Hitt a szónak

Alkalom: 
Epifánia ünnepe utáni 1. vasárnap
Dátum: 
2015. január 11. 10:30
Alapige: 
Jn 4,50
Audio: 

Olvasmány: János evangéliuma 4,43-53
Alapige: János evangéliuma 4,50

"Menj el, a te fiad él. – Hitt az ember a szónak, amelyet Jézus mondott neki, és elindult.”

Ez a történet Jézus fellépésének kezdetén játszódik. Ő is felment Jeruzsálembe az ünnepre, ahol sok csodát és jelet tett, aztán hazatért. Szűkebb hazájában, Galileában pedig ki így, ki úgy fogadta. Történt egy csoda itt is, egy gyermeket meggyógyított.

Amiről azonban igazán szól ez a történet, az a hit kérdése.

„Senki sem próféta a maga hazájában” – idézi Jézus is, Galileára gondolva, mert megtapasztalta, hogy éppen a hozzá legközelebb állók számára volt nehéz meglátni az ács fiában a megígért Messiást. Mégis – azt olvassuk – voltak, akik befogadták, mert szintén fent voltak az ünnepen a fővárosban, és látták csodáit és jeleit.

Kérdés azonban, hogy ez-e az igazi hit. Mintha azt mondanák: „Lássuk, tényleg ő-e az! Vajon mit tud? Mit mutat, hogy higgyünk benne? Volt, hogy meg is kérdezték Tőle: Milyen jelt mutatsz, hogy higgyünk benned? Olyan ez a hozzáállás, mintha Jézus valami porondon álló mutatványos lenne, a „hívők” pedig a nézőtéren ülő közönség. Akik kívülről néznek és ítélnek. De a történetből nyilvánvalóvá lesz, hogy Jézus szerint nem ez a hit, hanem az, amihez a végén érkezünk meg.

Kívülállóként jön valaki, egy királyi tisztviselő, talán hivatalnok, talán katonaember, nem tudni. Nem ismeri a szent iratokat úgy, mint az írástudók, nem ismeri Jézust úgy, mint a földijei. De mégis mindenkinél közelebb kerül, nem tud kívül maradni, mert úgy jön, mint édesapa. Az átélt nehézségben Jézus személye a saját életének kérdésévé válik. Elindult a Genezáreti tó partjáról, Kapernaumból, fel a hegyekbe, Kánába. Annyi a távolság, mintha mi mennénk innen a Balatontól Veszprémbe, gyalog. Talán kora hajnalban indult, hogy még délután odaérjen. Nehéz lehetett az emelkedő, de hajtotta a gyermekéért való aggodalom, kétség és remény.

S mikor megtörténik a várva várt találkozás, mit kap? „Menj el!” és „Él.” Bizonyosan nem ezt várta. Hiszen azt kéri, hogy a Mester jöjjön el hozzá. Most pedig csak szavakat kap, egy felszólítást és egy ígéretet.

Csodákat és jeleket vártok, hogy higgyetek? – kérdezi Jézus. Csakhogy ez épp fordítva van! Hit nélkül nem láthattok csodát. Hit nélkül nem érthetitek meg és fel sem ismerhetitek Isten jeleit az életetekben!

Nyilván nehéz pillanat volt a királyi tisztviselő számára, mikor megértette, hogy Jézus nem fog vele elindulni. Se a tekintélye, se a pénze, sem kérlelő szavak nem hatnak, „csak” egy ígéret van, hogy meggyógyul és él a fia, és ezzel együtt a felszólítás, amire válaszolni kell, elindulni haza. Talán csalódott, hallgat először és vívódik, hogy bármit válaszolna, nincs feljegyezve. Aztán dönt, és elindul. Már délután van, talán megy is egész éjjel, s mire feljön a nap, találkozik a szemben jövő szolgákkal. És átéli a csodát! Kiderül, hogy Jézus szava, amiben hitt, olyan erő és valóság, amibe belekapaszkodni, elindulni, életet rábízni lehet.

A hitről tanít minket ez a történet. Arról, hogy az nem valami passzív és elméleti dolog. Persze, lehet elhinni vagy sem egy újsághírt, esetleg hogy van-e a hűtőben tej vagy nincs. De az Istenben való hit egészen más.

Aktív bizalom! Egyrészt azt jelenti ez, bízni igazán csak valakiben lehet, tehát a bizalom kapcsolat valakivel. Másrészt a bizalom elindít, megmozdít, olyasmi, amire építek, és közben történik meg a megtapasztalás. Ennek az apának el kellett indulnia, hogy élve találja a fiát, az Ékes kapuban kolduló bénának fel kellett állnia, hogy aztán kitörő örömmel ugrálni tudjon, a vaknak, akinek Jézus csak bekente a szemét sárral, el kellett botorkálnia egészen a Siloám taváig és megmosakodni, hogy lásson.

A Krisztusban, Istenben való hit nem az, hogy mutass valamit, és akkor majd hiszek, majd jó ítéletet alkotok Rólad. Hanem az, hogy bízom Benned, a Te ítéletedre és kegyelmedre bízom magamat, és így engedem, hogy „mutass valamit” az életemben.

Olvastam egy egyszerű kis történetet, ami azonban nagyon jól szemlélteti a mai igénk üzenetét:

Valamikor réges-rég élt egy kötéltáncos, aki azzal kereste a kenyerét, hogy városról városra járt, kifeszített a piactér fölött jó magasan egy kötelet, és azon mindenféle mutatvánnyal szórakoztatta az embereket. Bámulatos dolgokra volt képes. Könnyedén végigsétált a kötélen, ugrált rajta, vagy éppen szaltózott. Az emberek a piactéren csak álltak és tátott szájjal meredtek a kötéltáncosra, és persze minden merészebb mutatványa után vastapssal fejezték ki elismerésüket. Egy alkalommal, mikor már kellően elkápráztatta a piactéren összegyűlt sokaságot, arra kérte a zöldségárust, adja föl neki a talicskáját. Óvatosan ráhelyezte a kerekét a kötélre, majd lekiáltott:

Elhiszitek-e, hogy végig tudom tolni ezt a talicskát a kötélen?

Hát persze, hogy elhisszük! Már hogyne hinnénk el? – hangzott az ott állóktól a válasz. Hát azt elhiszitek-e, hogy akkor is végig tudom tolni a talicskát a kötélen, ha ül benne valaki? – feszítette tovább a húrt a kötéltáncos. Ha végig tudod tolni üresen, mi az neked, ha ül is benne valaki? – mondták a bámészkodók. No és ki vállalkozik arra, hogy bele is ül? – tette föl utolsó kérdését a mutatványos. Hirtelen kínos csönd támadt az egész piactéren.

A feszült csendet egy 7-8 éves kisfiú lelkes kiáltása törte meg: – Majd én beleülök!

Az emberek döbbenten néztek a kisfiúra, aki már oda is szaladt a kötélhez, és kérte az ott álldogálókat, hogy segítsenek neki, emeljék föl a kötéltáncoshoz, aki elkapta a kezét, és óvatosan beleültette a talicskába. A mutatványos várt néhány másodpercet, mintha erőt gyűjtene, majd megindult a gyerekkel a kötél másik vége felé. Egyik produkciójára sem figyeltek olyan feszülten az emberek, mint erre. Végre aztán a talicska szerencsésen átért a túloldalra. Hatalmas üdvrivalgásban tört ki mindenki, miközben a kötéltáncos leengedte, lent pedig átvették a kisfiút. A zöldségárus megkérdezte:

De hát hogy volt bátorságod beleülni olyan magasan abba a talicskába? Honnan vettél bátorságot, hogy rábízd magad egy idegenre?

Nem idegen ő nekem! – válaszolta mosolyogva a kisfiú – Ő az édesapám.

Ez a kis történet is az ige kérdéseit hangosítja ki felénk:

Mi a kapcsolatunk Krisztussal? „Közönsége” vagyunk-e, esetleg kérésekkel, elvárásokkal, vagy pedig „közösségben” vagyunk Vele, akiben a Mindenható Isten a mi Mennyei Édesatyánk ?

Hitünk mire elég? Bámészkodásra, elismerésre, helyeslésre, tapsra – néha kételkedésre, aztán csalódásra? Vagy pedig az a magunkat a kezébe teljességgel odaadó, szavára, hívására-küldésére nekiinduló bizalom?

Hírlevél: Igehirdetések

Ha feliratkozik, hetente 1 e-mailt küldünk a hét Igéjével és a legutóbbi igehirdetésekre való hivatkozással.

1 + 12 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

A hét igéje:

"Egymás terhét hordozzátok,  és így töltsétek be Krisztus törvényét."

(Galata 6,2)

Igehirdetések

Aktuális

Vasárnapi hirdetések a
legutóbbi "Mécses"-en:

Istentisztelet Akarattyán vasárnap 9-kor az Imaházban
Istentisztelet Kenesén vasárnap de. fél 11-kor a Templomban

• A református temető kitisztítása és rendezése folyamatban van, a munkálatok eddigi költsége mintegy 700.000 forint. Továbbra is célunk a temető teljes körbekerítése. Elsőként a Soós-hegy felőli szakaszt szeretnénk elkészíteni a Partfő utcai gazdasági bejárattól a magaspartig. A kerítésre adománygyűjtést hirdetünk, aki ezt a célt szívesen támogatná, adományát eljuttathatja banki utalással, készpénzes befizetéssel, vagy sárga csekken. Hálásan köszönünk minden segítséget!
• Július 4. szombatra a református temető rendezéséért takarítást szerveztünk – közösségi összefogással. Nagyon szépen köszönjük mindazoknak a munkáját, akik a hulladékfa összegyűjtésében, szemétszedésben, csihatag irtásban vagy bármi másban segítettek! Köszönetünk jeleként szeretettel hívjuk a segítőket jövő szombaton, 11-én 14 órakor egy közös bográcsozásra a Gyülekezeti Házhoz.
• Július 3-án pénteken évzáró tanulmányi kirándulásra mentünk Pápára a konfirmandus fiatalokkal. A járvány miatt májusban elmaradt konfirmáció helyett július utolsó vasárnapján, 26-án lesz a fiataljaink ünnepélyes fogadalomtétele!
• Isten iránti hálával köszönjük mindenkinek, aki adományával, egyház-fenntartói járulékával támogatja Egyházunk fenntartását! Buzdítunk mindenkit, aki teheti, kapcsolódjon be a közös teherviselésbe! Ha csatlakozni szeretne a támogatók köréhez, az adomány eljuttatásáról itt olvashat bővebben.

 

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára