Te vagy sziklaváram

Alkalom: 
Szentháromság ünnepe utáni 14. vasárnap
Dátum: 
2015. szeptember 6. 10:30
Igehirdető: 
Alapige: 
Zsolt 31,2-4.6
Audio: 

Olvasmány: János evangéliuma 17,15-17.20-26
Alapige: Zsoltárok könyve 31,2-4.6

"Hozzád menekülök, Uram, ne szégyenüljek meg soha!
Légy erős kősziklám, erős váram, segíts rajtam!
Mert te vagy az én sziklaváram!
Kezedre bízom lelkemet, te váltasz meg engem, Uram, igaz Isten!"

Az elmúlt hét különféle eseményei kapcsán egyre erősödött bennem az az érzés, hogy vizsgáztat bennünket az élet. Különféle kihívások elé vagyunk állítva, élethelyzeteink kérdéseket tesznek fel, amikre válaszokat kell találnunk.

A múlt héten például újra indult a tanév, az iskolai, kollégiumi élet, ami nagyon sok családot érint diákként vagy pedagógusként. A tudást átadni, belerázódni a tanulásba, újra hozzászokni az iskolai követelményekhez, szabályokhoz – komoly kihívás.

Más példa: Sokan aggódva figyeljük, mi történik velünk és körülöttünk a menekültáradat ügyében. Óriási kihívás ez nemcsak hazánknak mint határ országnak, hanem egész Európának. A vezetők ellentmondó nyilatkozatokat tesznek, nem találják a közös választ a súlyos kérdésre.

És a halál is vizsgáztatott minket. Két temetés volt a múlt héten, nehéz próbatétel az itt maradottaknak. Milyen választ találnak? Milyen reménységük van? Hol találnak kapaszkodót?

Többek között ezek hozták közel hozzám a felolvasott zsoltárt, amiből ilyen üzenetek csendülnek ki: Hozzád menekülök! Tiéd vagyok! Te vagy oltalmam!

Az a gyönyörű ebben a zsoltárban, hogy bármilyen kihívásra, bármilyen próbatételre és helyzetre jó válasz! Jó válasz mindenekelőtt azért, mert ez nem valami eldarálható varázs-mondóka, hanem ez imádság, ami Istenhez köti az imádkozót, mert Őt szólítja meg. És jó válasz azért is, mert itt nem arról van szó, hogy az imádkozó ember homokba dugja fejét a problémák elől, és rózsaszín köddel takarja be bajait. Ellenkezőleg! Nagyon is jól látja mindazt, ami veszélyként körülveszi, de ennek ellenére is az első szava az Istené: Nálad vagyok biztonságban! Tiéd vagyok, kezedre bízom magamat!

Ez a zsoltár Dávid imádsága. Témája alapján abban az időben születhetett, ami Dávid életének legzaklatottabb időszaka volt. Ekkor még nem ő volt Izráel királya, de már nyilvánvaló volt mindenki számára, hogy ő az Úr felkentje, ő az Úr választottja, népének következő királya. Saul, az éppen uralkodó király sötét, depressziós rohamoktól szenvedett, és féltékenységében halálra kerestette Dávidot katonáival. Dávidhoz csatlakozott néhány harcos, akik mindenben hűségesen mellette álltak, de mivel Saul az Úr felkent királya volt, nem bánthatta őt. Dávidnak nem maradt másválasztása, menekülnie kellett, mint az űzött vadnak.

Táborhelyeit állandóan váltogatta, hogy Saul katonáit összezavarja. Sehol nem volt megnyugvása. Mint a megfeszített íj, amit célra tartanak, neki is állandó készültségben kellett lennie, folyamatos feszültségben, figyelve minden leselkedő veszélyre.

Volt azonban egy olyan hely Jeruzsálemtől délre, a Hebrón környéki erdőségben, ahová Dávid gyakran visszatért embereivel. „Dávid sziklavárának” nevezték, de nem valami kiépített vár volt ez, hanem természetes képződmény. Magaslaton, jól védhető helyen, sziklaszirtekkel körülvett búvóhely, ahol védettséget talált az üldöző katonák elől.

A sziklavárnak és a védettségnek ez az élménye köszön vissza ebben az imádságban. „Hozzád menekülök, mert te vagy az én sziklaváram.” Minden zaklatottságom, minden hajszoltságom és minden üldözőm ellenére is Te vagy oltalmam, Te vagy legvégső menedékem, lelki búvóhelyem!

Boldog emberek vagyunk, ha mi is ilyen védettségben tudhatjuk életünket. Ha mi is úgy tudunk Istenre gondolni, mint sziklavárra, aki védettséget ad nekünk. Ha mi is ebből az oltalomból tudjuk nézni mindazt a sok kihívást, próbát, ami körülvesz. Ha életünk különféle „vizsgahelyzeteire” itt találunk választ. Mert ezt a Sziklavárat ugyan téphetik viharok, és ostromolhatják erős hullámok, de Isten mellől semmi nem sodorhat el bennünket!

Vajon hogyan lehetséges ez? Hogyan lehet ezt az erős oltalmat megtalálni, átélni? Dávid imádságából ez is szépen kiderül.

„Kezedre bízom lelkemet, te váltasz meg engem.” Ezt az oltalmat nem egy személytelen hatalom vagy erő biztosítja, hanem ez egy nagyon erős kötés, személyes kapcsolatban Istennel.

„Kezedre bízom lelkemet.” Érezzük, hogy itt telik meg mély tartalommal az egész imádság. Eddig a sziklaszirtek, a kő keménysége volt hangsúlyos az imádságban, de itt most emellett egy új szín jelenik meg. Olyan ez, mint egy odabújás Istenhez. Mint amikor egy síró kisgyerek félelmében odabújik anyjához, és ott átéli, hogy béke van, teljes a védettsége, senki nem bánthatja őt. Isten oltalma olyan erős, mint a szikla, de mégis bensőséges, meghitt, egészen személyes.

Vajon miért lehet a miénk ez az imádság? Mi jogosít fel minket, hogy így imádkozhatunk Istenhez?

Mert ezt az imádságot Jézus ajándékozta nekünk! Ennek a zsoltárnak a szavaival imádkozott Jézus: Kezedre bízom lelkemet. „Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!” Élete legsötétebb órájában mondja Jézus ezt az imádságot! Amikor leginkább kiszolgáltatott, egyedül hagyva függ a kereszten. Ekkor vált meg bennünket, ekkor váltja meg békességünket Istennel. Ahogy Pál apostol írja: Békességünk van a kereszten kiontott vére által.

Így adta nekünk Jézus ezt az imádságot. Mint drága kincset, nekünk ajándékozta. Az Ő áldozatáért, Vele együtt bújhatunk mi is oda Istenhez, mint az Ő gyermekei, és megtapasztalhatjuk, hogy Ő megtart minket minden fenyegetettségünk ellenére. Mert Ő biztos menedék, mint egy sziklavár, és szeret minket.

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk Krisztus ítélőszéke elé.”

(2 Korinthus 5,10)

Igehirdetések

Bejelentkezés

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára