Jászolban

Alkalom: 
Adventi este
Dátum: 
2015. december 9. 17:00
Alapige: 
Lk 2,4-7

Olvasmány: Pál levele a filippiekhez 2,6-8; Pál 2. levele a korinthusiakhoz 4,6-7
Alapige: Lukács evangéliuma 2,4-7

"Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, a Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből való volt, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje, és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely."

Ezen a héten Betlehembe vezető utakat járunk végig, a Szentírás szereplőit, az Ige szavát követve. Az első út Názáretből indult, Mária és József útja, melyet a kényszer szorítása alatt kezdtek meg, aggodalmakkal a szívükben, mégis Istenben bízva. Aztán megérkeztek, de mégsem, mert a szálláson nem volt számukra hely, zörgetéseikre zárva maradtak az ajtók.

Ma este ez az út tényleg véget ér, Mária és József nem mennek tovább. Megérkezik a gyermek, és mi is megérkezünk.

Nem csillogó ünnepi fényekhez, nem idilli hangulatba, nem kényelmes otthonba. Hanem egy jászolhoz.

Az ezen a héten a gyülekezeti termünket díszítő, fényes, sok-sok gyertyás, hangulatos összeállítást ma estére levettem. Leborítottam egy egyszerű sötét szőttessel, egyetlen egyszerű mázas csuporral a tetején, benne egyetlen gyertyával.

Mert az istállóban, ahová ma este megérkezünk, nem világítottak színes gyertyák, nem díszítette színes égősor, lámpafüzér. Hűvös volt és sötét, talán csak egy régi cserép-mécsest tudtak gyújtani, amit ott találtak.

Ide érkezett meg a gyermek, egy jászolba.

Nem ünnepi ragyogásba, nem valami kivételesbe, kiemelkedőbe. Hanem egy szürke estébe egy hétköznapon. Az emberi lét egy hétköznapjába. Ami olyan volt, mint az összes többi, amilyen a valóságos emberi élet minden napja.

Egy jászolba! Még csak nem is embernek való helyre. Ez nem embernek, ez állatoknak való! Nem embernek, de semmiképpen nem egy szülő asszonynak, és nem egy kisbabának! Hogy egy összenyáladzott állat-etető fogadja be!

És egyáltalán, még kevésbé való Istennek, a Mindenhatónak, hogy egy kisbaba teste fogadja be!

A Mindenható Isten Szentje egy kisbabában, egy koszos istállóban, egy tehénnyálas jászolban… Egy ennyire szánalmas, büdös, mocskos, méltatlan helyen… Egy emberben, akit még úgy kell etetni, tisztába tenni!

Valóban, ahogy a filippi levélből olvasott Krisztus-himnusz mondja: „Ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, embernek bizonyult – megalázta magát”.

Valóban megalázta magát.

Ez az istálló, ez a jászol, ez a magatehetetlen kisbaba nagyon fontos üzenete az igének. Mert Isten azóta is ezt csinálja. Cserépedényekbe teszi kincsét, az Ő Krisztusát – ahogy Pál írt erről Korithusba.

Ócska-törékeny cserepekben ragyogtatja fel világosságát: Bennünk! A mi szívünkben, a mi életünkben.

Nem kell hozzá ünnep. Eljön hétköznap is. Talán nincs is nálunk rend – bennünk tisztaság… csak bűnök mocska, indulatok szúrós szalmája, irigység vagy keserűség savanyú szaga..

De Ő jön, és megszületik bennünk, méltatlan és esendő szívünkben. És az Ő egyetlen drága fénye elég, hogy beragyogja a mi életünk minden sötétségét.

Egyetlen emberi élet sem túl hideg vagy túl sötét neki, hogy belépjen, betöltse és beragyogja. Lehet így gondolnunk magunkra mindig, legnagyobb mélységeinkben is, és így kell tudnunk tekinteni embertársainkra is, mindenkire!

Mélyítse el bennünk végül e gondolatokat Siklós József költő „Te mit tennél?” című verse:

Ha lenne egyetlen fiad,
S szeretnéd őt nagyon,
Oda tudnád-e adni, mondd,
Egy hideg hajnalon?

Engednéd-e, hogy jászolágy
Várja bölcső helyett,
Hogy istállóban, állatok
Közt kapjon fekhelyet?

Hagynád-e, hogy ha gőgicsél,
Más lesse el szavát,
Más fogja párnás kiskezét,
Tükrözze mosolyát?

Tűrnéd-e, hogy a munka, a gond
Korán megtörje őt,
Hogy esztelennek csúfolják
Egy nagy tömeg előtt?

Végignéznéd-e kínjait
Az átkos durva fán?
Hallgatnál-e, ha felkiált:
,,Mért hagytál el, Atyám?"

Az Isten érted tette ezt!
Jöjj, hajts térdet, fejet,
És alázattal, boldogan
Ismerd el, hogy szeret!

(Elhangzott: 2015. december 9-én, a szerdai Adventi Estén)

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk Krisztus ítélőszéke elé.”

(2 Korinthus 5,10)

Igehirdetések

Bejelentkezés

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára