Hálaadással élni

Alkalom: 
Szentháromság ünnepe utáni 23. vasárnap
Dátum: 
2015. november 8. 10:30
Igehirdető: 
Alapige: 
1Tim 4,4-5
Audio: 

Olvasmány: 1 Timóteus 4,1-5
Alapige: 1 Timóteus 4,4-5

"Mert Isten minden teremtménye jó, és semmi sem elvetendő, ha hálaadással élnek vele, mert megszentelődik az Isten igéje és a könyörgés által."

Képzeljük el azt a helyzetet, hogy valaki állandóan a sarkunkban van, árgus szemekkel figyeli minden mozdulatunkat, és lépten-nyomon figyelmeztet, beleszól dolgainkba és korlátoz: „Nem, az úgy nem lesz jó.” „Azt az ételt nem szabad megenned.” „Ebbe a társaságba nem mehetsz el.” Olyan lenne ez, mintha kezünket-lábunkat gúzsba kötnék, élni sem szabad.

A mai újszövetségi igénk hátterében valami ilyesféle helyzet alakult ki lelki értelemben. Megjelentek a gyülekezetben bizonyos tévtanítók, akik a hit szempontjából másodlagos dolgokban is korlátozni akarták a többieket. Abban a korban ilyen kérdés volt például, hogy mit szabad megenni, és mit nem. Kérdés volt, hogy a hívő ember vehet-e húst attól a hentestől, aki a pogány szertartásokat is kiszolgálta. Pál egyébként erre azt mondta, hogy Krisztusban mindenre szabad vagyok, de legyek tekintettel a másik lelkiismeretére.

A gyülekezetbe érkezett tévtanítók egy nagyon szigorú aszkétikus rendet hirdettek, tiltották bizonyos ételek élvezetét, tiltották a házasságot, az ő tanításuk szerint az életből száműzni kell mindent, ami öröm, élvezet vagy gyönyörűség.

Hát őket teszi helyre Pál apostol. Nem engedi nekik, hogy hamis tanításaikkal szétdúlják a gyülekezetet, és mások hitét megbéklyózzák.

„Isten minden teremtménye jó, ha hálaadással élnek vele.” Minden, ami szép, ami gyönyörködtet, minden, ami örömforrás, felüdülés, amit Isten nekünk ajándékozott – mindezt az Ő kezéből fogadhatjuk el. Élhetünk ezekkel, és hálát adhatunk értük a mi gazdag Atyánknak.

Bőkezű Istenünk van, aki világ sokféle szépségével és örömével ajándékozott meg minket. Fontos, hogy itt az apostol „teremtményekről” beszél, amikkel hálaadással élhetünk. Mit is olvasunk a Teremtéstörténetben, a Szentírás elején? Minden egyes nap után, Isten minden alkotása után ez áll: „És látta Isten, hogy jó.” Az egész alkotó munkája is ezzel zárul: „Látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó”. És mit tesz ezután? Az egész világot, a szép és jó Teremtést odaajándékozza az embernek! Azt mondja neki: Legyen a tiéd, műveld és őrizd a földet, gondoskodj róla, élj belőle!

„Isten minden teremtménye jó” – írja az apostol, és ezt még azzal is megerősíti, hogy „megszentelődik Isten igéje és a könyörgés által”. Vajon mit jelent ez a mondat? Nyilván nem azt, hogy bármit megszentelhet valaki, ha ráolvas valamilyen Igét, és mond egy fohászt fölötte. Itt az apostol nem valami formalitásról, hanem nagyon mély jelentőségű és komoly dologról ír.

„Megszentelődik az ige és a könyörgés által.” Vagyis mindezek az ajándékok bevonódnak a hívő ember és Isten kapcsolatába, beszélgetésébe. Mert nemcsak a gondjainknak van helye Istennél, nemcsak a félelmeinkkel, fájdalmainkkal, mindennapi küzdelmeinkkel mehetünk Hozzá. Hanem a sok szépségnek, ajándéknak is ott a helye Istennél! Ott a helye Istennel való kapcsolatunkban. „Megszentelődik az ige és a könyörgés által”. Ha tudsz érte imádkozni, ha tiszta szívvel tudsz hálát adni érte Istennek, akkor élj vele bátran, mert Isten minden teremtménye jó!

Vajon részt vesz-e Jézus a mi örömeinkben? Ha igen, akkor hogyan? Hogyan ajándékoz meg bennünket gazdagságából?

A kánai menyegző története (János 2) gyönyörűen bemutatja ezt. Nézzük csak, mi is történik? Már a kiindulás is nagyon lényeges, hiszen Jézust itt nem tanítani hívják, vagy gyógyítani, hanem egy lakodalomba! Ő pedig elfogadja a meghívást, hogy részt vehessen a házaspár és a násznép örömében. Jézus anyja is ott volt a meghívottak között.

Hogyan van jelen, mit tesz Jézus? Sokáig semmi különöset, nyilván együtt eszik és iszik a többiekkel, beszélget velük. Az akkori keleti szokások szerint 7 napig tartott a lagzi, volt bőven idő egymásra, és a közös örömre. Jézus tehát ott van köztük, és egyszer csak botrányos dolog történik: a vendéglátók rájönnek, hogy hamarosan elfogy a boruk. Ez igen nagy szégyen, ha kitudódik. Talán rosszul mérték fel a fogyasztást, talán szegények voltak, ezt nem tudjuk. Fontos viszont, hogy a bajban megtalálják Jézust, és a szolgák mindenben követik szavait.

Hat nagy kővedret töltenek meg vízzel, majd pedig Jézus szavára felkínálják belőle a bort a násznagynak és a népnek. Kiderül, hogy sokkal finomabb, mint az előző, és mennyiségre olyan sok, hogy nemcsak hét, hanem hétszer hét napra is elég volna.

Adódik a kérdés: Vajon miért segít Jézus ebben az emberi dologban? Miért adja nevét és isteni erejét egy menyegzőhöz? Hát azért, mert egyáltalán nem lényegtelen dolog, ami itt történik! Jelként teszi ezt Jézus, vagyis üzenete van vele mindenki számára! Ezzel a bőséggel előre mutat az Istennel való jövőbeli nagy örömlakomára! Mutatja ezzel, hogy Isten mellett öröm van és bőség. Ahogyan az Isten népének adott ígéret is hangzik: „Ehetsz jóllakásig, és áldani fogod Istenedet, az Urat azért a jó földért, amelyet neked adott.” (5Móz 8,10)

Igen. „Isten minden teremtménye jó, ha hálaadással élnek vele, mert megszentelődik az ige és a könyörgés által.”

Tudunk-e hálaadással élni? Tudunk-e mindent hálával fogadni Isten kezéből, az Ő ajándékaként?

Látjuk-e Isten gazdag szeretetének jeleit az életünkben? Látjuk-e ezt szeretteinkben, a családunkban; látjuk-e a javainkban, abban, hogy van fedél a fejünk fölött, és van, mit ennünk, ilyen hétköznapi, egyszerű dolgokban? És látjuk-e az erőnkben, az egészségünkben, ami talán pont elég arra, ami szükséges; és látjuk-e a tehetségünkben, az adottságainkban, jó tulajdonságainkban, amikkel élhetünk Isten dicsőségére?

Ez a mai Ige arra biztat bennünket, hogy gondoljuk végig az életünket ebből a nézőpontból! Hogy megajándékozottak vagyunk! Isten szeretettjei vagyunk. Indítson ez hálára bennünket Isten iránt!

„Áldjad Őt, mert az Úr megáldja minden munkádat,
Hűsége, mint az és harmatja, bőven rád árad.
Lásd: mit tehet Jóságos Lelke veled,
És hited tőle mit várhat.

Áldjad az Úr nevét, Őt áldja minden énbennem!
Őt áldjad lelkem, és Róla tégy hitvallást nyelvem!
El ne feledd: Napfényed Ő teneked!
Őt áldjad örökké! Ámen.”
(264. ének)

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk Krisztus ítélőszéke elé.”

(2 Korinthus 5,10)

Igehirdetések

Bejelentkezés

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára