyezte, milyen kár, hogy a reformáció és a halottak napja ilyen közel esik, hogy most sokan inkább temetőket járnak. Pedig hát ez nem véletlen egybeesés.

Egyáltalán nem véletlen, hogy majd ötszáz évvel ezelőtt, Luther Márton a benne már régóta fogalmazódó gondolatokat – életről, halálról, üdvösségről – éppen a halottak napja előtt tette közzé. Gondoljunk csak a „búcsúcédulákra”, az akkori vallásos felfogásra, hogy ha fizet valaki, akkor elhunyt szeretteinek lelkét a tisztítótűzből a mennyországba juttathatja. A középkori egyház ilyen torz „üdvösség-kereskedelme” indította végül nyilvános fellépésre a reformátort.

Az is kiderül ebből, hogy az akkori embereknek nem volt téma a halál.

Pontosabban fogalmazva, a középkori ember számára fel sem merült, hogy nincs folytatás. Igazából nem a „halál” volt a téma, a kérdés, hanem hogy mi következik utána: üdvösség vagy kárhozat. Erről szólt minden akkori vallásos igyekezet.

De a mai ember számára sem igazán „téma” a halál. Nincs róla közbeszéd, nincsen vele tele a média. Szinte csak az „élet” a téma, s az is inkább úgy, mint „életvezetés”. Hogyan élj jól és boldogulj jól. Hogy legyél fitt, egészséges, hogyan toldhatod ki a földi élet határát. Mit egyél és mit ne, mit vegyél be, milyen gyógyszert vagy csodaszert vásárolj, mit csinálj…

Ha egyáltalán téma a halál, akkor inkább úgy jelenik meg, mint szeretteink halála, távozása, a gyász megélése, terhének hordozása, nehézsége.

De a saját halálunk, ami ránk vár, azt inkább kerüljük. Mert ez még ennél is nehezebb, félelmetes téma. Annak a dermesztő kérdése, hogy mi vár ránk valóban az életünk végén, s hogy ha egy nap végleg vége lesz talán az egésznek, akkor mi értelme mindannak, ami előtte van. Félelmek és kétségek vannak még a keresztyén ember szívében is. Bizony, „mondhatják némelyek, hogy nincs halottak feltámadása” még egy őskeresztyén gyülekezetben is – derül ki Pál leveléből a korinthusiakról.

Persze, Krisztus feltámadt! Jézus legyőzte a halált! Ezt mind hitték és vallották a korinthusi gyülekezetben is. De egy hívő ember gondolhatja azt is, hogy Istennek könnyű! Hiszen Jézus Krisztus a Szentháromság második személye! Ő, aki az Atyánál öröktől fogva volt, karácsonykor testté lett. Lejött a földre, aztán persze, hogy vissza tudott menni.

De mi csak porszem emberek vagyunk. Porból vétettünk és porrá leszünk…

Olyan erős valóság ez a test, minden nyűgével, bajával, gyengeségével! Sok hívő ember éli meg azt, hogy milyen jó Istenhez tartozni, Őbenne, az Ő szeretetében hinni-bízni e földi létben. Még esetleg az Ő vezetését és erejét is kérni hozzá. Jézus tanítását elfogadni, a Teremtőt, emberlét-gyógyító Istent imádni, dicsérni! Megtapasztalni valóságos jelenlétét, velünk-létét – ebben a földi életben.

De a mi „tapasztalásunk” csak eddig terjed. És ezen a hétvégén visszanéz ránk megannyi sírhant. Ha önmagunkra, saját tapasztalásunkra nézünk – eddig jutunk.

Az Ige ezért ma arra biztat minket, hogy nézzünk inkább Krisztusra! Mégpedig úgy, ahogy talán kevésbé szoktunk:

Ha hiszel a bűneinkért önmagát keresztre adó Jézusban, ha hiszel az Ő feltámadásában, akkor higgy az Uralkodóban is! Aki uralkodik mind élőkön, mind holtakon! Ha Pál részletes feltámadás-magyarázgatása sem segít igazán érteni, ha emberileg nem tudod az egészet elképzelni, elég, ha csak annyit tudsz mondani: a Tiéd vagyok.

Higgy az Uralkodóban, és bízd rá magad egészen! Mind életedben, mind halálodban.

A keresztyén hit lényege nem egy teória, nem elsősorban okos érvek, magyarázatok és elvek elfogadása, hanem személyes kapcsolat Krisztussal, az Uralkodóval! Hit és bizalom: A Tiéd vagyok, s akkor már nem számít más, sem kétségek, gyengeség, szomorúság, akkor minden jó lesz.

Ez a hit és bizalom bárkinek lehetséges. Nem kell hozzá filozófiai vagy teológiai doktorátus.

Eszembe jut egy fogyatékos kisfiú igaz története. Nyolcéves korára az értelmi és fizikai állapota is egyre súlyosabb lett. Hittanoktatója azért mindent megtett, hogy mégis bevonja őt a csoport tevékenységeibe, és elkerülje az olyan helyzeteket, mikor a többiek kicsúfolhatnák. Húsvét közeledtével az a feladatot adta a mind a hét gyereknek, hogy egy üres műanyag tojáskába tegyenek valamit, ami az új élet létrejöttét jelképezi. Sorban nyitogatta ki az asztalra elé tett tojásokat, volt, amiben kicsi virág volt, vagy amiből egy lepke repült ki. Az egyikben csak egy kövecskét talált, azt gondolta, a fogyatékos kisfiúé, de egy másik gyerek bekiabált, hogy a kövön moha van, és az az új életet jelképezi. A tanítónő igyekezett mindenkit megdicsérni. Aztán egy teljesen üres tojás következett. Na, ez biztos azé a fiúcskáé, gondolta, és kíméletesen félre akarta tenni, de most maga a kisfiú szólt közbe: Az enyémet is! De hiszen ez üres – szólt szelíden a tanítónő. Hát persze! – jött a válasz – Mert az Úr Jézus sírja is üres volt! És ez az új élet mindenkinek!

A nyár végére a kisfiú állapota rosszabbra fordult, s végül meghalt. A temetésen a kis koporsó tetején hét kis műanyag tojást láttak a gyászolók. Mind a hét üres volt.

Ezen a hétvégén sok sírt láttunk és látunk még. Bezárt, elhunyt szeretteinket őrző sírokat. Talán képzeletben látjuk már a miénket is. De lássuk, hogy mind között és fölött – ott egy ÜRES sír!

Én élek – mondja Jézus – és ezért ti is élni fogtok.

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk Krisztus ítélőszéke elé.”

(2 Korinthus 5,10)

Igehirdetések

Bejelentkezés

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára