Felmentő ígéret

Alkalom: 
Advent 1. vasárnapja
Dátum: 
2015. november 29. 10:30
Alapige: 
Zak 3,1-4; 6,11-12; Hag 2,9
Audio: 

Olvasmány: Zakariás könyve 3
Alapige: Zakariás könyve 3,1-4; 6,11-12; Hag 2,9

„Azután megmutatta nekem Jósua főpapot, aki az Úr angyala előtt állt, meg a Sátánt, aki jobb keze felől állt, és vádolta őt. Az Úr angyala pedig ezt mondta a Sátánnak: Dorgáljon meg téged az Úr, Sátán! Hát nem tűzből kiragadott üszkös fadarab ez? Jósua ugyanis piszkos ruhába öltözve állt az angyal előtt. Azután ezt mondta az angyal: Vegyétek le róla a piszkos ruhát! Neki pedig ezt mondta: Nézd! Elvettem a bűnödet, és díszes ruhába öltöztetlek téged.”
„Csináltass koronát, és tedd Jósua főpapnak a fejére! Ezt mondd neki: Így szól a Seregek Ura: Van egy férfi, akinek Sarjadék a neve, mert helyette sarjad, és felépíti az Úr templomát.”
„Nagyobb lesz e későbbi templom dicsősége, mint a korábbié volt, mondja a Seregek Ura, és ezen a helyen békességet adok!”

Napjainkban tanúi vagyunk egy megrendítő népvándorlásnak keletről nyugatra. Menekülők százezrei jönnek Európa felé. Több mint két és fél évezreddel ezelőtt szintén volt egy nagy vándorlás, keletről nyugati irányban. Ötvenezer ember hömpölygött végig az arab sivatag északi határán, csakhogy ők nem menekülők, hanem megmenekültek voltak.

Izrael népe a hetven éves babiloni fogság végén lehetőséget kapott a hazatérésre. Nem mindenki indult el, sokakat marasztalt az idegenben kialakított egzisztencia, a megszokott kényelem. De voltak, akik hálatelt szívvel és nagy reményekkel nekieredtek a hosszú útnak, egy kinevezett helytartó és egy főpap vezetésével. Ez a főpap volt Jósua.

A hazatérőkben ott volt az öröm az újrakezdés, az újjáépítés lehetősége miatt, megérkezéskor azonban az elpusztult ország, a lerombolt templom, az elnéptelenedett, felgazosodott föld elkeserítő látványa fogadta őket. Szinte a semmiből kellett, elbátortalanodva, újrakezdeni.

Az először felolvasott igerész Zakariás egy látomása egy mennyei jelenetről. Az ember, Jósua, az Isten színe, angyala előtt áll, harmadikként pedig ott áll a Sátán, szünet nélkül az embert vádolva.

Jósuáról kiderül először is, hogy piszkos ruhában van. Isten előtt piszkos ruhában, vagyis bűnösen áll, ahogy minden ember, a tökéletes és szent Isten előtt. Egyénként is, saját esendő emberi mivoltában, de népe papja, közbenjárójaként, annak bűneit is hordozva. Ott áll, minden kétséggel, félelemmel, hűtlenségekkel, bűnökkel, istenbizalom hiánnyal. Hiszen már másfél évtizede akkor, hogy hazaérkeztek a fogságból, és a templom még mindig nem épült újjá! A nehézségek, akadályok, kétségeskedés mind megbénítja őket.

De kiderül az is, hogy a főpap némán áll ott. Halljuk szólni az angyalt is, a Sátán szüntelen vádjait is, Zakariást is, ahogy meséli az egészet, csak Jósua hallgat. Egyrészt mert valóban, nincs mit mondani. Jogos a vád. Másrészt a hallgatás azt is jelenti, hogy nem mond ellent, nem vitatkozik, vállalja bűnös voltát Isten előtt. Bűnlátással és bűnbánattal van ott.

S akkor valami teljesen váratlan és következetlen dolog történik! Isten üzenete megszólal, és döbbenetes módon nem a vádlott, hanem a vádló kap ítéletet. Megítéltetik és elhallgattatik! A vádlottról pedig egyszercsak leveszik a piszkos ruhát, és adnak neki szépet és tisztát. Hogy történhet ilyesmi? Hogyan lehetséges ez?

A válasz a folytatásban van, az ígéretben: eljön majd Valaki! Sarjadék = Új Hajtás, vagyis a régi gyökérből, de mégis teljesen új. Jön majd egy férfi, egy ember, aki mégis sokkal több lesz: az Úrtól küldött Messiás!

Ő fogja majd eltörölni Isten népének bűnét, ő leveszi róluk a piszkos ruhát. Beteljesedik majd, amit a Jelenések könyve már így ír le: „Most lett a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a királyság, a hatalom pedig az Ő Krisztusáé, mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket. Legyőzték őt a Bárány vérével!”

Igen, a vádló levettetett és elhallgattatott, mert legyőzték a Bárány vérével. A keresztfán kiontott vérrel, amiről Pál így ír Kolosséba, ugyancsak vádlott voltunkról szólva: „Eltörölte a minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt – odaszegezve a keresztfára!”

Ezért lesz nagyobb e majd most felépülő templom dicsősége a korábbiénál. Pedig sokan keseregtek a hazatért nép közt, hogy a hajdani, hatalmas és gazdag salamoni templomot reményük sincs újraépíteni, csak sokkal kisebbet és szerényebbet. Mégis sokkal nagyobb lesz a dicsősége!

Alig több, mint ötszáz esztendő múlva…

Mert mikor eljön a „Sarjadék”, ebbe a most épülő templomba fogják behozni kisbabaként, József és Mária. Ebbe a templomba fogja húzni a szíve, amikor tizenkét évesen hiába keresik Őt bárhol másutt. Ebben a templomban kezdi majd felnőttként Isten kegyelmét hirdetni, gyógyítani, bűnt bocsátani. És Nagypéntek délutánján, mikor meghal a kereszten, és a világ elsötétül, ebben a templomban fog tetejétől az aljáig kettéhasadni a kárpit, ami a Szentek Szentjét, a Szent Isten jelenlétét elválasztotta addig a bűnös embertől.

Valóban Ő fogja felépíteni az Úr igazi templomát: „Romboljátok le ezt a templomot, és három nap alatt felépítem!” – ígérte, és halála utáni harmadik napon feltámadt. És az Ő testében valósággá lett a tökéletes templom, Őbenne Isten valóban teljességgel jelen van, velünk van minden napon immár, a világ végezetéig!

Addig is Jósua kap egy különleges követ, amely Isten állandó jelenlétére emlékezteti, arra, hogy él az Ő ígérete. És a tiszta ruha mellé kap egy új és tiszta papi süveget is: feladata, megbízatása megújításának a jelét. Járj az én utamon, és teljesítsd, amit rád bíztam! – mondja neki az Úr.

És mondja nekünk is, akiknek már nem valami évszázados messzi jövőbe tekintve kell reménykednünk az ígéret beteljesedésében, hanem ebben az adventben is már hálatelt szívvel nézhetünk fel a golgotai keresztre. De csak úgy, ha Isten színe előtt állunk meg mi is, bűnbánattal vállalva piszkos ruhánk. Őszinte szívvel, de Krisztus kegyelmében bízva. Ahogy ez a vers is megfogalmazza:

"Ahol mi járunk, sárrá lesz a hó,
az égi szépség nem nekünk való.
Jaj, szennyesek vagyunk mi emberlelkek!
Mit elplántálunk, lehull a virág,
ahol mi élünk, pusztul a világ.
Ó, fertőző itt már minden lehelet!

A hitünk omló, dudvalepte rom,
a reménységünk: ködbetűnt orom,
szeretetünknek megbénult a karja,
csonka a hűség, csorba az öröm,
belül az önző, szűk látókörön,
s nincs ki a jót kitartón akarja.

Nincs mit tenni, mint földre omlani,
rút vétkeinket mind bevallani,
nem segít már más, csak a mély bűnbánat.
Felsírok: Krisztus, szánj meg engemet,
cseréld ki az én bűnös szívemet,
legyen még nekem s népemnek bocsánat!"

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk Krisztus ítélőszéke elé.”

(2 Korinthus 5,10)

Igehirdetések

Bejelentkezés

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára