"Azonnal követték őt..."

Alkalom: 
Szentháromság ünnepe utáni 9. vasárnap
Dátum: 
2015. augusztus 2. 10:30
Alapige: 
Mk 1,16-20
Audio: 

Olvasmány: Filippiekhez írt levél 3,7-14
Alapige: Márk evangéliuma 1,16-20

"Amikor a Galileai-tenger partján járt, meglátta Simont és Andrást, a Simon testvérét, amint hálót vetettek a tengerbe, mivel halászok voltak; és így szólt hozzájuk Jézus: "Jöjjetek utánam, és emberhalászokká teszlek benneteket." Erre azok a hálókat otthagyva azonnal követték őt. Amikor kissé továbbment, meglátta Jakabot, a Zebedeus fiát és Jánost, a testvérét, amint a hálóikat rendezgették a hajóban; és azonnal elhívta őket, azok pedig apjukat, Zebedeust a napszámosokkal együtt a hajóban hagyva, elmentek őutána."

Az előző szakaszban, amelyik az „evangélium kezdetéről” szólt, Márk evangélista bemutatja, hogy kicsoda az a Jézus, akiről könyvét írja. Minden róla beszél, Őrá mutat. Jézusról tesznek bizonyságot az ószövetségi írások, róla beszél Keresztelő János, Jézusra mutat az Atya és a Szentlélek, de a kísértéstörténetben még a gonosz hatalma is azonnal felismeri őt. Ezután így kezdi hirdetni Jézus az evangéliumot: Betelt az idő, és elközelített már az Isten országa!”

Mind Jézus bemutatása, mint aki az egész teremtett világ középpontjában van, mind küldetésének összefoglalása egy grandiózus bevezető része. De mi közünk lehet mindehhez nekünk? Mi köze lehet ennek ahhoz a mindennapi, kérdésekkel teli élethez, az én apró-cseprő ügyes-bajos dolgaimhoz, ami közel sem tűnik ilyen jelentősnek, de nekünk mégis fontos, hiszen ez a mi egyszeri életünk?

A válasz erre a kérdésre a következő kifejezésben rejlik: elhívás. A nagyívű bevezetés után Jézust egy konkrét helyen és időben találjuk, amint a Galielai tó partján sétál, és mindennapi munkájukat végző, hús-vér embereket hív el követésére. Nem hitrendszert ad át nekik, nem erkölcstan órákat tart, nem vallásos tradíciókat ápol vagy elevenít fel. Követésre hív, ami életreszóló döntést feltételez.

Számos elképzelés él a fejekben arról, hogy hogyan, miért és kiből lesz keresztény, vagy Jézus követője. A legtöbben azt gondolják, hogy valakit úgy neveltek, de amikor látszólag váratlan felnőtt megtéréssel találkoznak, nem értik. Vagy azt gondolják, akkor biztos, hogy az illetőnek valamilyen problémája, gyengesége volt. Az ilyen leegyszerűsített gondolkodás szerint tehát két táborban kellene keresni azokat, akik Jézus követőivé válnak: a vallásosok és a problémások.
Mindennek fényében feltűnő, hogy hol és hogyan születnek az első tanítvá-nyok. Miután Jézust megkereszteli Keresztelő János Júdeában, Jézus visszatér szűkebb hazájába, Galileába, és ott kezdi el hirdetni Isten országát. Nem Jeruzsálembe megy, a vallás középpontjába, ahol a legtöbb írástudó, papi elöljáró, rabbinikus iskola él és működik. Még csak nem is Júdeában kezdi szolgálatát, hanem az elmaradottnak, „Isten háta mögöttinek” tartott Galileában. Amit a jeruzsálemiek lenéztek, és amellyel kapcsolatosan alapvető fenntartásaik voltak („származhat-e valami jó Názáretből?”). Galilea területére ugyanis pogányokat telepítettek az izraeli országrész pusztulása után (Jézus előtt több mint 700 évvel), és bár jelentős zsidó kulturális és vallási élet folyt itt Jézus idejében, a jeruzsálemi vallásos arisztokrácia szemében lenézett volt a galileai népesség. Az elhívás és követés nagy csodája tehát nem a különösen is vallásosok körében született meg.

Azután pedig itt két testvérpárról olvasunk, Simonról és Andrásról, illetve Ja-kabról és Jánosról. Mind a négyen halászok, tehát életerős, egészséges fiatalemberek. Azt sem mondhatjuk, hogy anyagi vagy szociális problémáik lennének. A halászok, ha nem is voltak a galileai társadalom gazdasági elitje, semmiképpen nem voltak a legalján sem. A halászat jól jövedelmező mesterség, a sóval tartósított hal keresett galileai exportcikk volt. Jakab és János apja családi vállalkozásában napszámosok is dolgoztak, így szegényeknek semmiképpen sem tekinthetők.

Be kell látnunk, hogy az elhívás egészen egészséges, normális fiatal felnőtteket ért el a mindennapi életük apró-cseprő ügyei közt. A követő nem feltétlenül a szigorúan vallásosok között vagy a különösen szegények között születik.

Milyen radikális, amit Márk leír: a hálókat otthagyva azonnal követték őt. Azonnal elhívta őket, azok pedig apjukat a hajóban hagyva, elmentek őutána.

Az elhívás tehát egyetlen szó, vagy mondat Jézus részéről, amire a válasz a követés, az a követés, amelybe beletartozik az „otthagyás”. Akit Jézus elhív, és elindul utána, az otthagyja a hálókat, a hajót, apját, a napszámosokkal együtt. Követők, azaz tanítványok lesznek. Rálépnek egy útra, és ezzel maguk mögött hagynak egy másik utat, amelyen talán jó esetben növekszik az üzlet, több hajóval halásznak, átveszik apjuktól a családi vállalkozás irányítását, és így tovább.

Érezzük az eltökéltséget mindebben, ami persze nem jelenti azt, hogy ez a négy fiatal felnőtt már itt tudta volna, hogy mi vár rá Jézus követésében, hogy soha nem ingott volna meg. Tudjuk, hogy megtagadták, hogy elfutottak, de az elhívás és követés valóságos voltát mutatja mégis az, hogy végül mind a négyen úgy haltak meg, hogy Jézus apostolai voltak a haláluk pillanatában.

Ezzel együtt olyan érthetetlen mégis, ami történik. Ilyen hirtelen, ennyire előzmények nélkül – ez nem életszerű. Szeretnénk hallani arról, hogyan találkoztak ezek a halászok korábban Jézussal; mi mindent hallottak már tőle. Szeretnénk látni a folyamatot, szeretnénk belelátni a lelkükbe, hogy megértsük, mi is történt valójában. Miért nem hallunk arról, hogy Keresztelő János tanítványai voltak? Ez így túl gyors, túl hirtelen, túl radikális. Hol van a tér, hogy gondolkodjunk, hol van a lehetőség arra, hogy egyezkedjünk, mikor tudjuk meg, hogy ha igent mondunk, valójában mire is mondunk igent? Mi a magyarázat?

A titok az elhívó személyében rejlik. Jézus, az Isten Fia eljött, és benne elérkezett az Isten uralma. Ő a Fiú, benne gyönyörködik az Atya, rajta nyugszik meg Isten Lelke. De ő, az Isten Fia az, aki a Galielai tó partján jár. Ő az, aki a mindennapi élet apró-cseprő eseményei között jár. Ő az, aki meglát és elhív.

Nincs tehát más magyarázat, mert ami itt történik, semmihez sem fogható, mert maga Isten van benne jelen. Márk ezt akarja megmutatni nekünk: semmi más nem számít, mint az, aki elhív, és az, aki engedelmesen válaszol. Ő megszólít, te pedig feltétlen bizalommal és engedelmességgel válaszolsz szavára. A Jézussal való kapcsolat szíve az elhívás és a követés – ha régóta az övé vagy, éppen úgy, mintha csak ma válaszolnál neki. Ezért halljad ma újra annak a szavát, aki így szól hozzád: Kövess engem!

Az történt ugyanis sokunkban, hogy a kegyelem bizonyossága kikezdte a követés, a Jézus iránti engedelmesség feltétel nélküli parancsát. Elhittük, hogy akkor is van kegyelem, akkor is jár kegyelem – ha nem engedelmeskedünk Jézus Krisztusnak. Sőt, talán az is megfordult bennünk, hogy ha mindent a kegyelem tesz, nekünk nincs mit tenni; nem lehet megtérni, elhagyni azt, ami engedetlenség, hiszen nem mi tesszük. Azt hiszem, könnyen átengedjük magunkat egy ilyen értelemben vett belenyugvásnak: amíg Isten nem teszi meg velem a csodát, amíg ő nem változtat meg, én nem tudok változni.

Nem leszek szeretőbb és odaadóbb férj vagy feleség, nem fogok áldozatból, érzéseim ellenére kedvébe járni a másiknak, mert nem ott tartok. Nem fogok szakítani mindazzal, ami rossz az életemben, nincs erőm. Azaz nem követed Jézust, nem jársz szorosan a nyomában a szeretet és a kereszt útján, mert, gondolod, majd feloldoz a kegyelem. Ezt a „kegyelmet” nevezzük „olcsó kegyelemnek”.

Ha te ma, Jézus szavát hallva, be akarsz lépni a drága kegyelem erőterébe, akkor ismerd el engedetlenséged, és hagyd magad mögött, amiről tudod, hogy engedetlenség. Jézus Krisztus érted való áldozatának hatalmas ajándéka úgy és akkor árad rád, ha te teljes szívvel kész vagy neki engedni és őt követni. Kegyelem és követés összetartoznak.

Ha találkoztál Jézussal, tudnod kell, miben hív konkrét engedelmességre, minek az elhagyására szólít fel. Ha hinni akarsz, indulj el utána, kövesd őt, hiszen így kerülsz közösségbe vele. Nem elmélkedhetsz tovább a hálók mellett; fel kell állnod, és el kell indulnod, hogy megtapasztald azt, ahogyan nem hagy magadra követésének útján.

Hírlevél: Igehirdetések

Ha feliratkozik, hetente 1 e-mailt küldünk a hét Igéjével és a legutóbbi igehirdetésekre való hivatkozással.

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

"Ma, ha az Ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg szíveteket!”

(Zsidókhoz írt levél 3,15)

Aktuális

Vasárnapi hirdetések a
legutóbbi "Mécses"-en:

Alkalmaink:
• Bibliaóra szerdán 16 órakor
• Gyülekezeti Énekóra szombaton 18 órakor a Gyülekezeti Házban
• Istentisztelet Akarattyán vasárnap 9-kor az Imaházban (Köztársaság u.)
• Istentisztelet Kenesén vasárnap fél 11-kor a Gyülekezeti Házban

• A szerdai Bibliaóra Németh Gyuláék otthonában lesz (Németh L. u. 4), egy autó a parókiánál várja, és felviszi azokat, akik ide érkeznek. Szeretettel várjuk a Testvéreket!
Péterfy Gizella testvérünk, festő- és szobrászművész életének 77. évében hunyt el január 3-án. Koporsója fölött a reménység Igéi szóltak február 10-én, hétfőn 15 órakor a református temetőben. Istenünk vigasztaló kegyelme legyen gyászoló szeretteivel!
• Elhunyt Jakab Valéria testvérünk 58 éves korában. Temetése február 20-án, csütörtökön 10 órakor lesz a református temetőben. Istenünk vigasztaló szeretete legyen gyászoló családjával!

• Isten iránti hálával köszönjük mindenkinek, aki az elmúlt évben befizetett egyházfenntartói járulékával támogatta Egyházunk fenntartását! Buzdítunk mindenkit, aki teheti, kapcsolódjon be a közös teherviselésbe! Ha csatlakozni szeretne a támogatók köréhez, az adomány eljuttatásáról itt olvashat bővebben.

 

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára