Kezünkbe adott ígéret

Alkalom: 
Szentháromság ünnepe utáni 20. vasárnap
Dátum: 
2015. október 18. 10:30
Igehirdető: 
Alapige: 
2Kir 13,18-19
Audio: 

Olvasmány: 2 Királyok 13,14-21
Alapige: 2 Királyok 13,18-19

"Azután ezt mondta Elizeus: Fogd a nyilakat! Ő kézbe fogta. Ekkor így szólt Izráel királyához: Üss a földre! Ő ráütött a földre háromszor, azután megállt. Megharagudott rá ezért az Isten embere, és ezt mondta: Ötször vagy hatszor kellett volna ütnöd, akkor teljesen levernéd Arámot, de így csak háromszor vered meg."

Az elmúlt időszakban néhány gyülekezeti alkalmon Elizeus próféta történeteivel foglalkoztunk, most pedig az ige bemutatja nekünk élete végét is. Ebből az igeszakaszból két fontos jelenetet szeretnék kiemelni, amikhez egy-egy üzenet kapcsolódik.

Az első jelenet a próféta és a király különös találkozását mutatja be. Eljön Jóás, Izráel királya Elizeus prófétához, aki a halálos ágyán fekszik. A király ráborulva sír, és egy szólítja meg: „Atyám, atyám, Izráel harci kocsija és lovasa!” A megszólítás nagyon furcsán hat, de a kép teljesen egyértelmű, és beszédes. A harci kocsi a hadi erő jelképe. Ezt mondja tehát a király ezzel a képpel: Te, Isten embere, erőt képviselsz! Isten erejét hordozod, te vagy a mi harci erősségünk!

A király pontosan tudja, hogy Elizeus milyen sokszor segítette meg seregeit az arámok elleni csatákban. Mert Isten különleges erőt és látást ajándékozott prófétájának, amivel győzelemre segítette őket. Igen, Isten embere megkerülhetetlenül fontos. Nem önmagáért, hanem azért a látásért, amit ajándékba kapott Istentől. Mert többet lát, mint a többiek!

Szépen mutatja ezt a többet-látást az, ami Dótánban történt, amikor körülvették az arám csapatok Elizeust és szolgáját. A szolga látja az ellenséget, hallja lovaik dobogását és harci szekereik zörgését. Elizeus pedig többet lát ennél: Látja Isten seregeit, amint körülveszik és védelmezik őket, látja az Úr elkészített szabadítását. Látja, hogy nincs mitől félni.

Ma is pontosan így van ez. Templomba járó, hívő emberek, Bibliát olvasók, akik Isten akaratát keressük, szavára, útmutatására figyelünk: Vegyük tudomásul, hogy fontosak vagyunk a körülöttünk élők számára! Fontos ez a többet-látás. Mert mi nemcsak a körülmények fenyegetését látjuk, nemcsak a félelmetes ellenségeket, a támadásokat, a betegséget, hanem Isten szabadítását is, amit elkészített! Ez a mi küldetésünk ebben a világban, hogy ezzel a látással éljünk és szolgáljunk. Azért vagyunk fontosak, mert Urunk szaván tájékozódunk, mert többet látunk, mint mások, és re-ménységünkről, hitünkről bizonyságot tehetünk életünkkel, szavainkkal.

A következő jelenetben aztán Jóás király azt a feladatot kapja, hogy nyissa ki a keletre néző ablakot, és lőjön ki egy nyilat. A próféta elmondja neki Isten ígéretét: Isten szabadításának nyila ez, mert győzelmet ad neked az arámok fölött. Ezután kezébe veszi a király a nyilakat, és hallja az utasítást: Üss a földre! Ezt mi magyar füllel úgy halljuk, hogy egyszer üssön, de valójában itt a héber folyamatos igeidő szerepel. A parancs így hangzik tehát: Üsd a földet! Ütlegeld! Kezdd el ütni! A király erre üt egyet, aztán még egyet, de a harmadik után megáll. Elizeus pedig megharagszik: Többször kellett volna ütnöd! Ötször vagy hatszor! Így csak háromszor vered meg az ellenséget.

Vajon miért haragszik meg a próféta? Miért olyan fontos, hogy hányszor üt a király? Nekünk talán furcsa ez a jelenet, de a király számára egyértelmű volt minden: Hiszen a kezében voltak a szabadulás nyilai! Csak háromszor mert a földre ütni, és ez a kicsinyhitűségét mutatja! Isten ígéretének a birtokában, kezében az Úr szabadításának nyilaival, sokkal bátrabban és többet kellett volna ütnie! Isten a király kezébe adta a sorsát, az ő hitétől, Isten iránti bizalmától tette függővé a teljes győzelmet!

Képzeljük csak oda magunkat a király helyzetébe: A győzelem ígéretének birtokában, kezünkben a szabadítás nyilaival, mi vajon hányszor mertünk volna ütni? Néha úgy érezzük, hogy erős a hitünk, bízunk Urunkban, és sokat ütnénk, rábíznánk magunkat Isten ígéretére. Máskor meg talán olyan gyenge a hitünk, hogy el sem tudjuk képzelni, miként tudna Isten megszabadítani minket egy-egy szorult helyzetünkből.

Igen, itt azt érthetjük meg az Igéből, hogy Isten néha a mi kezünkbe adja az Ő szabadításának nyilait. Győzelmet ígér nekünk, de a mi hitünktől, ráhagyatkozásunktól teszi függővé az eseményeket! Mennyire merjük Rá bízni magunkat? El tudjuk-e fogadni szabadításának ígéretét? Tudunk-e engedelmesen az Úr szavára hagyatkozni?

A kishitűséget sokan csak úgy értik, hogy az az önbizalom hiánya. Mondják is sokféle helyzetben, hogy bízz jobban magadban, higgy magadban, és sikerülni fog. Persze, fontos az önbizalom is, de a Biblia másként érti a kishitűséget. Az az Isten iránti bizalom hiányát jelenti.

Idézzük csak fel, hogy Jézus milyen sokszor dorgálja kicsinyhitűségük miatt a tanítványait! Ilyenkor nem az önbizalmukat kéri számon, hanem a Benne való bizalmukat! Például nem sokkal az ötezer megvendégelése után a tanítványok azon siránkoznak, hogy elfogyott a kenyerük, nincs mit enni. Jézus pedig megkérdezi: Hát már elfelejtettétek, hogy milyen kevésből lakott jól a sokaság? Ne legyetek ilyen kishitűek, hiszen itt vagyok mellettetek! Bízzatok jobban énbennem!

Egy másik történetben egy hajóban haladnak Jézussal, amikor lecsap rájuk a vihar. Félelemmel nézik a tenger háborgását, Jézus pedig azt mondja: Mit féltek, kicsinyhitűek, hiszen mindjárt látni fogjátok, hogy a tenger, a vihar, a szél is engedelmeskedik szavamnak! Bízzatok bennem!

Péter elindul Jézus biztató szavának engedelmeskedve a tengeren járva, de aztán lenéz a hullámokra, és kezd beléjük süllyedni. Jézus megtartja, majd ezt mondja neki: Kicsinyhitű, miért kételkedsz? Ha a hullámokra nézel, azok benyelnek téged. A vihar mindig erősebb lesz nálad. Rám nézz, itt vagyok melletted, én tudlak megtartani téged! Bízd rám magad!

Merjétek végre sokkal jobban és teljesebben rám bízni magatokat – ezt kéri most tőlünk is Jézus.

Isten néha a kezünkbe adja a szabadításának nyilait, és elfogadja, amennyit ütni merünk. A győzelem nem kérdés, hiszen Isten teljes győzelmet aratott a gonosz felett. Azonban a hétköznapi küzdelmeinkben, a próbatételeink során a mi hitünktől teszi függővé a győzelmünk nagyságát. Ahogyan Jóás király esetében is történt, az ütések száma egyszersmind hitének próbája is volt.

Teljesen rábízni magunkat Isten hatalmára. Bizalommal fordulni Urunkhoz minden helyzetünkben. Erre bátorít Isten Igéje.

Ezt a teljes bizalmat egy imádsággal gyakorolhatjuk. A 31. zsoltárban imádkozó ember olyan bizalommal fordul Istenhez, ahogyan egy kisgyermek tud az édesanyjához. Tudva, hogy nála teljes biztonságban van, így szólíthatja meg. Ezzel a zsoltárral imádkozott Jézus is élete legsötétebb óráján, a kereszten, és bízta oda teljes önmagát Atyja kezébe. Ezért lehet ez a mi legbensőbb imádságunk is. Forduljunk hát így Urunkhoz életünk minden küzdelmében, az erőtlenségeink idején, félelmeink, próbáink között, és vállalt feladatainkban is:

„Kezedre bízom lelkemet, te váltasz meg engem, Uram, igaz Isten! Kezedben van sorsom, ments meg ellenségeim kezéből!” (Zsoltárok könyve 31,6.16)

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk Krisztus ítélőszéke elé.”

(2 Korinthus 5,10)

Igehirdetések

Bejelentkezés

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára