Reménységünk az Úrhoz köt

Alkalom: 
Egyházi év utolsó (örökkévalóság) vasárnapja
Dátum: 
2015. november 22. 10:30
Igehirdető: 
Alapige: 
Zsid 10,35-39
Audio: 

Olvasmány: Máté evangéliuma 25,1-13
Alapige: Zsidókhoz írt levél 10,35-39

"Ne veszítsétek el tehát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van. Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret. Mert még "egy igen-igen kevés idő, és aki eljövendő, eljön, és nem késik. Az én igaz emberem pedig hitből fog élni, és ha meghátrál, nem gyönyörködik benne a lelkem." De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk."

Az egyházi ünneprend szerint a mai az egyházi év utolsó vasárnapja. A következő héten, adventtel a karácsonyi ünnepkörbe lépünk, és egyúttal új egyházi év is kezdődik. Előtte azonban ez a mai lezárja, összefogja az előzőt. „Örökkévalóság vasárnapjá”-nak is nevezzük, mert ilyenkor ablakot nyitunk, kitekintünk az örökkévalóságra, Isten világába és idejébe. Ez a téma pedig sok kérdést is feltesz nekünk.

Az örökkévalóság vasárnapja rákérdez a bennünk élő reménységre. Amikor kinézünk az örökkévalóság felé, vajon mit látunk? Milyen váradalom él bennünk? Hívő, keresztyén emberek, várjuk hitünk beteljesedését, hogy egyszer majd mindörökké az Úrral leszünk. De mit is jelent ez? És mi van addig? Hogyan várjuk jól a Vőlegényt, akiről a tíz szűz példázatában hallottunk, az Urat, aki hitünk reménységét beteljesíti? Hogyan kerüljük el a balga szüzek balgaságát, akiknek épp csak a lámpásukban volt olaj, de tartalékot nem vittek magukkal?

A Zsidókhoz írt levél mintha pont ezekre a kérdésekre adna választ. Állhatatosságra van szükségünk, hogy beteljesedjen rajtunk az ígéret. Az egész levél egy hitében, reménységében meggyengült gyülekezethez szólt, igyekezett őket felrázni, buzdítani, reménységükben erősítni. Most viszont bennünket keres az Ige bátorító üzenetével.

„Még egy igen-igen kevés idő, és aki eljövendő, eljön, és nem késik.” Sürgetőek ezek a szavak: igen-igen kevés az idő. Általában nem szeretjük, amikor ilyesmire figyelmeztetnek minket. Akár időpontra megyünk valahová, akár az életünkről van szó, nem jó érzés, ha a kevés időre figyelmeztetnek, nem szeretjük, ha sürgetnek, noszogatnak.

Az örökkévalóság vasárnapján azonban mégis fontos nekünk ez a figyelmeztető hang. Mert Isten nincs bezárva az idő szorításába, mi azonban igen. A nekünk adott élet egyszeri, az időnk pedig véges. Egyszer majd el kell számolnunk Urunk felé az életünkkel.

A trappista szerzetesrendet általában a sajtjukról és a sörükről ismerik az emberek. Állítólag nekik van egy rendszeres gyakorlatuk, amikor koporsóba fekve elmélkednek az élet végességéről. Így figyelmeztetik magukat arra, hogy egyszer majd el kell számolniuk az életükkel. Minket most Isten üzenete figyelmeztet erre, és érdemes komolyan venni.

„Még egy igen-igen kevés idő, és aki eljövendő, eljön, és nem késik.” Itt a mondat második felében nem az ítélet rettenetessége csendül ki, hanem inkább egy igen erős határozottság, biztos meggyőződés. Eljön, és nem késik. Isten ígéretéről van szó, ami bizonyosan beteljesedik. Megtörténik. Nekünk, keresztyén embereknek, ha a jövőbe tekintünk, ez a bizonyosság legfontosabb. A jövő nem valami ismeretlent, bizonytalant jelent nekünk, hanem Istent magát. Ő érkezik hozzánk.

Keresztelő János már a börtönben ült, és sejtette, milyen vég vár rá, amikor a tanítványaival megkérdeztette Jézust: Te vagy-e az eljövendő, vagy mást várjunk? Fontos kérdés volt ez számára! A te útkészítőd voltam, mindenfelé hirdettem Isten igéjét, hirdettem az ítéletet és a kegyelmet, sok ember megtért Istenhez, de most itt ülök a rabságban. Mi vár rám? Te vagy valóban a megígért Szabadító? Te vagy az eljövendő, vagy mást várjunk? Jézus azt válaszolja: Mondjátok el Jánosnak, amit láttok és hallotok. Mondjátok el, amit tapasztaltok. Beszéljetek neki a betegek gyógyulásáról, az evangélium hirdettetéséről. Beszéljetek neki rólam. Már nem ígéret a Szabadító, hanem valóság!

Amikor mi emberek megígérünk valamit, az legfeljebb azt jelenti, hogy igen, ezt szeretnénk megtenni. Úgy tervezzük, hogy ez lesz. De hogy ténylegesen meg tudjuk-e majd tenni, nem tudhatjuk, mert nem vagyunk urai az időnek. – Isten ígéreteivel egészen más a helyzet. Ha Isten ígér meg valamit, az maga a bizonyosság. Isten ígérete egy nagy, biztos „igen”. Úgy lesz, úgy fog történni. Mert Isten ura az időnek.

Mi következik most már mindebből? „Az én igaz emberem hitből fog élni. Nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.”

A mi Istenünk nem ígérgető, hanem teljességgel megbízható Isten. Ezért tehát mi bele kapaszkodhatunk, és Benne megtartatunk! Ezt kétféleképpen írja itt le az apostol.

„Az én igaz emberem hitből fog élni”, ez eredetileg Habakuk prófétánál így olvasható: „Az igaz ember a hite által él.” Vagyis az Istenben megkapaszkodó bizalom által nyeri el az életet a hívő ember.

Ugyanezt erősíti meg így: „Nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.” Mi is a különbség a hit embere és a meghátrálás embere között? Gondoljunk csak arra, mi történik, ha egy sportoló a verseny előtt meghátrál: Háta mögött egy felkészülés, sok edzés, de aztán visszalépett, és így megfosztja magát a lehetőségtől is, hogy nyerjen. Hasonló a helyzet a hegymászóval is, aki meghátrál. Megfosztja magát a csúcs meghódításának lehetőségétől. A „meghátrálás embere” azért nem ér célba, mert belül feladta, elvesztette a reményt, hogy a megkezdett utat végig tudja küzdeni.

A Zsidókhoz írt levél egy bizalmát vesztett, reménységében megkopott gyülekezethez íródott. Valami történt velük. A kezdeti lelkesedés után, ahogy telt az idő, talán szemük elől tévesztették a valódi célt. Talán a jövő egyre inkább csak a félelmes dolgokat jelentette nekik. Valahol belül mintha feladták volna a küzdelmet. Legfőbb kérdésük: Hogyan lehet visszanyerni a reménységet? Honnan tudnak tartalék olajat szerezni lámpásaikba? Hol van az erőforrás, amiből meríthetnek?

Hát itt a válasz, ebben az igében. Az igaz ember a hite által él, a bizalomból él, de ez nem a saját erejét jelenti! Az erőforrás Istenben van. A megtartatásunk nem magunknak köszönhető, hanem lent gyökerezik, Isten megbízhatóságában.

„Akik az Úrban bíznak, erejük megújul.” Vagyis napról-napra Isten erőforrásából élnek. Újra meg újra ezt megtalálják, megújulnak, megerősödnek. Egyre mélyebben gyökereznek bele Isten biztonságos alapjába.

Fogadjuk el saját mostani helyzetünkre Isten ígéretét, és tegyük teljes bizalommal egész valónkat Isten kezébe!

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk Krisztus ítélőszéke elé.”

(2 Korinthus 5,10)

Igehirdetések

Bejelentkezés

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára